2011. február 11. péntek

febr. 11
17:06
Utazgattak, loptak, 20 hónapot kaptak (Alternatív Energia)
Összesen 20 hónap börtönre ítélte a bíróság Békéscsabán azt a három nőt, akiket több százezer forintos bolti lopás miatt fogtak el a rendőrök. A nők salgótarjániak és az országban utazgatva lopásokból tartották fenn magukat.
febr. 11
17:09
Manchesteri és londoni rangadó a Premier League-ben (Agroinform)
A feltámadó, megszakítás nélkül négy bajnokit nyert, és már hatodik Liverpool ezúttal a kiesőjelölt Wigan ellen próbálja meg folytatni győzelmi szériáját.
febr. 11
17:15
Javult a forint a tegnapi veszteség után (Privátbankár)
A forint 272-es euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken: délután négykor az eurót 270,89 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 273,00 forint után. A nemzetközi értékpapír- és devizapiaci f...
febr. 11
17:15
Szülői értekezlet (Éva Magazin)
Szeretem én ezt a műfajt, az iskolai szülői értekezletet. Az elején még igazi, komoly állam­polgároknak nézünk ki. A végére viszont egyetlen épeszű felnőtt marad köztünk: a tanító néni.
febr. 11
17:17
A hejőkeresztúri csoda (Éva Magazin)
Egy iskola sikertörténete egy borsodi faluban. Ezért a cikkért Minőségi Újságírásért-díjat kapott a szerző, Pataki Katalin.
febr. 11
17:21
Mikor bukhat meg Hoszni Mubarak? (Infostart)
Nem vált valóra az egyiptomi tüntetők vágya: nem mondott le az államfő. Hoszni Mubarak csütörtök esti televíziós beszédében csak azt jelentette be, hogy fokozatosan átadja a hatalmat bizalmasának, az alelnök Omár Szulejmánnak. Azt, hogy most valójában ki irányítja az országot, vagy hogy miért nem távozott a hatalomból Mubarak, nem lehet pontosan tudni. A többi között ezekre a kérdésekre ad választ…
febr. 11
17:21
Schumacher az élen Jerezben! (Infostart)
Michael Schumacher zárta az élen a Formula-1-es világbajnokság jerezi tesztjének második napját. A hétszeres világbajnokot a ferraris Felipe Massa, és a McLaren versenyzője, Jenson Button követték a listán.
febr. 11
17:21
Igaly Diána ismét fegyvert ragad (Blikk)
A 2004-es athéni olimpia aranyérmese úgy döntött, hogy ismét fegyvert ragad és ott akar lenni a 2012-es londoni játékokon. A 46 esztendős sportoló arra kíváncsi, képes-e arra, hogy újra a csúcsra jusson
febr. 11
17:21
Nincs vita a KDNP és a Fidesz között (HírTV)
A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője szerint garanciát kaptak a Fidesztől arra, hogy az élet, a család és a házasság értékére vonatkozó passzusok megjelennek majd az új alkotmányban.
febr. 11
17:21
Farsangjárás, maskurázás szombaton a Mezőgazdasági Múzeumban (Gondola)
A farsang alkalmával nemcsak a téltől búcsúzunk, hanem az ébredő tavaszt is köszöntjük mulatsággal, evéssel-ivással, zenével és tánccal.
febr. 11
17:21
Ez lett a csodaszökőkútból (Blikk)
Budapest/Belváros – Szégyen-gyalázat, ahogy a Szabadság téri interaktív szökőkút kinéz! Pedig egy év sem telt el azóta, hogy átadták – hetekkel a 2010-es országgyűlési választások előtt.
febr. 11
17:21
Erősödött a forint (ProfitLine)
A forint 272-es euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken: délután négykor az eurót 270,89 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 273,00 forint után.
febr. 11
17:21
Valóban lemondott Mubarak! - Elszálltak az indexek (Portfolio)
A közelmúltban kinevezett egyiptomi alelnök bejelentette, hogy Hoszni Mubarak eddigi államfő lemond tisztségéről és a tényleges hatalmat egy katonai tanácsra bízza. A kairói Tahrir téren örömünnep...
febr. 11
17:21
Mubarak: "ennyi volt, vége" - Egyiptom percről-percre (ATV)
Sátrat bonthatnak a Tahrir téri tüntetők: Omár Szulejmán a hallgatóság üdvrivalgása közben bejelentette, hogy Hoszni Mubarak elnök távozik a posztjáról. Pénteken, a tüntetések 17. napján szintén kiélezett helyzet uralkodott az országban: szögesdrótkerítés mögött álló tankok őrzik az egyiptomi kormányzati épületeket, El-Arishban pedig tűzpárbajról számoltak be.
febr. 11
17:23
Mubarak átadta a hatalmat a hadseregnek (Infostart)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek - jelentette be a kairói televízióban pénteken Omar Szuleimán alelnök.
febr. 11
17:23
László a megmentő? (Blikk)
Charleroi - Csodára készül futballcsapatával László Csaba (46), aki a belga élvonalban szereplő Charleroi szakmai munkáját irányítja, és a tavaszi szezon kezdetén a kirúgás küszöbén állt.
febr. 11
17:23
Örömmámor – lemondott Mubarak (+videó) (HírTV)
Távozott tisztségéből pénteken az egyiptomi államfő, alig fél nappal azután, hogy közölte: nem mond le a szeptemberi elnökválasztásokig. Alelnöke rendkívüli tévébeszédben jelentette be pénteken, hogy Hoszni Mubarak lemondott, egyben megbízta a hadsereget az ország ügyeinek irányításával. Az egyiptomi városok utcáin tüntető tömegek üdvrivalgással fogadták a bejelentést.
febr. 11
17:23
Freddie Mac és Fannie Mae: lassú halál vár rájuk (Portfolio)
Ma közzétette és benyújtotta a kongresszusnak az amerikai lakásfinanszírozási rendszer, ezen belül is a Fannie Mae és a Freddie Mac reformjára vonatkozó javaslatait az amerikai kormány. Ez alapján a...
febr. 11
17:23
Simán megkenhetők a gazdaság nagykutyái (ATV)
És akik nem, azok sem kopogtatnak a rendőrségen egy vesztegetési ajánlat után.
febr. 11
17:24
NHL: Négy mérkőzésről tiltották el a brutális játékost – videó (Sport365)
A Pittsburgh Penguins egyik legbrutálisabb játékosát, Matt Cooke-ot négy mérkőzésről eltiltotta a liga túlzott keménységért és az ellenfél testi épségének a veszélyeztetése miatt.
febr. 11
17:25
Szárnyra kapott délután a forint - Mi történt? (Portfolio)
Az elmúlt napok lassú lemorzsolódása után péntek délután határozott forinterősödés bontakozott ki, ami a nemzetközi piaci hangulat javulása mellett technikai jellegű tényezőkkel is összefügg. ...
febr. 11
17:26
Ronaldinho nem hanyagolja el a luxust, csoda háza vett magának (Sport365)
A Flamengo sztárja, Ronaldinho 12 millió dollárért vett magának házat Rio de Janeiro luxusnegyedében.
febr. 11
17:27
A West Hamé lehet az Olimpiai Stadion (Agroinform)
A fővárosi egyesület a Premier League-rivális Tottenham Hotspurt utasította maga mögé a 496 millió fontos aréna használati jogáért folyó harcban.
febr. 11
17:29
A Szeged győzni megy Egerbe (Agroinform)
Kiss Csaba, a Szeged Beton játékosa soha nem felejti el az Egerben eltöltött éveket, de minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jó eredményt érjenek el szombaton.
febr. 11
17:33
Eufória Kairóban: Mubarak lemondott (Privátbankár)
Kairóban bejelentették Hoszni Mubarak elnök lemondását, a hatalmat egyelőre a hadsereg veszi át. A tüntetők óriási ünneplésbe kezdtek,  már több mint 10 városban vannak megmozdulások és tüntetések. A ...
febr. 11
17:35
Letelik a 7 év: májustól bárki kaphat német fizetést (Privátbankár)
Tavasztól szabad a pálya a német nyelvterületen, május elsején - uniós csatlakozásunk hetedik évfordulóján - ugyanis végleg és teljesen megnyílik Ausztria és Németország munkaerőpiaca a 2004-ben csatlakozott tagállamok dolgozói előtt is
febr. 11
17:39
Rendőrök razziáznak a hétvégén (HírTV)
Megszaporodtak a bűncselekmények, ezért fokozott ellenőrzést rendelt el a Váci és a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője. Az akció szombat reggeltől vasárnap délutánig tart majd.
febr. 11
17:39
Navracsics Berlinben tárgyalt ahorvát EU-csatlakozásról (Gondola)
A német partnerek egyértelműen támogatásukról biztosították pénteki berlini tárgyalásain Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert a magyar EU-elnökség kiemelt témájának számító horvát EU-csatlakozás elősegítésében, a Duna-stratégiában és a romastratégia sikerre vitelében
febr. 11
17:39
Lemondott Hoszni Mubarak (Blikk)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondott, és átadta a hatalmat a hadseregnek - jelentette be a kairói televízióban pénteken Omar Szuleimán alelnök. Az országban hatalmas ünnepségek kezdődtek.
febr. 11
17:39
Drágul a Milka és a Toblerone (Pénzcentrum)
További áremelésre készül az amerikai Kraft Foods a nyersanyagok drágulása miatt....
febr. 11
17:39
Élő adásban boncolják a hazai hírességeket (ATV)
Emberi drámák mélyére akar ásni a két műsorvezető.
febr. 11
17:41
Schmitt Pál: értékes elemek a pártok alkotmány-koncepcióiban (Gondola)
Az államfő az alkotmányozás folyamatában való részvételre biztatta a parlamenti pártokat. Az MSZP megerősítette: nem!
febr. 11
17:41
Szívbajt okoz a diétás üdítő? (Blikk)
Miami-Budapest - Egyszerre kaptak szívükhöz a világ fogyókúrázói, amikor amerikai kutatók bejelentették, hogy a diétás üdítő káros is lehet!
febr. 11
17:42
Nem szurkált, mégis gyanús (Blikk)
Bácsbokod - Harminc napra már biztos, hogy rács mögé kerül K. József, aki először megszúrta áldozatát, P. Ferencet (44), majd a férfi élettársát azzal fenyegette meg, hogy ha nem vállalja magára a támadást, a gyerekeivel is végez.
febr. 11
17:42
A CNN szerint Hoszni Mubarak lemondott (Kripto Akadémia)
A CNN hírtelevízió bejelentette: lemondott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök.
febr. 11
17:43
Rablónak állt a szupernagyi (Blikk)
Párizs - Pénzt vagy élelmet! Nem tudjuk, hogy a Párizsban élő magyar „szupernagyi", Goldberger Franciska (92) francia nyugdíjat kap-e, a róla készült legújabb fotósorozat alapján valószínűleg Budapestről folyósítják neki a havi apanázst.
febr. 11
17:44
Ez lett a csoda szökőkútból (Blikk)
Budapest/Belváros - Szégyen-gyalázat, ahogy a Szabadság téri interaktív szökőkút kinéz! Pedig egy év sem telt el azóta, hogy átadták - hetekkel a 2010-es országgyűlési választások előtt.
febr. 11
17:44
Riadókészültségben az algériai rendőrség (Kripto Akadémia)
A tilalom ellenére szombatra meghirdetett kormányellenes tüntetésre válaszul pénteken riadókészültségbe helyezték az algériai rendőrséget. Az egyik ellenzéki erő vezetője szerint az utasítás értelmében a rendőröknek meg kell akadályozniuk, hogy a fővárosban tervezett szombati demonstrációhoz csatlakozzanak a vidékről érkezők.
febr. 11
17:46
A legjobb szakember: Ablonczy László (Blikk)
Magyarország - Ez nem az én érdemem, hanem az egész csapaté, és elismerése annak, hogy valóban jól csináljuk a Gyermekszív programot - mondta őszinte szerénységgel dr. Ablonczy László (42), a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekkardiológusa, akit 5 díjazottunk közül talán a legjobban meglepett, hogy olvasóink őt választották az év szakemberének.
febr. 11
17:46
Lemondott Mubarak, átadta az ország irányítását a hadseregnek (Kripto Akadémia)
Távozott tisztségéből az egyiptomi államfő. Alelnöke rendkívüli tévébeszédben jelentette be, hogy Hoszni Mubarak lemondott, és megbízta a hadsereget az ország ügyeinek irányításával.
febr. 11
17:48
Kiemeltté nyilvánította a kormány az Audi-beruházást (Infostart)
Kiemeltté nyilvánította a kormány siófoki ülésén a győri Audi-beruházást - közölte a kormányszóvivő pénteken az MTI-vel.
febr. 11
17:51
Erősödött a forint a tegnapi veszteség után (Privátbankár)
A forint 272-es euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken: délután négykor az eurót 270,89 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 273,00 forint után. (Kattintson a valósidejű devizaárfolyamokért...
febr. 11
17:54
Washington szerint halott a 'Fannie-Freddie' jelzáloghitelezési modell (ProfitLine)
"Halottnak" nyilvánította pénteken az Obama kormányzat a Fannie Mae és a Freddie Mac társaságok nevével fémjelzett jelzáloghitel-finanszírozási modellt, de ígéretet tett a két társaság kötelezettségeinek további támogatására.
febr. 11
17:57
BUX: +1,29 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,96 pontos, 1,29 százalékos emelkedéssel, 22
febr. 11
17:57
40 évet kaptak (HírTV)
Nem jogerősen összesen csaknem 40 évnyi fegyház- és börtönbüntetést szabott ki egy hattagú kábítószer-kereskedő bandára pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. A drogkereskedők éveken át Hollandiából csempészték be a marihuánát, amit Debrecenben és Budapesten adtak el. Fényűzően éltek, a drogért kapott pénzből nagy értékű autókat, motorokat vettek és gyakran fizettek be luxusutazásokra is. Ám egy…
febr. 11
17:57
Szépen korrigált a BUX (Portfolio)
Három nap esés után jól teljesített a BUX és 1,3%-kal zárt feljebb a csütörtöki záróárához képest. A vezető részvények kivétel nélkül emelkedtek, a forgalom viszont gyenge volt, alig haladta meg a 12...
febr. 11
17:57
Alpesisí-vb – Osztrák győzelem kombinációban (Sport365)
Az osztrák Anna Fenninger nyerte a pénteki női kombinációs versenyszámot a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokságon.
febr. 11
17:59
Távozik a Bundesbank éléről Axel Weber (Gondola)
Távozik a német központi bank, Bundesbank éléről Axel Weber - jelentette be a német kormányfő szóvivője, Steffen Seibert azt követően, hogy pénteken találkozott Angela Merkel kancellár, Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter és a jegybankelnök
febr. 11
17:59
Helyiek vigyáznak a falura (HírTV)
Éjszakánként 22 helybéli vigyáz Sárkeresztúrra. Az intézkedésre azért van szükség, mert nagy a munkanélküliség a faluban, sokan a megélhetési problémáikon éjszakai betörésekkel próbálnak segíteni - mondta Csutiné Turi Ibolya polgármester.
febr. 11
18:00
Utcára vonul Harsányi Levente (Blikk)
Budapest - Ismét az utcára vonul Harsányi Levente (40). A nagyszájú műsorvezető újabb cseles feladatok elé készül állítani a járókelőket, az utca emberének azonban most elsősorban a mobilalkalmazások területén tett jártasságát kell bizonyítania.

Keresés