Semmiféle szolgálati autóra nem tart igényt többet Lázár János, akit a közelmúltban több kritika ért a használatában lévő drága luxusautó miatt. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője ezt pénteken Siófokon, a háromnapos frakcióülést követő sajtótájékoztatón jelentette be. Lázár János azt mondta, hogy két héten belül leadja a szolgálati autóját.
Hat hónapon belül megszülethetnek az ország átszervezése érdekében szükséges döntések - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteki siófoki sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a kormányfőnek a Fidesz-KDNP kihelyezett tanácskozásán elhangzott szavait
Csökkenéssel indult az amerikai piacok a pénteki kereskedési napon, ehhez leginkább ismét a egyiptomi fejlemények járultak hozzá, mégpedig az, hogy Mubarak egyiptomi elnök a tüntetők várakozásaival ellentétben nem mondott le pozíciójáról.
Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből. A vállalat vezérigazgatója emellett jelentős létszámcsökkentést jelentett be.
Minden mozdítható értéket elvittek a betörők Otto Rehhagel lakásából. A 2004-ben Görögországot szövetségi kapitányként Európa-bajnoki címig vezető szakember lakását vélhetően figyelték a tolvajok.
A Real Madrid, az FC Barcelona és a Manchester United a három leggazdagabb labdarúgóklub a tavalyi árbevételek alapján. Az első hat sorrendje nem változott.
Görögországban további jelentős reformok szükségesek a költségvetés fenntarthatóságának és a gazdasági növekedés biztosításához, annak ellenére, hogy az ország előrelépéseket tett céljainak teljesítés...
A magyar Külügyminisztérium bízik abban, hogy Egyiptomban valódi demokratikus átmenet valósul meg, amely minden tekintetben szabad, valamennyi meghatározó politikai tényező részvételével tartandó vála...
A RÁBA Menedzsment Részvényopciós Ösztönző Program keretében 2011. február 9-én a társaság munkavállalója által a társaság saját részvényeiből 8443 Rába törzsrészvény került lehívásra. Az opció...
Az Európai Unió külpolitikai főképviselője, Catherine Ashton továbbra sem adta fel egyiptomi terveit. A politikus, az egyiptomi külügyminisztérium távolságtartó válasza ellenére el szeretne látogatni a válság sújtotta országba.
Bárki, bármikor elkészíthette azt a dokumentumot, melyet az előző városvezetés által összeállított feketelistaként mutatott be csütörtökön a polgármester
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kétrendbeli testi sértés miatt 15 év fegyházbüntetésre ítélte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 40 éves bökönyi férfit, aki még 2009 novemberében halálra verte élettársát, korábban megverte apját és Down-szindrómás unokaöccsét, akinek maradandó sérülést is okozott.
New York - Hollywoodi hírességek mutatták meg egy New York-i jótékonysági gálán, hogy modellekhez méltón tudják viselni még a legvadítóbb színeket, és fazonokat is.
Fluterschen ‒ Több mint tíz évig rontotta meg a most 18 éves lányát és a most 28 éves nevelt lányát Detlef S. (48), a nevelt lányának ráadásul nyolc gyereket is nemzett.
További áremelésre készül az amerikai Kraft Foods a nyersanyagok drágulása miatt. A többek között a Milka és a Toblerone csokoládét, a Jacobs kávét forgalmazó amerikai világcég már legtöbb termékének ...
Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke.
Egy nemrég megjelent tanulmányban a pikkelysömör és az elhízás, a magas vérnyomás, a koleszterinszint, és a cukorbetegség elemeinek összefüggéseit vizsgálták. Meglepő eredmények születtek.
Már mintegy hetven egészségügyi intézményben vezettek be teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt az országban, Budapesten több mint tíz kórházban van érvényben korlátozás
Április 30-i hatállyal lemond tisztségéről Axel Weber német jegybankelnök - ezt jelezte Angela Merkel német szövetségi kancellár szóvivője a Reuters-nek. Weber mandátuma jövő tavaszig tartana, de az...
A francia bírók két nagy szakszervezete pénteken arra kérte a bíróságokat, hogy folytassák egy héttel ezelőtt megkezdett sztrájkjukat, miután "provokációnak" minősítették Nicolas Sarkozynek a tiltakozásukra adott válaszát
Egy nappal a moszkvai pályaudvar után, váratlan ellenőrzést tartott az orosz államfő a Vnukuvo nemzetközi repülőtéren is. A csütörtökitől eltérően Dmitrij Medvegyev ezúttal elégedett volt a látottakkal.
Családi vállalkozásban újjáépített, műemlék pincére alapozott borházat avatott Zalaszabarban pénteken V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
A valenciai Mestalla Stadion ad otthont április 20-án a spanyol Király Kupa döntőjének, amelyen a két ősi rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid mérkőzik egymással.
A belga Charleroi erdélyi származású szakvezetője szerint nem a rossz eredménysoruk volt az egyetlen gond, hanem sporton kívülálló okok is felvetődtek.
Stratégiai szövetséget kötött a Nokia a Microsofttal, hogy a piacvezető finn vállalat az amerikai informatikai világcég támogatásával kitörjön jelenlegi szorult helyzetéből
A cégek többsége látszólag túljutott a szigorú válságkezelés és a költségcsökkentés időszakán, egyre többen ismerik fel, hogy az üzleti előnyök érdekében célszerű megkezdeniük az IT és üzleti területek összehangolását
Az izomsorvadásos gyermekeket és családjaikat támogató Gyógyító Jó Szándék Alapítvány szervez jótékonysági koncertet szombat estére az Óbudai Társaskörben. Oberrecht Gabriella, az alapítvány titkára az InfoRádiónak elmondta: habár a betegség gyógyíthatatlan, civil szervezetük munkatársai próbálják éltetni a reményt az érintettekben, hogy megtalálhatják a gyógymódot, hiszen a kutatások intenzíven…
A tilalom ellenére szombatra meghirdetett kormányellenes tüntetésre válaszul pénteken riadókészültségbe helyezték az algériai rendőrséget. Az egyik ellenzéki erő vezetője szerint az utasítás értelmében a rendőröknek meg kell akadályozniuk, hogy a fővárosban tervezett szombati demonstrációhoz csatlakozzanak a vidékről érkezők.
Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke
Budapest -- Az átlagpolgárral nem ilyen feledékeny az adóhatóság! 2005 óta tartozik 2 millió forinttal az adóhatóságnak Selmeczi Gabriella fideszes országgyűlési képviselő, nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott. A kormánypárti képviselőnő a Blikknek megpróbálta elmagyarázni, miért nem fizetett, a szakértő szerint "regényes" a történet, amit előadott.
Milánó - Igazán elégedett lehet Cristiano Ronaldo (26). A Real Madrid aranylabdás portugál futballistáját ugyanis otthon olyan a fenti hölgyemény várja, kinek csodálatos testét milliók ismerhetik meg a jövőben.