Edzőmérkőzést játszott hétfőn a holland Feyenoord labdarúgócsapata, és ezen Simon Krisztián szerezte az egyetlen gólt. Az új szerzemény magyar fiatalról Dzsudzsák Balázs is nyilatkozott.
Egy fideszes képviselő szerint még egy évig állami felügyelet alatt kellene maradnia a Mal Zrt.-nek - Ékes József szerint ez nem államosítás, a biztonság miatt kell. Bevezetik a száraztechnológiát is
A BKV Zrt.-t váratlanul érte a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) határozata, amelyben a midibusztender kapcsán benyújtott jogorvoslati kérelemnek részben helyt adott - közölte a közlekedési társaság a Független Hírügynökséggel szerdán.
Fennáll annak a veszélye, hogy pártpolitikus kerül a jegybank monetáris tanácsába, egy agresszív kamatcsökkentés miatt pedig elszállhat a forint - mondta a Csáki Csaba, a tanács tagja
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben az olasz Internazionale volt a legeredményesebb klub. Legjobb magyarként a Debrecen a 144.
A társasházi csődhelyzetek elkerülését, illetve számuk csökkenését várja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a januárban életbe lépett társasházi törvénytől
A cseh gazdaság az egyik legstabilabb gazdaság az európai posztkommunista országok közül. Az uniós tagság, a szerencsés közép-európai elhelyezkedés, az alacsony költségek és a képzett munkaerő együttesen kedvező célponttá teszik Csehországot a külföldi befektetők számára.
A piaci szereplök még mindig nem felejtették el a frank tegnapi esését, melynek nem volt különösebb oka. Továbbra is intervenciókat emlegetnek. A hétvégén kerül sor a bankszektor, turisztikai szövetség és az ipar képviselöinek találkozójára, amelyen megvitatják az erös frank hatásait. A deviza tartotta dollárral szembeni tegnapi záró értékét, és nem esett tovább. Ellenállás 0,9770/80-nálá…
Várhatóan 2012-ben bevezetik Magyarországon a duális szakképzést, melynek lényege a gyakorlati órák számának növelése. Ehhez dolgoznának ki egy a munkaadókat ösztönző szakképzési finanszírozási rendszert - írja a Népszabadság.
Egy népszerű belga filmszínész arra kérte honfitársait videóüzenetében, hogy ne borotválkozzanak addig, amíg"nem lesz újra Belgium, vagyis az országnak új kormánya". Benoit Poelvoorde szerint azért kell tiltakozni, mert több mint fél éve nem sikerül elsimítaniuk ellentéteiket a hollandul beszélő flamand és a franciául beszélő vallon politikusoknak, és ezért nincs kormánya az országnak.
A GBP/USD lendületet vett, miután átlépte az 1,5580 és 1,5633 közti ellenállást. A devizapár 1,5683-ról kiindulva ismét veszteségeket könyvelt el, miután a novemberi brit külkermérleg a vártnál nagyobb, rekord deficitet produkált. Támogatás 1,5600 körül, míg ellenállás 1,5750-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A brit szakszervezetek tiltakozását váltotta ki egy közép-angliai helyi hatóság javaslata, miszerint kötelezni kell az alkalmazottakat, hogy írásban jelentsék, ha romantikus viszonyba keverednek valamelyik kollégájukkal.
Tovább erősödtek nyitás után a meghatározó nyugat-európai tőzsdék szerdán, Londonban a FTSE-100 index 0,51, a frankfurti DAX-30 1,11 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,07 százalékkal emelkedett a kereskedés első órájában a 0,3-0,4 százalékos pozitív nyitást követően.
Tőkebefektetési csalás alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen büntetőfeljelentést tett a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) a Genesis Energy Befektetési Nyrt. 2010. április 19-i, apporttal történt tőkeemeléséhez kapcsolódó "Befektetési ajánlat" tartalma miatt - közölte a TEBÉSZ szerdán az MTI-vel.
Tőkebefektetési csalás alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen büntetőfeljelentést tett a TEBÉSZ a Genesis Energy Befektetési Nyrt. 2010. április 19-ei apporttal történt tőkeemeléséhez...
Az euróövezet országainak ipari termelése tavaly novemberben az előzetes várakozásokat meghaladó mértékben 1,2 százalékkal nőtt októberhez és 7,4 százalékkal 2009 novemberéhez képest. Az egész Európai Uniót tekintve az ipari termelés havi szinten 1,4 százalékkal, míg éves szinten 7,8 százalékkal emelkedett.
A társasházi csődhelyzetek elkerülését, illetve számuk csökkenését várja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a januárban életbe lépett társasházi törvénytől. Nagy Kálmán kereszténydemokrata ország...
Nagyon szép, komoly emelkedést mutat a kisebb kapitalizációjú vállalatok papírjait tömörítő Russell 2000 határidős terméke. Az augusztusi lokális mélyponthoz képest közel 200 pontot emelkedett és jelenleg a 800 pontos szinttel küzd. (Solar Capital)
Az MGM nehézségei ellenére jövőre ismét új filmben térhet vissza a mozikba James Bond: az amerikai stúdió kedden bejelentette, hogy a 007-es brit titkos ügynök 23. kalandját 2012. novemberétől láthatják a nézők.
Roger Federer jótékonysági gálát szervezne vasárnapra a kelet-ausztráliai árvízkárosultak javára, a hétfőn elrajtoló ausztrál nyílt teniszbajnokság felvezetéseként.
Őrizetbe vettek kedd este egy orvost Isztambulban a koszovói illegális szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban. A Vatan nevű újság szerint Juszuf Ercin Szonmezt csak úgy emlegetik, hogy a „török Frankeinstein”.
Hetek óta tart a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum bővítése, felújítása. A napokban speciális „óriás injekciós tűvel” fecskendeznek cementes folyadékot a már meglévő épületek alá, hogy megerősítsék azokat - mondta Nagy Imre, az intézmény igazgatója. A múzeumot látogatóbaráttá teszik, egy háromszintes interaktív bemutatóhely jön létre a múzeum és a mellette lévő bérház közötti fogh...
A többi banknál nagyobb arányban adtak ki devizahiteleket az osztrák bankok Kelet- és Közép-Európában - írta szerdán egy osztrák lap az osztrák nemzeti bank (ÖNB) jelentése alapján
A világranglista harmadik helyén álló Kim Clijsters küzdelmes mérkőzésen jutott tovább a Medibank International Sydney elődöntőjébe. A belga klasszis Victoria Azarenka ellen diadalmaskodott.
Bár Nagy-Britanniát és Kínát több ezer kilométer választja el, az ázsiai országban is nagy üzletnek bizonyul Vilmos herceg és Kate Middleton közelgő esküvője, az eljegyzési gyűrű fillérekért kapható másolata iránt óriási az érdeklődés
A spanyol élvonalban folytathatja pályafutását Huszti Szabolcs. Az orosz Zenit középpályása kölcsönbe érkezhet a La Ligába, de hogy melyik csapathoz, azt még nem tudni.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal decemberi adatai szerint 2009. azonos hónapjához képest nőtt a bejelentett munkahelyek száma. A foglalkoztatók decemberben 15900 új álláslehetőséget jelentettek be, a munkát keresők száma viszont 2,2 százalékos csökkenést mutat - írja a HVG Állásbörze sajtóközleménye.
A munkahelyi telefonálás jelentős része tanulható és gyakorlással elsajátítható. A Németországban kifejlesztett telefonszimulátor egy olyan egyedülálló berendezés, amelynek használatával professzionális módon fejleszthetők ezek a képességek. A speciális készülékről Németh Attilával, a Telefonszimulátor Kft. vezetőjével beszélgettünk.
Embercsempészet miatt indítottak eljárást kedden az ellen a svájci állampolgár ellen, aki az autója ülése alatti üregben próbált becsempészni hazánkba egy koszovói férfit.
A Greenpeace kizárólag a saját szűken vett szakmai szempontjai szerint arra jutott, hogy az új médiatörvény a környezetvédelemre is súlyosan káros hatással van, mert a környezetvédelemnek szabad sajtóra van szüksége, ezt viszont sérti a médiatörvény koncepciója
16-an meghaltak, 23-an pedig megsérültek Kínai középső részén kedd este, amikor egy zsúfolt busz az egyik autópálya melletti korlátot áttörve legurult egy meredek lejtőn. A rendőrség közlése szerint az autópályán két kocsi karambolozott, a busz ezekbe rohant bele, mielőtt lezuhant.
Azerbajdzsánba és Türkmenisztánba utazik José Manuel Barroso európai bizottsági elnök és Günther Oettinger energiaügyi biztos, hogy politikai támogatást szerezzen a Nabucco gázvezeték hosszú távú ellátásához - jelentette szerdán egy osztrák napilap
Emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank Magyarország uniós elnökségének tiszteletére. A háromezer forint névértékű ezüst érmét szerdától lehet megvásárolni.
A többi banknál nagyobb arányban adtak ki devizahiteleket az osztrák bankok Kelet- és Közép-Európában - írta szerdán egy osztrák lap az osztrák nemzeti bank (ÖNB) jelentése alapján.
A bíróság jogerősen felmentette azt a férfit, aki 2009. május 28-án egyszemélyes tüntetést tartott a szombathelyi rendőrség épülete előtt. A demonstráló táblájára azt írta: "Számolják fel a rasszista rendőrséget!", melyet a városi rendőrkapitány becsületsértésnek vélt, ezért feljelentést tett. A bíróság még decemberben hozta meg döntését, az írásos végzés és indoklás azonban csak kedden érkezett…
A kivitelező tenderek lezárultak, így elkezdődik a belga Atenor Group összesen 50 milliárd forint beruházással megvalósuló Váci Greens irodaházának építése - közölte a fejlesztő az MTI-vel.
A keddi magyar diszkontkincstárjegy aukció eredménye alapján azt gondolhatnánk, hogy a piac már nem áraz további kamatemeléseket a Magyar Nemzeti Banktól. Más megközelítések viszont egyértelműen...
A Fővárosi Közgyűlés 2010. december 15-i ülésén megalkotta rendeletét a Fővárosi Lakásrezsi Támogatásról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. A Pénzcentrum.hu segít a támogatás igénylésében....