Az elnökséggel Magyarország lehetőséget kapott bizonyítani, hogy beilleszkedett az unióba, ehelyett azonban kétségek támadtak, vizsgálatok folynak, hogy a kormány egyes intézkedései nem sértik-e az uniós alapelveket - jelentette ki a szocialisták alelnöke. A volt külügyminiszter úgy fogalmazott: Magyarország és egyetlen soros elnökség sem kapott korábban ennyi bírálatot, ami azt mutatja, hogy…
Verekedésbe torkollott a készpénzfelvétel az egyik dunaújvárosi nagyáruház parkolójában található ATM-nél a napokban. A bankjegykiadó automatánál várakozó sort két férfi megelőzte, majd amikor egy sorban álló ezt szóvá tette, megütötték és a kocsijába is belerúgtak....
Luxuspalotákat kapott születésnapjára Kim Dzsong Il legkisebb fia és egyben örököse, Kim Dzsong Un. Észak-Korea leendő ura ma ünnepli 28. születésnapját, aminek tiszteletére három villával köszöntötték fel.
LONDON – Világszerte 750 millió tévénézőnek akadt el a lélegzete, amikor 1981. július 29-én 11 óra 20 perckor Diana Spencer kiszállt a díszes hintóból, és a vörös szőnyeggel fedett lépcsőn lassan felvonult a Szent Pál-székesegyházba.
Önként jelentkezett egy fiatal férfi, akit a 2010. szeptemberi UTE-FTC labdarúgó mérkőzéssel kapcsolatban keresett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Így a mérkőzés helyszínén és környéken történt garázdaság kapcsán már csak három embert keresnek a rendőrök. Keresik rajtuk kívül továbbra is Breitenbach Róbertet emberölés kísérlete miatt, mert a gyanú szerint a meccs előtt az újpesti…
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton, az önkéntesség európai éve alkalmából Budapesten rendezett szakmai konferencián azt mondta: az önkéntesség a levegőt jelenti a demokrácia számára, hiszen az csak addig létezhet, amíg szabad, a közösségért aktívan tenni akaró polgárok alkotják.
A napokban Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is jelezte, hogy a kormány a lengyelhez hasonló alkotmányos adósságplafon bevezetésén dolgozik. Külföldi elemzők...
Magyarország az Európai Unió soros elnökeként mindent megtesz az önkéntesség fontosságának tudatosításában, hiszen az a szabadság hétköznapokban történő megvalósulását jelenti - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton, az önkéntesség európai éve alkalmából Budapesten rendezett szakmai konferencián.
Vasárnap lesz a területi – azaz a megyei és fővárosi – és országos kisebbségi önkormányzatok tagjaink választása, ami 13 magyarországi kisebbséget érint. Ekkor választják meg a megyei és fővárosi illetve országos kisebbségi önkormányzatok tagjait a települési kisebbségi önkormányzati képviselők.
Nagy csalódást jelent a budapesti büdzsé koncepciója - az MSZP fővárosi szervezetének elnöke szerint. Horváth Csaba minden területen visszalépést tapasztal, amely nem javítja a budapestiek életminőségét. A fővárosi költségvetés koncepciója szöges ellentétben áll Tarlós István választási ígéreteivel - tette hozzá a szocialista politikus.
Másodfokon már csak a Hármas-Körös alsó szakaszán Szarvasnál védekeznek, ahol a folyó vízszintje 24 óra alatt kilenc centiméterrel 708 centiméterre csökkent
Az egyszerűsített honosítási eljárás indulása óta eltelt öt nap alatt 4102 kérelem érkezett - tájékoztatta Wetzel Tamás miniszteri biztos és a Nemzetpolitikai Államtitkárság szombaton az MTI-t. Érkezett beadvány Dohából, Isztambulból és Buenos Airesből is.
Eddig két ember halt erőszakos halált, és legkevesebb 400 megsebesült a negyedik napja tartó algériai zavargásokban - közölte szombaton az észak-afrikai ország belügyminisztere. Dahou Ould Kablia állítása szerint a sebesültek többsége rendőr.
Az információs szabadságról szóló brit törvény megváltoztatása a király család javát szolgálja - közölte szombaton az igazságügyi minisztérium, miután egy nappal korábban Nick Clegg miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy az előző munkáspárti kormány által hozott hat évvel ezelőtti jogszabályt módosítják. A királyi családra vonatkozó változtatásokat üdvözölte a Buckingham palota, amelynek…
A brit judósport kiemelkedő alakja súlyos anyagi problémákkal küszködik, mitöbb a rák ellen küzd. A Brit Judószövetség, illetve egykori versenyzőtársai gyűjtenek az 51 éves sportoló kezelésére.
Eddig két ember halt erőszakos halált, és legkevesebb 400 megsebesült a negyedik napja tartó algériai zavargásokban - közölte szombaton az észak-afrikai ország belügyminisztere. Dahou Ould Kablia állítása szerint a sebesültek többsége rendőr.
David Beckham az eBay-en árulja a 22 millió forintnyi összegért vett sportkocsiját, a 2008-as járgány licitálása 30 millió forintnál jár. A focista nem marad autó nélkül, 40 kocsi áll a garázsában.
Folytatódik az apadás a Körösökön, a térségben változatlanul 189 kilométeren védekeznek; a belvízvédelmi készültségben egy nap alatt nem történt változás - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombaton.
Megszépít és fiatalít – mindenféle sebészeti beavatkozás nélkül. Ez az új fogászati eljárás lényege, amelyet egy londoni központban alkalmaznak, s amelynek neve: fogászati arcplasztika.
Fellegi Tamás szerint a médiatörvény "rendben van": a jogszabályt nem, hanem annak kommunikációs kezelését rontották el, különösen a törvény elfogadása körüli időszakban.
Az orosz állami tévé szombati jelentése szerint a bíróság letartóztatott egy magas rangú kormánytisztviselőt a tulai régióban azzal a gyanúval, hogy kenőpénzt kért. A csatorna közlése szerint a területi ingatlan- és földügyek felelőse 40 millió rubelt, átszámítva 1,3 millió dollárt, vagyis 280 millió forintot kért egy szupermarket építésének engedélyezéséért.
A Richter-skála szerint 4.1-es erősségű földrengés volt a kaliforniai San Joséban és a város környékén - közölte szombaton a Los Angeles Times. Az amerikai lap híre szerint a földmozgás pénteken késő délután történt.
A 2005-ben bemutatott, a kettővel korábbi (W210-es) Mercedes E-osztály technikájára épülő Chrysler 300C leginkább különleges, tiszteltre méltó formájának köszönhetően Európa, így hazánk útjait is szépen ellepte; az erődszerű megjelenéssel büszkélkedő, élekkel és egyenes vonalakkal határolt ötméteres modell egyébként népszerűségéből sokat köszönhet a Mercedestől származó háromliteres V6-os…
Cameron Diaz állítólag Hollywood egyik legbabonásabb színésznője. Minden őt ért szerencsét annak a nyakláncnak tud be, amelyet még édesapjától kapott, amikor kislány volt.
Megnyitották az önkéntesség európai évét a fővárosi Millenáris Teátrumban szombat délelőtt. Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke a rendezvényen elmondta: jelenleg az európaiak egyötöde végez valamilyen önkéntes munkát, de bízik abban, hogy év végére ez a szám megduplázódik. Schmitt Pál köztársasági elnök arról beszélt: mindenki vegye magára a felhívást, nézzen körül és nyújtson önzetlen…
Több embert meglőtt egy vita hevében egy 33 éves ukrán férfi, az áldozatok közül három meghalt, három pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton az ukrán rendőrség sajtóirodája. A vérengzés a dél-ukrajnai Mikolajiv régió egyik falujában történt.
A Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője szerint úgy tűnik, hogy a Fidesz-KDNP-s városvezetésnek nem sikerült elérnie, hogy több pénzből gazdálkodhasson a város
Több embert meglőtt egy vita hevében egy 33 éves ukrán férfi, az áldozatok közül három meghalt, három pedig súlyosan megsebesült - közölte szombaton az ukrán rendőrség sajtóirodája. A vérengzés a dél-ukrajnai Mikolajiv régió egyik falujában történt.