Csalódottak voltak azok az európaiak, aki kedden délelőtt látni szerették volna a részleges napfogyatkozást, de borult időre ébredtek. A kontinens légkörét beborító vastag és egybefüggő felhők ugyanis elzárták előlük a látványt. Magyarországon csak a nyugati országrészben élők láthatták a ritka jelenséget.
Magas szintű és intenzív tárgyalásokat folytat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) olyan potenciális szakmai befektetőkkel, akiknek anyagi ereje és távlatos koncepciója lehetővé teszi a budapesti központú, nemzeti légitársaság hosszú távú üzletpolitikai, szövetségi stratégiájának sikeres végrehajtását
A ZDF, az egyik német állami tévécsatorna főszerkesztője hétfőn este éles szavakkal bírálta Magyarországot. Peter Frey az élő adásban kommentálta a magyarországi fejleményeket valamivel több, mint két percben, képbejátszások nélkül. Mint fogalmazott, Magyarország "bacilus" Európára nézve.
Az európai tőzsdéken egyértelműen pozitív a hangulat, a DAX index 0,3%-ot emelkedett ma délelőtt, a francia CAC-40 1% feletti pluszban tartózkodik, a brit FTSE-100 pedig több mint 2%-kal értékelődött...
Január elsején megszűnt a helyi iparűzési adómentessége a nyíregyházi kisvállalkozásoknak, helyette a mintegy hétezer kis cég az idei évtől 60 százalékos mértékű adókedvezményben részesül....
Három főbb okot neveztek meg a Societe Generale londoni stratégái abban a mai anyagukban, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy idén (még) nem robban fel az eurózóna, azaz a piaci feszültségek ellenére...
Lezárult a cukorgyárak bezárását kompenzáló Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) keretében benyújtott támogatási kérelmek elbírálása. A határozatokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a napokban postázza az érintetteknek.
A december 30-i napi kommentárunkra való tekintettel felhívjuk a figyelmet az 1,2650-es értékre, melyet elsö konszolidációs célnak tartottunk. Az EUR/CHF 1,2454-es napi minimuma után az érétket kerülgeti. A 200 pipes átmeneti korrekció után a csökkenö trendben elfáradhat az euró. A devizapár ideális esetben 1,2697-ig jut. Itt döl el, hogy az euró tényleg elég erös-e a trendváltásra. 1,2697 fölött…
A kormány arra kér minden érdeklődőt, hogy az új magyar médiatörvénnyel kapcsolatban akkor fogalmazzanak meg kritikát, ha ismerik a jogszabály pontos magyar vagy angol szövegét. Erről az igazságügyért felelős államtitkár beszélt kedden az után, hogy fogadta az Amnesty International küldöttségét a minisztériumban, Budapesten.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a „Jógazda” Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedé...
Őrizetbe vették egy manilai politikus gyilkosát, akit az áldozat véletlenül lefényképezett, mielőtt a halálos lövések eldördültek - jelentette be a Fülöp-szigeteki rendőrség kedden. A megdöbbentő fotót, amelyen a háttérben látszik a pisztolyát felemelő gyilkos, az egyik legnagyobb Fülöp-szigeteki napilap címoldalán közölte.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, illetve kezdeményezte az intézmény felszámolását és a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft
Két nagy lap gyászolta Magyarországon hétfőn a sajtószabadságot - közölte kedden az AFP. A francia hírügynökség magyarországi beszámolója szerint a tiltakozás az új médiatörvény miatt történt, ami akkor lépett hatályba, amikor Budapest átvette az EU soros elnökségét.
Honlapjukon közzétett hirdetésükben arra kérik a szervezők az internetezőket, hogy január 5-én sötétítsék el képernyőiket a magyar médiatörvény elleni tiltakozásképp. Az akciót most hackerek és jogvédők kezdeményezték - derül ki az eddig megjelent hírekből.
Több lépést, konkrétumokat vártak az egészségügyi kormányzattól az ágazatban dolgozók 2010 végéig - mondta az InfoRádiónak a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta:...
Egy éve a céginformációs területen dolgozó szakemberek azt prognosztizálták, hogy a válság negatív hatásai csak 2011-ben mérséklődnek, és 2010-ben akár 17 500 céget is felszámolhatnak. A prognózis jó volt, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly 17 420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők. A kilátások azonban a korábbi várakozásokkal szemben 2011-ben sem javulnak -…
Úgy tűnik, a Smart sosem elégszik meg önmagával, sosem elég nekik az a különcség és egyediség, amit az apró méret számlájára írhatunk - példának okáért a gyártónál egy hamarosan érkező tanulmánnyal megint a kabrióvonalat erősítik.
Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magán-nyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.
Európa kultúrális fővárosa 2010-ben Pécs volt. Cézanne és Matisse bűvöletében – a Nyolcak – centenáriumi kiállítást ajánljuk a debreceni A Hét Toronyba zárva – Melankólia a modern művészetben c. kiállítás mellett.
Az energia- és az élelmiszerárak emelkedése hajtotta több mint kétéves csúcsra az inflációt, amely így már meghaladja az EKB által az árstabilitás határának tartott 2%-ot
Budapest – Szexi nagylány lett az egykori megasztárosból, Tóth Lüsziből. A fiatal énekesnő tizenhárom évesen tűnt fel a tehetségkutató műsorban, akkor több támadás is érte, hogy ennyi idősen még az iskolában lenne a helye.
Minden rekordot megdöntött a felszámolások és cégbezárások száma 2010-ben: több mint 17 ezer céggel szemben indult felszámolási eljárás, és közel 15 ezer cég bezárásáról döntöttek maguk a tulajdonosok
A miskolci önkormányzat kedden lefújta a napok óta érvényben lévő szmogriadót. Orosz Gábor, a városháza szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: az elmúlt két napban sokat javult a levegő minősége a borsodi megyeszékhelyen, ezért visszavonták a szmogriadó tájékoztatási fokozatát.
Azt javasolja a magyarországi takarékok 90 százalékát tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), hogy a takarékoknak legyen újra kötelező az integrációs tagság.
Az AXA Csoport bejelentette, hogy 80 százalékos tulajdonrészt szerzett Fehéroroszország második legnagyobb biztosítótársaságában, a B&B Biztosítóban. Fehéroroszország legnagyobb magántulajdonban lévő...
Miután az USD/JPY a november 9-e óta tapasztalt legalacsonyabb értéken nyitotta az újévet, lassan véget ér a dollár esése. A napi csúcs 82,26-on áll, ami közel van egy ellenálláshoz. Itt fut a 84,51 és 80,93 közti mozgás 38,2%-os Fibonacci-szintje. 82,29 fölött szabaddá válhat az út 82,80-ig. Támogatások 81,65-nél és 81,40-nél találhatók. Este teszik közzé a Fed legutóbbi ülésének jegyzökönyvét,…
Az év végi átmeneti kereslet-csökkenés után a megszokott mértékű túljegyzés fogadta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján a 40 milliárd forint meghirdetett összeget. A hozam kismértékben csökkent mind az előző aukcióhoz, mind a hétfői másodpiaci referencia hozamhoz képest.
A Royal Bank of Scotland 2011-re emelkedö részvényárfolyamokkal számol. A Stoxx Europe 600 az év végén 320 pont körül mozoghat, ami 15%-os plusznak felel meg. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) visszavonta a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár pénzügyi szolgáltatás és kiegészítő befektetési szolgáltatás végzésére jogosító engedélyeit, illetve kezdeményezte az intézmény felszámolását és a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. felszámolóként történő kijelölését.
Visszavonta a Jógazda Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyeit a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, egyúttal kezdeményezte az intézet felszámolását. A budapesti székhelyű pénztárhoz korábban felügyeleti biztosokat rendeltek ki.
Tavaly 17.420 cég ellen kezdeményeztek felszámolást a hitelezők, ez megegyezik a céginformációs területen dolgozó szakemberek korábban közölt prognózisával - tette közzé az Opten céginformációs szolgáltató.
Rendkívüli iskolai szünetet rendeltek el Pilismaróton az általános iskolában. Azért nem tudnak fűteni, mert hiányzik a gázkazánok használatbavételi engedélye.
Meggyilkolták kedden Iszlámábádban Szalman Taszírt, Pandzsáb pakisztáni tartomány kormányzóját, a kormányzó Pakisztáni Néppárt egyik vezető politikusát
Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a kormány, helyettük pedig nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek veszik át a feladatokat - derül ki a Semjén Zsolt által jegyzett kormányhatározatból. Az átalakulásra április 30-ig adtak időt. Kérdéses ugyanakkor, hogy az utódszervek képesek lesznek-e a feladatok ellátására. Ha ez nem biztosított, elvileg nem lehetne…
Új termékek bevezetését is betilthatják, illetve a bankok kereskedési kockázatait is korlátozhatják a nemzeti pénzügyi felügyeleti hatóságok, amennyiben az Európai Bizottság ebbéli szándéka valóra...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) közzétette a "Jógazda" Szövetkezeti Takarékpénztár engedélyének visszavonásáról és felszámolásának kezdeményezéséről szóló tájékoztatóját....
Noha Dr. Martin Winterkorn szerződése csak 2011 december 31-én járt volna le, a Volkswagen AG máris további öt évre, 2016-ig hosszabbította meg azt. A döntés megerősíti, hogy a konszern elnöke az Igazgatótanács teljes bizalmát élvezi.