2011. január 4. kedd

jan. 4
8:53
Európai tőzsdék - ma már közel sem mutatkozik a nagy bika (ProfitLine)
A hétfői erősödést követően kedden vegyesen nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék, csupán a londoni Footsie-t várják emelkedni a hétfői szünnap után.
jan. 4
8:54
NMHH: darabolós gyilkos miatt fájhat az RTL feje (Privátbankár)
A Magyar RTL Televízió Zrt. ellen is eljárást indított a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) egy híradóban sugárzott, a hatóság által megrázónak vélt bűnügyi riport miatt - közölte az MTI  hétf...
jan. 4
8:54
Váratlanul meghalt a kormányfő apja (BorsOnline)
Váratlanul elhunyt vasárnap Iveta Radicová szlovák kormányfő édesapja.
jan. 4
8:54
Nem tud lakást venni? Nincs egyedül! (Infostart)
Még a legfejlettebb országokban is sokaknak okoz súlyos anyagi gondot a lakáshoz jutás - derült ki egy 128 országra kiterjedő nemzetközi felmérés eredményéből. Átlagosan minden harmadik embernek okoz gondot, hogy megfelelő otthont biztosítson maga és családja számára.
jan. 4
8:55
2010-ben több mint 1,5 millió árverezési kérelem volt az USA-ban (ProfitLine)
A tavalyi év folyamán az Egyesült Államokban az árverezési kérelmek száma a 2009-es évhez képest 9 százalékkal, több mint 1,53 millióra emelkedett - az American Bankruptcy Institute adatai alapján.
jan. 4
8:56
Ovisokkal a terhes tinik ellen (Infostart)
Óvodásokat bíznának az iskolásokra Nagy-Britanniában, hogy visszaszorítsák a teherbe eső tizenévesek számát. A szigetországban ez komoly probléma: Nyugat-Európában ott a legtöbb várandós tini.
jan. 4
8:57
Differenciált tehetséggondozás, márkázott cégek: íme az új HR trendek (HR Portál)
Új év, új trendek. Milyen változásokra számítanak a HR-esek? Sokuk szerint még fontosabbá válik a tehetségek megszerzése és megtartása, amelynek eszközei változnak. A HR-szoftverek esetében nő az integráció jelentősége és a beszállítók számának csökkenésére lehet számítani. Új szempontok jelennek meg a vezető kiválasztásban és változik a teljesítmény-menedzsment folyamata is.
jan. 4
8:59
"Lesznek még botrányos fejlemények a magánpénztárakkal" (HR Portál)
Lesznek még botrányos fejlemények az átadás-átvétel után a magánnyugdíjpénztárakkal - ettől tart a nyugdíjvédelmi megbízott. Selmeczi Gabriella a Magyar Nemzetnek adott interjúban leszögezte: ha kell, törvényt módosítanak azért, hogy a pénztáraknak kötelező legyen beszámolniuk minden egyes elköltött forintról.
jan. 4
9:00
Erős Európában érdekelt a magyar elnökség (HírTV)
Erős Európát akarunk. Olyat, amelyben erősebb az emberi tényező is. Ezért beszélünk demográfiáról, családról, társadalmi befogadásról, szegénység elleni harcról, romaintegrációról, kulturális sokszínűségről. De a mezőgazdasági politika alatt sem egyszerűen a termelést, hanem egy életmódot értünk. Benne embereket, akik ezt nem hagyják elveszni.
jan. 4
9:00
Elszámoltatják a magánpénztárakat (Alternatív Energia)
Ha kell, akár törvényben kötelezik a magánnyugdíjpénztárakat, hogy elszámoljanak minden elköltött forintról - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Selmeczi Gabriella.
jan. 4
9:00
Saját fizetésén kezdte a megszorításokat New York állam új kormányzója (Kripto Akadémia)
Öt százalékkal csökkentette évi 179 ezer dolláros fizetését hétfőn New York állam új kormányzója, Andrew Cuomo. A pénzügyi válságtól fenyegetett amerikai állam politikai vezetője azt is bejelentette, hogy kemény megszorítások várhatóak a kilencmilliárd dolláros költségvetési hiány lefaragása érdekében.
jan. 4
9:00
Tartotta árfolyamát a forint (hirado.hu)
A bankközin kedden 277 forintot kértek egy euróért reggel, a svájci frank pedig 221 forintot ért
jan. 4
9:00
Irány előre! - Technikai elemzés (Portfolio)
Jól kezdődött az év a világ tőzsdéin, a vezető indexek szép emelkedést produkáltak, és a forgalom is kezd visszatérni a parkettekre. Ma reggel az S&P500 és BUX indexeket, valamint az OTP és a...
jan. 4
9:00
Gödöllő felkészült az EU-elnökségre + videó (ATV)
Itt rendezik a kiemelt eseményeket.
jan. 4
9:01
Vádat emeltek a munkavédelmi főfelügyelőség volt vezetői ellen (HR Portál)
A Magyar Nemzet információi szerint vádat emelt Papp István, az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőség (OMMF) volt elnöke, Cseke Zoltán volt főosztályvezető, valamint három egykori vezetőtársuk és egy ügyintéző ellen a Fővárosi Főügyészség.
jan. 4
9:02
Az előember is nagy utódot hozott világra (hirado.hu)
A viszonylag nagyobb születési súly együtt járt a felegyenesedett járással és azzal, hogy a család több tagja is részt vett az újszülött ellátásában
jan. 4
9:02
Újra közel a 220-as frankárfolyam! (Portfolio)
A hétfői jó hangulatú kezdést követően továbbra is optimista a hangulat a nemzetközi pénz-és tőkepiacokon, így a menedék devizáknak számító dollár és svájci frank ereje alábbhagyott, közben pedig a...
jan. 4
9:04
Vörösiszap-katasztrófa: négy per kezdődik kedden a Fővárosi Bíróságon (hirado.hu)
A felperesek 20 és 49 millió forint közötti kártérítéseket követelnek a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-től
jan. 4
9:04
"Kicsit kegyvesztett lett az OTP" (Portfolio)
Tegnap a hazai piacon forgalom nélküli emelkedést láthattunk, ami akár ma is folytatódhat, ugyanakkor vannak korlátok, a 22 000 pont körüli ellenállástól a BUX már csak pár száz pontnyira van - véli...
jan. 4
9:06
130 ezer éves tengeri útra utalnak krétai tárgyi leletek (hirado.hu)
Csiszolatlan baltákat és egyéb eszközöket találtak, melyekről úgy hiszik a 130 ezer – 700 ezer év közötti időszakból származnak
jan. 4
9:09
BÉT: emelkedő nyitás után stagnálás várható (Infostart)
Pozitív nyitás után nem számítanak nagyobb árfolyammozgásokra kedden a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett piaci szakértők.
jan. 4
9:12
Kormányzati szektor: 945 milliárd mínusz (Privátbankár)
A kormányzati szektor 2010. első három negyedévi hiánya 945 milliárd forint volt, a GDP 4,7 százaléka
jan. 4
9:12
Winter: irány Toronto (Sport365)
Aaron Winter korábbi válogatott holland labdarúgó a kanadai Toronto FC csapatához szerződik, mint technikai igazgató.
jan. 4
9:14
Deutsche Telekom: mégsem gyanús a vezérigazgató (Privátbankár)
A bonni főügyészség leállította a vizsgálatot René Obermann, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatója feltételezett magyarországi és macedóniai vesztegetési ügyében, mert nem találta megalapozottnak a gy...
jan. 4
9:18
A Ptk. módosítását kezdeményezi az adatvédelmi biztos (Infostart)
A polgári törvénykönyv módosítását kezdeményezi az adatvédelmi biztos a közbeszerzések teljes nyilvánosságáért.
jan. 4
9:18
Hochtief- Döntés (HírTV)
Az ACS ma közölheti, hány Hochtief-részvényes bólintott rá az ACS felvásárlási ajánlatára. Ha az ACS-nek sikerül 30%-nál nagyobb részesedést elérnie, a jövöben újabb részvényeket vásárolhat. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 4
9:18
Újra férjhez megy a magyar pornócsillag (hirado.hu)
Judy Nero ezúttal Ausztriában mondja ki az igent
jan. 4
9:18
Az Air Berlin legnagyobb tulajdonosa érdeklődik a Malév iránt (Portfolio)
Malév-részesedés vásárlásáról tárgyal az Air Berlin legnagyobb részvényese, a török Esas Holding - tudta meg a Napi Gazdaság. A hírek szerint a tranzakció csak azután történhetne meg, hogy a magyar...
jan. 4
9:18
Gázáremelés fenyegeti az Emfesz ügyfeleit (Pénzcentrum)
Az Emfesz ügyvezető igazgatója, Góczi István tegnap a Magyar Energia Hivatalban tárgyalt. A Világgazdaság értesülése szerint az egyeztetések fő témája az volt, hogy miként kerüljék el a gázkereskedő közel 300 ezres lakossági ügyfélállománya számára a gázáremelést....
jan. 4
9:18
Az Autó Pult Év Autói 2010 - megvannak a győztesek; második felvonás (Auto Pult)
Felesleges is mellébeszélni, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: az Autó Pult 2010-es Év Autói választásának tegnap kihirdetett első négy kategóriája után jöjjenek a többiek! Ezúttal az utolsó öt kategóriában tesszük közzé győzteseinket, illetve dobogósainkat. Már csak Önökön a sor, hogy szavazásunkban január végéig megválasszák a legjobbak legjobbját, illetve felállítsák az abszolút sorrendet.
jan. 4
9:20
Csökkenö francia fogyasztói bizalom (HírTV)
A francia fogyasztói bizalom mutatója decemberben -32 pontról -36 pontra romlott (elörejelzés. -31 pont). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 4
9:20
Közönségdíjas lett a Kaméleon Tuniszban (hirado.hu)
Goda Krisztina filmje kapta meg a nézők szavazatai alapján a közönségdíjat a megrendezett 16. EU Filmnapokon
jan. 4
9:20
Selmeczi: lesznek még meglepetések (Portfolio)
A miniszterelnöki nyugdíjvédelmi megbízott szerint tisztességes megoldást választott a kormány, amikor úgy döntött, hogy megnyitja a visszalépés lehetőségét a nyugdíjpénztártagok előtt. Selmeczi...
jan. 4
9:22
Vér mindenhol: „Én csak tökéletes akartam lenni” (HírTV)
Egy röpke háromszavas mondat hagyta el a számat, egymás után legalább kétszer. Többre nem is igen voltam képes, az agyam felmondta a szolgálatot. Csak ültem magam elé meredve, bámultam a semmit. A kezem is csak ernyedten feküdt mellettem. Kiütött egy film.
jan. 4
9:22
Csökkent a hiány a harmadik negyedévben, de még így is magas (Portfolio)
Tavaly a harmadik negyedévben 190 milliárd forintos hiánnyal zárt a kormányzati szektor, ami a GDP 2,8%-ának felelt meg. Az első három negyedévben 4,7%-os deficitet halmozott fel a kormányzat, ami...
jan. 4
9:24
BÉT - Stagnálással indult a kereskedés (ProfitLine)
A tegnapi pozitív nyitás után ma már stagnálással kezdett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX 2,05 pontos emelkedéssel, 21.747,91 ponton nyitott kedden, ami a hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött.
jan. 4
9:27
BUX: +0,01 százalék a nyitáskor (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,05 pontos emelkedéssel, 21.747,91 ponton nyitott.
jan. 4
9:27
Hójárás: sportág vagy közlekedési forma? (WebBeteg)
Mi is a hójárás? Lényegében nem más, mint egy 6000 éves múltra visszatekintő, egyszerű közlekedési forma, amely a kijutást, túlélést szolgálta. Mára azonban sportággá alakult.
jan. 4
9:30
Nullás nyitás a tőzsdén (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,05 pontos emelkedéssel, 21.747,91 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal erősödött. Kövesse valós időben a piacokat! ...
jan. 4
9:30
Összevissza beszél a Fidesz a törvényről (BorsOnline)
Módosítanak-e a médiatörvényen, ha gond lesz vele? Lázár János frakcióvezető szerint igen, Orbán Viktor azt mondta, eszük ágában sincs változtatni. Navracsics úgy véli, módosíthatnak.
jan. 4
9:30
Középpontban a magyar válságadó (HR Portál)
Az Európai Bizottság elnökének címzett levéllel párhuzamosan a 13 nagyvállalat az illetékes EU-szerveknél is panaszt nyújtott be azért, hogy az uniós jog megsértése miatt eljárás induljon Magyarország ellen - írja a Népszabadság.
jan. 4
9:32
Milyen az ideális vezérigazgató? (HR Portál)
Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ideális vezérigazgatónak? Legyen karizmatikus, jó vezető, rendelkezzen releváns iparági tapasztalattal, legyen víziója, és kulturális szempontból is passzoljon a céghez? Ez részben igaz. Ezek szükségesek és könnyen elkápráztathatják a döntéshozókat, pedig nem jelentenek garanciát a jövőbeli sikerre.
jan. 4
9:36
A Hochtief a BaFinban bízik (HírTV)
A Handelsblatt szerint a Hochtief abban bízik, hogy a BaFin érvénytelennek tekinti az ACS ajánlatát. Az esseniek szerint a SEAM és az ACS titokban szövetkeztek. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 4
9:36
Ausztrál árvizek: kígyók és krokodilok fenyegetnek (Metropol)
Tovább folytatták a lakosság kimentését az árvíz sújtotta, a külvilágtól csaknem teljesen elvágott északkelet-ausztráliai Rockhampton hatóságai kedden, s egyúttal a kígyók és krokodilok jelentette veszélyre figyelmeztették a helyieket.
jan. 4
9:36
Emelkedéssel nyitott a BUX (hirado.hu)
Az elemzők a pozitív nyitás után nem számítanak nagyobb árfolyammozgásokra kedden
jan. 4
9:36
Kisebb hévvel folytatódik az emelkedés (Portfolio)
A tegnapi, szinte eufórikus befektetői hangulat után ma kisebb lendülettel folytatódik az emelkedés a hazai parketten, a BUX jelenleg 0,4%-os pluszban tartózkodik. Az európai részvénypiacokon viszont...
jan. 4
9:36
Az olvadás viheti el a téli balatoni szezont (Pénzcentrum)
Bár a legforgalmasabb dunántúli idegenforgalmi körzetekben rekordforgalmat aligha hoz az idei téli szezon, a vendéglátók zöme a tavalyinál jobb eredményekben bízik....
jan. 4
9:38
Mérges kígyók, krokodilok fenyegetik az embereket (HírTV)
Mérges kígyók és krokodilok fenyegetik az embereket az árvíz sújtotta ausztrál területeken. A hatóságok arra figyelmeztették a lakosságot, hogy ezek az állatok rendkívül ingerlékenyek a jelenleg tartó párzási időszak miatt, illetve azért, mert az áradás kiűzte őket természetes élőhelyükről.
jan. 4
9:38
A Bahamák az űrből (hirado.hu)
A Nemzetközi Űrállomás asztronautáinak tegnap közzétett fotóján a Bahamák látszanak
jan. 4
9:38
Tavaly is jelentős tőke érkezett a befektetési alapokba (Portfolio)
A neves amerikai kutató cég által készített jelentés szerint az elmúlt évben újabb nettó 900 millió dollárral nőtt a befektetési alapok vagyona, amely közel kétszer annyi mint a válság előtt. A...

Keresés