Ezért a belügyminisztert arra kérte, hogy tekintse soron kívüli, kiemelt feladatnak a kórház teljes felújításának, átalakításának 2002 óta húzódó ügyét - áll az Országgyűlési Biztos Hivatala vasárnapi közleményében.
Az ügyeletek adatai szerint 30 százalékkal megemelkedett az influenzás megbetegedések száma. A múlt héten már 18 és fél ezren fordultak orvoshoz. A legtöbb beteget Pest megyében regisztrálták. Idén eddig öten haltak meg az influenza szövődményeiben, többségük szervezetében a B vírust mutatták ki.
A Nyugat és Izrael egy esetleges radikális fordulattól tart Egyiptomban. Az Afrikai Unió csúcstalálkozóján a békés átmenet mellett érvelt az ENSZ főtitkára, de önmérsékletre intette az amerikai és a német külügyminiszter is a Mubarak-rezsimet.
A címvédő Internazionale rendkívül fordulatos mérkőzésen, kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re győzött a Palermo ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján.
A Manchester City meglepetésre nem bírt vasárnap a harmadosztályú Notts Countyval, így újrajátszásra kényszerül az angol labdarúgó FA Kupa negyedik fordulójában.
A címvédő franciák negyedszer, vagy a dán válogatott először – ez volt a kérdés a svédországi férfi kézilabda-vb döntője előtt. A franciák végül hosszabbítás után, 37–35-e nyerték a szoros csatát.
Gera Zoltán csapata, a Fulham magabiztos győzelmet aratott vasárnap a vendég Tottenham Hotspur felett, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé az angol labdarúgó FA Kupában.
2011 az építkezés éve lesz az LMP számára - erről döntöttek a tagok a párt hétvégi kongresszusán. A tervek szerint még az idén hatékonyabbá teszik a szervezet működését és pénzügyileg is rendbe hozzák a pártot. Az LMP továbbra is elnök nélkül működik tovább.
Legtöbbünknek a földrajzórák jutnak eszébe a földgömbökről, melyeken nyomon követhetők Földünk és tágabb világunk földrajzi, illetve csillagászati felfedezésének eredményei, ám a több mint száz évvel korábban készült darabok már jól példázzák, hogy annak idején iparművészeti remekeket hoztak létre az alkotók. Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiállításán az első magyar nyomtatott föld- és…
Az iráni hatóságok halálra ítéltek vasárnap két embert, mert pornóoldalakat üzemeltettek az iszlám köztársaságban. Közben az iráni külügyminisztérium behívatta Hollandia nagykövetét, miután a holland külügyminiszter „barbár államként” jellemezte Iránt egy holland-iráni kettős állampolgár felakasztása miatt.
A kairói törvényhozás elnöke bejelentette: Felülvizsgálják a parlamenti választások eredményét, ezzel egyidőben az ellenzék vezetője segítségnyújtásra szólította fel az USA-t
Bizakodó hangnemben ért véget vasárnap a 41. davosi Világgazdasági Fórum, a találkozó elnökei növekvő világgazdaságra, ám némi volatilitásra számítanak.
Mozgásszervi betegségekkel a felnőtt népesség döntő többsége találkozik élete során. Egyes becslések szerint a lakosság 4-5 százaléka, tehát közel félmillió ember szenved jelen pillanatban is deréktáji fájdalomtól. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical ortopéd szakorvosa a testi panaszok hátterében meghúzódó pszichés okokról beszélt.
Az ugyan nem okozhat túl nagy örömöt a Warta Poznan futballistáinak, ha a tabellára pillantanak, ám amint új elnökükre gondolva máris sokkal jobb napjuk lehet a lengyel másodosztályban gyengélkedő klub játékosainak.
Szinte mindenki David Akers nyakába varrta a Philadelphia Eagles rájátszásbeli kiesését. A mérkőzés negatív hőse egy mai riportban bevallotta, hogy a találkozó előtt két nappal tudta meg, hogy lánya rákos.
A VfB Stuttgart hazai környezetben vereséget szenvedett a Freiburgtól, a sereghajtó Borussia Mönchengladbach győzött az Eintracht Frankfurt otthonában a német labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.
Olaszország egyre öregszik és az olaszok egyre tovább élnek: ez derült ki az Istat statisztikai hivatal legfrissebb adataiból. Az utóbbi tíz év alatt háromszorosára ugrott a száz év feletti olaszok száma.
Bronzérmet szerzett vasárnap a magyar női rövidpályás gyorskorcsolyaváltó a törökországi Erzurumban zajló 25. téli Universiadén, az egyetemi-főiskolás sportolók csúcsversenyén.
Miközben Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnökségét, Orbán Viktor kormányát tekintélyelvű elhajlással gyanúsítják - írta a médiatörvény ellen rendezett tüntetés kapcsán készített terjedelmes budapesti riportjában a Le Journal du Dimanche (JDD) című francia lap. Az újság szerint bár csütörtökön kevesebben tiltakoztak a Kossuth téren "a teljes magyarországi sajtót politikai ellenőrzés…
A Pécs kiélezett, pontgazdag mérkőzésen, 104-103-ra győzött vasárnap a Kaposvár vendégeként, a Sopron pedig 90-72-re nyert a vendég Salgótarján ellen a férfi kosárlabda NB I vasárnapi játéknapján.
Az MLS egyik újoncának, a Portland Timbers-mek a vezetőedzője, John Spencer elmondta, hogy ellenük minden csapat meg fog szenvedni és nem tarja elérhetetlennek a rájátszást.
Anarchiától és a fosztogatóktól retteg Kairó békés lakossága vasárnap. Az egyiptomi főváros több kerülete is teljesen védelem nélkül maradt, miután a rendőrség többé nem lát el közbiztonsági teendőket.
Az utazásra nem javasolt térségek közé sorolt a Külügyminisztérium négy egyiptomi várost, Kairót, Alexandriát, Luxort és Szuezt a biztonsági helyzet súlyos romlása miatt - közölte vasárnap a szaktárca. Pataki Eszter, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarok közkedvelt egyiptomi nyaralóhelyeire, így például Sharm El Sheikh-re illetve Hurghadára…
Nem rongálódtak meg veszélyes ipari üzemek a tegnapi földrengésben. Még holnap nyilatkozhatnak azok, akik a jövőben is magánnyugdíj-pénztári tagok szeretnének lenni. Nem javasolja az utazást több egyiptomi városba a magyar külügyminisztérium
Tudomásul vette, de túl általánosnak találta a belügyminiszter fiatalkorúak őrizetbe vételével és elzárásával kapcsolatos válaszát az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.
A Chievotól otthon elszenvedett 3-0-ás vereség után menesztették posztjáról Mario Berettát, a Seria A-ban szereplő Brescia labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
Lőrincz Tamás szombati győzelme után vasárnap Bácsi Péter és Németh Iván bronzérmet szerzett a kötöttfogású birkózók Vehbi Emre-emlékversenyén, Isztambulban.
Debrecen - Otthon tartotta a győztesnek járó trófeát a DVSC-TEVA a Borsodi műfüves teremlabdarúgó-bajnokság nagydöntőjében, amelynek tegnap a Főnix csarnok adott otthont.
Hiába nyert hétvégén a német bajnokságban a Bayern München a Werder Bremen ellen 3-1-re, mégsem a győzelem érdekli leginkább a német sajtót, hanem Robben pofonja.