2011. január 3. hétfő

jan. 3
9:48
Levágta heréit, hogy nővé válhasson (Blikk)
jan. 3
9:49
Így kezdjük az új évet (ProfitLine)
Elkezdődik az új év a piacokon is. A főbb részvényindexek az éves csúcsuk közelében zárták az évet és az amerikai indexek kitörésben vannak. A DAX-nak nem sikerült a mágikus 7000 felett zárnia, de ezzel együtt a legerősebb részvényindex volt a fejlett piacok közül. A magyar piac nem teljesített jól, nem tudott emelkedni a nagyok árnyékában, küzdelmes számára az emelkedés.(Solar Capital)
jan. 3
9:51
Pluszban nyitottak a piacok Nyugat-Európában (ProfitLine)
Emelkedéssel nyitottak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék az idei év első kereskedési napján a gépjárműipari és a banki papíroknak köszönhetően.
jan. 3
9:53
Célba vette a 100 dolláros szintet az olaj árfolyama (ProfitLine)
Lépcsőzetesen halad felfelé az olaj árfolyama és az utolsó kereskedési napon még visszatolták, hogy $91 felett zárja az évet. Az emelkedés stabilnak látszik, több apró és néhány nagyobb korrekcióval, de halad felfelé. A célkeresztben már egyértelműen a három számjegyű szintek vannak. A jelenlegi első feladat azonban a 92 dolláros ellenállás leküzdése. Pillanatnyilag $89.40 jelenti a rövid távú…
jan. 3
9:54
Természetbeni plasztik: már kártyán is érkezhet a cafeteria (Privátbankár)
Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-Pay kártyákat. Várhatóan belép a BKV is
jan. 3
9:54
Svájci beszerzési menedzserindex: 59,6 pont- elörejelzés: 61,5 pont (HírTV)
Decemberi svájci beszerzési menedzserindex: 59,6 pont- elörejelzés: 61,5 pont, elözö havi érték: 61,8 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
9:54
Amputálják Gábor Zsazsa jobb lábának egy részét (Metropol)
A 93 esztendős színésznőt vasárnap szállították egy Los Angeles-i kórházba, ahol szóvivője közlése szerint az életmentő műtétet elvégzik.
jan. 3
9:54
A kukából mentette ki a nyertes lottószelvényt (Kripto Akadémia)
A ház előtt lévő kukából mentette ki kilencmillió eurót (2,5 milliárd forint) érő nyertes lottószelvényét egy spanyolországi játékos - jelentette vasárnap este a spanyol sajtó. A férfi 14 barátjával együtt játszotta meg a számot, és attól tartott, hogy társai "keresztre fogják feszíteni", ha elvesztette a milliókat érő cetlit.
jan. 3
9:54
Több mint kétszáz baleset történt a hétvégén (hirado.hu)
Két balesetben ketten haltak meg, 24 eset súlyos, 46 pedig könnyebb sérüléssel járt, 158 sérülés nélküli, anyagi káros baleset is történt
jan. 3
9:54
Három kívánság 2011-re (HR Portál)
Vajon 2011 valóban a változás éve lesz? Kilenc szakember - az államtitkártól, a szakszervezeti vezetőn keresztül, a Magyar Posta gazdasági vezérigazgató-helyetteséig - vall arról, mit kívánnak a jövő évre.
jan. 3
9:54
Csökkenő lendület az év végén a magyar feldolgozóiparban (Portfolio)
A december havi beszerzési menedzser index 1,9 százalékponttal lett alacsonyabb a novemberi értéknél - derül ki a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság ma megjelent statisztikájából...
jan. 3
9:54
Pedro kétszer köszönt be + videó (ATV)
Továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot a Barcelona.
jan. 3
9:56
223 forint felett a svájci frank (HírTV)
Továbbra is 223 forint felett van a svájci frank – hétfő délelőtt fél kilenc előtt nem sokkal 223,32 forintot kértek az alpesi devizáért a bankközi devizapiacon. Az euró ugyanekkor majdnem 280, míg az amerikai dollár 208,75 forintot ért.
jan. 3
9:56
Hét drogcsempészt akasztottak fel Iránban (hirado.hu)
A vád szerint több kilogramm drogot adtak el azok a csempészek, akiket Kermansah tartomány egyik börtönében akasztottak fel
jan. 3
9:56
Indul a képzés a "Jó pályán!" (HR Portál)
A "Jó pályán! Jó gyakorlatok továbbfejlesztése és alkalmazása a munkaerő-piaci integrációért és esélyegyenlőségért" című TÁMOP projekt célja a nők, fiatalok és 45 éven felüliek munkaerő-piaci (re)integrációja. Elsőként január 8-án indul Miskolcon a célcsoport helyzetbe hozását segítő képzés.
jan. 3
9:56
A befektetők Európát favorizálják (Portfolio)
A Morningstar adatai szerint egyértelműen az amerikai piacok felülteljesítéséről szólt a 2010-es év a részvényalapoknál, a feltörekvő országok részvénypiacai a 2009-es elszállás után tavaly...
jan. 3
9:58
Emelkedö olasz beszerzési menedzserindex (HírTV)
Decemberi olasz beszerzési menedzserindex: 54,7 pont- elözö havi érték: 52,0 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
9:58
Taiwan Calling: Bemutatkozik hazánkban a kortárs tajvani kultúra (hirado.hu)
A tajvani kortárs művészet legnagyobb szabású európai bemutatkozásának keretében közel 30 alkotó munkáján keresztül kaphatunk képet napjaink tajvani képzőművészetéről a Műcsarnokban és a Lumuban
jan. 3
10:00
Szörnyű baleset a jeges úton Tatárszentgyörgynél - Egy ember meghalt (hirado.hu)
Egy autós előzésbe kezdett, de a manővert nem tudta befejezni, mert megcsúszott az úton, és egy Volán-busszal karambolozott
jan. 3
10:02
Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban (hirado.hu)
Kilencven év után elindulhat a nemzet újraegyesítésének folyamata, és elégtételt kaphatnak azok, akik közjogilag is a magyar nemzet közösségéhez szeretnének tartozni - mondta Rétvári Bence, a közigazgatási tárca államtitkára
jan. 3
10:06
Már csak négy hely kiadó az F1 2011-es szezonjára (Sport365)
Már szinte teljes a Formula-1-es világbajnokság nevezési listája. Csak négy hely sorsa nem dőlt még el.
jan. 3
10:08
Teniszezők a facebookon (Sport365)
Mint minden híres és népszerű embernek, a teniszezőknek is megvan a maguk facebookos rajongói köre. Federer és Nadal természetesen itt is verhetetlen, de vajon ki a népszerűbb?
jan. 3
10:12
Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban (Infostart)
Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban hétfőn, a kolozsvári Hantz Péter beadványát Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vette át.
jan. 3
10:12
Tilos repülniük, amíg nem derül ki, miért történt a robbanás (HírTV)
Oroszországban szüneteltetik a Tu-154-es típusú utasszállító repülőgépek repülését. Az 1970-es évek óta gyártott gépek mindaddig nem repülhetnek, amíg nem vizsgálják ki, hogy az év első napján miért gyulladt ki és robbant fel egy ilyen gép a szibériai Szurgutban.
jan. 3
10:12
Hülkenberg: McLaren helyett Force India (F1világ)
Svájci lapértesülések szerint a Force India alakulata 2011-ben az Adrian Sutil – Paul di Resta versenyzőpárossal vág neki a világbajnoki küzdelmeknek, míg a Williamstől távozó Nico Hülkenberg a csapat harmadik számú versenyzője lesz.
jan. 3
10:12
Tombol a szerelem: újabb lányt hozhatnak ki a villából! (hirado.hu)
Zsuzsi után Anikó hagyhatja el a bekamerázott terepet, igaz, ő csak egy rövid randevú erejéig
jan. 3
10:12
Van pénzed a bankban? Figyelj, fontos változás! (Pénzcentrum)
2011. január 1-től 100 ezer euróig biztosítja az Országos Betétbiztosítási Alap a hitelintézetekben elhelyezett megtakarításokat....
jan. 3
10:12
Kalapács alatt a Ferrari Enzo egyik korai prototípusa (Auto Pult)
A maranellóiak mindig is különleges portékájukról voltak híresek, ám néha – így most is – igazán érdekes ínyencséggel szolgálnak a márka rajongói számára. A Modena Motorsport weboldalán felbukkant hirdetés szerint az Enzo egyik elképesztő prototípusát is megvehetjük, melynek külleme leginkább a 348-as típusra hasonlít.
jan. 3
10:14
Német beszerzési menedzserindex: 60,7 pont- elörejelzés: 60,9 pont (HírTV)
Decemberi német beszerzési menedzserindex: 60,7 pont- elörejelzés: 60,9 pont, elözö havi érték: 58,1 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
10:14
Harmincéves csúcson az ezüst ára (hirado.hu)
A nemesfém ára az előző évi 83 százalékos emelkedést követően hétfőn döntött újabb rekordot
jan. 3
10:16
Francia beszerzési menedzserindex: 57,2 pont- elörejelzés: 56,3 pont (HírTV)
Decemberi francia beszerzési menedzserindex: 57,2 pont- elörejelzés: 56,3 pont, elözö havi érték: 57,9 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
10:18
Lassult a hazai feldolgozóipar bővülése decemberben (ProfitLine)
Decemberben a Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke 52,9 lett, 1,9 százalékponttal alacsonyabb a novemberinél - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn.
jan. 3
10:18
EU-s beszerzési menedzserindex: 57,1 pont- elörejelzés: 56,9 pont (HírTV)
Végleges decemberi EU-s beszerzési menedzserindex: 57,1 pont- elörejelzés: 56,9 pont, elözetes érték: 56,8 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 3
10:20
DAX index elemzés - Szép teljesítmény, de kemény a 7000-es szint (ProfitLine)
Nem sikerült a DAX-nak, hogy a 7000-es szint felett zárja az évet. De ettől függetlenül nagyon szépen teljesített.
jan. 3
10:20
Késések két vonalon (HírTV)
Budaörs és Biatorbágy között, és Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között a biztosítóberendezés meghibásodása miatt késnek a vonatok.
jan. 3
10:21
Harminc éves csúcson az ezüst ára (Infostart)
Harminc éves csúcsot döntött az ezüst azonnali (spot) ára a nemzetközi kereskedésben, az azonnali piacon egy unciát 31,02 dollárért adtak hétfő reggel.
jan. 3
10:22
Továbbra is gyengül a forint (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben: az eurót hétfőn délelőtt tízkor 278,66 forinton jegyezték a 2010. december 31. délutáni 277,77 forint után.
jan. 3
10:23
Gyengüléssel kezdte az évet a forint (Infostart)
Gyengüléssel kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben: az eurót hétfőn délelőtt fél tízkor 278,60 forinton jegyezték a 2010. december 31. délutáni 277,77 forint után.
jan. 3
10:24
Újabb 30 éves csúcsot döntött az ezüst árfolyama (ProfitLine)
Harminc éves csúcsot döntött az ezüst azonnali (spot) ára a nemzetközi kereskedésben, az azonnali piacon egy unciát 31,02 dollárért adtak hétfő reggel.
jan. 3
10:24
Most kérjenek fizetésemelést a Halak! (BorsOnline)
Az ünnepek végén a legtöbbünknek igencsak megcsappant a pénztárcája, így sokan kíváncsiak arra, hogy miként alakul a következő időszakban az anyagi helyzetük. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa most ezt mutatja be.
jan. 3
10:27
Kinevezték a Magyar Televízió új vezetőit (HR Portál)
Medveczky Balázs a Magyar Televízió vezérigazgatója az m1 vezetőjévé Rákay Philipet, az m2 intendánsává pedig Süveges Gergőt nevezte ki - közölte az MTV szombat este az MTI-vel.
jan. 3
10:30
Nyugdíj: legutóbb 98 milliárdot hoztak a visszalépők (Privátbankár)
A nemzetgazdaság nettó finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP 1,5 százalékát érte el a 2010 harmadik negyedévével zárult egy évben - közölte az MNB
jan. 3
10:30
Kisebb üzemzavar a Malnál – kontrollálják a folyamatokat (HírTV)
Kisebb üzemzavar volt vasárnap este a Magyar Alumínium Zrt. (Mal) ajkai üzemében, ezért egy szakaszon a gyártás is leállt – tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A vörösiszap-katasztrófa utáni mentesítés közben ismét teljes üzemben zajlik.
jan. 3
10:30
Üzemzavar volt a Mal Zrt.-nél (Blikk)
Dugulás okozott üzemzavart a Mal Zrt. ajkai gyárában a bauxitot szállító csővezetékben vasárnap; a hibát még aznap elhárították - közölte Kossa György, az állami felügyelőbizottság vezetője.
jan. 3
10:30
Kolozsvárról érkezett az első egyszerűsített honosítási kérelem (Metropol)
Átadták az első egyszerűsített honosítási kérelmet a fővárosban hétfőn, a kolozsvári Hantz Péter beadványát Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára vette át.
jan. 3
10:30
Illegális afgán migránsokat fogtak szilveszter éjjel (hirado.hu)
Egy Ausztriába tartó gyorsvonaton fogták el őket, a rendőrség tiltott határátlépés miatt indított eljárást és visszairányította őket Debrecenbe
jan. 3
10:30
Visszatérhet a piacra a pezsgés és a likviditás (Portfolio)
Mától remélhetőleg normalizálódik a helyzet, visszatérnek a kereskedők, így inkább előbb, mint utóbb, életet lehelnek a piacba - vetíti előre reggeli kommentárjában a forintpiaccal kapcsolatban...
jan. 3
10:30
Nyugati robotrepülők tűntek el a Perzsa-öböl térségében (ATV)
A perzsa média által idézett katonai vezető szerint Irán lőhette le őket.
jan. 3
10:32
Visszavonták a riadót (HírTV)
Javult a levegő minősége Budapesten, ezért már nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására. Tarlós István főpolgármester így visszavonta azt – közölte a Független Hírügynökséggel hétfőn kora reggel a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója.
jan. 3
10:32
Amputálni kell Gábor Zsazsa lábát (hirado.hu)
A 93 éves színésznőn újabb életmentő műtétet hajtanak végre a napokban

Keresés