A szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese szerint Malina Hedvig, a négy éve Nyitrán megvert magyar diáklány esetének nem olyan a visszhangja a szlovákiai társadalomban, mint amilyennek lennie kellene.
Kormos Kata az MSZP szóvivője azt mondta: az MSZP minden törvényes parlamenti és parlamenten kívüli eszközt megragad, hogy visszaszerezze az ország méltóságát és a sajtószabadságot, több európai lap is foglalkozik az új magyar médiatörvénnyel
Az econet.hu bejelentette, hogy a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság 2010. december 22-i, a társaság jogi képviselője által a mai napon kézhez vett végzésével bejegyezte a cégjegyzékbe az econet.hu...
Magyarország – Különleges égi jelenség! A csillagászok szerint kedd reggel közel 80 százalékos napfogyatkozás várható, amely derűs idő esetén hazánkban is megfigyelhető lesz.
H1N1 okozta vírusfertőzés következtében meghalt egy hároméves kislány és egy 51 éves férfi Alsó-Szászországban - közölte hétfőn Hannoverben az egészségügyi minisztérium.
A cseh költségvetés tavalyi hiánya 19 százalékkal volt kisebb az előző évinél - közölte az ország pénzügyminisztériuma hétfőn. A deficit 156,29 milliárd korona (8,32 milliárd dollár) volt a 2009. évi ...
H1N1 okozta vírusfertőzés következtében meghalt egy hároméves kislány és egy 51 éves férfi Alsó-Szászországban - közölte Hannoverben az egészségügyi minisztérium
Az Európai Uniónak "kétségei vannak afelől, hogy a vitatott, új magyar médiatörvény összhangban van-e az Európai Unió médiaszabadságra vonatkozó jogszabályaival, ezért az EU felkérte Budapestet, hogy szolgáljon további magyarázattal a törvényt illetően" - mondta hétfőn az Európai Bizottság egyik alelnökének szóvivője Brüsszelben.
Az azonnali piachoz hasonlóan a határidős piacon is igen gyenge eredményeket hozott a december hónap, a BÉT összesített határidős forgalma év/év alapon 19%-kal esett vissza. Mindez elsősorban az...
A vártnál gyorsabban tudott talpra állni a luxusipar, s a 2009-es válságos év után tavaly már 15 százalékkal, azaz egymilliárd euróval nőtt a forgalom, beleértve a szolgáltatásokat - például a luxusutakat - is....
A Terminator mindig is azt mondta, hogy visszatér. Arnold Schwarzenegger, a kaliforniai kormányzói poszttól hétfőn megváló, dúsgazdag egykori filmsztár előtt számos út nyílik a fényes politikai karrier után: többek között sokan vevők lennének emlékirataira, de a filmszakma is tárt karokkal várja.
Az MSZP szolidaritást vállal minden hazai médiummal, mivel a szocialisták megítélése szerint Magyarországon a médiatörvény hatályba lépésével megszűnt a sajtószabadság. Kormos Kata, az MSZP szóvivő...
Amennyiben nem emelik tovább az USA államadósságának plafonját, akkor a 2008-as gazdasági és pénzügyi válságnál is nagyobb krízist okozhat - figyelmeztetett egy vasárnapi interjúban Austan Goolsbee,...
Tavaly 295 ezren hunytak el az összesen 950 természeti katasztrófa miatt. A német Munich Re elemzése alapján mindössze 37 milliárd dollár volt biztosítva a mintegy 130 milliárd dollárnyi kárból.
Az osztrák származású Schwarzenegger korábban maga is megerősítette, hogy visszatérne a film világához, ha kezébe kerülne egy forgatókönyv, amely megfelelő egy politikai múlttal terhelt, 63 esztendős, négygyermekes családapa számára
Decemberben nőtt ugyan a feldolgozóipari szereplők optimizmusa az Egyesült Államokban, ám a vártnál lasabban - derül ki az ISM (Institute of Supply Management) legfrissebb felmérésének eredményeiből....
Az Európai Bizottság egyelőre nem indít eljárást Magyarország ellen a válságadó miatt. Jelenleg a magyar kormány álláspontját és a panaszokat elemzik. Ezt a bizottság szóvivője közölte, aki szerint a magyar válságadót csak akkor lehet elmarasztalni, ha azzal a szektorsemlegesség sérül.
Az amerikai pletykamagazinok állítják, hogy John Travolta karácsony előtt otthagyta feleségét, Kelly Prestont, kislányát, s egy hónapja született fiát, hogy egy vermonti üdülőben találkozzon három férfibarátjával.
A várakozásoknak megfelelően emelkedett decemberben az amerikai feldolgozóipari aktivitás az ISM felmérése alapján. Az ISM feldolgozóipari beszerzőmenedzser index értéke a novemberben mért 56,6 százalékról 57 százalékra emelkedett decemberben.
Az év első kereskedési napján a legnagyobb mozgást az Inspire Pharma mutatta be a nyitásban. A cég részvényei közel 55%-os mínuszban mozognak, miután a gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy a cisztás fibrózis elleni gyógyszere nem mutatott statisztikailag alátámasztott gyógyhatást a tesztek során.
Április 2-ig előzetes letartóztatásban maradhat Koltai Gábor és két társa, akiket adócsalási ügyben gyanúsítottak meg. A bíróság december végi döntése az előzetes meghosszabbításáról egyelőre nem jogerős.
A szlovén főváros magyar nagykövetségén az elmúlt hónapokban már jelentős volt az érdeklődés a magyar állampolgárság megszerzése iránt, bár a kérvényezők száma egyelőre nem túl magas - tájékoztatta az MTI-t Magyarország ljubljanai konzulja
A magyar EU-elnökséggel és a médiatörvénnyel foglalkozik hétfői számának vezércikkében a német főváros tekintélyes liberális újságja, a Der Tagesspiegel.
Staverton — A brit légügyi hatóság betiltotta a „légi szexet" biztosító Mile High Club működését, amely repülőn kínálta a gyönyört jól fizető ügyfeleinek.
Az MSZP minden törvényes parlamenti illetve parlamenten kívüli eszközt megragad, hogy helyreállítsa a sajtószabadságot, és visszaszerezze Magyarország méltóságát - mondta hétfőn a szocialista párt szóvivője Budapesten. Kormos Kata hangsúlyozta: a Schmitt Pál köztársasági elnök által december 30-án aláírt új médiatörvénnyel szerintük "sikerült kihúzni nyugaton a gyufát", Európában szinte kivétel…
Az idén a béren kívüli juttatással kétszer több is kerülhet alkalmazottai pénztárcájába, ám a sok cafeteria-ajánlat között nehéz kiigazodni. A Dimenzió Egészségpénztár a piacon egyedülálló, kiemelkedően jó kondíciókat kínál, ráadásul most a cégvezetőknek is kedvez.