2011. január 29. szombat

jan. 29
11:27
Letaglózó hírek a Loki-bundáról (HírTV)
A bochumi bíróságra benyújtott vádirat szerint nemcsak a 2009-ben rendezett Debrecen–Fiorentina Bajnokok Ligája-selejtezőt manipulálták, hanem a 2008-ban a hajdúságiak Young Boys elleni UEFA-kupa meccsén is előre meghatározott eredmény született.
jan. 29
11:27
Katar egyedül rendezi meg a VB-t 2022-ben (Blikk)
jan. 29
11:27
USA tőzsdék: 5 hónapja a legnagyobb esés (ProfitLine)
Több mint öt hónapon belül a legnagyobb napi veszteségüket szenvedték el a New York-i értéktőzsde vezető mutatói pénteken annak hatására, hogy az egyiptomi kormányellenes zavargások a kevésbé kockázatos eszközök felé fordították a befektetők figyelmét.
jan. 29
11:27
Győzelem a lengyelek ellen (Sport365)
Az olimpiai selejtezőt érő hetedik helyen végzett a magyar férfi kézilabda-válogatott a svédországi világbajnokságon.
jan. 29
11:29
Az idén 196 milliárd forint eva-bevételt vár a költségvetés (ProfitLine)
Az idén 196,1 milliárd forint egyszerűsített vállalkozói adóbevételre (eva) számít a költségvetés, ami közel 8 százalékkal több a múlt évben befolyt eva összegénél.
jan. 29
11:29
Katar nem kér segítséget, egyedül rendezi a világbajnokságot (Sport365)
Katar egyedül rendezi meg a neki ítélt 2022-es labdarúgó-világbajnokságot – szögezte le az ázsiai konföderáció (AFC) katari elnöke.
jan. 29
11:31
Sokmilliárdos kártérítési per az MVM ellen (ProfitLine)
A Nád MPS-H Kft. 9,6 milliárd forintos kártérítést követel a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től, a per pénteki tárgyalásán az MVM jogi képviselője szerződésszegésre hivatkozva nem fogadta el hitelesnek a Nád Kft. bizonyítékként benyújtott dokumentumait.
jan. 29
11:33
Március elején kerül a mozikba Fliegauf Benedek új filmje (hirado.hu)
Fliegauf Benedek elmondta, a német-magyar-francia koprodukcióban készült Wombot 35 nap alatt forgatta mintegy 3,6 millió euróból
jan. 29
11:36
Madárürülékkel szépül Victoria Beckham (BorsOnline)
Porított fülemüleürülék-pakolással ápolja arcbőrének szépségét Victoria Beckham. A magas aminosav-tartalmú kence a szakemberek bevallása szerint tisztítja a bőrt, és egyedi ragyogást kölcsönöz neki.
jan. 29
11:39
Tavasszal dönthetnek az új országos pszichiátriai intézetről (Infostart)
Az új országos pszichiátriai intézet szakmai programjáról a közeljövőben, legkésőbb tavasszal dönteni szeretne a szaktárca - nyilatkozta Cserháti Péter a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
jan. 29
11:45
Rosszul lettek, kórházban kötöttek ki (HírTV)
Négyen lettek rosszul szén-monoxid-mérgezés miatt szombat délelőtt Dunaharasztin.
jan. 29
11:45
Razziát tartottak Budapest több belvárosi szórakozóhelyén (Blikk)
jan. 29
11:45
A dioxin hatása az emberi szervezetre - A dioxinmérgezés tünetei, szövődményei (WebBeteg)
Napjaink élelmezés-egészségügyi szenzációja a dioxin tartalmú tojás megjelenése Németországban. Nem valósul meg teljes mértékben az EU elképzelése arról, hogy a gyártók saját felelősségük tudatában dolgozva, biztonságos termékeket állítanak elő - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi szolgálat tájékoztató közleményében.
jan. 29
11:48
Razzia több budapesti szórakozóhelyen (Metropol)
Egyebek között a Gödörben, a Trocadéróban, a LivingRoomban és a Rock Caféban volt fokozott hatósági ellenőrzés.
jan. 29
11:48
Botrány az Operában (Spa Trend Online)
2011. január 29-én, Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa a Nemzeti Erőforrás Minisztérium jóváhagyásával Eldar Alievet nevezte ki a Magyar Nemzeti Balett megbízott művészeti igazgatójává. Helyettesének Volf Katalin Kossuth-díjas balett-művészt, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosát kérték fel. Eldar Aliev megbízatása a későbbiekben kiírásra kerülő igazgatói pályázat…
jan. 29
11:51
Budapest több belvárosi szórakozóhelyén tartottak razziát (hirado.hu)
Az ORFK pénteken jelentette be, hogy folytatódik a szórakozóhelyeken a múlt héten megkezdődött szakhatósági ellenőrzéssorozat az ország egész területén
jan. 29
11:54
Kézilabda: olimpiai selejtezőt játszhatnak a magyarok (ATV)
Fontos győzelmet szereztek a lengyelek ellen.
jan. 29
11:56
Lenyúlhatják-e az iszlámisták az arab forradalmakat? (ATV)
Az elemzők szerint a forgatókönyvet nem lehet előre megjósolni, egyelőre kiszámíthatatlan az egyiptomi események kimenete. Ha marad Mubarak, akkor lenyugodhat a térség, ha bukik, akkor az végigsöpörhet a Közel-Keleten. Mubarak 82 éves, beteg és egyelőre úgy néz ki, hogy nincsen olyan utódja sem, akire komolyan számításba jön. A péntek esti események pedig egyre inkább azt sugallják: mennie kell.
jan. 29
11:57
El-Baradei: Mubaraknak távoznia kell (Infostart)
Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek "távoznia kell" - jelentette ki Mohammed el-Baradei ellenzéki vezető, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója szombaton, a France 24 műholdas televíziónak nyilatkozva. Tüntetők megostromolták az állambiztonság székházát a Gázai övezet határán fekvő egyiptomi Rafahban, az összecsapásban három rendőr életét vesztette.
jan. 29
12:00
Óriási érdeklődés az Új Széchenyi Tervet bemutató körúton (ProfitLine)
Az első hét rendezvényen több mint ezer érdeklődő kísérte figyelemmel az Új Széchenyi Tervben a gazdasági élénkülés beindítását célzó pályázati rendszer ismertetését, a kidolgozást végző szakemberek előadásait - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
jan. 29
12:03
Interjú Mádl Ferenccel (HírTV)
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Széchenyi-díjas jogtudós szombaton ünnepli 80. születésnapját. Ebből az alkalomból adott interjút a Magyar Nemzetnek, amelyben többek között az új médiatörvényről is beszél.
jan. 29
12:06
Kijárási tilalmat rendeltek el Egyiptomban (Metropol)
Az egyiptomi fegyveres erők szombaton felszólították az ország lakóit, hogy ne csoportosuljanak, és tartsák be a kijárási tilalmat - jelentette az állami televízió.
jan. 29
12:09
Megkezdődött az MSZP választmányi ülése (hirado.hu)
A választmányi elnök beszéde után zárt ajtók mögött tárgyal az MSZP választmánya egyebek közt a párt ideológiai alapelveiről
jan. 29
12:11
El-Baradei: Mubaraknak távoznia kell (hirado.hu)
Az egyiptomi hatóságok pénteken házi őrizetbe helyezték el-Baradeit, aki aznap csatlakozott egy békés tüntetéshez Kairóban
jan. 29
12:12
Rubint Réka orvosa dönt a negyedik gyerekről (BorsOnline)
Rubint Réka még csak terhessége nyolcadik hónapjában jár, ám férjével máris azon gondolkozik, hogy harmadik gyermekük után még egy babát bevállalnak.
jan. 29
12:12
Razziasorozat Budapesten (ATV)
Az ellenőrzések a hét végén folytatódnak.
jan. 29
12:13
Emelkedett az olajár, erősödött a forint (hirado.hu)
Részben az olajár és a forint/dollár árfolyam alakítja a magyarországi benzinárakat
jan. 29
12:14
Gyurcsány: lényegében egy új pártot kell létrehozni (ATV)
Az ex-kormányfő lakossági fórumon beszélt terveiről.
jan. 29
12:15
Kim Clijsters Melbourne győztese (Infostart)
A belga Kim Clijsters nyerte a női egyes küzdelmeit az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
jan. 29
12:16
Lendvai: Teljesen igazságtalan a családi adózás + videó (ATV)
A képviselő szerint a jómódúakat részesíti előnyben, a rászorulóknak viszont kevesebbet ad.
jan. 29
12:17
Schumacher betegen is világbajnok akar lenni (Infostart)
Michael Schumacher sosem volt híve a Formula-1 szimulátornak. Inkább körözött napestig a tesztpályán a versenygépével, minthogy egy sötét kabinban, hipermodern komputerjátékkal készüljön a futamaira. Most kiderül az is, hogy miért - közli a Bild. A hétszeres világbajnok mindezek ellenére magabiztosan nyilatkozott arról, hogy nagyon is bízik a nyolcadik cím megszerzésében.
jan. 29
12:21
Csavarkulccsal támadtak a sofőrre (HírTV)
Csavarkulccsal támadtak a gépkocsi utasai egy sofőrre, aki nekikoccant autójával a járművüknek a 87-es úton.
jan. 29
12:21
Egyiptom - Lemondott a kormány (Blikk)
jan. 29
12:23
Rohamrendőrök oszlatták fel a tüntetést (HírTV)
A rohamrendőrség oszlatta fel az új kormány lemondását követelő tüntetést Tuniszban.
jan. 29
12:25
Mentőöv az őstermelőknek és az önkormányzatoknak (HírTV)
Miután az Orbán-kormány módosította a közbeszerzési törvényt, megnyílt az út a magyar őstermelők előtt, hogy közvetlenül, közbeszerzés nélkül szállíthassanak húst, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, tojást és tejtermékeket a közétkeztetést végző intézményeknek. A lehetőség nyomán termelők, értékesítők és felhasználók máris szövetkezetet alapítottak – írja a Magyar Nemzet.
jan. 29
12:27
Kiterjedt algavirágzás a Ross-tengeren (hirado.hu)
A valós színű felvétel 2011. január 22-én készült a Ross-tengeren, a NASA Aqua műholdjának MODIS készülékével
jan. 29
12:30
A Facebook megmenthetné Kaliforniát (Portfolio)
Van néhány sztori, amit tologatok egy ideje magam előtt, mert aktuális témák és/vagy az aktuális lustaság miatt nem jutottam hozzá, hogy írjak róluk, de elfelejteni sem akarom őket. Ilyen a most...
jan. 29
12:33
Kínos leleplezés: így látja a németeket egy lengyel takarítónő (Infostart)
A tavalyi év szenzációja a német könyvpiacon Thilo Sarrazin egykori bankárnak a muzulmán bevándorlókat ostorozó műve volt: augusztusi megjelenése óta már 1,2 millió példányban kelt el. Az idei esztendő bestsellerének egy lengyel takarítónő kötete ígérkezik, amely - noha alig két hete jelent meg - máris az Amazon sikerlistájának 5. helyén található. A Knaur kiadó nem győzi az utánnyomást.
jan. 29
12:33
Australian Open – Kim Clijsters nyerte a női egyes küzdelmeit (Sport365)
Kim Clijsters győzelmével ért véget az Australian Open női egyes küzdelmei. A belga teniszezőnő először nyert Ausztráliában.
jan. 29
12:39
Egyiptom forrong, nem elég a kormány leváltása (HírTV)
Több ezer tüntető vonult szombaton Kairó főterére, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök távozását követelve – közölte az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója. Iszmáilíja városban összecsapások törtek ki dokkmunkások és a rendőrök között. Újra működik két mobilhálózat, de az internet Kairóban továbbra sem. Sajtóhírek szerint a halottak száma átlépte az ötvenet.
jan. 29
12:41
„A szocialisták nem válogatnak az eszközökben” (+hang) (HírTV)
Sikeres hetet zárt a magyar kormány Strasbourgban – mondta Navracsics Tibor. A kormányfőhelyettes szerint a kabinettagok és államtitkárok meghallgatásán kiderült: az uniós politikusok szakmai érvekkel meggyőzhetőek olyan kérdésekben, mint a magyar médiatörvény.
jan. 29
12:45
A tüntetők összecsaptak a rendőrséggel Alexandriában (hirado.hu)
Egy szemtanú arról tájékoztatta a brit hírügynökséget, hogy a rendőrök könnygázt vetettek be, és éles lőszert használtak
jan. 29
12:47
Lemondott az egyiptomi kormány (hirado.hu)
Ahmed Nazíf kabinetje többnapos kormányellenes tüntetés után távozott
jan. 29
12:48
Leállt a kisfiú szíve a mogyorós csokitól (BorsOnline)
Súlyos allergiarohamot kapott egy hétéves angol kisfiú, akit az iskolában mogyorós csokival etetett meg egy helyettesítő tanár. Rehan Buttot légzésbénulással kellett kórházba szállítani, ahol kétszer is leállt a szíve, de végül túlélte az esetet.
jan. 29
12:48
Állami fenntartásúvá válhat mind a 12 fővárosi kórház (WebBeteg)
Elvi megállapodást kötött a főpolgármester és az egészségügyért felelős államtitkár arról, hogy mind a 12, a fővárosi közgyűlés fenntartásában lévő kórházat átadják az államnak - írta a szombati Népszava.
jan. 29
12:48
Nagy Anna: a maradóknak is jár majd az ingyenes egészségügyi ellátás (Pénzcentrum)
A kormányszóvivő szerint mindenkinek jár majd az ingyenes egészségügyi ellátás. Nagy Anna azokra a hírekre reagált, amelyek szerint nem kaphatnak ingyenes egészségügyi ellátást nyugdíjba vonulásuk után azok, akik úgy nyilatkoznak, hogy magánnyugdíjpénztár-tagok maradnak, és nincs legalább 15 év szolgálati idejük....
jan. 29
12:48
Őrült kiigazítást kell végrehajtani Európában (Portfolio)
Működni látszik a mennyiségi enyhítés, de az inflációs célkövetés rendszerének újragondolására van szükség, az eurózónába való belépés stratégiájához pedig tisztázni érdemes, mit is jelent a...
jan. 29
12:50
A méhszájseb (cervicalisatio) (WebBeteg)
A méhszájseb elnevezés csak a köznyelvben használatos, leggyakrabban a cervicalisatio nevű elváltozást értenek alatta. Az elnevezés félreérthetőségei miatt érdemes a kezelőorvossal tisztázni, hogy pontosan mi is van a méhszájon.
jan. 29
12:57
A Bakonyerdő volt vezetői mossák kezeiket (HírTV)
Áron alul eladott gépkocsik, százmilliókba kerülő informatikai fejlesztés, kétes módon kijelölt vadászterület, furcsa devizaügyletek – ezek voltak a fő pontjai a Bakonyerdő Zrt. korábbi gazdálkodásáról a szerdai Magyar Nemzetben megjelent cikknek. Az írást olvasva megszólalt a társaság két korábbi vezetője. Nem érzik felelősnek magukat.
jan. 29
12:57
Australian Open - Kim Clijsters diadalmaskodott (Blikk)

Keresés