Látványos menetelésen van túl a forint, minden főbb deviza ellenében új, több hónapos csúcsot állított be és a hét utolsó napján is tartja erejét, egyelőre. A SEB Bank elemzői reggeli kommentárjukban...
Továbbra is dúl az optimizmus a tőzsdéken, különösen igaz ez a magyar piacra, mely az elmúlt évben lemaradó volt, és ezt igyekszik most behozni - közölte Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki...
Négyezer fölé emelkedett a haiti kolerajárvány áldozatainak száma - közölte a port-au-prince-i egészségügyi minisztérium. Csaknem 210 ezer ember fertőződött meg az országban a betegség három hónappal ezelőtti megjelenése óta és 4030-an haltak bele a fertőzésbe. Az adatok szerint enyhült ugyan a járvány ereje, de a minisztérium arra figyelmeztetett, hogy továbbra is követel áldozatokat a betegség,…
A kormány elkötelezte magát a 3 százalékos deficitcél és az államadósság csökkentése, valamint további átfogó strukturális reformok mellett - rögzíti a Nemzetgazdasági Minisztérium MTI-hez eljuttatott, az Új Széchenyi Tervről (ÚSZT) szóló, külföldi elemzőknek készített szakértői anyaga.
Legfeljebb kétmilliárd forint tőkeemelésre és a részvények 2012 végéig történő tőzsdei bevezetésére hatalmazták fel a részvényesek a Phylaxia 1912. Holding Nyrt. leányvállalatának, a Gazdasági Rádiót üzemeltető Műsor-Hang Műsorszolgáltató Zrt.-nek az igazgatóságát - olvasható a BÉT honlapján.
Pályafutása egyik legmozgalmasabb évét zárhatja az ukrán Vladimir Klitschko, ugyanis Derek Chisorán kívül, még Tomasz Adamekkel és David Hayel is bokszolhat.
A jogtörténész szerint a rendszerváltozás hibája, hogy nem tett igazságot, nem mondta ki az előző rezsim egyes tetteiről, hogy azok bűncselekmények, az emberek pedig nem érezték, hogy igazságszolgáltatás történt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,55 pontos csökkenéssel, 23.192,33 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záróértékéhez képest a mutató így 0,23 százalékkal gyengült. Előzet...
Ablakokat szereltek be munkások egy manilai irodaház harminckettedik emeletén, amikor leszakadt az ideiglenes lift alattuk. A szerencsétlenségben legalább tizen életüket veszítették.
Bár sok hangulat indikátor szerint túlzott optimizmus uralkodik a részvénypiacokon, olyan mutató is akad, ami épp az ellenkezőjéről győzheti meg a befektetőket - hívja fel a figyelmet Mark Hulbert, a...
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnöki ajánlást kíván kibocsátani a pénzügyi szervezetektől elvárt fogyasztóvédelmi elvekről. Az ajánlás célja az, hogy a fogyasztók érdekeinek védelmét szolgáló elvárások hatékonyan épüljenek be a pénzügyi szervezetek napi működésébe....
A Mercedes-Benz C-osztály decemberi frissítése után nem meglepő, hogy a sorozat csúcsverziója, a C63 AMG is megkapta a ráncfelvarrást. A motor változatlan maradt, de új váltót társítottak hozzá a mérnökök.
Tőkehelyzetének rendezése érdekében és a további növekedést segítendő tőzsdére készül Spanyolország legnagyobb lakossági hálózatával rendelkező hitelintézete, a barcelonai székhelyű La Caixa. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,55 pontos csökkenéssel, 23.192,33 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékhez képest ez 0,23 százalékos gyengülést jelent. Vegyesen nyitottak pénteken a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
A Dow Jones index a mostanival együtt már kilencedik hete emelkedik, amire 1995 óta nem volt példa. Jelentősebb korrekciót utoljára tavaly áprilisban láthattunk a vezető amerikai benchmarkban, akkor...
Tavaly éves átlagban 11,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon, 1,2 százalékponttal magasabb a 2009-es értéknél, míg az állástalanok száma átlagosan 475.000 volt, 12,8 százalékkal haladta meg a megelőző évit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Az árvácsakorchidea (Miltonia roezlii) név különböző orchidea nemzetségeket jelöl. A Miltoniá-nak sokáig virágzó, törkeny, árvácskához hasonló virágai vannak, melyeket hosszú, ívesen lehajló szárak tartanak - ezért támaszként gyakran szüksége lehet egy karóra - minden hagyma körübelül 3 szíj alakú levelet hoz. Ha szeretnénk, hogy virágba boruljon nagyon ügyelnünk kell a megfelelő páratartalomra!
Ismét őrizetbe vette csütörtökön a kubai rendőrség Guillermo Farinas kubai ellenzéki vezetőt, az Európai Parlament Szaharov-díjának tavalyi kitüntetettjét.
Egyes koldulókat autóval visznek a forgalmas helyekre Siófokon. A rendőrség arra figyelmeztet: nem biztos, hogy a látszatra szerencsétlen sorsú koldulókon segítünk - írta pénteki számában a Somogyi Hírlap.
Négyezer fölé emelkedett a haiti kolerajárvány áldozatainak száma - közölte a Port-au-prince-i egészségügyi minisztérium csütörtökön. Tájékoztatása szerint csaknem 210 ezer ember fertőződött meg az országban a betegség három hónappal ezelőtti megjelenése óta és 4030-an haltak bele a fertőzésbe.
20 millió forintot osztott szét lojális munkavállalói körében a hazai McDonald's. A válság kezdete óta változatlan létszámmal működő étteremlánc 871 munkatársa részesült "Törzsgárda" elismerésben. A 20, 15 és 10 éve itt dolgozók értékes ajándékok közül választhattak - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Leállt az internetszolgáltatás péntek hajnalban Kairóban, és egész Egyiptomban akadozik a világháló működése - közölte felhasználók és helyi szállodák beszámolóira hivatkozva az AFP. A francia hírügynökség értesülései szerint a mobiltelefonos üzenetküldési szolgáltatásokban is fennakadások vannak az országban, ahol a nap folyamán tömegtüntetést tartanak Hoszni Mubarak elnök és a kormány ellen.
Az év végi ráta 0,1 százalékponttal magasabb a szeptember-novemberi értéknél, amely 2010 legalacsonyabb értéke volt - az aktív lakosságon belül 462 ezren nem találtak munkát
A fogyasztási hajlandóság és az exportkereslet élénkülésének köszönhetően a negyedik negyedévben valószínűleg tovább gyorsult a növekedés az Egyesült Államokban - vélik elemzők. A kereskedelmi tárca...
Legfrissebb, globális stratégiájukban a fejlődő piacokkal kapcsolatos inflációs aggodalmuknak adtak hangot a Nomura szakértői. A félelemre a fejlődő piacok esetében a múlt heti inflációs jelentések...
A Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke szerint, ha elindul a feladatok és források átrendezése, akkor lesznek olyan kórházak, amelyek hátrányba kerülnek. Csiba Gábor az...
Mindössze kisebb korrekciókat mutat az index, a nagy emelkedés során és ismét 7150 felett jár. Ezzel gyakorlatilag sikerült visszakapaszkodnia az emelkedő trendvonal fölé. (Solar Capital)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,55 pontos csökkenéssel, 23.192,33 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 0,23 százalékkal gyengült.
Újszülött kutyákat és anyjukat mentették meg Szegeden az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai. Az állatok egy bokor alatt feküdtek és a mínusz 10 fokos hidegben kevés esélyük lett volna a túlélésre segítség nélkül. Az állatvédők az eset kapcsán felhívják a figyelmet, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint állatot kidobni bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetést is lehet kapni.
2010 IV. negyedévében a 15–74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 804 ezer fő volt, ami 0,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 4,5 százalékkal, 462 ezer főre nőtt, 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - olvasható a KSH jelentésében.
Ismét zöldben zártak a vezető részvényindexek a csütörtöki kereskedést követően. A német DAX ismét lépett egyet felfelé és továbbra is tartja a 7100 feletti szintet. Az átlagnak megfelelően teljesített a hazai részvénypiac is, a vezető papírok közül a MOL teljesített a legjobban a maga +1.2%-os emelkedésével. (Solar Capital)
Újszülött kutyákat és anyjukat mentették meg Szegeden az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai. Az állatok egy bokor alatt feküdtek és a mínusz 10 fokos hidegben kevés esélyük lett volna a túlélésre segítség nélkül. Az állatvédők az eset kapcsán felhívják a figyelmet, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint állatot kidobni bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetést is lehet kapni.
Óránként 15 euró fizetést ígérő írországi munka reményében fizetett 50 euró regisztrációs díjat több más munkanélkülivel együtt L. Tibor és P. Csaba. Most oda a remény és a pénzük is.
2010 végére megállt az év elején elindult biztató trend: az utolsó negyedévben a foglalkoztatottság és az aktivitás is csökkent, valamint megállt a munkanélküliek számának zsugorodása is. A magyar...