Hetvenöt sírt rongáltak meg a marcali zsidótemetőben, közölte a a rendőrség pénteken. A tetteseket nagy erőkkel keresik, megkezdődött a tanúkutatás. A Mazsihisz szerint rossz színben tünteti fel az országot a marcali izraelita temető megrongálása, Orbán Viktor megdöbbenésének adott hangot.
Megkezdődött a mederkotrás a Sajón Sajópetri és Sajólád környékén, pénteken. Ez a munka az első eleme annak az árvízi megelőzési beruházásnak, amire összesen 7,5 milliárd forintot szán a kormány. Illés Zoltán környezetügyi államtitkár elmondta: három szakaszban valósítják meg a feladatokat, az első időszak március 31-éig tart.
Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU nyugati államaival, amennyiben nem integrálják a romákat a társadalomba, annak súlyos következményei lesznek - mondta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, miután találkozott Iveta Radičová szlovák kormányfővel. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.
Felfüggesztett börtönbüntetését töltve vezette a váli polgármesteri hivatalt a jegyző. A képviselő-testület nemrég, a köztisztviselő volt munkahelyéről értesült a sikkasztás miatt kiszabott bírósági ítéletéről, és a legutóbbi ülésén január 21-én, azonnali hatállyal felfüggesztette állásából. Másfél millió forint miatt kapott két év felfüggesztett szabadságvesztést a jegyző, aki nem kívánt…
Jelentős, közel 1,7%-os eséssel zárta hetet a BUX. A nap közbeni 0,8% körüli csökkenést az utolsó órában duplázta meg az index a rossz amerikai hangulatnak köszönhetően. A forgalom átlagtól valamivel...
Minden eddiginél többen jelentek meg ma az ONYF ügyfélszolgálatain, hogy kitöltsék a maradásról szóló nyilatkozatot. A délután fél kettes adatok szerint már összességében 67 500-an döntöttek a maradás mellett, míg csütörtök délelőtt a számláló csak 53 900-on állt. A hétvégi pihenő után még utoljára hétfőn van lehetőségük a pénztártagoknak dönteni, ismerve a mai adatokat, vélhetően komoly rohamra…
A magyar utasok nem mondják le egyiptomi útjaikat a kormányellenes megmozdulások miatt, mivel azok több száz kilométerre vannak a tengerparti üdülőhelyektől
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,87 pontos, 1,71 százalékos csökkenéssel, 22.850,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök az ország egész területére kiterjesztette a kijárási tilalmat - jelentette a kairói állami televízió. Katonák oszlatták fel a tömeget Kairó központjában az állami televíziónál pénteken késő este. Éjszaka megszólalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a tévében. Mubarak reformokat ígért, nyitást és modernizációt, a munkanélküliség csökkentését, az oktatás, egészségügy és a…
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-28-ra nyert a lengyelek ellen a svédországi férfi kézilabda-világbajnokság helyosztóján. Mocsai Lajos együttese ezzel a hetedik helyen végzett, és részt vehet az olimpiai selejtezőn.
Szerintem annyira kínos, hogy minden médiás megírja, ha gyereke születik. Tartsuk meg magunknak az egészet. Magánügy. Nem tartozik senkire... Szóval, khmmm...
Az egyiptomi állami tévé pénteki bejelentése szerint Hoszni Mubarak államfő kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában és Szuezben „az erőszakos tüntetések miatt”. A bejelentés szerint péntek este hattól szombat reggel hétig tilos a gyülekezés, az utcán tartózkodás, a biztonsági erők a legkeményebben léphetnek fel a rendelet megszegőivel szemben.
Vonat gázolt el egy embert pénteken, késő délután Budapesten, a Rákospalota és Újpest közötti szakaszon. A Független Hírügynökség úgy tudja, a sérült a helyszínen meghalt.
Menekülő autóst fogtak el a rendőrök pénteken, késő délelőtt Budapesten. A sofőr több kerületen át menekült, közben két kocsinak és egy járőrautónak is nekiment. A férfit végül a IX. kerületben fogták el, nem sokkal azután, hogy kiugrott a kocsijából - értesült a Független Hírügynökség. Egy rendőrt kórházba vittek, mert a nyakát fájlalta.
Több lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a Housekeeping 2002 Piackutató és Szaktanácsadó Kft. (Cg.:01-09-696412; székhely: 1132, Budapest, Röntgen utca 9. fsz. 3.) a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Magyarország azon lesz, hogy megértesse az EU nyugati államaival, amennyiben nem integrálják a romákat a társadalomba, annak súlyos következményei lesznek - mondta Orbán Viktor pénteken Pozsonyban, miután találkozott Iveta Radičová szlovák kormányfővel. A magyar miniszterelnök szerint, ha az integráció sikertelen, akkor a romák visszatérnek a nomád életmódhoz az EU-n belül.
A rasszizmus terjedése, a roma kisebbség elleni diszkrimináció illetve az egyre inkább érzékelhető antiszemitizmus miatti aggályát fejezte ki a Michael Schneider, a Zsidó Világkongresszus főtitkára a Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetővel folytatott tárgyaláson, New Yorkban.
Megkezdődött a mederkotrás a Sajón Sajópetri és Sajólád környékén, pénteken. Ez a munka az első eleme annak az árvízi megelőzési beruházásnak, amire összesen 7,5 milliárd forintot szán a kormány. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elmondta: három szakaszban valósítják meg a feladatokat, az első időszak március 31-ig tart.
Vízágyúkkal, könnygázzal, gumilövedékekkel és figyelmeztető lövésekkel lépett fel az egyiptomi rendőrség pénteken az észak-afrikai ország több városában összegyűlt tüntetők ellen, akik több épületet felgyújtottak. Kairóban állítólag néhány tiltakozót agyonlőttek. A hatóságok házi őrizetbe helyezték Mohamed el-Baradei-t, a legnevesebb ellenzéki vezetőt.
Állandóan forr a levegő a Flavio Briatore, a Forma–1-es Renault-istálló manipulálásért elbocsátott csapatfőnöke körül. Most adócsalás miatt zárolták az európai bankszámláit.
Los Angeles — Ahhoz elég nagy lány, hogy videoklipet forgasson, és nemzetközi zenei karriert építsen, de ahhoz kicsi, hogy szülői felügyelet nélkül mászkáljon Los Angeles utcáin.
Pénteken délután négy óráig kapott haladékot az ügyészség, hogy fellebbezzen a Palácsik Tímea embercsempészet és közokirat hamisítás miatt indított bírósági eljárásban hozott elsőfokú ítélet ellen. A Borsnak Timi ügyvédje elárulta, ez már a déli órákban kiderült.
Meghalt egy kétéves kisgyermek, akinél influenza B vírus igazolódott - közölte honlapján az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken; ezzel négyre emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma az idén Magyarországon.
A Fidesz szerint a családi adókedvezményre vonatkozó jogszabály világosan kimondja, hogy az élettársak is jogosultak a kedvezményre, amennyiben közös háztartásban nevelik gyermekeiket.
Felkerült a kecskeméti Mercedes-gyár tetejére a márkát szimbolizáló csillag. A 6 méter átmérőjű, 55 méter magasra került emblémát a Mercedes-Benz 125. születésnapján, a cég kecskeméti vezetője, Frank Klein és Kecskemét polgármestere, Zombor Gábor állították fel a gyár legmagasabb épületének tetején.
A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszaestek, kétnapi szerény javulás után. Hétvégi profitkivételi hangulatban indult a nap, a piacokat nem élénkítette föl a friss adat sem az amerikai gazdaság utolsó negyedévi növekedéséről, mivel a növekedés üteme gyorsult ugyan az előző negyedévhez képest - ami nem volt meglepetés -, de elmaradt a várttól.
Fogyasztott tiszta kreatin koncentrátumoknak van-e valamilyen szervezetre káros hatása? A rendszeres taurin használatnak milyen veszélyei vannak? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A kormány által kihirdetett éjszakai kijárási tilalommal dacolva tüntetők ezrei próbálták megostromolni a külügyminisztérium és az állami televízió székházát péntek este Kairóban. Ezzel egyidőben Tunéziában is folytatódnak a megmozdulások, a rendőrség könnygázt vetett be a tüntetők ellen.
Meghalt egy kétéves kisgyermek, akinél influenza B vírus igazolódott. Ezzel négyre emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma az idén Magyarországon.
Civilházat nyit az önkormányzat a civil szervezeteknek, Székesfehérváron. Több szervezet elveszítheti eddigi önálló irodáját, de az önkormányzat szerint a közös épülettel csak nyerhetnek. A civilekkel megkezdi az egyeztetést a polgármester, a város emellett kampányt indít, hogy az adók 1 százaléka a helyi civileket segítse.
Egy súlyos hiba van, jelesül szabálytalanság látható az építkezést ábrázoló felvételen. Meressze a szemét, gyönyörködjön a látványban, de közben el ne felejtse megkeresni, hogy hol a hiba.
Február 7-én, hétfőn tartja hagyományos, immár 13. évértékelő beszédét Orbán Viktor. A miniszterelnök idén is a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére tartja meg beszédét - de hol? Szavazzon!
Minden negyedik hölgy örömmel venné, ha párján lenne némi súlyfelesleg. A kövérkés férfiak pontosan tudják, hogy mi kell a nőknek. Kockás has híján ők másra fektetik a hangsúlyt: megfontoltak, biztonságot adnak, ráadásul a többségüknek ragyogó a humora.
Budapest — Jót nevetett saját magán Havas Henrik (61). A Tanár úr a Bagi–Nacsa páros első vendége volt a parodistaduó vasárnap az ATV-n induló új műsorában.