Éppen tíz éve, 2001-ben indult ténylegesen az önálló klinikai onkológiai ellátás a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában Szántó János vezetésével, aki munkájában az esélyegyenlőségen alapuló, komplex, színvonalas ellátást tekinti célravezetőnek a daganatos betegek kezelésében.
Erős a havazás hajnal óta Fejér északi és középső részén. Két baleset történt már. A 7-es úton Baracskánál egy autó utasa, egy 27 éves fiatal lány halt meg. A forgalom félpályán halad. Egy Martonvásárnál és Ráckeresztúrnál történt balesetnél az érdi tűzoltók mentenek, a részletekről még nem tudni.
Pillanatnyilag megtorpant a kisebb kapitalizációjú cégeket tömörítő Russell 2000 index emelkedése. A 800 feletti tartományban nem sikerült megkapaszkodnia és ebből egy korrekciós mozgás kezdődött. Ezzel egybecseng az árfolyam és az RSI indikátor közötti divergencia is. (Solar Capital)
Az állásába került egy chicagói autókereskedőnek, hogy a Green Bay Packers címerével ellátott nyakkendőben ment dolgozni Green Bay - Chicago Bears NFL főcsoportdöntő után.
Ma dönt az amerikai jegybank (Fed) Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) az alapkamatról. Az elemzők várakozása szerint a testület nem módosítja a jelenleg 0,25 százalékos alaprátát. Az irányadó kamat 2008. vége óta változatlan az Egyesült Államokban. A döntést 20:15-kor ismerteti a Fed.
Az 5. helyen kiemelt brit Andy Murray négy játszmában legyőzte az eddig remek teljesítményt nyújtott ukrán Alekszandr Dolgopolovot az ausztrál nyílt teniszbajnokság szerdai negyeddöntőjében.
A mai napon várható a Q4-es gyorsjelentés a Starbuckstól. A kávézólánc, mely nemrégiben hazánkban is megnyitotta első üzleteit szépen teljesít az elmúlt közel fél évben. (Solar Capital)
A NASA kutatói két héten keresztül nem küldenek több utasítást a robotnak, míg a Vörös Bolygó majdnem teljesen a Nap mögé kerül a Föld perspektívájából
A magánnyugdíjpénztári rendszer átalakítása jó ideig nyomás alatt tartotta az RFV árfolyamát, azonban az utóbbi napokban mintha kezdenének ismét magukra találni a papírok. A türelmes befektetőknek...
Minden jel szerint Ukrajnában szabad az út a hamis Ferrero csokik előtt. Az illetékes bíróság ugyanis elutasította a cég Raffaello terméknevére vonatkozó védjegyoltalmi kérelmét....
Legalább másfél milliárd forintot és 30 gigawattnyi energiát lehetne országosan, éves szinten megspórolni a társasházi lépcsőházak világításának korszerűsítésével. A 14 ezer háztartás fogyasztásának megfelelő energia megtakarítása közel 20 ezer tonnával csökkentené a hazai széndioxid kibocsátást. Annak ellenére csekély az érdeklődés a kiadáscsökkentő megoldások iránt, hogy a szükséges műszaki…
Mintegy 2000 embert bocsát el az idén a Cseh Posta (Ceská posta), állami részvénytársaság, és bezárnak mintegy 1500 postafiókot is. Az intézkedések célja, hogy megtakarításokat érjenek el - közölte a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Nem okoz fennakadást a fővárosi tömegközlekedésben és a vasúton a havazás. Az FKF munkatársai szerda reggel nagy erőkkel kezdték meg az utak eltakarítását. A Ferihegyi repülőtéren közepes fokozatú hókészültség lépett érvénybe. Fejér megyében balesetekhez vezetett a havazás.
Laboratóriumban vizsgálták a merénylő megtalált fejét és egyik kezét, de csak annyit sikerült megállapítani, hogy az illető európai vagy arab, semmiképp nem kaukázusi.
Nem okoz különösebb gondot a tömegközlekedésben a havazás. A BKV fődiszpécsere a Független Hírügynökségnek elmondta: sem a szerdán hajnalban lehullott hó, sem a hideg miatt nem késnek a járatok.
Magas, hivatásos köröket is érintő titkos nyomozásba kezdett letartóztatása előtt az a rendőrség belső elhárításánál dolgozó férfi, aki az ügyészség vádja szerint fényes nappal, saját szolgálati fegyverével rabolta ki szülőfalujában, Görcsönyben a takarékszövetkezetet.
A kommunikációs szakértő szerint a szocialisták kormányzásuk idején lényegében elveszítették a hitelességüket, ezt az emberek nem felejtik el. Szabó Krisztina Mária ugyanakkor úgy véli: a választók elfelejtik a ciklus első felében tapasztalt nehézségeket, ha a pozitív változásokat a bőrükön is érzik, a kormány pedig akkor lehet sikeres, ha nem tér le az útjáról
A második gazdasági csomagnak a gazdasági növekedéssel, a költségvetés kiadásainak és az államadósságnak a csökkentésével kellene foglalkoznia - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég...
Érdekli a nemzetközi tőzsdék izgalmas világa? Szeretne kilépni a külföldi piacokra, részesedni a világ legnagyobb tőzsdéinek teljesítményéből, de nem tudja merre induljon? A Portfolio.hu ingyenes...
Szorult helyzetbe került a legrosszabb hitelminősítéssel rendelkező amerikai állam, Illionois. A hatalmas adósság és nehezen fenntartható hiánya kényszerintézkedések meghozatalára késztette az állam...
A szakértők által feltörekvő országoknak nevezett államok gazdasága továbbra is töretlen lendülettel fejlődik. Habár néhány éve még sokan kétségbe vonták a BRIC országok eredményeit, ezek a gazdaságok ma már olyan sikeresek, hogy világszerte számos befektetőt vonzanak. Itthon az OTP Alapkezelő újabb feltörekvő piacokon befektető alapot indít.
A legutóbb NB III-ban, a Dunaharaszti MTK-ban futballozó Koller Ákost szerződtette a Százhalombattai LK együttese. Rednágel János klubelnök a Foci a köbönt tájékoztatta az átigazolásról.
Két játékos érkezéséről számol be a Csepel FC hivatalos honlapja. A védelem megerősítésére jött Tökölről Filó Tamás, míg a támadósorba Szigetszentmiklósról érkezett Mojzer György.
Ausztrália kampányt indított annak eléréséért, hogy Nagy-Britannia ajándékozza oda az országnak azt az 1804-ben készült térképet, amelyen először szerepel az Ausztrália név. A szerdai nemzeti ünnepre időzített kampány elindítói abban reménykednek, hogy a térképet készítő Matthew Flinders halálának kétszázadik évfordulójára, 2014-re már Ausztráliában lesz kiállítva az ország „születési bizony...
Ausztrália kampányt indított annak elérése, hogy Nagy-Britannia ajándékozza oda az országnak azt az 1804-ben készült térképet, amelyen először szerepel az Ausztrália név. A szerdai nemzeti ünnepre időzített kampány elindítói abban reménykednek, hogy a térképet készítő Matthew Flinders halálának kétszázadik évfordulójára, 2014-re már Ausztráliában lesz kiállítva az ország "születési bizonyítványa".
Egy francia magazin beválasztotta Budapestet a tíz ajánlott európai kulturális hétvége közé. A havonta megjelenő Pleine Vie februári számában megjelent listán csupa olyan nagyvárosok szerepelnek, amelyek érdekes kiállításokat, zenei programokat kínálnak - közölte a Magyar Turizmus Zrt.
Az egykori vezető amerikai befektetési bank, a Lehman Brothers csődvédelem alatt álló maradványa tovább alkudozik hitelezőivel: a korábban ígértnél többet fizetne, ha a hitelezők lemondanak a bírósági eljárásokról.
Megcsúszott, majd a szemből érkező teherautóval ütközött egy személygépkocsi szerdán reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os számú főúton. Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: először úgy tűnt, hogy a balesetnek egy könnyű sérültje van. Amikor azonban a mentőszolgálat munkatársai a helyszínre érkeztek, hogy…
Szakértői bizonyítással folytatják a magyar államnak az Arthur Andersen Adó- és Vezetési Tanácsadó Kft. ellen a Postabank-ügyben indított perét szerdán zárt tárgyalás keretében a Fővárosi Bíróságon.
A britek szerint a magyar fővárosban feltétlenül meg kell nézni a Szépművészeti, valamint az Iparművészeti Múzeumot, a Vásárcsarnokot, az Állatkertet és az Operaházat, a román lap a fürdőkultúrát emeli ki, az osztrák újság pedig Magyarországot, mint titkos úti tippet ajánlja olvasóinak
25%-kal leértékelte könyveiben a görög állampapírokban meglévő követelését a Vienna Insurance Group. Az osztrák biztosító az első, mely az ún. haircuthoz folyamodik annak hatására, hogy a görög...
2010-ben 21 668 olyan cég volt, amely év elején még az átlagosnál kisebb kockázatú volt és év végére átkerült az átlagosnál nagyobb kockázatú kategóriába Magyarországon
Elkészült annak a mozifilmnek az előzetese, amely a Barcelona valaha volt legjobb játékosának, Kubala Lászlónak az életét követi nyomon. Ez lesz az első magyar alkotás a katalán csapat legendájáról.
Hozzávalók: 50 dkg csiperke (jó a konzerv is) 1 kisebb fej vöröshagyma 2 dl tejföl vagy tejszín só ételízesítő bazsalikom (vagy tárkony, petrezselyem) olaj A galuskához: kb. 5 dkg reszelt sajt 1 tojás liszt 1 kávéskanál só
A megkérdezettek döntő többsége szerint sikeres lesz a magyar EU-elnökség fél éve - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából. Hiába az elmúlt hónapok számos konfliktusa és demonstrációja itthon, pártpolitikai megosztottság és vitriolos kritika a médiatörvénnyel kapcsolatban külföldön, tíz megkérdezett közül hatan a soros elnökséggel…
Eddig nem látott számban és méretben foglaltak le mesterséges körülmények között nevelt kannabisz-ültetvényeket, melyek jelentős része a termesztés céljára berendezett házakban volt.
Hozzávalók: 50 dkg bélszín (vagy felsál, hátszín, fehérpecsenye) 2,5 dkg füstölt szalonna 2,5 dkg zsír A pácléhez: 12 dkg sárga- és fehérrépa vegyesen 1 kis fej hagyma 1 szem borókabogyó 2-3 szem bors 1 babérlevél 1-2 evőkanál ecet só A szószhoz: 1 evőkanál liszt 1 dkg cukor mustár ecet A zsemlegombóchoz: 2 szikkadt zsemle 2 evőkanál olaj a pirításhoz 20 dkg liszt 1 tojás tej víz