A 2009. májusi tulajdonosi átalakításokat követően az Electro World az addigi 3,75 milliárd forintnyi hiányt 800 millió forintra csökkentette, ezzel párhuzamosan öt új áruházat nyitott meg valamint a ...
Irány nélküli kereskedés folyt ma a pesti börzén, a BUX 0,1%-os emelkedéssel és 12,7 milliárd forintos forgalommal zárta a hétfői napot. A vezető részvények közül a Magyar Telekom részvényei...
A HR Jogtárak az 1993 óta nagy sikerrel kiadott, jogi és nem jogi végzettségű szakemberek körében egyaránt elismert és használt Jogtár továbbfejlesztett változatai. Teljes és átfogó ismerettárat nyújtanak a HR-rel, munkaüggyel és bérüggyel foglalkozó szakemberek és a cégvezetők számára.
Többször megkísérelték feltörni hackerek Gordon Brown korábbi brit kormányfő (2007–2010) mobiltelefonját, hogy lehallgassák beszélgetéseit, ám egyszer sem jártak sikerrel. Brown ezért szinte éjjel-nappal összeköttetésben állt a brit titkosszolgálattal és a rendőrséggel, utóbbinak nem kis gondot okozva.
A főpolgármester-helyettes szerint a kerület kifogásai nem állnak arányban a fonódó villamoshálózat hasznával, ami egész Buda közlekedését jelentősen javítaná. Arra kérik a kerületet, foglalja össze ismét kifogásait, amelyekre a főváros megnyugtató megoldásokat szeretne találni.
A Modem igazgatója, Gulyás Gábor - akit február 1-től a Műcsarnok élére neveztek ki - júniusig havi öt forintért irányítja a debreceni intézményt - közölte Kósa Lajos (Fidesz)
A jelenleginél olcsóbb és hatékonyabb, valamint ötezer négyzetméterrel kisebb lesz a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház a most elindított program eredményeként - ígérik a vezetők és a fenntartók. A másfél milliárd forintos beruházás javarészt pályázati támogatásból valósul meg, előreláthatólag 2012 őszére. A projektindító rendezvényt hétfőn tartották Sátoraljaújhelyen.
Ismét kínos díjátadási tévedés történt Ausztráliában: ezúttal a countrymuzsika legrangosabb országos elismerését, az aranygitárt adták másnak, mint kellett volna
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 36 éves sárkeresztúri férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy Sárkeresztúron brutálisan bántalmazott és kirabolt egy idős nőt, korábban pedig Abán követett el hasonló bűncselekményt - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel
Még mindig késik a Nemzeti Eszközkezelő létrehozása - nyilatkozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára...
Az olimpiai bronzérmes spanyol válogatott bejutott a svédországi, olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság elődöntőjébe, miután hétfőn legyőzte a pekingi játékokon második helyezett izlandi csapatot a magyar érdekeltségű jönköpingi csoportban.
Egy menetrendszerinti autóbuszjárat elé hajtott egy biciklis a Győr-Moson-Sopron megyei Répcevisen. A rendőrség tájékoztatása szerint a buszsofőr hiába fékezett, nem tudta elkerülni az ütközést.
Több mint kéttucatnyi személyszállító szárnyvonal bezárására, illetve a vasúti közlekedés jelentős korlátozására készül március elsejével a szlovák állami vasúti társaság - közölte a Trend című pozsonyi gazdasági hetilap.
A brit légierő két vadászgépének kíséretében szállt le hétfőn az Etihad arab légitársaság utasszállítója a londoni Stansted reptéren, miután a gép kénytelen volt megváltoztatni útvonalát az egyik utas fenyegetőzése miatt. A hatóságok bejelentése szerint a fenyegetőző egy 37 éves brit férfi, akit őrizetbe vettek.
Az Európai Unió helyzetének megszilárdítását szolgálja a magyar elnökség összes gazdasági jellegű prioritása - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben
Egy friss felmérés szerint a pénzügyi igazgatók 32%-ának a transzferárazás jelenti a legfontosabb kihívást az adóügyekben - több a vizsgálat és több a jogvita is
Magyarország azon van, hogy Horvátország minél előbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz; az unióval való tárgyalások, akár már a magyar elnökség idején lezárulhatnak - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a horvát kollégájával tartott eszéki találkozón hétfőn
Nem lesz feszültségtől mentes a világ legújabb országának születése. Az előzetes adatok szerint a dél-szudániak elsöprő többséggel szavazott arra, hogy a régió kiszakadjon Szudánból, ám megfigyelők azt mondják: a részvételi arány meghaladta a száz százalékot, ami matematikai képtelenség.
A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) hétfőn közzétette az idei gyorsaságimotoros-világbajnokság ideiglenes pilótalistáját, amelyen nem szerepel Talmácsi Gábor.
Csúrogon ismét ledöntötték az 1944-ben és ’45-ben kivégzett magyaroknak emelt emlékművet. Az eset mindössze két nappal azután történt, hogy Belgrádban találkozott a bácskai vérbosszút vizsgáló szerb és magyar bizottság elnöke.
A fővárosi levéltárban januártól már az egész pártállami korszak (1948-1989) budapesti pártszervezeti vezető testületeinek jegyzőkönyveit digitálisan lehet kutatni - közölte a közgyűjtemény pártiratok csoportja hétfőn az MTI-vel
Az Európai Bizottság fokozta a nyomást Magyarországra vitatott médiatörvénye kapcsán, két hetet adva neki a jogszabály módosítására, ha nem akarja kitenni magát egy eljárásnak a szólásszabadság megsértéséért - írta az AFP francia hírügynökség.
Egy autó szalagkorlátnak ütközött az M1-M7-es autópálya Budapestről kifelé vezető szakaszán hétfő délután; az érintett szakaszon csak egy sávban halad a forgalom, emiatt nagy a torlódás.
Több borsodi településen még mindig nem kapták meg a tavalyi árvízi védekezés költségeit, annak ellenére, hogy az állam azt ígérte, mindent térít. A Független Hírügynökség által megkérdezett településeken összesen több tízmillió forintról van szó. Szendrő esetében például még a júniusi árvíz után beadott vis major pályázatot sem bírálták el. A településeknél működési nehézséget okoz a pénz hiánya.
Digitális felhőbe száll a zenepiac, miután a Sony is bővíti a Music Unlimited nevű internetalapú, letöltés nélküli zenehallgatást biztosító szolgáltatását.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt.-t, mint ajánlatkérőt 5 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) egy útszóró só tender miatt, az egyik ajánlattevőt pedig egy évre eltiltotta a közbeszerzési eljárásokban való részvételtől, mert hamisan nyilatkozott - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg
Alig változott a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe: a BUX 12,42 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 22.984,60 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom és az OTP emelkedett, a Mol és Richter veszített értékéből a pénteki zárórához képest.
Az Európai Unió helyzetének megszilárdítását szolgálja a magyar elnökség összes gazdasági jellegű prioritása - jelentette ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn Brüsszelben. Az elnöksé...