Valószínűtlennek nevezte a baskírföldi belügyminiszter, hogy terrorakció miatt történt robbanás, majd tűz az Ural hegységnél lévő város, Ufa egyik bevásárlóközpontjában szombaton. Igor Aljosin vasárnap azt nyilatkozta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a biztonsági rendszabályok súlyos megsértése okozta a tragédiát.
Az utóbbi időben szinte egyetlen hét sem múlik el anélkül, hogy be ne jelentenék: egyik vagy másik ismert európai vagy amerikai céget felvásárolja egy feltörekvő országbeli versenytársa
Budapest – Ismét hatalmas próbatételnek voltak kitéve az ízlelőbimbók! Hatodik fordulójához érkezett a Halra Magyar! Halra Bor! rendezvénysorozat, a halételek országos versenye.
Rövid időn belül, már második fejsérülését szenvedte el a Boston Bruins centere, Marc Savard. A csapat egyik legjobbja múlt héten a Pittsburgh Penguins, most pedig a Colorado Avalanche ellen sérült meg.
Elfogták a rendőrök Budapesten azt a férfit, aki a gyanú szerint 2010 októbere óta 15 alkalommal gyújtogatott Angyalföldön. A 26 éves férfi házak előtt, illetve lépcsőházakban elhelyezett szemeteseket gyújtott fel sorozatban.
Magyarország — Országos diszkórazziák kezdődtek a három kamasz lány halála miatt. A megyei hatóságok ellenőrzésének eredményeire még várni kell, a fővárosban azonban már az első nap „kiesett egy csontváz a szekrényből".
20 csirketetemet találtak vasárnap reggel a Japán nyugati részén lévő Mijazaki prefektúra egyik nagy baromfitelepén. Röviddel később az egészségügyi hatóságok azt közölték, hogy több mint 400 ezer csirkét fognak elpusztítani, hogy elejét vegyék a madárinfluenza további terjedésének.
Szalai Annamária szerint alapvetően gazdasági és politikai érdekek állnak a médiatörvény körüli viták hátterében. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az MR1-Kossuth Rádiónak nyilatkozva vasárnap azt mondta: sok külföldi támadás összemosta a médiatörvényt a válságadókkal, a bankadóval és a magánnyugdíjpénztárak ügyével.
Mi lehet az oka, ha a nagymama nem bírja a tejet? Az apuka sem issza meg a tejet, mert rögtön hasmenéses lesz, de a sajtot szereti, és gond nélkül fogyasztja? A kisgyermeknek sokat fáj a hasa főként a köldöke körül, és nem tudják, mi lehet az oka? A feltett kérdésekre sok esetben magyarázatot ad a tejcukor érzékenység, más néven laktóz-intolerancia.
Erősödő versenyre, változékonyabb és kiszámíthatatlan piacokra, szűkülő árrésre és az innováció fontosságának növekedésére számítanak a felsővezetők - derül ki az Ernst and Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég "Verseny a növekedésért" című tanulmányából.
A Rudolf Gergellyel felálló, sereghajtó Bari hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett vasárnap a Napolitól az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.
A vasárnap közzétett hivatalos izraeli vizsgálati jelentés szerint nem sérti meg Izrael a nemzetközi jogot a Gáza köré vont tengeri blokáddal. A jelentés szerint megfelelt a nemzetközi jognak az is, hogy 2010 májusának végén feltartóztatták a zárlat áttörésére készülő Szabadság Flottilla nevű hajókonvojt.
A hajléktalanságot nem szünteti meg, hogy a kiemelt aluljárókból a főpolgármester intézkedéseinek hatására eltüntették a hajléktalanokat - közölte Szabó Máté vasárnap. Az állampolgári jogi ombudsman a fővárosi hajléktalanok helyzetét vizsgálva arra jutott, hogy ezek a lépések mindössze a hajléktalanság látható formáit áthelyezték az aluljárókon kívülre anélkül, hogy a hajléktalanná válás okaiból…
MELBOURNE — Mostantól Rafael Nadal (24) hódítja meg alsónadrágban a női szíveket. A világelső spanyol teniszező – aki az ausztrál nemzetközi bajnokságon a hazai Bernard Tomic (18) 6:2, 7:5, 6:3-as legyőzésével már a nyolcaddöntőben van – az Armani cég fehérneműit reklámozza.
Január 25-étől emelkedik a Lufthansa-jegyek ára az üzemanyag drágulása nyomán kivetett pótdíj növelése miatt: Németországon és Európán belül egy irányba két euróval, a hosszútávú járatokon 10 euróval ...
A focista csapata két vereséggel – a Stuttgart ellen idegenben, a Wolfsburggal szemben otthon 0-1 – kezdte az új esztendőt a német élvonalban. A csatár bízik benne, a dobogóról lecsúszó együttese a szurkolók segítségével hamarosan magára talál.
Pénteken Adam Malysz diadalával hazai győzelemnek tapsolhatott a lengyel közönség a síugrók Zakopanéban rendezett Világkupa-versenyén. Vasárnap Kamil Stoch győzelme után újabb hazai siker született.
A Rudolf Gergellyel felálló, sereghajtó Bari hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett vasárnap a Napolitól az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A magyar válogatott csatárt a 78. percben lecserélték.
A Dzsudzsák Balázzsal felálló PSV Eindhoven háromgólos győzelmet aratott vasárnap a VVV Venlo vendégeként a holland labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában.
Ez az a történet, melynek Magyarországon nem lehetne happy end a vége. Képzeljék el, amint fél éven át senki, még csak nem is pislant egy drága Porschéra. Nem túl életszerű helyzet…
Hivatalosan megnyitották vasárnap, Dubaiban a világ legmagasabb épületének 122-ik szintjén lévő luxuséttermet. A 422 méter magasan lévő vendéglátóhely ezzel a világ legmagasabb étterme címmel rendelkezik.
Fölfelé módosította a világ idei búzatermésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) elsősorban a kedvezőbb ausztrál és argentin terméskilátásokra.
Görögország, azoknak a terveknek a végrehajtásával, amelyek a közpénzügyek átszervezésére és a gazdaság reformjára irányulnak, elkerüli adósságának újrastrukturálását - közölte a görög...
Ólomöntő játék készlet forgalmazása miatt indult eljárás a Lidl Magyarország ellen. A 87 százalék ólmot tartalmazó játékról lakossági bejelentés érkezett még január 14-én a Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Kémiai Biztonsági Csoportjához. Az Európai Unió területén, így Magyarországon is tilos a súlyosan egészségkárosító ólomvegyületek lakossági forgalmazása.
Világszerte csökkent tavaly az antiszemita incidensek száma - állapította meg vasárnap Jeruzsálemben közzétett jelentésében az izraeli bevándorlási szervezet, a Zsidó Ügynökség
Debrecen — A folyamatban lévő vizsgálatokra hivatkozva továbbra sem nyilatkozik Mészáros Norbert (30) és Vukasin Polekszics (28), a bajnoki címvédő DVSC-TEVA két futballistája, akiket az egész kontinenst behálózó fogadási botrány kapcsán tiltott el az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA).
A Miami Heat két sztárjátékosa is kihagyta a Toronto Raptors elleni mérkőzést, mint utóbb kiderül Dwyane Wade migrénes roham, míg Chris Bosh boka sérülés miatt hiányzott.
A cég további növekedésben reménykedhet, miután a jövő hónaptól a népszerű iPhone telefonok immár a Verizon Wireless mobilszolgáltató hálózatával is használhatóak lesznek az Egyesült Államokban.
A civil szervezeteknek köszönhetően nem romlott jelentősen a hajléktalanok téli ellátása, ám az elszegényedés körülményei nem szűntek meg, az ellátásra szorulók száma növekedhet, ezért az aluljárók "megtisztítása" nem vezet eredménye - közölte az ombudsman
Jönköping – Ahhoz, hogy megvalósítsa tervét és az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a legjobb hét közé jusson férfi kézilabda-válogatottunk, a hétfő esti középdöntőben (Sport1, 18.15) mindenképpen le kell győznie a német nemzeti csapatot.
A gyenge lábakon álló perifériális eurótagállamok legutóbbi sikeres kormánykötvény-aukciói sem jelentik az euróövezeti adósságválság enyhülését, és jó eséllyel jelentősen bővíteni kell a tagországok likviditási gondjainak orvoslására létrehozott Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközt (EFSF) - áll londoni elemzők piaci véleményekre alapozott legújabb helyzetértékelésében.
Rekord vízállást mértek az Elba folyón Németországban. A hóolvadás és az elmúlt napok esőzései miatt áradó folyó több településen is házakat öntött el. A hatóságok leállították a hajóforgalmat.