A bölcsészdiplomával rendelkező fiatal pályakezdők közül sokan nem tudják, mire képesek, így nincsenek tisztában a lehetőségeikkel sem, szemben például az orvos-, közgazdász- és mérnökvégzettségűekkel, akik előtt már a felsőoktatási rendszerbe bekerülve többé-kevésbé egyértelmű pályamodell áll - cikkezi a Magyar Hírlap.
Ilyés Ferenc a magyar férfi kézilabda-válogatott legszabálytalanabb játékosa az ellene hozott játékvezetői ítéletek alapján. Sajnos az eddigi négyből három mérkőzésen idő előtt kellett végleg elhagynia a pályát.
A bajnokságot még Illés László játékos-edzővel kezdte meg a csapat, de gyorsan eljött a váltás ideje. A Baktalórántházát Tóth János próbálja feltámasztani, hiszen a BVSE tavaly simán kiesett a második vonalból.
Továbbra sem találtak igazán magukra a hazai kötvényalapok, de ez nem is csoda, hiszen a piaci körülmények nem alakultak túl ideálisan 2010-ben. Az év jól kezdődött, a jegybank folyamatos...
A REAC klubigazgatója és a Magyar Labdarúgó Szövetség NB II-es bizottságának elnöke, Kutasi Róbert szerint rendkívül nehéz időszak elé nézhet a magyar labdarúgósport, amennyiben minden a régiben marad.
Bár Közép- és Kelet-Európát súlyosan érintette a válság, a régió bankszektora még sok lehetőséget tartogat. Ez az egyik fő tanulsága a legújabb közép- és kelet-európai banki tanulmánynak, melyet az...
A kormányfő szerint két évtized óta a legnehezebb év előtt áll az Európai Unió. Orbán Viktor Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén, a soros magyar uniós elnökség munkaprogramját ismertetve hangsúlyozta: kormánya az 56-os forradalmárok hitével akarja szolgálni az európai egység ügyét. A miniszterelnök beszédének kezdetén több európai parlamenti képviselő fehér szalaggal leragasztott…
Az idei évtől egyedüli gumiszállítóként jelenlévő Pirelli kedd éjszaka sikeresen befejezte utolsó, négynapos tesztprogramját Abu Dhabiban, ahol az összes száraz keverékű gumit, illetve az eső- és intermediate abroncsokat kipróbálta, utóbbi kettőt ráadásul sötétben.
Mi lehet az oka, ha a nagymama nem bírja a tejet? Az apuka sem issza meg a tejet, mert rögtön hasmenéses lesz, de a sajtot szereti, és gond nélkül fogyasztja? A kisgyermeknek sokat fáj a hasa főként a köldöke körül, és nem tudják, mi lehet az oka? A feltett kérdésekre sok esetben magyarázatot ad a tejcukor-érzékenység, más néven laktóz-intolerancia.
Az iszappal elöntött területeken kialakítandó úgynevezett energiaültetvényről egyeztettek kedden az érintett földtulajdonosok a miniszteri megbízottal. A tervek szerint olyan energiaültetvényeket telepítenének oda, amelynek növényei életképesek az iszapszennyezés ellenére is.
A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Újfehértón.
Hivatalosan átadták az első két elektromos Peugeot Partner Venturi modellt a GDF Suez Energy Services csoporthoz tartozó Cofely Services vállalatnak, amely Belgiumban piacvezető az energetikai- és a műszaki gazdálkodás, valamint a létesítmény-üzemeltetés terén.
Kiricsi Karola szerint a jogszabály szövegében ugyan szerepel a hatóság szó, ám szerinte ezalatt a nyomozóhatóságot, ügyészséget, bíróságot kell értenünk.
A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli kezdhet el dolgozni az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki ...
Haiti hatóságai vádat emeltek kedden Jean-Claude Duvalier ellen korrupció és sikkasztás miatt két nappal azután, hogy az ország egykori vezetője váratlanul visszatért az országba.
Tizenhárom afgán civil meghalt szerdán egy út mentén elhelyezett, házilagosan előállított pokolgép felrobbanásakor Afganisztán keleti részében - jelentették be a belügyminisztériumban.
A Mal Zrt-nek jogerősen tízmillió forintot kell fizetnie egy károsultnak - jelentette be a férfi ügyvédje a 180 percben. A devecseri lakos 20 millió forintot követelt, a bíróság ennek felét ítélte meg előlegként - értesült a Magyar Rádió.
Elbocsátották állásából az uniós Galileo-projektben részt vevő német OHB Technology vezérigazgatóját, miután kiderült, becsmérelte a leendő európai műholdas navigációs rendszert - adja hírül a Világgazdaság.
Csütörtökön hirdet ítéletet Hajdú László ügyében a Fővárosi Ítélőtábla. Hajdú Lászlót Kaiser Edével együtt először a móri vérengzés miatt állították bíróság elé.
Első alkalommal lép fel Magyarországon Joanna Newsom, január 29-én a budapesti Művészetek Palotájában (MüPa) áll majd színpadra - tájékoztatta a Független Hírügynökséget az intézmény. A kaliforniai születésű énekesnő igazi jelenség, az indie zene legújabb csillaga, a folkmuzsika modern képviselője, már gyermekként a hárfa közelébe került.
Sok cégnél mostanában kell nyilatkoznia a dolgozóknak arról, hogy milyen cafeteria-elemeket választanak az idén. Szakemberek szerint felértékelődnek az étkezési utalványok, és több előnyre tesznek szert a készpénz-helyettesítő fizetőeszközök, a cafeteria-kártyák. A juttatások mértékének meghatározásával kapcsolatban pedig óvatosságra intenek.
Rettegi András, a férfi ügyvédje a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának elmondta: a bíróság a vádlottat 30 napra helyezte előzetes letartóztatásba, az első tárgyalási nap várhatóan februárban lesz.
A Peugeot 39 tagból álló értékesítési hálózata a nehéz piaci helyzet ellenére 2.222 új gépjárművet értékesített a magyar piacon 2010-ben, s ezzel a márka 4,22 százalékos piaci részesedést ért el - közölte az autógyártó az MTI-vel.
Angela Merkel német kancellár egy egész EU-ra kiterjedő, egységes nyugdíjkorhatár megállapítását javasolta, 67 éves korhatárral - írja a Financial Times Deutschland nyomán a Napi Gazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,84 pontos emelkedéssel, 22.954,33 ponton nyitott szerdán, nem sokkal később egészen 23.111,60 pontig emelkedett, azonban a kezdeti lendület után visszatért 23.000 pont alá.
A magyar gazdaság idén 3%-kal növekedhet, ám a kormány gazdaságpolitikája kockázatos - jelentette ki Simor András jegybankelnök szerdán egy bécsi konferencián. Számos kockázat övezi a kormány...
Szerte Európában nőni fog egyes biztosítási termékek díja, amennyiben az Európai Bíróság diszkriminációellenes okokra hivatkozva megtiltja, hogy a biztosított nemét is figyelembe vegyék a díjak...
A jelenleg zajló svédországi férfi kézilabda-világbajnokságon már érvényben van az a szabály, amely szerint mérkőzés közben lecserélhető az a játékvezető, aki nyilvánvalóan manipulálni akarja az eredményt.
Megkezdődött a tömeggyártás a Sanyo dorogi napelem-összeszerelő üzemének mindkét gyártósorán. A beruházással a cég 300-nál több új munkahelyet létesített - közölte a vállalat szerdán az MTI-vel. A...