Feltehetően tartalékversenyzőként folytatja forma-1-es pályafutását a Williamstől nemrégiben távozó Nico Hülkenberg – a német versenyző minden bizonnyal megállapodott a Force India alakulatával.
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Pakisztán délnyugati részét, egy kevésbé lakott területet. Eddig két ember haláláról érkezett hír. A pakisztáni sajtóban megjelent információk szerint a rengés nem okozott nagy pusztítást.
Szerdán támogathatja a forint árfolyamát a magyar miniszterelnök, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnökének közös sajtóértekezlete a magyar EU-elnökségi programról, és az erősödés ...
Magyarország fontolja meg a kínzás elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez való csatlakozás lehetőségét - a Magyar Nemzeti szerint ezt fogja javasolni Pintér Sándor belügyminiszter a kormánynak.
"Mindig is jó kritikákat kaptam, de azok, akiket akkoriban lehúztak, már mind átvehették a Kossuth-díjat vagy a Nemzet Színészei lettek..." Vallott a színház egyik nagyasszonya a világot jelentő deszkákról
A bizonytalan nyitást követően emelkedés bontakozott ki az amerikai tőzsdén, a hangulatot nem tudták elrontani sem a csalódást okozó vállalati gyorsjelentések, sem a vártnál rosszabb makroadat. A...
Azt vizsgálták, a szívritmus szabályozásának mechanizmusát milyen módon és mértékben befolyásolja a városi szmognak megfelelően szennyezett levegő belégzése
Nekicsapódott a buszmegállónak, és végül az árokban landolt az a személyautó, amely kedd este csúszott meg Miskolcon. A balesetben a sofőr nem sérült meg.
Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország sem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.
Tavaly ismét nőtt a befektetői érdeklődés a kelet- és közép-európai ipari és kereskedelmi ingatlanok iránt, ez azonban szinte kizárólag három országra, Oroszországra, Lengyelországra és Csehországra k...
A Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Pakisztán délnyugati részét, egy kevésbé lakott területet. Eddig két ember haláláról érkezett hír. A pakisztáni sajtóban megjelent információk szerint a rengés nem okozott nagy pusztítást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 484,40 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 22.840,49 ponton zárt kedden. A budapesti kereskedés követte a régiós trendet: a bankpapírok erősödtek négy százalék feletti mértékben, ahogyan az OTP is. A forint erősödése is hozzájárult a tőzsdemutató emelkedéséhez, de olyan vállalati információ nem látott napvilágot, amely a pozitív hangulatot indokolná.…
Helybenhagyta a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Telekom (MT) Nyrt. 2009. június 29-i rendkívüli közgyűlésének határozataival kapcsolatos perben a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító elsőfokú ítéletet - közölte a Magyar Telekom (MT) Nyrt. honlapján kedden.
Több fontos cégtől is érkezett gyorsjelentés a tegnapi napon, melynek végén a részvénypiacok nyereséggel tudtak zárni. Európában szépen teljesített a DAX, amely 1% közeli emelkedéssel 7100 fölé került. Különösen jól teljesített a magyar piac is, itt két százalék feletti volt az emelkedés. A magyar blue-chipek közül az OTP-t lehet kiemelni, amely 4.4%-kal drágult és 5610 forintig emelkedett. (Solar…
Kiváló negyedik negyedéves gyorsjelentést közölt tegnap az Apple az amerikai piacok zárását követően, a társaság mind a bevételek, mind az egy részvényre jutó eredmény szintjén magasan...
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint egy év alatt a teljes forgalomban lévő bankkártyák 7,9%-a újult meg, ebből 4,6% az utolsó negyedévben....
Holnaptól kapható DVD-n a Gyógyegér vacsorára. Steve Carell és Paul Rudd legutóbbi közös filmjében az előbbi egy igazi kívülállót játszik. Játsszon és nyerjen!
Elérkezett az idő, amitől minden igazi BMW-rajongó rettegett: a bajor autógyártó szép lassan turbós négyhengeresekre cseréli legendás sorhatos (szívó) benzines erőforrásait,
Az amerikai Apple nyeresége 78 százalékkal, bevételei pedig 71 százalékkal nőttek a tavalyi negyedik negyedévben éves összevetésben, köszönhetően annak, hogy a vártnál jóval több táblagépet (iPad) és okostelefont (iPhone) értékesítettek az ünnepi bevásárlásoknak köszönhetően.
Továbbra is optimista a nemzetközi befektetői hangulat, miután tegnap éjszaka kifejezetten kedvező negyedéves gyorsjelentési számokat tett közzé az Egyesült Államokban a Apple és az IBM. Hajnalban az...
Kiadatási őrizetbe vette a müncheni rendőrség az egykori honvédelmi miniszter lányát, Keleti Györgyit . Az itthon üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt nőt az olasz hatóságok által - szintén kerítés vádja miatt - még tavaly kiadott európai elfogatóparancs alapján fogta le a német rendőrség....
Haiti hatóságai vádat emeltek kedden Jean-Claude Duvalier ellen korrupció és sikkasztás miatt, két nappal azután, hogy az ország egykori vezetője váratlanul visszatért az országba. A Haitit apja halála után 15 évig vaskézzel irányító Duvaliert kikérdezése után szabadon engedték. Emberi jogi szervezetek szerint 1971-től 1986-ig tartó elnöksége alatt több ezer embert kínoztak és gyilkoltak meg a…
A TCB Band, az az együttes, amely legsikeresebb éveiben, 1969 és 1977 között volt a Király kísérőzenekara, január 25-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
A hiányos, alacsony kalóriájú étrend befolyásolja a magzat agyi fejlődését, ami a megszületett utódnál a későbbiekben alacsonyabb intelligenciához, vagy akár magatartási problémákhoz vezethet - figyelmeztetnek amerikai kutatók.
Csaknem három százalékkal esett kedden az Apple részvényeinek ára a New York-i tőzsdén, miután a társaság vezetője hétfőn bejelentette, hogy betegszabadságra megy. Az AFP szerint Steve Jobs egészségi állapota kérdéseket vet fel az informatikai világcég jövőjével kapcsolatban.
Orbán Viktor ma ismerteti az Európai Parlamentben a magyar uniós elnökség programját. A miniszterelnök a strasbourgi testület plenáris ülésén a beszéd után a vitában válaszol a parlamenti frakciók, illetve képviselők kérdéseire. Majd déli 12 óra után a magyar kormányfő közös sajtótájékoztatót tart José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint Jerzy Buzek EP-elnökkel.
Reggel 8-kor megkezdődött a találkozó Strasbourgban, az Európai Parlament épületében, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök az EU hosszú távú, 2013 utáni költségvetési keretrendszeréről tárgyal José Manuel Barrosoval, az Európai Bizottság elnökével és Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament elnökével.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 113,84 pontos emelkedéssel, 22.954,33 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez ez képest 0,5 százalékos erősödést jelent. A fő nyugat-európai értéktőzsdék szerdán tovább haladtak fölfelé, folytatva a kedden kezdődött fellendülést.
A budapesti szórakozóhelyek a szombaton történt tragédia miatt egy hétig zárva tartanak, az akciójukhoz várják további szórakozóhelyek csatlakozását is
Az amerikai szünnap után beindultak a piacok, és új csúcsokra törtek az indexek. A jó hír, hogy ezúttal a magyar börze is derekasan kivette részét az emelkedésből. Ma reggel a DAX és BUX indexeket,...
Nagyjából 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel a 2009. évihez képest. 133,8 milliárd helyett mindössze 89,5 milliárd forint folyt be. A mélyrepülés hátterében az építőipar gyengélkedése és jogszabályváltozás is áll....
Downsizing fogalmával manapság nap mint nap találkozunk az autóiparban, és immár félig-meddig hivatalos, hogy a változás szele a Porschét is megcsapta.
Pakisztánt gyakran éri az a vád, hogy bár hivatalosan a tálibellenes nemzetközi koalíció tagja, de titkosszolgálata olykor támogatását nyújt az afgán felkelőknek