Az európai uniós igazságügyi miniszterek informális tanácskozásán nincs döntési kényszer, az esemény célja, hogy a továbblépéshez megteremtsék a közös alapot - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Budapesten
Tunéziában szabadon engedtek minden politikai foglyot, köztük a betiltott iszlamista mozgalom tagjait is - közölte szerdán Nadzsib Csebi ellenzéki politikusból lett területfejlesztési miniszter
Lemondta a főváros a ma késő délutánra megbeszélt egyeztetést Gerendai Károllyal, a Sziget ügyében. A nyári rendezvény közterület-használati díjáról szóló megbeszélés elmaradt - erősítette meg lapunknak a Városháza és a fesztivál szervezője is. Gerendai hozzátette: az önkormányzat azzal indokolta a találkozó halasztását, hogy sok dolguk akadt, de adtak új időpontot.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított szerdán eljárást a metrószerződéssel kapcsolatban.
A válság utáni környezetben a likviditás költsége jelentősen megemelkedett, Közép- és Kelet-Európát súlyosan érintette a válság, ennek ellenére a régió bankszektora még sok lehetőséget tartogat - ez az egyik fő megállapítása annak a banki tanulmánynak, amelyet az UniCredit Bankcsoport CEE Strategic Analysis részlege készített el, és juttatott el az MTI-hez.
Az NFL biztosa Roger Goodell egyre idegesebb, a lejáró kollektív szerződés miatt és úgy vél, hogy megrekedtek a tárgyalások, de hamarosan újra leülnek tárgyalni az érintettekkel.
Életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Baranyai Antal, a DVSC Korvex szakosztály-igazgatója. A DVSC Kézilabda Kft. saját halottjának tekinti.
Egy méhvérzés csökkentésére használt olcsó generikus gyógyszer balesetet szenvedett emberek tízezreinek életét menthetné meg - közölték brit kutatók. Az elemzésben két, összesen 20 ezernél több embert érintő tanulmány eredményeit összesítették és tekintették át a londoni Közegészségügyi és Trópusi Gyógyászati Egyetem tudósai.
A médiatörvényt azonban többen támadták a strasbourgi plenáris ülésen, amire reagálva a kormányfő visszautasította a Magyarország demokratikus elkötelezettségét kétségbe vonó állításokat
A Mitsubishi Motors Corporation (MMC) a március 1-13. közt megrendezett 81. Genfi Autószalonon állítja porondra a világon első alkalommal a MITSUBISHI Concept Global Small bemutató-autót; a tanulmány alapvető koncepciója a ‘kompakt’, ‘megfizethető’ és ‘kiemelkedően takarékos’ szavakkal foglalható össze. Az MMC összesen 12 autót állít ki (a sajtónapokon hatot), köztük olyan modelleket is, amelyek…
Hat szakszervezet - köztük az öt reprezentatív - aláírta a határozatlan időre szóló kollektív szerződés módosítását a MÁV-val. Az érdekképviseletek közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúttársasággal. A VDSzSz ezt nem tette meg, de állításuk szerint nem is fogják megtámadni azt.
Los Angeles — Nem a kosár mérete határozza meg a kebel méretét, hanem fordítva. Eme kínos igazságra immár Winona Ryder (39) is rádöbbent, aki kereken fél órán át próbálta szabadulni vágyó melleit bent tartani szűk dekoltázsában.
A Magyar Labdarúgó Szövetségben kinevezték a szervezet területi igazgatóit. Egyelőre 14 megye irányítói vehették át a Csányi Sándor elnök által aláírt kinevezési okmányokat.
A német koed válogatott, Ausztria, Szlovénia és Szlovákia legjobb csapata és Nagy-Britannia büszkeségei is Budapestre látogatnak január 22–23-án, hogy megmérkőzzenek a Bubblepest elnevezésű nemzetközi frizbiversenyen. A tornára a külföldiek mellett két neves magyar klub nevezett.
Kétezer fős erősítést szavazott meg az elefántcsontparti ENSZ-erőknek a Biztonsági Tanács szerdán, s ezzel 11500 főre nő a nyugat-afrikai országban állomásozó kéksisakosok száma
Az Aviva Csoport Igazgatótanácsa a mai napon bejelentette, hogy Andrea Moneta, az európai régió vezérigazgatója február végén közös megegyezéssel elhagyja a vállalatot, és új kihívásokat keres a...
Egy olasz művészettörténész szerint Mona Lisa portréját nem Lisa del Giocondóról festették meg, amint azt a legtöbben hiszik, hanem egy másik olasz hölgyet, Bianca Giovanna Sforzát ábrázolja.
Már a pénzügyi felügyelet is a frankhitelek eurósítását javasolja, és várhatóan hamarosan több bank is előrukkol ilyen céllal készült új konstrukciókkal
Nem léphet az Európai Unió területére Aljakszandr Lukasenka, ha a hónap végéig nem engedi szabadon az elnökválasztás után bebörtönzött ellenzékieket - fenyegette meg a fehérorosz elnököt Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője
Az angol Daily Mail értesülése szerint a holland bajnokság két legértékesebb játékosa, a PSV Eindhoven magyar légiósa Dzsudzsák Balázs és az Ajax Uruguay-i támadója Louis Suárez a Liverpoolhoz szerződhet.
Hat szakszervezet – köztük az öt reprezentatív – aláírta a határozatlan időre szóló kollektív szerződés módosítását a MÁV-val. Az érdekképviseletek közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúttársasággal. A VDSZSZ ezt nem tette meg, de állításuk szerint nem is fogják megtámadni azt.
A MÁV Zrt. és öt szakszervezet aláírta a 2011. évi bérmegállapodást - közölte a vasúttársaság. A bérmegállapodás szerint a MÁV Zrt. a nettó keresetek nominális szintjének változatlanságát biztosítja az alacsony és a közepes kereseti kategóriában, ennek érdekében a havi 293.400 forint alatti jövedelemmel rendelkező munkavállalók alapbéremelést kapnak.
Nem léphet az Európai Unió területére Aljakszandr Lukasenka, ha a hónap végéig nem engedi szabadon az elnökválasztás után bebörtönzött ellenzékieket - fenyegette meg szerdán a fehérorosz elnököt Catherine Ashton, az EU külpolitikai főképviselője.
Egy svájci bíróság bűnösnek találta szerdán Rudolf Elmer egykori banktisztviselőt a banktitok megsértése miatt, de csak felfüggesztett pénzbírságra ítélte, szemben az ügyész követelésével, amely nyolchavi börtönbüntetést tartalmazott.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter szerdán az NBC televíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy csak egy kormányzati ciklus erejéig kíván a hivatalában maradni.
A rendőrség nem kapott bejelentést arról, hogy a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak gyűjtött nagy értékű adományok tűntek volna el - közölte Timár Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivői irodájának vezetője az MTI-vel
A pipázók és szivarozók gyakran hajlamosak azt állítani, hogy szenvedélyük nem káros, így állandósítva a tévhitet, hogy a pipa és a szivar biztonságosabb, mint a cigaretta. Valójában azonban ezek a dohánytermékek ugyanazokat az egészségügyi kockázatokat hordozzák, mint a cigaretta, sőt, időnként még veszélyesebbek is lehet.
Kilenc magyar fiatal indul Európa legnagyobb nemzetközi gazdasági versenyén, az EBC*L Champions League-n, amelyet csütörtökön rendeznek Bécsben. A diákoknak komplett gazdasági esettanulmányt kell megoldaniuk angol nyelven.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított szerdán eljárást a metrószerződéssel kapcsolatban - közölte a BRFK az MTI megkeresésére
A magyar kormány az államháztartás szerkezeti átalakítása eredményeképp 600-660 milliárd forintos megtakarításra számít a következő három évben – adta hírül szerdán a Dow Jones. Az amerikai gazdasági hírügynökségnek Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára beszélt egy bécsi konferencia szünetében. Az államtitkár szerint a strukturális át...
Képezzen tartalékot Németország arra az esetre, ha Görögország csődbe megy - javasolta a Handelsblattnak adott interjújában Lars Feld, a német kormány gazdasági tanácsadója. Nem hiszem, hogy...
Orbán Viktor miniszterelnök éles kritikával nézett szembe a médiatörvény kapcsán Strasbourgban az Európa Parlament ülésén. Barroso bizottsági elnök közölte: a sajtószabadság szent érték, ezért még a héten tisztáznak a magyar kormánnyal bizonyos félreértéseket, és várják Budapest válaszát.
Valószínűleg gyilkosság áldozata lett az a kunszentmártoni fiú, akit 2010 ősze óta eltűntként tartott nyilván a rendőrség – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel