Szombaton tartja születésnapi koncertjét a The Prison Band zenekar a belvárosi Rocktogonban. A rockabilly formáció este kilenc órától csap a húrok közé, a belépő egy ezres.
Sírásók mentették meg egy férfi életét kedden a fővárosi Újköztemetőben. A látogató összeesett, és végtagjai már kihűltek, amikor az alkalmazottak rátaláltak. A három sírásó jutalmat kap.
Berlin – A gazdasági válság miatt a takarékosság jegyében nyílt meg a berlini divathét, az anyagokon való spórolásnak leginkább a férfi vendégek örültek.
Egy hét alatt másfélszeresére növekedett az influenzaszerű megbetegedések és az emiatt kórházba utaltak száma. Budapesten, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében már helyi járványok is kialakultak - közölte honlapján az Országos Epidemiológiai Központ. Az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma Győr-Moson-Sopron megyében is túllépte a járványküszöböt - közölte Széles Klára, a megyei…
Nem volt túl acélos az EuroStoxx50 tavalyi teljesítménye a főbb indexekhez viszonyítva. A DAX-hoz képest hatalmas a lemaradása, de az év eleji emelkedésből a jelek szerint sikerül kivennie a részét. Sikeresen átlépte a 2900-as ellenállást, amely eddig több alkalommal is feltartóztatta. (Solar Capital)
Az NHL tegnap nyilvánosságra hozta, hogy a Carolina Hurricanes játékosa Eric Staal és a Detroit Red Wings svéd védője Nicklas Lidström lesz, a hónap végi All-Star mérkőzésen, a két csapatkapitány.
Jó évet zárt a svájci óraipar, az export bőven felülmúlta a 2009-ben elért szintet, a legnagyobb szereplő, a Swatch forgalma pedig rekordot döntött, a frank erősödése miatt azonban az idén áremelésre kényszerülnek az óragyártók az alpesi országban.
Általánossá vált az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa jövő hétfőn esedékes idei első kamatdöntő ülésén ismét végrehajthat egy negyed százalékpontos kamatemelést
Görögország várhatóan még szerdán megkapja az Európai Uniótól a készenléti hitelkeret harmadik, 6,5 milliárd eurós részletét - közölte szerdán a pénzügyminisztérium illetékes szóvivője.
Fokozott ellenőrzést tartanak a rendőrök szerdától vasárnapig Ferihegyen. Ezalatt főként az ide érkező utasokat és járműveket vizsgálják át. Az akciót a soros EU-elnökség miatt rendelték el, külföldi vezetők érkeznek ugyanis hazánkba.
A kiemelt budapesti aluljárókban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok közül hetvenhárom fogadta el a neki felkínált szociális segítséget, és kapott valamilyen szállást a "társadalmi megbékélés program" keretében - közölte Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatója szerdán az MTI megkeresésére
Egy Kaliforniát fenyegető hatalmas szupervihar lehetséges veszélyére figyelmeztetnek a szakemberek. A katasztrófa következtében a szövetségi állam otthonainak egynegyedét árasztaná el a víz és nagyjából 300-400 milliárd dollár közötti kár keletkezne.
Általánossá vált az a várakozás a londoni elemzői közösségben, hogy a magyar jegybank monetáris tanácsa jövő hétfőn esedékes idei első kamatdöntő ülésén ismét végrehajthat egy negyed százalékpontos kamatemelést.
Az olasz képviselőház szerdán jövő hétre halasztotta a döntést a milánói államügyészség kérvényéről, hogy házkutatást tarthasson a kormányfő egyik ingatlanában
Alig változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon: az eurót szerdán délután háromnegyed ötkor 272,39 forinton jegyezték a kedd délutáni 272,23 forint után.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint reggelig túlnyomóan borult lesz az ég, csütörtökön napközben északon, északnyugaton szakadozhat fel a felhőzet
A mai munkavállalónak az egyik legfontosabb célja saját karrierjének kiépítése. Sokak szerint erre a legjobb módszer egy vállalkozás működtetése, ahol a magunk urai lehetünk, flexibilisen oszthatjuk be az időnket és akár otthon is dolgozhatunk. Ugyanakkor a saját lakásból való munkavégzés potenciális veszélyforrássá is válhat, mivel nagy a kísértés, hogy az ember a napi projektfeladatai helyett…
A 21 éves nő a falu szélén álló lakóházának hátsó udvarát úgy kívánta megvédeni, hogy a házban lévő konnektorból egy szigetelt vezetékkel a villanyáramot az udvar végébe vezeti
A nem hivatalos részeredmények alapján kimondható, hogy Dél-Szudán lakosságának túlnyomó része a függetlenségre szavazott - jelentették szerdán hírügynökségek a saját összesítéseikre hivatkozva.
Tükör és fényképezőgép előtt pózol Domokos Fanni, aki extrém színvilágú dekor kozmetikai termékeket reklámoz. Az X-Faktor bohókás tehetségégét Dukai Reginával együtt választották egy amerikai cég hazai arcává.
Hosszú évek után újra lesz magyar alkotás a Berlinale játékfilmes versenyében: a 61. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kiemelkedő újdonságokat felvonultató válogatásában lesz Tarr Béla A torinói ló című új filmjének világpremierje - közölte a Magyar Filmunió. Téni Gábor producer tájékoztatása szerint a magyarországi bemutatót márciusra tervezik.
A magyar nyelv védelmében vár segítséget a nemzet színészeitől Schmitt Pál köztársasági elnök. Az államfő azt mondta, ezzel a címmel az elismerés mellett felelősség is jár.
Magyarország – Lesújt a benzincsempészekre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal! Tavaly szeptember óta mind az öt magyar-ukrán határátkelőnél üzemanyagfutárokra vadásznak.
Biztonsági kamera segítségével fogta el a rendőrség azt a két férfit, akik január 12-én rabolták ki egy idős női ismerősüket. A rendőrség rablás miatt indított eljárást ellenük.
Mozgó hamisítóirodát számoltak fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai kedden, amikor jövedéki ellenőrzést tartottak Lajosmizsén, egy gazdasági társaság telephelyén.
Görögország várhatóan még szerdán megkapja az Európai Uniótól a készenléti hitelkeret harmadik, 6,5 milliárd eurós részletét - közölte szerdán a pénzügyminisztérium illetékes szóvivője
A kínai elnök amerikai látogatása közben az amerikai külügyminiszter, Hillary Clinton szerdán arról beszélt, hogy az Obama-kabinet egyelőre nem tudja eldönteni, hogy a pekingi vezetést barátjának vagy ellenségének tekintse. "Azért gördítettük ki a vörös szőnyeget és hívtuk meg állami látogatásra a kínai elnököt, Hu Csin-taót, mert úgy gondoljuk, hogy a leghasznosabb, ha megválaszoljuk az ilyen…
Örömét fejezte ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő szerdai közleményében azzal kapcsolatban, hogy "végre beindult a közösségi források bevonásával megvalósuló mikrohitelezés az európai uniós tagállamokban"
Szeptember óta mutat nagyon meggyőző teljesítményt az EWJ ETF, amely az MSCI Japan indexet követi. A tavalyi áprilisi-májusi szakadást követően bő három hónapig stabilizálódott az árfolyam 9.20 és 9.80 között, míg végül szeptemberben meg tudta kezdeni a komolyabb emelkedést. (Solar Capital)
A Horvát Központi Elszámolóház értesítése alapján a MOL által 2010. december 14-én INA részvények vásárlására tett ajánlatára beékezett részvények összesítése szerint a részvényesek összesen 10 082...
A Miami Heat kosarasa Dwyane Wade elmondta, hogy múlt héten beszélt, a Denver Nuggets játékosával Carmelo Anthony-val, aki megunta, hogy állandóan vele foglalkoznak.
Alig egytized százaléknyi INA-részvényt kínáltak fel a Molnak Zágrábban, az egy hónapos nyilvános ajánlattételi időszak alatt - közölte szerdán a horvát pénzügyi felügyelet (HANFA).
A reggeli 1%-os pluszos nyitást követően lassú lemorzsolódás folyt a magyar börzén, végül a BUX reggeli szintje alatt 0,2%-os pluszban zárt. A forgalom jónak mondható, közel 24 milliárdos volt. A...