A magyar médiatestület összetételével nincs semmi baj - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Strasbourgban Jerzy Buzekkel, az Európai Parlament (EP) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Deme Gábor - a 2009. januári, csepeli kettős gyilkosság egyik gyanúsítottja - ártatlanságát hangsúlyozza a nemrég elkészült vádirathoz szerdán benyújtott védői indítvány. Az ügyben Demét, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola egykori gazdasági igazgatóhelyettesét bűnsegédlettel vádolják.
Enyhébb büntetést, öt év börtönt kapott jogerősen a csepeli gyújtogató szerdán a Fővárosi Bíróságon. A 2010-ben első fokon hat és fél évre ítélt férfi 19 alkalommal gyújtott fel - többnyire zsúfolt parkolókban álló - autókat. Több esetben a tűz átterjedt a közelben álló járművekre is, az okozott kár összege meghaladta a harmincmillió forintot.
A bíróság szerdán megszüntette a volt Főtáv-vezér előzetes letartóztatását. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó csalással gyanúsított Kovács Lajos ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. A végzés jogerős.
Jelentősen drágulhat a kenyér a közeljövőben, mivel nagymértékben nőtt a liszt és az energiahordozók ára is - közölte a Magyar Pékszövetség elnöke. Varga László elmondta: tavaly május óta a liszt ára csaknem 100 százalékkal emelkedett. Akkor ugyanis még 50 forintért lehetett kapni egy kiló lisztet, most 94-96 forint között van az ára, ráadásul szerinte február végére akár a 110 forintot is…
Lengyelországban 25 bázispontos kamatemelésről döntött a jegybank monetáris tanácsa, véget vetve ezzel a 18 hónapig tartó 3,5 százalékos rekord alacsony kamatnak.
Roger Federer nehéz mérkőzésen van túl a francia Gilles Simon ellen, aki alaposan megszorongatta a svájci teniszcsillagot az Ausztrál Open második fordulójában.
Nyolc cég összesen 60 ezer négyzetméter területet vásárolt a győri ipari parkban az elmúlt év második felében, ez összességében megfelel az átlagos éves terület- értékesítésnek - összegezte az elmúlt évi eladásokat a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója szerdán az MTI érdeklődésére.
Kettétört a lengyel Agnieszka Radwanska teniszütője az Australian Openen a japán Kimiko Date Krumm elleni mérkőzésen. Radwanska egy adogatást fogadott, amikor elrepült ütőjének a feje.
Az egy részvényre jutó eredmény szintjén a vártnak megfelelő, 0,61 dolláros eredményt tett közzé ma délutáni negyedik negyedéves gyorsjelentésében a Wells Fargo. A bank bevételei a várakozásokat...
Az Egyesült Államokban a megkezdett ingatlanépítések száma decemberben 4,3 százalékkal 529.000 egységre csökkent a kiigazított éves ráta szerint, amely jóval elmaradt az előző havi felülvizsgált 553.000 egységtől és az elemzők által várt 545.000 egységtől. Éves szinten 8,2 százalékos csökkenés mutatkozott.
2010 utolsó hónapjában a megkezdett építkezések száma 4,3 százalékkal csökkent, az újonnan kiadott éíptési enegdélyeké viszont 16,7 százalékkal nőtt. Az elemzők mindkét mutató esetében enyhe...
Az Európai Központi Bank (EKB) vezető képviselői szerint nincs szükség kamatemelésre a közeljövőben, az infláció pedig középtávon 2 százalék alatt, az EKB célsávjában marad - számolt be szerdán a Bloomberg hírügynökség, amely szerint az euróövezeti jegybank képviselői a kamatemelési várakozásokat kívánják hűteni.
Bajor Zsófi (29), Zeibig Marci (30), Kollár Tomi (30) egy közös baráti társaságban töltött nyaralás után kipróbálták, hogy működhet-e a vendéglátásnak egy új formája, amely az otthoni baráti ebéd és a többfogásos éttermi vacsora között áll félúton. A válasz: igen, hiszen ebből lett a Lakásétterem.
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Bíróság tavaly októberi végzését, amelyben tízmillió forint kártérítést ítélt meg "ideiglenes intézkedésként" a vörösiszap-katasztrófa egyik devecseri károsultjának - közölte a károsult ügyvédje. A pénz napokon belül megérkezhet a károsulthoz.
Tavaly május óta a liszt ára csaknem 100%-kal emelkedett, februárra még 10 forinttal drágulhat. Drasztikusan nőhet a kenyér ára, amibe begyűrűzhet a magas benzinár is. A gabonakészleteink ráadásul idő előtt kifogyhatnak
Kigyulladt a Gyulai Várfürdő szaunaparkja szerda hajnalban. A tűzesetben személyi sérülés nem történt, a tűz keletkezésének okát és az anyagi kár mértékét szakemberek vizsgálják.
Gőgös Zoltán szocialista képviselő szerdán írásbeli kérdéssel fordult Pintér Sándor belügyminiszterhez, mert a vöröiszap-katasztrófa által sújtott térségében olyan hírek terjedtek el, hogy a rendőrség nyomozást indított bizonyos nagy értékű adományok eltűnése miatt – jelentette be az ellenzéki politikus budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idei év akár trendforduló is lehet a vállalati szférában, s így a fizetésképtelenségi eljárások számának alakulásában is, jelentős javulásra azonban még nem lehet számítani a Coface Hungary szerint.
A dohányzás jelentősen hozzájárul a férfiak magas halálozási mutatójához. Skót kutatók vizsgálataik során az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 30 európai országra kiterjedő adatait elemezték: vizsgálatukból kiderült, hogy a dohányzás kétszer annyi férfit öl meg, mint az alkohol.
Bizonytalanul kezdhetik a kereskedést az amerikai részvénypiacok, miután Európában sem alakult ki határozott irány a tőzsdéken. A befektetők a vállalati hírek mellett, a délután folyamán fél háromkor...
A napokban bekövetkezett katasztrofális partfal leszakadás Kulcs községben ráirányította a figyelmet arra, hogy földcsuszamláskor milyen segítségre számíthatnak az ingatlantulajdonosok....
Az idei évben a GDP 1%-át, 2012-ben és 2013-ban annak mintegy 2%-át kitevő, azaz összességében 600-660 milliárd forintot elérő államháztartási hiánycsökkentést tartalmazhat a kormány által februárban...
Jennifer Aniston beismerte, hogy nem szerette a hajviseletet, melyet a Jóbarátok első két évadában hordania kellett. Pedig akkoriban mindenki Rachelre akart hasonlítani.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt a BKV és az Alstom közötti, a metrókocsik gyártására és leszállítására kötött szerződés ügyében - erősítette meg Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője.
A szentatya, XVI. Benedek pápa elfogadta Mayer Mihály lemondását a Pécsi Egyházmegye lelkipásztori kormányzásáról, az Egyházi törvénykönyv 401. kánon 2. paragrafusa értelmében – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága.
Mintegy ötszázan gyűltek össze a Habíb Burgiba sugárúton, hogy tiltakozzanak a hétfőn megalakult új tunéziai kormány ellen. A tüntetők ""új parlamentet, új alkotmányt és új köztársaságot" akarnak.
Tekintse meg Orbán Viktor beszédét felvételről a hírTV-n 22.05-től. A miniszterelnök Európai Parlamentben tartott beszédét csütörtökön 10.30-kor ismételjük.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a BKV és az Alstom közötti, a metrókocsik gyártására és leszállítására kötött szerződéssel kapcsolatban - erősítette meg a Hír TV információját Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A részletekről későbbre ígért tájékoztatást.
A Wells Fargo 21 százalékkal emelkedő negyedik negyedéves nyereségről számolt be a mai nap folyamán, miután képes volt csökkenteni a rossz hitelek fedezetére elkülönített eszközeit.
Az amerikai piacok nyitása előtt az elektronikus kereskedésben a Goldman Sachs árfolyama 3,2 százalékos csökkenést mutat, miután közzétette a negyedik negyedéves eredményét.
A magyar államháztartás februárban bejelenteni tervezett szerkezeti átalakítása révén 600 és 660 milliárd forint közötti megtakarítás érhető el 2011 és 2013 között - idézte szerdán a DowJones amerikai gazdasági hírügynökség Nátrán Rolandot, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkárát.