2011. január 11. kedd

jan. 11
12:09
Majdnem ötvenszer gyengébb a magyar foci, mint a spanyol (Sport365)
A labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szerint 2010-ben a spanyol Primera División volt a legerősebb bajnokság, a listán Magyarország a 49. helyen található.
jan. 11
12:10
Kassai gimnáziumba járnak az abaúji diákok (hirado.hu)
környeztő településeken sokan döntöttek úgy, hogy a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba íratják be a gyermeküket
jan. 11
12:11
Szócska Miklós: gőzerővel dolgozunk a megoldásokon (Portfolio)
A kormány az idén több millió forinttal támogatja az orvosi alapellátást - emlékeztetett Szócska Miklós egészségügyi államtitkár az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A 180 perc című műsorban az...
jan. 11
12:11
Déli News: Adóztatnák a Sziget fesztivált, Gyurcsány bojkottra szólít (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
jan. 11
12:12
Három jelentős újdonság a Lendület programban (Infostart)
Három jelentős újdonság szerepel az idén harmadszor meghirdetett Lendület programban. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke az InfoRádióban elmondta: az első, hogy az idén a korábbinál jóval nagyobb összeget, 600 millió forintot biztosít a költségvetés erre a célra.
jan. 11
12:12
Kétévesen küzdötte le a mellrákot Aleisha (BorsOnline)
A kis Aleisha Hunter volt a világon a legfiatalabb, akinél mellrákot diagnosztizáltak. A torontói kislány alig múlt két éves, mikor felfedezték nála a rosszindulatú daganatot.
jan. 11
12:12
Lakatos Yvette nem aludhat együtt szerelmével (Blikk)
Tizenhat éves, de csak most kezdte el a középiskola első osztályát Lakatos Yvette. Szülei pedig mindent megtesznek, hogy az egykori megasztáros lány ne kallódjon el tinédzserévei alatt.
jan. 11
12:12
Népszerűvé váltak a kormányablakok (Infostart)
Négy nap alatt több mint 3700 ügyfelet fogadtak a kormányablakok, a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálatai - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárság.
jan. 11
12:15
Portugália az előirányzatnál jobban csökkentette hiányát tavaly (Infostart)
Az előzetes adatok szerint, Portugáliának tavaly sikerült a 7,3 százalékos GDP-arányos előirányzat alá csökkentenie államháztartási hiányát.
jan. 11
12:18
NZD/USD Csak átmenetileg erösítették az adatok (HírTV)
Az NZD/USD tegnap este kisebb nyereségeket zsebelt be. A várt szerint kedvezö adatokat tettek közzé, ami jól jött a kiwinek. Az üzleti hangulat mutatója a 4. negyedévben 6 pontról 8 pontra javult. Az új építési engedélyek mutatója 8,8%-os pluszt produkált (elözö: -1,9%). Az NZD/USD az éjjel csúcsot ért el 0,7644-nél, de nem tudta tartani az értéket. Az európai nyitás óta erösödött a dollár, így a…
jan. 11
12:20
Mentik az éjjel árokba borult kamiont (HírTV)
Egy árokba borult kamion műszaki mentése miatt teljes szélességében lezárták a 31-es utat Nagykátánál.
jan. 11
12:21
Mi változik idén az adóbevallásban? (HR Portál)
Bár idén még nem lesz söralátét, az adózók jelentős része harmad akkora csomagot kap az szja kötezettség rendezésére és a bevallás benyújtására. A netes kitöltős rendszerben pedig újdonság, hogy nem az egész oldalt kell kinyomtatni, csak az adott sort - ad tájékoztatást a Napi Gazdaság.
jan. 11
12:24
Kettős bemutatót tart Kolozsvári Magyar Opera (hirado.hu)
Először viszik színre Demény Attila Az utolsó meggymag és Dmitrij Sosztakovics Rayok, avagy az antiformalista mutatványosbódé című kamaraoperát
jan. 11
12:24
Korszerű biztonsági rendszer a Szlovéniába vezető vasútvonalon (ProfitLine)
A Bajánsenye–Boba vasútvonalon is telepítik az ETCS 2-t, azaz az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer 2-es szintjét, a közlekedés biztonságát jelentősen növelő rendszer telepítéséhez a több mint 7 milliárd forintos pénzügyi hátteret döntően az Európai Unió biztosítja - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kedden.
jan. 11
12:26
Fellépést sürget a Vörökereszt a vérplazma-turizmus ellen (hirado.hu)
A határmenti megyékből sokan járnak Ausztriába vért adni - A vérplazma-adásnak egészségkárosító hatása van, ráadásul veszélyezteti a nyugati megyék vérellátását
jan. 11
12:26
Idén alig jobbak a tavalyinál a biztosítási szektor kilátásai (ProfitLine)
A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára, a kilátások 2011-re csak alig jobbak, ezért a biztosítási szakma csak óvatosan reménykedhet a piac növekedésében.
jan. 11
12:27
Kezd visszatérni az élet a sárból döngölt szellemvárosba (ATV)
A koalíciós erők és az afgán kormány apró sikernek könyvelte el, hogy egy tálibok által rettegésben tartott városban újra beindult az oktatás: megnyílt egy olyan iskola, ahol angolul is lehet tanulni.
jan. 11
12:28
Pompeji a turisták szemével (hirado.hu)
Tíz százalékkal többen mentek Pompejibe 2010-ben, mint előző évben
jan. 11
12:33
Irányváltással a Fidesz is jobban járna? (Privátbankár)
Rendkívüli parlamenti ülést szorgalmaz az LMP és az MSZP annak érdekében, hogy módosítsák a médiatörvény több kritikus pontját
jan. 11
12:36
Sárban gázolnak az utasok Ferihegyen (HírTV)
Sárban gázolva juthat el a Budapestre érkező utas a Ferihegyi repülőtérre rendelt taxihoz. Az Országos Taxis Szövetség szerint a repteret üzemeltető cég meggátolja, hogy a rendelésre hívott taxik az érkezési oldalhoz hajtsanak, az utasokat az indulási oldalnál vehetik csak fel. A fővárosi taxiállomások üzemeltetője szerint nagyjából minden rendben van Ferihegyen.
jan. 11
12:36
Ráomlott a löszfal a házra (Blikk)
jan. 11
12:36
Premier! Hallgasd meg Britney Spears vadonat új slágerét!! (Joy)
A mai naptól hivatalosan is meghallgatható Britney Spears legújabb slágere, a Hold It Against Me.
jan. 11
12:36
Szép álmokat, jó matracot! (Éva Magazin)
Mivel sok időt töltünk alvással, fontos, hogy kényelmes legyen a fekhelyünk. Hogyan válasszuk ki a számunkra ideálisat?
jan. 11
12:38
Alice és Emma (Éva Magazin)
Alice Schwarzer az egyik legbefolyásosabb feminista gondolkodó a mai Európában. Író és lapszerkesztő. Most élőben is bemutatkozik nekünk.
jan. 11
12:39
Ötezer kettős állampolgársági kérelem érkezett az első héten (Kripto Akadémia)
Az egyszerűsített honosítási eljárás januári életbe lépése óta körülbelül 5000 kettős állampolgársági kérelem érkezett már be - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság keddi ülésén.
jan. 11
12:42
Farkas Flórián: új korszak, új szemléletű erkölcsös politika indult el romaügyben (hirado.hu)
A vasárnapi országos kisebbségi választásokon 71, a területin pedig 85 százalékos támogatást kapott a Lungo Drom
jan. 11
12:42
Téli olimpia 2018: München, Annecy és Pjongcsang is pályázott (Sport365)
A keddi határidőig mindhárom, a 2018-as téli olimpia rendezésére kandidáló város benyújtotta a hivatalos, részletes pályázatot a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB).
jan. 11
12:44
Ismét elindult a Lendület Program fiatal kutatók számára (hirado.hu)
Az első évben öt, tavaly pedig 7 kutatócsoport alakult a program keretében
jan. 11
12:45
Nagy lendülettel folytatódik a tőkeözön a feltörekvő részvényekbe (Portfolio)
Újult erővel, lendületesen indult a tőkebeáramlás 2011-ben is a feltörekvő piaci részvényalapokba, ahova a korábbi hónapokban megszokott, heti 3 milliárd dollárt meghaladó tőke érkezett ismét. A...
jan. 11
12:45
Az utcán szült a 13 éves lány, az apa 11 éves (ATV)
A gyermekvédelmi hatóság kivizsgálást indított az ügyben.
jan. 11
12:46
Az ügyész súlyosbítaná Zsuchlag büntetését (hirado.hu)
Zuschlag János és társainak perét 85 napon keresztül tárgyalta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, az évek óta húzódó perben a tervek szerint január 20-án hirdetnek másodfokú ítéletet
jan. 11
12:48
Nemzeti kríziskezelőt hozna létre a Jobbik (hirado.hu)
A párt szerint a nemzeti kríziskezelő - amely lehetne akár bank, akár valamilyen pénzintézet, vagy központ - létrehozásának célja, hogy forintban és a magyar nemzet kezében legyenek az adósságok
jan. 11
12:48
A jövő karácsonyt már nem érjük meg (BorsOnline)
Enyhén szólva idegesítő a SETI híre. A földönkívüli kozmikus mozgásokat, és egyéb csillagközi jelenségeket vizsgáló szervezet szerint 2012. december 21-én valóban bekövetkezik a világvége.
jan. 11
12:48
Illegális fegyveres csoport tagjait tartóztatták le Ukrajnában (Infostart)
Az ukrán hatóságok őrizetbe vették egy illegális fegyveres nacionalista szervezet tagjait, akiket egy törvénytelen akció szervezésével gyanúsítanak - közölte az Ivano-Frankivszk megyei rendőrség szóvivője,
jan. 11
12:50
Lopakodót teszteltek Kínában (hirado.hu)
A sajtó információkra a kínai kormány egyelőre nem reagált
jan. 11
12:51
Még tudatosabb bankválasztás? (Privátbankár)
A kedvező kondíciók, megbízhatóság, stabilitás tavaly egyszerű alapkövetelménnyé váltak a bankválasztásban (x)
jan. 11
12:52
Kényszerpihenőn a színésznő: Megint összetörte magát (hirado.hu)
Az egyik kereskedelmi csatornán futó népszerű sorozat csinos doktornőjének még csak most kezdődött el az év eleji hajtás, de máris pihenni kényszerül
jan. 11
12:53
Jól ment a hiányfaragás a portugáloknak (Privátbankár)
Az előzetes adatok szerint, Portugáliának tavaly sikerült a 7,3 százalékos GDP-arányos előirányzat alá csökkentenie államháztartási hiányát. A kormányfő ennek kapcsán megerősítette, hogy országa nem ...
jan. 11
12:54
Híradó, 2011. január 11. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
jan. 11
12:54
3 millió euróért kelt el az aranylabdás játékos (HírTV)
Ronaldinho a Flamengo labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Az AC Milan brazil világbajnoka négyéves szerződést írt alá a hazája bajnokságában szereplő klubbal.
jan. 11
12:56
4-es metró: több mint 73 milliárdot költenek rá (HírTV)
Idén több mint 73 milliárd forintot költenek a 4-es metró munkálataira. A főváros számítása szerint a projekt alapköltsége 2011-ben 62,7 milliárd forint, a kapcsolódó beruházások pedig csaknem 10 milliárdba kerülnek.
jan. 11
12:57
A Lungo Drom erkölcsös politikát ígér (Metropol)
Farkas Flórián szerint új korszak, új szemléletű, erkölcsös politika indult el romaügyben azzal, hogy a vasárnapi országos kisebbségi választásokon 71, a területin pedig 85 százalékos támogatást kapott az általa vezetett Lungo Drom.
jan. 11
12:57
Bilincsben vitték el a "nadrág nélkül vonatozás" résztvevőit (Kripto Akadémia)
A dél-afrikai rendőrség letartóztatott több mint harminc embert, akik részt vettek a hétvégi "nadrág nélküli vonatozáson" - közölte kedden a dél-afrikai gyorsvasút üzemelője. A New Yorkban idén már tizedik alkalommal megrendezett Nadrág Nélküli Metrózást követő eseményt először tartották meg Dél-Afrikában.
jan. 11
12:57
Megemelt értékesítés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
A megszokott mértékű túljegyzés mellett szerény hozamcsökkenéssel, a meghirdetettnél magasabb összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
jan. 11
13:00
Ráomlott a löszfal egy családi házra Nagymaroson (hirado.hu)
A katasztrófavédelem regionális ügyeletét maga a tulajdonos riasztotta, aki egyedül élt a Fehérhegy úti házban, s épp nem volt otthon, amikor a löszfal megindult
jan. 11
13:03
Branson megsérült, csúszhat a jótékonysági járat (F1világ)
A jótékonysági repülőjárat, ahol Richard Branson fog felszolgálni, mint stewardess, csúszhat, miután a Virgin birodalom feje a napokban síbalesetet szenvedett, és egyelőre nem tudni, vállalni tudja-e a bevetést február 21-én.
jan. 11
13:03
Portugália: mindent megteszünk a külső segítség elkerüléséhez (Portfolio)
Mindent megtesz a portugál vezetés azért, hogy ne kelljen igénybe vennie külső pénzügyi segítséget - jelezte egy ma délelőtti lisszaboni sajtótájékoztatón a portugál kormányfő és hasonlóan...
jan. 11
13:03
Kiderült: itt nyílik a legújabb pesti pláza áprilisban (Pénzcentrum)
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapesten, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is....
jan. 11
13:05
A szektor lassú növekedésére számít a K&H Biztosító (Portfolio)
A gyakori természeti katasztrófák és a szektorra kivetett különadó miatt 2010 nehéz év volt a biztosítási szektor számára. A kilátások 2011-re csak alig jobbak, ezért a biztosítási szakma csak...
jan. 11
13:06
Holdra száll a Puli (BorsOnline)
Űrszondát épít, és azzal a Hold meghódítására készül egy magyar csapat. A magánpénzből épülő szonda neve Puli, a szerkezetet 2013. decemberében szeretnék fellőni.

Keresés