A Brit-szigetektől Nyugat-Európán át egészen a Földközi-tenger középső medencéjéig húzódó nagy kiterjedésű ciklon területén sok a felhő, több helyen esik az eső, záporeső.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlensége megsértésének ügye az Európai Bizottság (EB) döntése alapján megindított jogvitát, kötelességszegési eljárást eredményezhet; az MNB a hatályos jogszabályokat megtartja, a jogvitában nem vesz részt - közölte a jegybank
A magyar médiaszabályozásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által írt jelentés úgy néz ki, mintha Budapesten írták volna, a kifogások megfogalmazása több helyen szó szerint megegyezik a szocialisták vádjaival – reagált L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője az EBESZ keddi jelentésére, amely több kritikát is megfogalmaz a részben már elfogadott új média...
Közel 100 főt foglalkoztató gyárat épít Tatabányán a Samsung, a 6.000 négyzetméteres csarnokban laptopok és monitorok házának előállítására szolgáló műanyag granulátumot gyártanak majd - tudta meg az MTI megbízható, de névtelenséget kérő forrásból
Az MSZP szerint "nemzeti pénzügyi katasztrófahelyzet felé sodródik az ország", mivel a piacok a forint gyengülésével válaszolnak a "feladatát nem teljesítő" és "össze-vissza beszélő" kormány gazdaságpolitikájára
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a makrohelyzet javulásával csökken az orosz gazdaság pénzügyi sérülékenysége.
Pénzügypolitikai szempontból már fontosabb tényezővé válhatott a svájci frank, mint az euró forintárfolyama, mivel a rekordokat döntögető frankárfolyam immár bankszektor-stabilitási kérdéseket is felvet - vélekedtek a svájci frank szerdai újabb forintárfolyam-rekordja után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar kormány valószínűleg rákényszerül a tárgyalások újrakezdésére a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23.372,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A fogyasztóvédelem ezután sokkal nagyobb súlyt kap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tevékenységében, és az új stratégiához szeptember 1. óta új szervezeti rendszer is társul - jelentette be Szász Károly, a PSZÁF elnöke a főhatóság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, aki szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.
Széles körű tiltakozást váltott ki világszerte az, hogy egy floridai kis keresztény csoport az iszlám szent könyvének, a Koránnak a példányait akarja elégetni szeptember 11-én.
A magyar és az olasz férfi vízilabda-válogatott az egymás elleni csütörtöki elődöntő előtt szerda délután ha csak átmenetileg is, de közösen edzett a horvátországi Európa-bajnokságon, a Medvescak Zagreb csak tréningekre szolgáló uszodájában.
Az Európai Bizottság döntésének értelmében 2012 az aktív időskor éve lesz az Európai Unióban - erősítette meg Andor László, az EU brüsszeli végrehajtó testületének munkaügyi és szociális felelőse
A dinamikus fejlődést mutató német gazdaságot mérsékelt, de stabil növekedés követheti 2011-ben. Az Európai Unió legnagyobb gazdasága tavaly év vége óta talált magára. A nyáron bejelentett 80 milliárdos megszorító csomag hatására azonban átmenetileg visszaeshet a fellendülés.
Alvállalkozóit is hibáztatja a BP a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófáért. A brit olajtársaság által készített elemzés nyolc pontot azonosított, amely közvetlenül hozzájárult a robbanáshoz és az azt...
A tálibok mozgalmának a vezetője, Omar molla szerdán kijelentette: harcosai közel állnak a győzelemhez, hamarosan kiűzik a külföldi erőket Afganisztánból
Adózás előtti eredménye alapján 17 magyarországi bank volt az első félévben veszteséges Magyarországon - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának augusztus 23-ai üléséről közzétett...
Szeptember 8-12., e hét szerda és vasárnap között rendezik Budapesten a 2010. évi Triatlon Világbajnokságot. A verseny előkészítési és lebonyolítási időszakában jelentős forgalomkorlátozásokra lehet s...
Nyilvánosságra hozták a Fidesz honlapján a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését, amely 63, a testület tudomására jutott, "államháztartást érintő hiánynövelő, kockázatokat hordozó tételt, továbbá a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásra utaló esetet" tartalmaz; az ügyek nem kizárólag a 2010-es költségvetést érintik.
Az újpesti Szusza Ferenc Stadionnál a biztonsági emberek békés szurkolót is megvertek, miközben ezrek várakoztak, hogy bejussanak a magyar-moldáv labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőre - mondta az InfoRádiónak Papp Zsombor futballszurkoló, aki arról is beszélt, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök is csak nézték a biztonságiak erőszakos viselkedését.
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a Borsod Megyei Bíróság a korrupcióval gyanúsított rendőröket. A hét egyenruhást kedden vették őrizetbe Sátoraljaújhelyen.
Nem a tálib fenyegetések határozzák meg az afganisztáni feladatteljesítést - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel, miután egy pakisztáni újságban a tálibok szóvivője arra szólította fel Magyarországot, vonja ki katonáit a közép-ázsiai országból.
Az égési sérülésekhez gyakran társul bakteriális fertőzés, amelynek mielőbbi kórismézése és kezelése életfontosságú a betegek további sorsa szempontjából: a diagnosztizálást segítheti egy nemzetközi konzorcium által kifejlesztett elektronikus orr, amely képes "kiszimatolni" a kórokozókat az általuk kibocsátott parányi mennyiségű illőanyagok alapján.
Nem a tálib fenyegetések határozzák meg az afganisztáni feladatteljesítést - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-vel, miután egy pakisztáni újságban a tálibok szóvivője arra szólította fel Magyarországot, vonja ki katonáit a közép-ázsiai országból
Megágyazna a Belügyminisztérium Tarlós István budapesti programjának: a tárca honlapján fellelhető törvénymódosítás ugyanis kimondja, hogy szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki az utcán alszik, illetve nem a jogszabálynak megfelelően "használja" az utcát. Tarlós István programjában ehhez igen hasonló gondolatok találhatók, a fideszes politikus szerint ugyanis "humánus, ám következetes…
Öveket bekapcsolni, hepehupás út áll a világgazdaság előtt - fogalmaz szerdán megjelent véleménycikkében Nouriel Roubini, aki szerint jelentős lassulás felé tart a globális gazdaság. A pénzügyi...
Hibák sorozata okozta a Deepwater Horizon fúrótorony felrobbanását és az olajömlést a Mexikói-öbölben – egyebek mellett ezt tartalmazza az a vizsgálati anyag, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a British Petrol (BP). Elemzők szerint a cég szeretné „szétteríteni” a felelősséget.
Egy új tanulmány eredményei szerint a kerékpározás jót tehet a férfiak szívének, de a csontokra nemigen hat. Kutatók úgy találták, hogy rendszeresen futó férfiakhoz képest azok között, akik fő mozgástevékenysége a kerékpározás, sokkal nagyobb valószínűséggel fordult elő alacsony csontsűrűség a csípőkben vagy a gerincben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlensége megsértésének ügye az Európai Bizottság (EB) döntése alapján megindított jogvitát, kötelességszegési eljárást eredményezhet; az MNB a jelenleg hatályos jogszabályokat megtartja, a jogvitában nem vesz részt - közölte a jegybank.
A tálibok mozgalmának a vezetője, Omar molla szerdán kijelentette: harcosai közel állnak a győzelemhez, hamarosan kiűzik a külföldi erőket Afganisztánból.
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei Főügyészség a megyei bíróságra; K. Árpádot és társait több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják - közölte Csecserits István megyei főügyészhelyettes.
Huszti Szabolcs ideiglenesen lemondta a válogatottságot. A labdarúgó a keddi mérkőzés után arra kérte Egervári Sándor szövetségi kapitányt, hogy egy ideig ne számítson rá a nemzeti csapatnál, mert klubjára, az orosz Zenitre szeretne koncentrálni, és ott szeretné visszanyerni formáját.
Nyilvánosságra hozták a Fidesz honlapján a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentését, amely 63, a testület tudomására jutott, "államháztartást érintő hiánynövelő, kockázatokat hordozó tételt, továbbá a közpénzekkel való felelőtlen gazdálkodásra utaló esetet" tartalmaz; az ügyek nem kizárólag a 2010-es költségvetést érintik.
Eddig 25 autókereskedő kapta meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől (PSZÁF) a jogosultságot arra, hogy több bank, illetve lízingcég hitelét is ajánlja ügyfeleinek, és többszáz cég kérelme még elbírálásra vár - mondta Binder István a felügyelet szóvivője az MTI-nek.
Az M3 autópálya beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2010. szeptember 1-jén átadta a kivitelező részére a Nyíregyháza-Vásárosnamény közötti szakasz Őrig, vagyis a 49-es számú főútig ter...
Egymilliárd forintot pótolhat az állam idén az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő normatívájának négymilliárd forintos elmaradásából az ősszel megszavazandó zárszámadási törvényjavaslat szerint. Az intézmények költségeinek 90 százalékát a tanári bérek teszik ki.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerint Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy az előző kormány megteremtette a pénzügyi alapját a Bajnai Gordon miniszterelnök által felajánlott kétszáz fős afganisztáni csapaterősítésnek
Levélben köszöntötte a zsidó hitközségek vezetőit a zsidó újév alkalmából Orbán Viktor szerdán; a miniszterelnök hangsúlyozta, kormánya elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és nem fogad el semmilyen faji, világnézeti kirekesztést.
A magyar kormány és a Szurgutnyeftegáz közötti, a MOL 21 százalékos részvénycsomagjáról szóló állítólagos tárgyalásokról a sajtóban ma megjelent hírekre reagálva a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az...
A szlovákiai magyar pártokat lekötik a belső csatározások, ez hátráltatja az együttműködést a magyar kormánnyal, holott a segítségére mindenképpen szükség van a kisebbségi helyzet javításához - jelentette ki Öllös László szlovákiai magyar politológus Budapesten
Kompromisszumra jutott a szerb kormány és az Európai Unió az ENSZ Közgyűlésében szavazásra bocsátandó Koszovó-határozat szövegében - jelentették be Belgrádban
Több mint huszonkét millió forint bírság kiszabása várható az adóellenőrök nyári akciója alapján a Dél-Dunántúlon - közölte az APEH Dél-dunántúli Regionális Igazgatósága
A német kancellár kezéből vette át Potsdam város médiadíját szerdán este Kurt Westergaard, aki öt évvel ezelőtt Mohamed prófétát gyújtózsinóros turbánnal a fején ábrázoló karikatúrájával széles körű felháborodást keltett az iszlám országokban.