Sikerült az első lépéseket megtenni egy rendezett világ felé az első száz napban, s a széthúzás kora után az együttműködés korát elindítani - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kedden az MTI-nek a miniszterelnök a kormány első száz napját értékelő beszédére reagálva
Minden eddiginél kevesebb gyurgyalag fészkel Baranya megyében az állatvédők felmérése szerint. Az állomány a tavalyinak a felére esett vissza, mivel a tavaszi esőzések miatt nemcsak a táplálékszerzés vált nehezebbé a madarak számára, de több költőhelyük is megsemmisült.
A NATO-vezette koalíció kisöpri Kandahár környékéről a tálibokat, s az akció november végére befejeződhet - jelentette ki a dél-afganisztáni katonai körzet NATO-főparancsnoka, Nick Carter vezérőrnagy.
A BALCO Holding B.V. befolyása az econet.hu Nyrt-ben (a 2010. július 1-én elhatározott alaptőke emelés 2010. augusztus 17-i bejegyzésével) csökkent - tette közzé a cég. A BALCO Holding...
A várva várt, a megálmodott, az első új generációs, teljes méretű, 100 százalékos villanyautó megérkezett! A Peugeot nem csupán egy maroknyi elszánt kalandkeresőnek szánja, hanem magánszemélyekből, vállalatokból és közüzemekből álló széles vevőkörnek, amelynek tagjai meggyőződéssel és elkötelezetten akarják megtenni az első lépést egy újfajta mobilitás felé. A 100 százalékig elektromos Peugeot iOn…
Bekerült a "söptvis" - a söprű és a partvis egynyelesített kombinációja - az utóbbi évtized tizenöt legleleményesebbnek minősített brit találmányai közé. Az újítás megtekinthető e hét elejétől a brit nemzeti könyvtárban, a British Libraryben, amely tizenegy hetes kiállítást nyitott a díjazott találmányokból.
A baszk szeparatista szervezet részéről csak a fegyverletétel fogadható el - szögezte le a spanyol kormányfő, aki először szólalt meg az ETA tűzszünetet meghirdető vasárnapi nyilatkozata óta
A fogzománc a fog felszínét képező anyag, amely a test legkeményebb és legtöbb ásványi anyagot tartalmazó anyaga. De még ez az erős védelem is meg tud bomlani, elsősorban a táplálkozási és fogápolási szokásaink miatt, aminek következményei az érzékenység, később akár szuvasodás is lehetnek. A jelenségről és a teendőkről dr. Benkő Krisztina fogszakorvos beszélt.
Megismerkedése után több mint hatvanhat évvel kapta meg elveszettnek hitt szerelmesleveleit egy brit házaspár. Winnie és Eric Pashley a második világháború alatt ismerkedett meg és szeretett egymásba.
Nagyon gyenge mérkőzésen 0–0-ra végzett kedden Bosznia-Hercegovina ellen a magyar U21-es válogatott. Így a csoport harmadik helyén végeztünk, búcsúzunk a további küzdelmektől.
Az a szándék áll az Európai Bizottságnak a magyar hatóságokhoz intézett levelében, amely a közigazgatásban bevezetett bérplafon részleteiről érdeklődik, hogy elérjék a jogszabály megváltoztatását - ismerte el Brüsszelben kedden a brüsszeli testület szóvivője.
A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg politológusok.
Hullámzó ágyak, összecsörrenő tárgyak, mozgó csillárok és egymást érő földrengések. Június óta hatszor volt érezhető földrengés Magyarországon. Kell-e félni az elmúlt hónapok hazai földrengéssorozata miatt? Mi a magyarázat, gyakrabban reng a Föld mint régen, vagy csak jobbak a műszerek? Lehet-e előre jelezni a bajt, vagy a tudomány mai állása még képtelen erre? A Zöld Övezetben: Tóth László…
Sikerült az első lépéseket megtenni egy rendezett világ felé az első száz napban, s a széthúzás kora után az együttműködés korát elindítani - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kedden az MTI-nek a miniszterelnök a kormány első száz napját értékelő beszédére reagálva.
Soha nem látott mértékű elsődleges részvénykibocsátásra készülnek jelenleg az amerikai cégek és a tőzsdére készülő vállalatok száma olyan mértéket öltött, amire 2000 óta nem volt példa. A kérdés csak...
A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok
Hat hónap, letöltendő börtönre ítélt egy brit bíróság egy rendőrt kedden. A 37 éves őrmester ellen az volt a vád, hogy erőszakosan viselkedett egy 57 éves nővel, amikor berángatta a rendőrségi cellába. A jelenetről egy zártláncú tévérendszerben készült a felvétel, amely a héten jelent meg az interneten.
Harminc évvel John Lennon meggyilkolása után, hatodszor is elutasította kedden a gyilkos, Mark David Chapman próbaidőre bocsátásáért benyújtott kérelmét New York állam illetékes kegyelmi bizottsága
Ellopták egy felújításokat végző vállalkozó kocsijából hétfőn, Budapesten a nemrég megalakult Terrorelhárítási Központ épületének egyes tervrajzait. A Független Hírügynökség úgy tudja, a Zách utcai épület egyes felújítási munkáival megbízott asztalos autóját az egyik fővárosi bevásárlóközpont mélygarázsában parkolta le, a tervek egy táskában voltak, amit azt autót feltörve vittek el a tolvajok.
Száz nap alatt a kormány a nemzeti ügyek tekintetében több eredményt ért el, mint amennyi az előző nyolc évben történt - mondta a miniszterelnök a Professzorok Batthyány Körének rendezvényén.
A legkülönbözőbb háttérrel rendelkező emberekhez, széles társadalmi réteghez szólt Orbán Viktor miniszterelnök keddi, a kormány eddigi száznapos tevékenységét értékelő beszédében - állapították meg az MTI által megkérdezett politológusok.
Pert indított nemrégiben lemondott vezérigazgatója, Mark Hurd ellen a HP - tudta meg a The Wall Street Journal. A cég a kaliforniai legfelsőbb bíróságon adott be keresetet a vezető ellen, akiről...
Az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán immár semmi akadálya nincs annak, hogy könnyűszerkezetes technológiával is megépítheti új otthonát az a tizenhárom család, amely ezt a technológiát választotta; négyzetméterenként 130 ezer forintért készülhetnek el az ingatlanok
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden elutasította a Liteksz Lovecs fellebbezését, s helybenhagyta az elsőfokú fegyelmi ítéletet, amely tizenötezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta a Debrecent Máté Péter jogosulatlan Európa Liga-szereplése miatt.
Zuschlag János könyvelése mellett Weiszenberger Lászlónak is írt pályázatokat a Fidesz kiskunhalasi képviselőjelöltje. Ván Barna tagadja, hogy a másodfokon nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt, egykori kistérségi megbízott segítségét kérte volna az állami pályázatok elnyeréséhez. A jelölt neve a Weiszenbergert lebuktató felvételen hangzik el.
Kivágatja a Carla Brunival, a francia first ladyvel forgatott jeleneteket legújabb, Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjátékából Woody Allen - állítja a Bakchich nevű online lap.
Kilakoltattak és felszámoltak egy cigánytábort az olasz rendőrök Milánó közelében – közölték kedden az olasz hatóságok. A bejelentés szerint Rómában is tartanak egy hasonló akció, amelynek célja, hogy „legális” táborokba kerüljenek a romák.”Nem volt gond, az emberek békésen távoztak, nem okoztak problémát” – közölte a milánói rendőrség szóvivője az AFP-vel. A fe...
Az unión belül az egységes belső piac verseny-nyomást gyakorol a vállalkozásokra, így a tagállamokban is megnő a késztetés a nemzeti ipar védelmére. Ez azonban olyan nem kívánatos támogatási versenyt indítana el, amely aránytalanul torzítaná az egységes belső piac fejlődését, adott esetben éppen a gazdagabb tagállamok javára - fejtették ki az előadók a Réczicza White and Case LLP ügyvédi iroda…
Azt követően, hogy egy magyar katonanő életét vesztette Afganisztánban augusztus 23-án, a tálibok mozgalma felszólította a magyar kormányt, hogy vonja ki csapatait az ázsiai országból, mert különben újabb áldozatokkal kell számolnia
Választási együttműködést kötött Szikszón a Jobbik és az MSZP. A két párt jelöltjei együtt indulnak a képviselő-testületi helyekért. A szórólapokon azonban egyedül a jobbikos jelöltek vállalták párthovatartozásukat, a szocialisták a civil szervezetek mögé bújtak és függetlenként szerepelnek majd a választáson. Az együttműködést a helyi balliberális frakcióvezető szerint felsőbb szinteken is…
Visszavonta keddi ülésén az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottsága azt a korábbi javaslatot, amellyel felkérték a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat arra, hogy nyilvánítson véleményt az alkotmányozási folyamat során. Az indítványt a testület elnöke tette, Salamon László ezt azzal indokolta, hogy a megkeresésére olyan választ kapott a szervezet egyik vezetőjétől, amelyet a válaszadó…
Ötéves kislányomnál most derült ki, hogy cukorbeteg. Meggyógyulhat még vagy egész életen át szurkálnia kell magát? Mit tanácsol nekem, hogyan tudom segíteni a lányomat? A WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
A svédek elleni sima vereség után Magyarország labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte Moldovát a Szusza Ferenc Stadionban Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor együttese kibrándító első játékrész után Rudolf és Koman bombagóljával kétgólos előnyre tett szert a második félidőben, de a moldávok szépítettek és izgalmassá tették a hajrát.
Négy fővárosi lista szerepel majd azokon a szavazólapokon, melyeken a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés összetételére szavazhatnak október 3-án, az önkormányzati választáson
Az árvíz sújtotta Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán immár semmi akadálya nincs annak, hogy könnyűszerkezetes technológiával is megépítheti új otthonát az a tizenhárom család, amely ezt a technológiát választotta; négyzetméterenként 130 ezer forintért készülhetnek el az ingatlanok.
Nem jutottak egyetértésre kedden az Európai Unió pénzügyminiszterei a bankadó ügyében és a pénzügyi tranzakciókra kiróni tervezett illeték kérdésében sem, ami azt valószínűsíti, hogy egyik javaslat sem valósul meg uniós szinten a következő hónapokban.
Javában zajlik a beszoktatás a bölcsődékben, óvodákban, továbbá megkezdődött a tanítás az iskolákban is. Alábbi tippjeink segíthetnek a szülőknek abban, hogy gyermekeik egész évben egészségesek maradjanak és szívesen járjanak közösségbe.
Vadai Ágnes szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium alapos, korrekt munkát végzett az előző évi zárszámadásról szóló törvényjavaslat elkészítésekor, ezért az MSZP-frakció támogatja az előterjesztést
A Jobbik bármilyen vitának áll elébe, egy esetleges főpolgármester-jelölti vitán is szívesen részt vesz - jelentette ki az MTI kérdésére kedden Staudt Gábor