2010. szeptember 6. hétfő

szept. 6
17:12
Az elnök volt a neves színész esküvői tanúja (BorsOnline)
A foci és a nők a közös téma Nicolas Sarkozy francia elnök és Jean Reno borozgatásain. A világhírű színész legújabb filmjének bemutatóján mondott el részleteket a politikushoz fűződő barátságáról. Reno és Sarkozy tizenhét éve ismeri egymást, sőt, a színész esküvőjén Sarko volt a tanú.
szept. 6
17:12
Fiatalokat gázolt el a rendőr (Blikk)
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy Koszovóban szolgáló magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban.
szept. 6
17:12
A kormány vonzóvá tenné a közigazgatási pályát (HírTV)
Kormányzati Karrier Expót szervez a kabinet, amelynek célja ismét vonzóvá tenni a fiatalok számára a közigazgatási pályát - mondta a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón a közigazgatási és igazságügyi miniszter. A kormány egy ösztöndíj-programot is elindít.
szept. 6
17:12
Visszavonta a Szíriával kapcsolatos vádakat a libanoni miniszterelnök (Gondola)
Hiba volt Szíriát vádolni a 2005-ös bejrúti merénylettel kapcsolatban - mondta a libanoni miniszterelnök, akinek az édesapja, Rafik Haríri egykori kormányfő is életét veszítette az akkori robbanásban
szept. 6
17:12
Segítségnyújtás nélkül hagyta el a helyszínt egy gázoló rendőr (Metropol)
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy Koszovóban szolgáló magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban.
szept. 6
17:12
A közigazgatásba csábítaná a fiatalokat a kormány (Alternatív Energia)
Szeptember 18-án rendezi meg a kormány "RE-Generáció" néven az első Kormányzati Karrier Expót, hogy bemutassa a fiataloknak, miért is érdekes a közigazgatásban dolgozni - mondta Nagy Anna kormányszóvivő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 6
17:12
A befektetők még bizonytalanok, de a bérleti piac már fejlődik (Portfolio)
A King Sturge legújabb, az európai bérleti díjak és hozamok témakörben készült felmérése szerint a bérleti díjak stabilizálódnak, köszönhetően a bérbeadói piacok feléledésének. Ugyanakkor a...
szept. 6
17:12
Öregszik a gépjárműpark: kevesebben cserélik fiatalabbra az autójukat (Pénzcentrum)
Az átlagosnál kevesebben cserélték fiatalabbra az autójukat az elmúlt években. Az először 2008-ban elkészített reprezentatív felmérést 2010. elején megismételték, ami pedig rámutatott arra is, hogy a legmagasabb jövedelműek, a diplomások és a fővárosiak az átlagnál lényegesen fiatalabb járművel járnak....
szept. 6
17:12
Kivonultak az amerikaiak, olajcégek ellen fordulhatnak a milíciák (ATV)
Terrorcsoportok támadásokat terveznek olajlétesítmények ellen.
szept. 6
17:14
Kétszer is gázolt a rendőr, majd elhajtott (Privátbankár)
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy - amúgy Koszovóban szolgáló - magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban - erősítette meg a r...
szept. 6
17:14
BUX: +1,33 százalék záráskor (Gondola)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 304,25 pontos, 1,33 százalékos emelkedéssel, 23
szept. 6
17:14
Közel az áttörés az OTP-nél? (Portfolio)
A pénteki napon a magyar tőzsde nem tudta lekövetni a fejlett piacok emelkedését, így ezt ma pótolta. A BUX rendkívül alacsony 8.9 milliárd forintos forgalom mellett 1.3%-os pluszban zárt. Az OTP...
szept. 6
17:14
Ranschburg Jenő: nyolcéves a legfiatalabb pszichopata gyilkos (ATV)
A gyermekek körében is megfigyelhető a pszichopata bűnözés, az úgynevezett zöldfülű pszichopátia, ami nagyon súlyos, visszafordíthatatlan kórkép, és már 8 éves kortól megfigyelték a szakemberek - jelentette ki Ranschburg Jenő pszichológus, akit gyermekek által az utóbbi időkben elkövetett gyilkosságok kapcsán kérdezett az MTI.
szept. 6
17:16
Peking kész a katonai párbeszédre Washingtonnal (Gondola)
Kína kész a párbeszéd és az érintkezések fenntartására, valamint a kétoldalú katonai kapcsolatok továbbfejlesztésére az Egyesült Államokkal - közölte Hszü Caj-hou, a kínai központi katonai bizottság alelnöke, amikor hétfőn fogadta John Hamre-t, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) elnökét
szept. 6
17:16
Szép csendben elgyengült a forint (Portfolio)
Bár reggel még minden adott volt a forint enyhe erősödéséhez, ami be is következett az első kereskedési órákban, de a nap nagyobb részében fokozatos lecsorgás következett be lényegében változatlan...
szept. 6
17:18
Segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt a gázoló rendőr Kunfehértón (Gondola)
Két fiatalt sodort el személygépkocsijával egy Koszovóban szolgáló magyar rendőr, aki mindkét baleset után segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt vasárnap hajnalban - erősítette meg a rendőrség az MTI információit
szept. 6
17:20
Szerdán nyit a Budapesti Nemzetközi Vásár (Gondola)
Öt mozgalmas napot ajánlunk figyelmükbe, szerdától vasárnapig tart a 2010. évi Budapesti Nemzetközi Vásár.
szept. 6
17:30
Öregszik a világ: spórolunk a nyugdíjra (Privátbankár)
Az Allianz SE legfrissebb demográfiai tanulmánya szerint a folyamatban lévő pénzügyi válság hatásainak dacára 2020-ra várhatóan 66 százalékkal bővül a világon a nyugdíjpiac
szept. 6
17:30
Ő a világ legalacsonyabb embere! (Blikk)
Egy kolumbiai fiatalember nyerte el a világ legalacsonyabb embere címet, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Edward Nino Hernandez (24) 68 centi magas, testsúlya nem éri el a 10 kilogrammot.
szept. 6
17:30
Főpolgármester-jelölti vitát kezdeményez az LMP (Gondola)
A Lehet Más a Politika (LMP) főpolgármester-jelöltje nyilvános vitára hívja szeptember második felére a másik három párt jelöltjét: Tarlós Istvánt, Horváth Csabát és Staudt Gábort - írta közleményben Jávor Benedek
szept. 6
17:30
Kónyi hangfelvétel: a Fidesz elhatárolódik (Metropol)
A Fidesz hétfőn elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől.
szept. 6
17:30
Nagykövetjelölteket hallgatott meg a külügyi bizottság (Alternatív Energia)
Nagykövetjelölteket hallgatott meg hétfőn zárt ülésen az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága.
szept. 6
17:30
Sokszínű évad a József Attila Színházban (Spa Trend Online)
Öt bemutató, új rendező, műfaji sokszínűség jelzi a budapesti József Attila Színház megújulási törekvéseit az új évadban - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a teátrum.
szept. 6
17:30
Búcsúzott a US Opentől a 2008-as döntős (HírTV)
Nem jutott a 16 közé a 2008-as döntős Andy Murray az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A negyedik helyen kiemelt brit teniszezőt a svájci Wawrinkától verte meg négy játszmában.
szept. 6
17:32
Közel másfél milliárd dolláros kárt okozott a földrengés Új-Zélandon (Gondola)
Új- Zéland gazdasági növekedését is visszavetheti a múlt pénteken Christchurchben bekövetkezett erős földrengés
szept. 6
17:32
Hazugsággal vádolja a Fideszt a Jobbik (Alternatív Energia)
A Jobbik szerint a Fidesz szavai és tettei nem fedik egymást, ahogy ez az állami vállalatok vezetőinek fizetési bérplafonjának eltörlése kapcsán is látszik.
szept. 6
17:32
Délutáni devizapiaci összefoglaló (HírTV)
Ausztrál ANZ állásajánlatok augusztusi mutatója 2,6 %-os értéket hozott. Az előző havi érték 1,4 % volt. Az EU-s Sentix befektetői bizalom szeptemberi mutatója: 7,6 pontos értéket hozott a várt 8,7 pont helyett. Az előz havi érték 8,2 pont volt. Hajnalban 1,2870 körül indult az EUR/USD az új hétnek. A reggeli kávé idején 1,2921-nél állított be napi csúcsot a devizapár. Innen azonban a dollár...
szept. 6
17:34
10 év alatt 36 ezer milliárd euróval bővülnek a nyugdíjalapok a világon (Gondola)
A nyugdíjalapok eszközállománya várhatóan 36 ezer milliárd euróval bővül a világon tíz év alatt
szept. 6
17:34
Konzervatív szavazókra is számít az MSZP (Alternatív Energia)
A baloldal mellett a jelenlegi, fideszes önkormányzatban csalódott, mérsékelten konzervatív és a liberális szavazókra is számít az MSZP szekszárdi polgármesterjelöltje; Harangozó Tamás erről kampányismertető sajtótájékoztatón beszélt hétfőn, Szekszárdon.
szept. 6
17:34
Szabadlábon védekezhet a képviselő (HírTV)
Szabadlábon védekezhet annak a komlói ügynek az egyik gyanúsítottja, aki ellen jogosulatlanul felvett megváltozott munkaképességűek után járó állami támogatás ügyében indult nyomozás.
szept. 6
17:36
Ágh Attila annyira..., hogy fordítva látja a kétharmadot (Gondola)
szept. 6
17:48
Románia új megállapodást köthet az IMF-fel (Privátbankár)
Októberben meg kell vizsgálni egy újabb hitelmegállapodás lehetőségét a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - mondta hétfőn Traian Basescu román államfő
szept. 6
17:48
Beteg testgyakorlatokkal kínozta gyerekeit a fitneszguru és felesége (BorsOnline)
Három nevelt gyermekük bántalmazásával vádolnak egy fitneszőrült házaspárt, amiért az Oroszországból örökbefogadott három kislánnyal emberfeletti gyakorlatokat végeztettek.
szept. 6
17:48
Októberben nem lesz gond az igazolásos szavazással (Infostart)
Nem lesz probléma az igazolásos szavazással az önkormányzati választáson - közölte Sári Miklós, az Országos Választási Iroda vezetője.
szept. 6
17:48
Cipő és tojászápor fogadta Gyurcsány példaképét (HírTV)
Tony Blair egykori brit kormányfő hétfőn bejelentette, hogy nem tartja meg memoárjának Londonban tervezett dedikálását, az ott tüntetni akaró háborúellenes aktivisták miatt. Két nappal korábban műanyagpalack, cipő és tojászápor fogadta Blairt az ír fővárosban, amikor megérkezett egy könyvesbolthoz, ahol könyvét dedikálta.
szept. 6
17:48
Egy törvénymódosítás nyomán bírságolhatók lesznek a hajléktalanok (Gondola)
Az építési törvény tervezett módosítása szerint szabálysértést követ el és megbírságolható az, aki a közterületet nem arra a célra használja, amelyet a jogszabály meghatároz, hanem például ott lakik vagy alszik - a törvényjavaslat a Belügyminisztérium honlapján jelent meg
szept. 6
17:48
Adjuk a bankot (Metropol)
Nem minden bank és bankár szőrösszívű. Sőt, kifejezetten szórakoztató történeteket is hallottunk velük kapcsolatban. Olvasson bele az Időzített Gomba gyűjtéseibe!
szept. 6
17:48
Az ÁSZ szerint saját ellenőrzési terv alapján dolgoznak (Metropol)
Az Állami Számvevőszék csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve, és a saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját - reagált a szervezet arra, hogy a Kóny egyik polgármesterjelöltje egy hangfelvétel tanúsága szerint arról beszélt, hogy az ÁSZ vizsgálatával kellene kiütni posztjáról Kóny polgármesterét.
szept. 6
17:48
Bombák földjén - A Gellért-hegyen is robbanószerkezetet találtak (Alternatív Energia)
Egy 100 kilogrammos, szovjet gyártmányú világháborús bombát találtak hétfőn délután a Gellért-hegyen egy építkezésen - közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.
szept. 6
17:48
Condoleezza Rice tartotta távol Washingtontól Busht a 9/11-es támadások után (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások után Condoleezza Rice akkori nemzetbiztonsági tanácsadó tartotta távol Washingtontól George W. Bush elnököt - derült ki abból az interjúból, amelyet Rice adott a brit Channel 4 tévécsatornának.
szept. 6
17:48
Befizetett vagyonadó: Az APEH nem utal vissza automatikusan (Adózóna)
Augusztus 31-ig mintegy nettó 2,389 milliárd forint vagyonadót fizettek be az adózók. A túlfizetéseket nem utalja ki, illetve nem vezeti át automatikusan más adónemen fennálló tartozásra az APEH, ezt az adózónak kell kérnie.
szept. 6
17:48
Fájdalmas együttlét - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Tisztelt Doktor Úr! Nemi életi problémámmal fordulok Önhöz, elkeseredett 57 éves nő vagyok, 3 éve kezdődött az, hogy a nemi közösülés irtózatos fájdalommal jár! - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 6
17:48
Tovább vásárolta Denny az AAA Autot (Portfolio)
Az AAA Auto közzétette a nagytulajdonos mai részvénytranzakcióját, Anthony J. Denny ma újabb 3,000 darabot vásárolt a cég részvényeiből a cseh tőzsdén. A bejelentés azok után jött, hogy a vezető a...
szept. 6
17:49
Német kézre játszaná Budapestet a Jobbik (ATV)
A párt egy német kisebbségi önkormányzati képviselőt ültetne a főpolgármesteri székbe.
szept. 6
17:50
"A halálra készültek a rendőrök a TV-ostromnál" (Privátbankár)
Az égő vízágyú kezelői csőre töltött fegyverrel készültek a halálra az MTV-székház ostrománál - mondta Magyar István alezredes a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülés...
szept. 6
17:50
A világ legnagyobb almakompótja a Zsindelyes Fesztiválon (Gondola)
Kompótkészítési és együtténeklési világrekord született a hétvégén rendezett érpataki Zsindelyes Fesztiválon; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb gasztronómiai eseményére idén mintegy 14 ezren voltak kíváncsiak
szept. 6
17:50
Vonaton raboltak, előzetesbe helyezték őket (Alternatív Energia)
Az Ózd-Miskolc vonalon közlekedő személyvonaton rabolt ki egy utast egy sajókazai és egy kazincbarcikai férfi; a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
szept. 6
17:52
Jobbik: a Fidesz szavai és tettei nem fedik egymást (Gondola)
A Jobbik szerint a Fidesz szavai és tettei nem fedik egymást, ahogy ez az állami vállalatok vezetőinek fizetési bérplafonjának eltörlése kapcsán is látszik
szept. 6
17:54
Kónyi hangfelvétel: a Fidesz elhatárolódik az esettől (Gondola)
A Fidesz hétfőn elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől
szept. 6
18:06
10 év és 200 millió autó lesz Kínában (Privátbankár)
A kínai utakon közlekedő autók száma több, mint kétszeresére nőhet 2020-ra - hivatkozott a kínai ipari minisztérium munkatársára, Vang Fucsangra (Wang Fuchang) a China Securities Journal. 2008 végé...

Keresés