ALGARVE — Három és fél évvel eltűnése után mégiscsak előkerülhet Maddie McCann. Az akkoriban az elrablásával megvádolt pedofil férfi a halálos ágyán megvallotta: nem ő vitte el a kislányt, de tudja, hogy ki tette.
A különféle adók és járulékok fizetése során nem csupán késedelmes fizetésbe eshetünk, hanem könnyen hibázhatunk is például az adó elutalásánál. Ekkor sok esetben az adózók véletlenül az állami adóhatóság téves számlájára utalnak, melynek következtében egyes adónemekből túlfizetésük lesz, másoknál meg hátralékuk keletkezik....
BUDAPEST — Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a szombaton több szúrással halálra késelt norvég lány, Pernille Marie Thronsen (†21) feltételezett gyilkosa, egy kínai férfi ellen.
GYőR — Hogyan juthat el egy 49 éves ember addig, hogy eldobja az életét, és magára hagyja hét gyermekét és feleségét? Egyelőre senki sem tudja. Ami tény, hogy a legborzalmasabb kínok között akarta eldobni az életét magától M. László (49).
MAGYARORSZÁG — Mindenki didereg, hiszen a hőmérő higanyszála egyetlen nap alatt tíz fokot esett, a szervezetünk pedig egyszerűen képtelen ilyen gyorsan reagálni a didergős napokra.
TATABÁNYA — Egész nap gratuláló üzenetekkel bombázták Juhász Mónikát (27) barátai, családtagjai, de még ismeretlen hódolói is, miután meglátták szexi fotóit lapunk címlapján.
LOS ANGELES — Ismét kórházban Gábor Zsazsa (93)! A magyar származású hollywoodi dívát kedd éjjel eszméletlenül találta férje, Frederik von Anhalt herceg, aki azonnal mentőt hívott hozzá.
A mostani tanévkezdés új történelmi korszakot nyit meg a magyar társadalomban és a magyar oktatási rendszerben is - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerdán Somogyváron, az Európai Unió társfinanszírozásával megújult Szent László Király Általános Iskola tanévnyitóján.
A hot! magazin régóta tervezte már Andreával ezt az interjút, de az időpont sokáig kérdéses volt. Ám az, hogy az énekesnő Liza Minnelli bőrébe bújjon, egy percig sem. De vajon miért őt választotta?
Néhány iskolában meglepetés várhatta tegnap a tanulókat, illetve az őket évnyitóra elkísérő szülőket: mégpedig a Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat, a Nenyi. Az "Orbán-bulla" azért borzolja ismét a kedélyeket - ezúttal a közoktatási intézményekben -, mert az iskolavezetőknek kell eldönteniük, közszemlére teszik-e az iratot. Az egyik XVIII. kerületi általános iskolában már…
Már csak hetekben számolnak a miskolci Frigyik Jánosék. Szeptember végén, októberban birtokba vehetik frissen felújított házukat, amelyet nyáron megrohamozott és csaknem romba döntött a folyammá dagadt Szinva patak. Még mindig nem akarják elhinni: a Népszava olvasóinak köszönhetik, hogy újra kezdhetik már-már semmivé lett életüket. Egymillió forint gyűlt össze számukra a lapunk által nyitott…
BUDAPEST — Kísérleti alanya volt egy tudományos kutatásnak Mester Tamás (40), akivel ma 11 órától chatelhetnek és beszélgethetnek olvasóink erről és életének további különös részleteiről.
Modern ország nem képzelhető el jól szervezett, jól kiképzett emberekből álló terrorelhárítási szervezet nélkül - jelentette ki Orbán Viktor a Terrorelhárítási Központ (TEK) tegnapi, ünnepélyes alakuló állománygyűlésén.
Közel 3 millió nyugdíjas él ma Magyarországon. A nyugdíjban, járadékban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők népességen belüli aránya az ország nyugati és középső részében 1-2 százalékponttal alacsonyabb, míg a Dunától keletre eső országrészben és a Dél-Dunántúlon magasabb az országos átlagnál....
Mintegy féltucat, csak papíron működő, ám érdemi tevékenységet nem végző leánycége van a BKV Zrt.-nek - tudta meg lapunk. A vállalkozások többségét az előző vezetéstől "örökölték"; ezeket egy kivétellel végelszámolással megszüntetik. A már Kocsis István jelenlegi vezérigazgató idején energia-kereskedelemre létrehozott céggel viszont továbbra is terveznek. A tevékenységhez szükséges szakhatósági…
Az alkoholfüggőség kezelése nagyon összetett, hiszen kezelni kell a megvonási tüneteket, csökkenteni kell az alkohol iránti vágyat, végül kezelni kell az alkoholizmus következtében kialakuló egyéb kórállapotokat.
BUDAPEST — Magába fojtja fájdalmát, és a munkába temetkezik Liptai Claudia (37) imádott édesanyja halála után. A csinos műsorvezető azonban a szakemberek szerint könnyen összeroppanhat az újabb tragédia után, főleg, hogy ennyire elnyomja az érzéseit.
BUDAPEST – Negyedórán át szemezett a cápákkal és rájákkal Varga Viktor, akiből annak ellenére sem kértek a nagy halak, hogy lehetőségük lett volna megkóstolni a kiscsillagot.
A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint az őszi önkormányzati választások után egy teljesen más időszak következik a magyar belpolitikában. Mráz Ágoston Sámuel az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta azt is, a Fidesz-KDNP-nek nagy esélye van arra, hogy október 3-án abszolút többséget szerez.
Az Európai Unió jövendőbeli döntéseit illetően Románia és Magyarország érdekei szinte minden kérdésben azonosak - jelentette ki szerdán Bukarestben Martonyi János.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) aggodalmának adott hangot amiatt, hogy több fejlett ország olyan mértékű eladósodáshoz közelít, ami a pénzpiacokon pánikot okozhat. A Washingtonban közzétett tanulmányában ugyanakkor a szervezet túlzottnak tartotta azokat a félelmeket, amelyek szerint a kormányok fizetésképtelenné válhatnak.
A szlovák kormánypártok egyelőre nem egyeztek meg a megszorító csomag végleges formájáról, így pontosan nem tudni, milyen eszközökkel csökkentik a költségvetési hiányt 1,7 milliárd euróval. Annyi azonban biztos, hogy Ivan Mikloą szlovák pénzügyminiszter és Jozef Mihál szlovák munkaügyi- és szociális miniszter korábbi javaslatát elvetették, Iveta Radičová kormánya nem emeli a járulékokat.
"Az amerikai csapatok harci küldetése Irakban véget ért" - jelentette be helyi idő szerint kedden este, közép-európai idő szerint szerdára virradóra az amerikai elnök. Barack Obama kevesebb mint húsz perces tévébeszédet mondott a Fehér Házból, a frissen felújított Ovális Irodából. Az elnök méltatta az Irakban szolgált mintegy másfél millió katona áldozatvállalását.
Részletes érvekkel kell alátámasztania Magyarországnak a földmoratórium meghosszabbítására vonatkozó kérelmét - hangoztatta Brüsszelben az Európai Bizottság egyik szóvivője
A tervek szerint a jövőben nem kerülhet úgy az első osztályba gyerek, hogy az alapvető ismeretekkel sem rendelkezik, hiszen így már hatévesen behozhatatlan a hátránya. Az új oktatásirányítás az általános iskolai tanulmányok megkezdése előtt nulladik évfolyamon zárkóztatná fel a lemaradt gyerekeket – írja a Magyar Nemzet.
Várhatóan hónapokon belül tiltólistára kerül a máig szabadon árusítható, kábító hatású mefedron. A Kábítószerlisták Szakbizottsága ugyanis arról döntött, hogy a nemzeti erőforrás miniszternek javasolja, vonja a szert ellenőrzés alá, és nyújtsa be a kormánynak a megfelelő törvények, illetve rendelet módosítására vonatkozó előterjesztését – közölte a Magyar Nemzettel a testület tagja.
CHESTER — Hullarészeg magyar kamionost kapcsoltak le a napokban Nagy-Britanniában. N. István (41) „imbolygó" vezetési stílusával hívta föl magára egy civil figyelmét még augusztus 26-án.
Az eredetileg tervezettnél többet kell gyógyszerár-támogatásra fordítania idén az egészségbiztosítónak. Szinte rendőri jogosítványokat, komolyabb szankcionálási lehetőségeket szeretne a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal. Lapszemle
Katonai akcióra is fel kell készülni, ha Irán folytatja atomfegyver-fejlesztési programját - vélekedik Tony Blair. A volt brit kormányfő most is helyes döntésnek tartja a részvételt az iraki katonai beavatkozásban, és nem hajlandó bocsánatot kérni miatta.
A korábbinál több diplomás szakembert keresnek az exportra termelő cégek, ami azt jelenti, hogy a gazdaság lassan növekedési pályára áll, s elvonulnak a foglalkoztatás bővülését beárnyékoló viharfelhők. A munkaerő-piaci tapasztalatok szerint a válság idején pánikba esett cégek a drágább munkatársakat küldik el, az élénküléssel azonban hosszú távú befektetésként kezelik az értékes, felkészült…
Lelőtték szerda délután azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben
Amennyiben a hagyatékban társasági vagy szövetkezeti üzletrész van, akkor a települési jegyző, illetve a közjegyző ügygondnokot rendelhet ki - egyebek mellett ezt a szabályt is tartalmazza a hagyatéki eljárásról szóló törvény módosító javaslata, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján jelent meg.