A magyar válogatott megszerezte első győzelmét az Európa-bajnokság selejtezőiben, ám a közvéleményt nem csak ez a siker foglalkoztatja. Többen is lemaradtak a mérkőzés elejéről, mert nagy tömeg alakult ki az egyik kapunál és a szurkolók csak lassan jutottak be a stadionba, ráadásul volt, akit a biztonsági szolgálat részéről atrocitás is ért.
A nyugtalanság, a rossz alvás vagy az álmatlanság kihatással van sok ember életére. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy milyen rövid az élet, a világ meg tele van feszültséggel és bizonytalansággal.
A kukorica igen tekintélyes emelkedést produkált az elmúlt hetekben és az utóbbi napokban az árfolyam hozzáragadt az emelkedő csatorna felső részéhez. (Solar Capital)
Az egészségügy szereplői a világ számos pontján időről-időre előveszik az egészségtelen ételek, illetve életmód megadóztatásának ötletét. Nevezhetjük ezt hamburgeradónak, hájadónak, zsíradónak,...
Magyarországon fel kell tárni az alacsony foglalkoztatottság okait, és fel kell mérni az érdemi változtatás lehetőségeiet - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja pénteken Budapesten az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának ülésén, amelyen kabinetjével együtt vett részt
A szövetség elnöksége csütörtökön azonnali hatállyal felbontotta Carlos Queiroz szövetségi kapitány szerződését, miután a válogatott az utolsó két meccsén mindössze egy pontot szerzett: először Ciprussal játszottak hazai pályán 4-4-es döntetlent, majd kedden 1-0-ra kikaptak idegenben Norvégiától.
A német piac vezetésével csökkennek az európai indexek, elsősorban a banki papíroktól igyekeztek megszabadulni a befektetők, mert felerősödtek az aggodalmak az európai bankszektor jövőjét illetően a Deutsche Bank 9 milliárd eurós tőkeemelési tervei miatt. A romló hangulat alól a hazai piac sem tudja kivonni magát, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 51,67 pontos nyitás után tovább…
Láthatóan nőtt a beruházási kedv az elmúlt időszakban Magyarországon, főként az autóiparban tevékenykedő társaságok jelentettek be új befektetéseket vagy kapacitásbővítéseket. Mindez azonban nem...
Mindenképpen szankcionálni kellene azt, ha valaki a meghívás ellenére nem jelenik meg egy adott bizottság ülésén - véli a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke
Az OTP a tavalyi első helyről az idén a másodikra került a Deloitte idei 50-es régiós banki toplistáján, amit a mérlegfőösszeg alapján állítottak össze
Számottevő létszámcsökkentésről készít tervet az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatánál, a Rail Cargo Hungariánál, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználati díjakról - közölte osztrák beszámolók szerint Christian Kern vezérigazgató pénteken Bécsben
Kedden 14 órakor helyezik végső nyugalomra Kolozsvári György posztumusz hadnagyot Tatán, a Kocsi úti temetőben – közölte a honvédelmi tárca. A Magyar Honvédség hősi halottjától katonai tiszteletadás mellett vesznek végső búcsút. A temetésen a család kérésére csak korlátozott létszámban vehet részt a sajtó.
Morvai Krisztina jogász, a Jobbik európai parlamenti képviselője szerint a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György fogvatartásának körülményei az ötvenes évek pártállami diktatúráját idézik.
Az OTP a tavalyi első helyről az idén a másodikra került a Deloitte idei 50-es régiós banki toplistáján, amit a mérlegfőösszeg alapján állítottak össze. A listán szereplő hét magyarországi bank...
Összesen 20 692 amerikai Suzuki tulajdonost érint az a visszahívás, amit a Garmin navigációs rendszer meghibásodása miatt rendeltek el. A navigációs berendezések akkumulátorainak esetleges túlmelegedése miatt összesen 1,25 millió ilyen készülék felülvizsgálata szükséges....
Elszomorító eredményt hozott az a felmérés, amelyben arra próbáltak választ találni, hogy milyen segítőkészek az emberek, ha bajbajutott ismeretlent találnak
Újabb részletek láttak napvilágot a németországi atomerőművek üzemidő-hosszabbításáról. A német kormány által közöltek szerint a megújuló alapba fizetendő 9 eurós megawattóránkénti díj csökkenhet...
Olaszország egyelőre nem járul hozzá ahhoz, hogy aláírják az Európai Unió és Dél-Korea közötti szabadkereskedelmi megállapodást - közölte pénteken Brüsszelben Steven Vanackere belga külügyminiszter a külkereskedelmi kérdéseknek szentelt uniós miniszteri tanácskozás után.
Legkevesebb hat ember vesztette életét egy gázvezeték felrobbanását követő tűzvészben a San Francisco déli szomszédságában fekvő San Bruno városában. Charlie Barringer, a város tűzoltóparancsnoka ráadásul úgy nyilatkozott, hogy várhatóan tovább emelkedik az áldozatok száma, ugyanis egyelőre nem tudtak minden házat átkutatni.
A Fidesz pénteken hivatalosan is megkezdte önkormányzati választási kampányát. A budapesti Syma-csarnokban beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is.
Magyarországon fel kell tárni az alacsony foglalkoztatottság okait, és fel kell mérni az érdemi változtatás lehetőségeit - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja
Számottevő létszámcsökkentésről készít tervet az Osztrák Szövetségi Vasút (ÖBB) magyar teherszállító leányvállalatánál, a Rail Cargo Hungariánál, és tárgyalni akar a magyar kormánnyal a pályahasználat...
Kovács László, az MSZP alelnöke szerint az elmúlt száz nap a "narancsuralom" kiépítéséről, vagyis a Fidesz, valamint Orbán Viktor miniszterelnök "korlátlan és ellenőrizetlen egyeduralmának" megteremtéséről szólt
A vártnál jóval alacsonyabb augusztusi infláció nyomán enyhült a magyarországi jegybanki kamatemelés kockázata - vélekedtek a 3,7 százalékos múlt havi éves drágulási adat pénteki közzététele után londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Mol - egyedüliként a régióban - bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Indexbe (Dow Jones Sustainability World Index) a svájci SAM (Sustainable Asset Management) vállalati fenntarthatósági elemzésre szakosodott cég értékelése alapján - közölte a Mol az MTI-vel pénteken.
Tíz év börtönre ítélte a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság az ózdi Augusztinyi Csabát, Eva Rhodes megölése miatt. A fiatalember 2008 szeptemberében verte agyon 65 éves munkaadóját: ököllel, majd fejszenyéllel okozott halálos sérüléseket a bőnyi állat menhelyet vezető magyar származású, brit nőnek.
Bizonyítottság hiánya miatt felmentette a Fővárosi Bíróság pénteken azt a két rendőrt, akiket az ügyészség azzal vádolt meg, hogy 2006 szeptemberében az őrzésükre bízott, az előzőleg a Rákóczi úton bordatörést szenvedett és a rendőrségre szállított férfit bántalmazták
Az LMP károsnak tartja, hogy ismét "bokszolás" indult a bankok és a kormány között; a Fidesz nyolcpontos tervezetét a devizahitelesek megsegítésére jó irányúnak tartják, de nehezményezik, hogy nem történt róla egyeztetés - mondta Ertsey Katalin, a párt országgyűlési képviselője pénteken az MTI-nek azt követően, hogy a bankszövetség elnöke állást foglalt az ügyben.
Hagyományteremtő céllal indította ma útjára az "Év történelmi üzletembere" című sorozatot a Menedzserek Országos Szövetsége (MOSZ), első alkalommal Richter Gedeonnak, a magyar gyógyszeripar és a...
Kovács László, az MSZP alelnöke szerint az elmúlt száz nap a "narancsuralom" kiépítéséről, vagyis a Fidesz, valamint Orbán Viktor miniszterelnök "korlátlan és ellenőrizetlen egyeduralmának" megteremté...
A Mol - egyedüliként a régióban - bekerült a Dow Jones Fenntarthatósági Indexbe (Dow Jones Sustainability World Index) a svájci SAM (Sustainable Asset Management) vállalati fenntarthatósági elemzésre szakosodott cég értékelése alapján - közölte a Mol az MTI-vel pénteken.
Megkezdődött a Fidesz választási kampánynyitó nagygyűlése pénteken fél négy előtt Budapesten, a SYMA-csarnokban. A rendezvényen beszédet mond Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök. Előtte felszólal Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Debrecen polgármestere és Tarlós István, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje is.