K. Rajmund 2008 januárjában olyan súlyosan bántalmazta osztálytársát Budapesten, a VIII. kerületben, hogy a sértett - miután hazament - életét vesztette.
Súlyos harcok robbantak ki csütörtökön a szomáliai fővárosban az iszlamista felkelők, illetve a kormányerők és a nemzetközi békefenntartók között, s ezek során legalább 19 ember meghalt és csaknem 70 megsebesült - közölte a városi mentőszolgálat vezetője.
Széles nyilvánosság előtt, kamerák kereszttüzében élik a sztárok mindennapjaikat. Ilyen körülmények között bizony nem könnyű harmonikus magánéletet teremteni. Együtt vannak – de vajon meddig tart a kapcsolat? Négy szakértőnket kérdeztük, szerintük mi vár a híres párosokra.
Bár még technikailag ki sem jött a recesszióból az ír gazdaság, az első negyedéves növekedés után újból visszaesés következett a második negyedévben. A gazdaság 1,2%-kal esett vissza negyedéves...
Kéjgázt szívott halála előtt az a középkorú férfi, akinek latexruhás holttestére a közelmúltban bukkantak egy szombathelyi lakásban, értesült a Vas Népe online kiadása.
Eljárást indított a rendőrség egy 52 éves férfi és egy 45 éves nő, valamint öt fiatal férfi ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy kábítószergyanús anyagokat tartottak maguknál, vagy azokat megvételre kínálták Budapesten, a VIII. kerületben.
A globális pénzügyi válságra adott erőteljes kormányzati válaszok - és főképp a fejlett államok kiköltekezéséből feléledő adósságválságok - újra érdekessé tették a költségvetési szabályok kérdését....
Szakdiplomatákat hív vissza Magyarország a brüsszeli állandó képviseletről, akiknek a helyére hamarosan újak kiküldését kezdeményezi a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A „cigánybűnözés” kifejezés jogsértő voltára hivatkozva mind a Magyar Televízió, mind a Magyar Rádió megtagadta a Jobbik választási hirdetésének sugárzását - tájékoztatott Dúró Dóra, a párt szóvivője csütörtökön. Az MTV azért utasította el a hirdetést közlését, mert az nem felel meg az MTV által előzetesen közzétett feltételeknek.
Egy vasúti kocsiból dől a propán-bután gáz, a helyszínre tart a vasúti vegyi mentesítő szolgálat speciális felkészültségű egysége, a továbbiakról ők fognak dönteni
Amikor afrodiziákumokról vagy természetes nemi vágy fokozókról beszélünk Brazíliában, mindenkinek a catuaba jut eszébe. A catuaba, tudományos nevén világszerte a brazil viagraként ismert, a viagra káros hatásai nélkül.
A rossz időjárás miatt idén kevesebb és rosszabb minőségű a gabonatermés, mint az előző években. A gabonatermelők több mint fele nehezen vagy csak módosítással tudja teljesíteni a felvásárlókkal kötött szerződést - mondta az InfoRádiónak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Vancsura József hozzátette: ilyenkor szokás a szerződést módosítani, és a felvásárlók elfogadják a vis maiort,…
A vártnál gyengébben alakult az euróövezet országainak gazdasági teljesítménye szeptemberben, az ezt jelző összetett mutató hét havi mélypontra csökkent
David Gutierrez ötvenhárom év börtönbüntetést is kaphat, miután kiderült, annak ellenére, hogy 2007 óta tudta: HIV-pozitív, a feleségén kívül még tíz nővel és egy férfival feküdt le – védekezés nélkül.
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke szerint hasznos együttműködniük a közép-európai médiahatóságoknak, mivel számos hasonló problémával kell szembenézniük a médiaszabályozás területén.
A vártnál gyengébben alakuló amerikai adatok hatására az EUR/USD maga mögött hagyta az 1,3307-es értéket. Ellenállás 1,3350-nél, míg támogatás 1,3300-nál és 1,3284-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Több, az asztma hátterében álló genetikai változatot tárt fel az a nemzetközi tanulmány, melynek eredményét a New England Journal of Medicine (NEJM) című orvosi folyóiratban szerdán ismertették kutatók.
Letöltendő börtönbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön annak a szakközépiskolai tanulónak a korábban kiszabott, felfüggesztett fogházbüntetését, aki 2008 januárjában annyira bántalmazta osztálytársát Budapesten, a VIII. kerületben, hogy a sértett - miután hazament - életét vesztette.
Tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a Pannunion Nyrt. a saját nevében, valamint Gyimóthy Tamásné, Gyimóthy Dénes Pannunion Nyrt. Igazgatóságának elnöke közeli hozzátartozója (édesanyja)...
Már a parlament előtt van az a népi kezdeményezés, amely alapján az Országgyűlésnek napirendre kell vennie és újra kell tárgyalnia a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre történő emelésének ügyét....
Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg az éves matrica jelenleg 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni.
Az elemzők összességében hisznek a kormány azon vállalásában, melynek értelmében jövőre Magyarországon 3% alá csökken a (GDP-arányos) költségvetési hiány - derül ki a Reuters által készített...
Az előző aukció kiemelkedő túljegyzésénél kisebb, de így is két és félszeres volt a kereslet az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján a megszokott 50 milliárd forint értékben kínált 3, 5 és 10 éves államkötvényekre.
Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg jelenleg az éves matrica 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni.
Az utóbbi időben sorra érkeznek a hírek különböző, állatokkal szembeni brutális aktusokról. Az őrült angol nő, és az idióta kamasz után íme egy Shane Rushing nevű férfi, aki a kiskutyáját dobta egy magas hídról a texasi Trinity folyóba.
A hallgatóság kizárásával, csupán a sajtó és a média munkatársainak jelenlétében folytatódott az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészületével vádolt Budaházy György pere a Fővárosi Ítélőtáblán.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tíz év fegyházbüntetésre ítélt egy 45 éves férfi életét kioltó nőt csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla, a tanács a vádlottat mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyektől.
Szakdiplomatákat hív vissza Magyarország a brüsszeli állandó képviseletről, akiknek a helyére hamarosan újak kiküldését kezdeményezi a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
A fogantatás pillanatától kezdve számos változás kezdődik szervezetben, mely a magzat egészséges fejlődését szolgálja. A pocak gömbölyödése mellett a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásai a bőr és a haj állapotában is egyaránt jelentkeznek.
A frank erösödött a dollárral szemben. Az USD/CHF 2008 eleji értékeken mozog. A frank biztos pontként profitál a nyugtalan piacokból. Mivel egyelöre nem oldódtak meg az európai és amerikai gondok, az elemzök szerint újabb veszteségeket könyvelhet el az USD/CHF. Támogatások 0,9808/00-nál és 0,9785-nél, míg ellenállás 0,9933-nál. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Jövőre jelentősen drágulnak a személyautók számára a szlovák autópálya-matricák: míg jelenleg az éves matrica 36,5 euró, ezért jövőre már 50 eurót kell fizetni. Egyidejűleg drágulnak a heti és havi ma...
Az EU nyomásának hatására immár a "normalizálódás jelei" látszanak a magyar kormány gazdaságpolitikájában - vélekednek legfrissebb helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
Szingapúr — Felborult a Forma–1-es pilóták megszokott életritmusa. A vasárnapi Szingapúri Nagydíjat ugyanis éjszaka, villanyfényben rendezik, márpedig idő kell, amíg a mezőny tagjai hozzászoknak a megváltozott körülményekhez. A versenyzők nappal alszanak, és sötétedés után „kelnek életre".
A Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Tarlós István meggyőző fölénnyel szerezheti meg a főpolgármesteri posztot az önkormányzati választáson, miközben az őt támogató Fidesz-KDNP stabil többséget szerezhet a Fővárosi Közgyűlésben.
Lemondásra szólította fel Vác szocialista polgármesterét fideszes ellenfele. Bóth Jánosról tegnap jelent meg egy hangfelvétel az interneten, amelyen becsmérlően szól azokról a nyugdíjasokról, akik kritikával illetik Gyurcsány Ferenc kormányzását.
"Kelet-európai" vezető - és így miniszterelnök-jelölt - állhat néhány napon belül a májusi parlamenti választásokon ellenzékbe szorult brit Munkáspárt élére.
Hat hónap, három évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta a Pécsi Városi Bíróság csütörtökön azt a férfit, akinek hibájából 2008 nyarán halálos áramütés ért egy munkást az M60-as autópálya építkezésén.