Levágott, véres kecskefejet találtak a kisfaludi temetőben egy házaspár sírján. A falusiak rettegnek: attól tartanak, hogy egy sötét szekta mutatott be áldozatot a Sátánnak.
Reykjavikban szeptember 23-án kezdődik Izland nemzetközi filmfesztiválja, melynek "Emerging Master" elnevezésű új programja, azaz a filmművészet ígéretes tehetségeit felvonultató portrésorozat első témája Fliegauf Benedek munkássága lesz.
Uwe Tellkamp A torony című nemrég megjelent műve az NDK világába kalauzol el bennünket. A monumentális, mégis feszes stílusban megírt regény ismerős, ennek ellenére megdöbbentő képet fest a létező, de megállíthatatlanul pusztuló szocializmus szürke porral belepett, magába zárkózó drezdai villanegyedéről.
Groó Diana második játékfilmjének óriási erénye a humora. A Vespa egy tizenéves roma kisfiú meglepő road-movie-ja, a forgatókönyvet is jegyző rendező érzékeny szemmel kíséri hőseit az érzéketlen, de mondhatjuk: ellenséges világban, ugyanakkor érzékenyen hagyja eleven erővel feltörni a humort a történet pórusaiból.
Krúdy Gyula Budapest vőlegényének nevezte Podmaniczky Frigyest, akinek szobrát Ráday Mihály ösztönzésére állították fel a Fővárosban. Egy kolléganő, majd harminc éve, Rádayt Budapest unokaöccsének nevezte. S nem a szoborállítás miatt. Mert majd annyit köszönhet neki a város, mint báró elődjének, aki a közmunkatanács alelnökeként a hirtelen fejlődésnek indult óriási településnek megadta a mai…
Angelina Jolie és Brad Pitt azt szeretné, ha gyermekeik itt-tartózkodásuk alatt minél közelebbről megismerkednének hazánk kultúrájával. Ezért íratták őket óvodába és iskolába.
Görög Zita (30) visszatért! A modellből lett műsorvezető most életének két nagy szenvedélyét élheti meg egyszerre a TV2 új műsorában, ahol a divat egyesül a tévézéssel.
Másfél hét alatt negyven illegális aranybányát zárt be a kolumbiai rendőrség, amelyek működtetésével feltehetően fegyveres csoportok finanszírozták tevékenységüket - közölte Juan Manuel Santos elnök hivatala.
Holló Krisztián ma már az átlagos családos emberek életét éli. Kevesen gondolnák, hogy tíz éven át a pokol bugyrait járta. Keményen drogozott, a heroinon kívül mindent kipróbált.
Esélytelennek tűnik, hogy teljesüljön az idei év végére az egy évtizede elhatározott közegészségügyi célkitűzés az Egyesült Államokban, hogy csökken az elhízottak aránya - állapították meg kormányzati egészségügyi tisztviselők.
Határozottan elutasítja a Jobbik magánnyugdíjpénztári rendszerre vonatkozó elképzeléseit a Stabilitás Pénztárszövetség. A magánnyugdíjpénztárak 100 százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet közleménye szerint a Jobbik minden szakmai alapot nélkülöző javaslatait a 3 millió magánnyugdíjpénztári tag több mint 2800 milliárd forintnyi egyéni megtakarításának elvonását eredményezné
Továbbra is Bill Gates, a Microsoft alapítója a leggazdagabb amerikai a Forbes magazin által a 400 leggazdagabb amerikairól közzétett lista szerint; a milliárdosok több mint felének - a válság ellenére - ismét gyarapodott a vagyona az elmúlt egy évben
A Pécsett tavaly átadott Pannon Lézer Központnak otthont adó épület tulajdonosa megelégelte a bérlő díjtartozását, ezért felmondta a szerződést, majd pedig birtokba vette saját tulajdonát. Az uniós projekt még fut, ám kérdéses a befejezése – írja a Magyar Nemzet.
Meghalt egy 42 éves mentős tegnap Budapesten: O. Zsolt rosszul lett, majd oszlopnak hajtott autójával. Helyszínre érkező kollégái sokkot kaptak haldokló bajtársuk láttán.
A cigány többségű iskolák több mint tíz százalékában a tanárok egy részének nincs pedagógusdiplomája, az intézmények hetven százalékában pedig bizonyos tantárgyakat szakirányú végzettséggel nem rendelkező pedagógusok tanítanak – derül ki a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból. Pedagógusdiploma nélkül főként idegen nyelvet és magyart, szakirányú végzettség nélkül éneket, informatikát és ...
Mintegy 130 ezer németországi dolgozót érint az a megállapodás, amelynek értelmében a Siemens gyakorlatilag felmondhatatlan állást kínál - adja hírül az InfoRádió.
A következő 50 évben nyugdíjba vonuló 5 millió magyar polgárnak átlagosan havi 45 ezer forintot kellene megtakarítania ahhoz, hogy nyugdíjasként megkapja a munkajövedelmének 70 százalékát - mondta Zolnay Judit, az Aviva Életbiztosító vezérigazgató-helyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Egy vezető mindennapjait az állandó változás határozza meg, ami folyamatos döntési helyzeteket teremt. Csak az tudja ezt a helyzetet jól megoldani, aki folyamatosan képes megújulni, más-más szemszögből látni a világot, és a változásokat nemcsak követni, hanem előidézni is tudja, gyors, határozott döntésekkel - véli Bordás Beáta, az Üzleti Coach Egyesület elnöke.
Sokat tanulhat egy új munkatárs abból, ha a felvételin kitöltött teszt eredményét megkapja a későbbiekben, alkalmazása után. A vállalat is profitálhat ebből, hiszen így egy kompetensebb személy kerül a céghez. Itthon gondot jelent, hogy régi típusú személyiségteszteket használnak a a cégek, amelyek nem biztos, hogy jól szűrnek.
A Népszabadság szerint még várni kell az egykulcsos adórendszerre. A Magyar Nemzet úgy értesült, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a BRFK-n Biszku Bélát.
Franciaországban folytatják az illegális telepek felszámolását. René Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, olyan intézkedésekről van szó, amelyek teljes egészében megfelelnek a francia és az európai normáknak. A romák kitoloncolását bíráló európai nyilatkozatok kapcsán a diplomata megjegyezte: könnyebb úgy kritikusnak lenni, ha valaki nem…
A brit szigeteken a legrosszabb élni Európa 10 vezető országa közül - állítja egy brit tanulmány. Az árak magasak, a munka kemény, a közszolgáltatások színvonala rosszabb Nagy-Britanniában, mint más európai országokban.
Nick Heidfeld harmadszor kapott szerződést a Sauber istállónál, ami akár azt is jelezheti, hogy nem túl határozott. A versenyzőt ezért választási helyzetekbe hoztuk.
Bizonyára mindenki gyönyörködött már az őszi táj szépségében. Mi rejlik a lombszíneződés hátterében? Ősszel a fák a rövidülő nappalok és az éjszakai hőmérséklet csökkenése miatt lombszínt váltanak...
Öt napja tartó folyamatos emelkedés után zárták először veszteségben a tegnapi napoz az amerikai részvénypiacok, leginkább a technológiai és a banki részvényeket adták.
Kína a világgazdasági válság nyerteseként gyors felzárkózását a globalizációnak köszönheti, hiszen az olcsó munkaerő és a nagyobb profit miatt telepíti oda a kapacitásait a tőke - mondta az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója az intézet Kínával foglalkozó konferenciáján.
Örülnénk, ha a kormányzat tartaná azt az ígéretét, miszerint a pedagógusfizetéseknek el kell érniük az értelmiségi átlagbért a ciklus végére - mondta a PDSZ elnöke
Gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Biszku Bélát – értesült a Magyar Nemzet. A BRFK kommunikációs osztálya a lap kérdéseire adott válaszából kiderül: az 1957 és 1961 között belügyminiszterként tevékenykedő férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amelynek megalapozottságáról az ügyészség dönt majd.
A körülöttünk lévő hét ország közül hatnak nincs baja a kettős állampolgársággal. Először történt meg, hogy nem állt ellenünk össze a kisantant - jelentette ki a köztévében a miniszterelnök-helyettes