Hullámzó kereskedés után vegyesen zártak kedden az amerikai részvénypiacok. A Fed döntését kezdetben lelkesen üdvözölték, de később a hangulat megromlott. A befektetők reménykedtek abban, hogy a jegybank pontosítani fogja azon intézkedések körét, mellyel élénkítené a lassuló gazdaságot, ez azonban elmaradt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,71 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 22.851,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A BUX szinte egész nap enyhe pluszban volt, délután négy óra körül különösebb indok nélkül esni kezdtek a részvények. A nyugat-európai és az amerikai…
A keddi gyengülés után szerdán emelkedéssel indulhat a kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, a befektetői hangulatot némiképp javíthatja, hogy kedden az amerikai Fed közölte: készen áll a gazdaság megsegítésére, ha az szükségessé válik.
A tegnapi napon hosszú ideig bírták 5000 Ft fölött az OTP részvényei, ezzel a bankpapír tartotta a lelket a BUX-ban. Délutánra viszont ismét elfogyott az erő, és az USA piacok negatív irányú nyitásának hatására visszaesett a részvény jegyzése, végül az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,21 százalékkal 4.905 forintra esett, forgalmuk 13,5 milliárd forintot tett ki. Mire számíthatunk a folytatásban?
Újra kerékpárosok ezrei lepik el az ország több városát, Budapesten ma este a Nagykörúton a felvonulás miatt sávokat zárnak le. Az autósok egy része dühös, mert biztosak a dugók kialakulásában. A bringások pedig a kerékpáros közlekedésre akarják felhívni a figyelmet.
Magyarország — Csak megúszta! Hiába visszaeső, a jelek szerint büntetlenül használhatott kokaint Stohl András (43) a május 8-i, kis híján halálos áldozatot követelő közelekedési balesete előtt.
Szerda este várhatóan csak egy sávon közlekedhetnek az autók a Nagykörút mindkét oldalán a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője között a Critical Mass felvonulás miatt - közölte az InfoRádióval Vizelyi Márta, a Fővinform munkatársa. Tervezett lezárások ugyan nem lesznek, de feltehetőleg lefoglalnak majd egy sávot a kerékpárosok, ahogy fél 7 és fél 8 között köröznek a körúton.
Vádat emelt az ügyészség a kettős gyilkosság ügyében is érintett volt szocialista politikus, és élettársa ellen üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt. Császár Mihály volt csepeli kapitány lakásvásárlása ügyében továbbra is folyik a nyomozás – írja a Magyar Nemzet.
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes 6:1, 6:2-re nyert a szlovén Polona Hercog ellen szerdán a 220 ezer dollár összdíjazású, szöuli keménypályás női tenisztorna első fordulójában.
A forgalmi engedéllyel rendelkező utasok díjmentesen utazhatnak vasúton szerdán, az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezendő Európai Autómentes Napon - közölte a MÁV-START Zrt.
Függőlegesen tört le az egyik elöl lévő fogam, de nem fáj. Mire számíthatok a fogorvosnál? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásban készülő létesítményhez két meleg vizes kút...
A főbíró megszokottnak mondta, hogy amikor nagy számú ügy kerül eléjük, akkor eligazítást tartanak az ügyekben ítélkező bírának. Ennek szerinte szakmai és nem politikai megbeszélésnek kell lennie, máskülönben súlyosan sérül a bírói függetlenség
Az AAA Auto közzétette a nagytulajdonos legutóbbi részvénytranzakcióit, Anthony J. Denny szeptember 20-án 3,000 darabot vásárolt a cég részvényeiből cseh tőzsdén összesen 52,800 cseh korona értékben....
Öt magyar borvidék nedűi kerülnek a január 1-jén kezdődő magyar soros elnökség idején a miniszteri Tanács asztalára. A magyar kormány által a hivatalos brüsszeli eseményekre ajánlott pezsgőket és...
A globális pénzügyi válságra adott erőteljes kormányzati válaszok - és főképp a fejlett államok kiköltekezéséből feléledő adósságválságok - újra érdekessé tették a költségvetési szabályok kérdését....
Az Opel 500 millió eurós beruházással bővíti a szentgotthárdi motorgyárát, ezzel már 2012-ben mintegy 1000 új munkahelyet teremt - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Reinald Hoben, az Opel/Vauxhall cég alelnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Több tízezer cseh közalkalmazott tüntetett kedden délután Prágában a jobbközép kormány bércsökkentési és takarékossági intézkedései ellen. A kabinet tíz százalékos bércsökkentést tervez a jövő évre.
A magyar kormány cselekvési terve, a foglalkoztatás bővítése, tíz év alatt egymillió munkahely teremtése meghozhatja a gazdaság fellendülését, és visszaszoríthatja a munkanélküliséget - hangsúlyozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke a keddi sajtótájékoztatón.
Felhívást intéz a Jobbik a multinacionális cégek jogsértéseit elszenvedő dolgozókhoz, azt ígérve: panaszaik alapján megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Hol a legmagasabb az átlagnyugdíj Magyarországon? Melyik megyében kapják a legkevesebb járandóságot a szépkorúak? A nők vagy a férfiak kapnak több nyugdíjat? Hogy kerülnek a bányászok a csúcsra? A Pénzcentrum gyűjtötte össze ezeket az adatokat a magyar nyugdíjrendszerről.
Szerda délután fél háromkor lesz Bánffy György temetése a XII. kerületi Farkasréti temető Makovecz termében. A szeptember 3-án elhunyt színművész búcsúztatása a római katolikus egyház szertartása szerint történik majd. Bánffy Györgyöt a József Attila Színház, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a főváros II. illetve XIII. kerületének önkormányzata, valamint Eger önkormányzata is saját halottjának…
Vegyes mozgások mutatkoztak ma az ázsiai piacokon, a japán Nikkei 0.4%-os mínuszban, míg az ausztrál S&P ASX 200 0.1%-os pluszban zárta a napot. A japán exportőröknek nem tett jót a jen erősödése,...
Az ABC-fogyasztói bizalom mutatója a szeptember 19-i héten -43 pontról -46 pontra esett. Az ausztrál üzleti élet elörejelzö mutatói júliusban +0,4%-os értéket hoztak (elözö: -0,1%). Az AUD/USD alig reagált az adatokra. Az EUR/CHF árfolyama 1,3228 és 1,3267 között alakult. Támogatás 1,3188-nál, míg ellenállás 1,3296-nál található. A GBP/USD árfolyama 41 pipes sávban mozgott, 1,5624 valamint…
Az ügyek nagy részében nem volt bizonyíték, vagy ha igen, ezek nem voltak fellelhetők - állítja a 2006-os őszi eseményekkel kapcsolatos jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagja
Az igazgatóság nyomására lemondott tisztségéről Alessandro Profumo, a legnagyobb olasz bankcsoport, az UniCredit vezérigazgatója, miután súlyos válságot idézett elő Profumo, illetve a bankvezetés és a részvényesek között Líbia részesedésének növelése a bankcsoportban.
Eddig még egyszer sem tudott egyedül győzelmet aratni az MSZP Zala megyében és várhatóan október 3-i választáson sem várható áttörés a bukott kormánypárttól.
Vegyesen alakulnak az ázsiai piacok - már amelyik nyitva tart - a szerdai kereskedési napon, a befektetők nyugtázták a Fed tegnapi közleményét, de különösképpen nem reagáltak rá, inkább a régióval kapcsolatos várakozások, illetve a jen erősödése határozta meg a piacok irányát.
Októberben csökkenhet a pénzpiacokon tapasztalt feszültség, ami kedvezően hathat a forint svájci frankkal szembeni árfolyamára - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.
Mirjana Markovićot, Slobodan Milošević özvegyét eddig törvénytelen közvetítéssel és bujtogatással vádolták, az ügyészség azonban most hivatali helyzettel való visszaéléssel terheli, melyért 2-12 évig terjedő börtönbüntetés róható ki. Ha nem minősítik át a bűncselekményt, akkor Marković ügye október 13-án elévült volna.
Összecsaptak a rendőrökkel a piacnyitás ellen tiltakozó fuvarosok Athénban. Kétezer kamionos tüntetett a parlamentnél a kormány döntése ellen, amely lehetővé teszi az új cégek belépését a piacra.
Őrizetbe vették az egyesült államokbeli Los Angeles egyik elővárosának nyolc önkormányzati képviselőjét és tisztségviselőjét, mert törvénytelenül mesés fizetéseket engedélyeztettek maguknak, összesen csaknem 5,5 millió dollárral rövidítve meg az adófizetők pénzét - közölte Los Angeles megye ügyészsége.
Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint ő képes együttműködni a kormánnyal, de adott esetben arra is, hogy felvállalja a budapestiek érdekeit a kabinettel szemben
Jelenleg nem foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank azzal, hogy 500 forintos érmét vezessen be - közölte megkeresésünkre a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya. "A szakmabeliek azt pletykálják, hogy az...
A legkisebb még szopik, a legnagyobb már 19 éves. 8 gyerek van egy szendrőládi családban. Az anyuka azt mondta az RTL Híradónak, hogy bár tavaly előfordult, hogy a gyerekek nem tudtak eljutni az iskolába, ebben a tanévben még nem. De akkor is csak azért, mert nem volt pénzük cipőre....
A honvédelmi miniszter, Hende Csaba szerint 2014-re fel lehet állítani egy úgynevezett önkéntes haderőt Magyarországon a honvédség aktív állománya mellé.