Új hobbi terjedt el Oroszországban: a vadorzó régészkedés. Nyomában tízezerszámra tűnnek el az orosz történelem pótolhatatlan emlékei. A feketerégészek ellepték a legismertebb archeológiai lelőhelyeket, és szisztematikusan fosztják ki őket.
A jövő év elején megkezdi a közterületeken is a parkolóhelyek üzemeltetését a Parking Kft., ezért közbeszerzési eljárásban mintegy 1,2 milliárd forint értékű eszközt vásárol - mondta el az MTI kérdésére Volly György, a társaság kommunikációs igazgatója.
További nemzetpolitikai kérdésekben várhatók a többi között kereszténydemokrata javaslatok a parlament holnap kezdődő őszi ülésszakán - közölte a KDNP frakcióvezetője.
Három hét múlva szavazhat az ország mintegy 8,2 millió választópolgára arról, kik képviseljék őket a következő négy évben saját településükön és a megyei közgyűlésben; ugyanekkor választja meg a 13 magyarországi kisebbség is helyi képviselőit.
Fél évszázad után rendeznek átfogó kiállítást Joan Miró műveiből a londoni Tate galériában. A 2011. április 14-én nyíló tárlat szeptember 11-ig lesz látogatható, és a The Ladder of Escape (A menekülés lajtorjája) címet viseli.
Hozzávalók 8 palacsintához: 12,5 dkg finomliszt átszitálva 1 közepes tojás 3 dl tej 1 csipet só 12 dkg friss spenótlevél A sütéshez: növényi olaj (napraforgó vagy kukoricacsíra olaj egyaránt tökéletes) A mártáshoz: 3 dkg vaj 1 csapott evőkanál rétesliszt 2 dl tej 10 dkg kékpenészes camembert sajt (pl. bavaria blue) apró kockákra vágva 3 dkg frissen reszelt gouda sajt csipet só kevés frissen…
Húsz év után ismét fideszes politikus kerülhet Nyíregyháza élére az október 3-i önkormányzati választást követően. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a mostani erőviszonyok alapján vélhetően megmarad a Fidesz közgyűlési többsége, míg az MSZP számára az lenne a nagy előretörés, ha sikerülne a második helyet megszereznie.
A Google Android szoftvere hatalmas előretörést mutat az idei évben. Piaci részesedés alapján a második helyet foglalja majd el a globális mobilpiacon 2010-ben a Gartner előrejelzései szerint,...
Erősödött szombaton az Igor nevű trópusi vihar az Atlanti-óceán felett, és a következő napokban hurrikánná válhat – közölte az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ.
Csődbe viheti a kisebb magyar vegyipari cégeket, hogy az unió kötelezővé tette az általuk gyártott anyagok regisztrálását – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek a Magyar Vegyipari Szövetség igazgatóhelyettese. Gáspárné Bada Magda szerint ilyen az oltott mész is, amelyet főként családi vállalkozások állítanak elő.
Karol Jakubowicz médiaszakértő szerint a magyar médiacsomag megteremti az intézményes és jogi keretet az önkényes beavatkozásra a véleménynyilvánítás szabadságába, számtalan csapdát kreál a média és az újságírók számára. A szakértő - akit az EBESZ média képviselője kért fel a magyar médiatörvény értelmezésére - a Vasárnapi Híreknek nyilatkozott.
Viszonylag kevés magyar vállalkozás ismeri, hogy milyen előnyökkel járnak azok a programok, amelyek a munkavállalókat valamilyen módon részesítik a cég eredményeiből. A cég iránti lojalitás növekedése, alkalmazotti összefogás, a dolgozók tulajdonosi, részvényesi tudatának erősítése - ezek a legfőbb előnyei a munkavállalók pénzügyi részvételét biztosító programoknak a munkavállalók és a munkaadók…
Lady GaGa hazudott, amikor azt állította, hogy mindenhonnan kiközösítették feltűnő viselkedése miatt. Egykori iskolatársai szerint az énekesnő mindig is szürke egér volt.
A Guardiola-éra legmeglepőbb vereségét szenvedte el a Barcelona a Nou Campban, az előzetesen lesajnált Hércules Alicante ellen (0-2). Mindkét gólt a Borussia Dortmundból igazolt paraguayi válogatott, Nélson Haedo Valdéz szerezte. A Real Madrid a vártnál sokkal nehezebben nyert az Osasuna ellen, Ricardo Carvalho találatával (1-0). Vezet az Atlético: Diego Forlán még mindig vb-formában van!
Meggyalázták a Koránt a szombati New York-i tüntetéseken. Egy férfi lapokat tépett ki a muszlimok szent könyvéből, egy másik pedig vécépapírként használta azokat.
Három hét múlva szavazhat az ország mintegy 8,2 millió választópolgára arról, kik képviseljék őket a következő négy évben saját településükön és a megyei közgyűlésben; ugyanekkor választja meg a 13 magyarországi kisebbség is helyi képviselőit.
Összesen tizennégy embert állított elő a rendőrség a szombati Újpest-Ferencváros labdarúgó-mérkőzéssel kapcsolatos biztosítási feladatok ellátása során; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen a mérkőzést megelőzően történt késelés miatt.
Kétnapos ülést tart az Országgyűlés hétfőn és kedden, ezzel megkezdődik a parlament őszi ülésszaka. A hétfői ülésen napirend előtt beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök. Kedden a 2009-es költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatról vitázik a Ház.
Holnaptól kaphatják meg a választók adatait az októberi önkormányzati választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek. Az információkat külön kérni és kell és fizetni kell értük. Az adatvédelmi biztos már az országgyűlési választás előtt szorgalmazta, hogy a jogalkotó tegye lehetővé: a választók megtilthassák adataik kampánycélú kiadását.
Agresszívan terjeszkedik a spanyol óriásbank, a Santander, a társaság most az egyik vezető lengyel bankban vásárol többségi részesedést - írja a Financial Times. A Santander nyerte meg a lengyel...
Görögországban adókedvezményeket tervez a vállalkozások számára a miniszterelnök. Jeórjiosz Papandreu egy nemzetközi vásár megnyitóján Szalonikiben úgy fogalmazott: ezzel a gazdasági növekedés ütemét szeretné felgyorsítani szeretné a pénzügyi válsággal küzdő országban.
A terrorellenes harc folytatóinak "a terrorizmus forrására és bölcsőjére" kell összpontosítaniuk - jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli merényletek évfordulóján, egyértelműen Pakisztánra célozva.
Minden méltóságát félredobva, fittyet hányva az etikettre törvénytelen röhögésben tört ki a hercegi pár egy egyszerű protokolláris eseményen. Károlyék egy sípoló játékmacska-csapaton úgy nevettek, hogy a könnyük is kicsordult.
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak. Az MTI úgy tudja, az áldozat egy ecuadori állampolgár, aki a Budapesten megrendezett triatlon világbajnoki sorozat döntőjének résztvevője volt
Összesen 14 embert állítottak elő a rendőrök szombat este az Újpest–Fradi mérkőzés alatt és után Budapesten. Volt olyan szurkoló, akit garázdaság, volt, akit valamilyen szabálysértés, de még olyan is akadt köztük, akit közszeméremsértés miatt vittek be. Mindannyian hazamehettek már.