2010. július 9. péntek

júl. 9
17:57
Léghajóval mozgósítják az olajtisztító csapatokat (ATV)
Már korábban is bevetették a katonai repülő alkalmatosságot.
júl. 9
17:59
Fellegi: a kormány kiszámítható támogatási rendszerre törekszik (Infostart)
A kormány célja egy kiszámítható támogatási rendszer bevezetése - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Knorr-Bremse vállalatcsoport új budapesti gyáregységének pénteki nyitóünnepségén Budapesten.
júl. 9
17:59
Benyújtotta lemondását a Duna Televízió elnöke? (HírTV)
Benyújtotta lemondását a Duna Televízió elnöke, egybehangzó hírügynökségi értesülések szerint Cselényi László döntését várhatóan csak a jövő héten jelenti be.
júl. 9
17:59
Benyújtotta lemondását a Duna Televízió elnöke (Metropol)
Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - értesült pénteken az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásból.
júl. 9
17:59
Korrigálta a csütörtöki nagy emelkedést a tőzsde (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,27 százalékos csökkenéssel zárt pénteken
júl. 9
18:03
Schumacher elégedettebb a fejlesztésekkel (F1világ)
Michael Schumacher ugyan tisztában van azzal, hogy a pénteki edzések nem mérvadóak, mégis úgy gondolja, hogy az elmúlt versenyen már bevetett újításaik sokkal jobban működnek a hétvégi futamnak helyet adó Silverstone-ban.
júl. 9
18:15
Bosszúból változtatja meg fia nevét (BorsOnline)
Martin Demichelis, az argentinok és Bastian Schweinsteiger, a németek sztárja klubtársak a Bayern Münchenben. Jóban is vannak, vagy talán csak voltak, ugyanis a védő felesége, Evangelina Anderson iszonyatosan kiakadt Schweinire.
júl. 9
18:15
Lemondott a Duna TV elnöke (Blikk)
Cselényi László a kuratórium ülésén jelentette be állítólag a lemondását. A Duna TV vezetését a hét elején támadta az egyik fideszes kurátor, hogy száz milliókat nyeltek le különböző cégek a Duna TV-vel között szerződéseknek köszönhetően.
júl. 9
18:15
Mindennapi szokásaikban is zöldebbek a pekingiek (Infostart)
Nem maradt visszhangtalanul a kínaiak körében a pekingi kormánynak az a vállalása, hogy jelentősen csökkenti szén-dioxid-kibocsátást - derült ki egy felmérésből. A pekingiek környezettudatosabban élnek, amelynek bizonyítéka, hogy 10-ből kilencen a jövőben csak energiatakarékos terméket akarnak vásárolni.
júl. 9
18:15
Elhunyt Dienes Gábor (Infostart)
Életének 63. évében elhunyt Dienes Gábor Munkácsy-díjas festőművész - tájékoztatta özvegye pénteken az MTI-t.
júl. 9
18:15
A rekordhőség okozhatta a tragédiát a Delaware folyón (Infostart)
Megtalálták annak a magyar lánynak holttestét péntek reggel a Delaware folyóban, aki egy magyar fiúval együtt eltűnt egy philadelphiai városnéző vízibusz balesetében. A jármű azért válhatott mozgásképtelenné a Delaware folyón, mert motorja túlforrósodott. A napokban rekord hőség uralkodik a térségben, Philadelphiában kedden 39 Celsius fokot mértek, ezzel megdőlt a korábbi 37 fokos napi rekord.
júl. 9
18:15
Kulcsemberei és Löw nélkül edzettek a németek (HírTV)
Szövetségi kapitánya nélkül edzett a bronzmérkőzésre készülő német labdarúgó válogatott. Joachim Löw állítólag lebetegedett, ezért nem tudta megtartani a tréninget. A csapatkapitány Philipp Lahm szintén influenzás, míg Lukas Podolski és Miroslav Klose kisebb sérülés miatt nem lehetett jelen a válogatott edzésén.
júl. 9
18:15
Elhallgatott az olasz média Berlusconi miatt (Kripto Akadémia)
Nem jelent meg pénteken az olasz lapok többsége, a főbb rádió- és tv-csatornák ritkábban sugározták hírműsoraikat, s nem frissítették oldalaikat az online hírújságok. Az olasz sajtó munkatársai "csendnapot" tartottak, amivel Silvio Berlusconi miniszterelnök kormányának új törvénytervezete ellen tiltakoztak, amely korlátozná a telefonos lehallgatásokat és azok publikálhatóságát.
júl. 9
18:15
Újság nélkül maradtak az olaszok (hirado.hu)
A sajtó munkatársai "csendnapot" tartottak, amivel Berlusconi miniszterelnök kormányának új törvénytervezete ellen tiltakoztak, amely korlátozná a telefonos lehallgatásokat és azok publikálhatóságát
júl. 9
18:15
Nem csinálnak politikai üldözést a 2006-os őszi eseményekből + videó (ATV)
Meghallgatták Petrétei Józsefet.
júl. 9
18:17
A Fidesz elnöksége Kövér mellett (HírTV)
A Fidesz kétnapos elnökségi ülésének napirendjén szerepelt az Országgyűlés új elnökének megválasztása - közölte a miniszterelnök szóvivője.
júl. 9
18:17
Arcon vágta a buszsofőrt egy perkátai férfi (hirado.hu)
Az agresszív utas ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult eljárás
júl. 9
18:18
Lesz tűzijáték: de csak félpénzből (Privátbankár)
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.
júl. 9
18:18
Véres, vagy szokatlan mennyiségű vizelet - Mi okozhatja? (WebBeteg)
Mire utalhat, ha a megszokottnál kevesebb, vagy több vizelet ürül szervezetünkből? Milyen betegség állhat a háttérben amikor véreset vizelünk?
júl. 9
18:33
A helyszínen életét vesztette (HírTV)
Életét vesztette az a férfi, aki autójával fának csapódott, majd árokba borult Gyomaendrőd határában.
júl. 9
18:33
Éheztették három vecsési idősotthon lakóit (Metropol)
Három illegálisan, elképesztő körülmények között működő vecsési idősotthonra bukkantak a hatóságok a TV2 Aktív című műsorának MTI-hez is eljuttatott információi szerint.
júl. 9
18:33
Az oroszok nem hiszik, hogy valódi kémeket fogtak el (Kripto Akadémia)
Megérkezett Moszkvába az Egyesült Államokból az amerikai-orosz kémcsere keretében kiutasított tíz személy.
júl. 9
18:33
Meggyilkoltak egy férfit Bak közelében (hirado.hu)
A halott férfira saját otthonában bukkantak rá
júl. 9
18:35
Intézkedő rendőrt gázolt a román Audi (HírTV)
Intézkedő rendőrt gázolt el egy román rendszámú Audi. A kocsit csempészés gyanúja miatt követték Fehérgyarmattól és a kisari Tisza-híd előtt akarták megállítani.
júl. 9
18:36
Visszavett a gyorshajtásból a hazai parkett (Privátbankár)
Korrigálta a tegnapi nagy emelkedést a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 0,27 százalékos csökkenéssel, 22.593 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Ri...
júl. 9
18:36
Alonso: Ennyi nem lesz elég a sikerhez (F1világ)
Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy javulnia kell csapatának a szombati időmérő előtt, ha harcba akar szállni a Red Bull Racing versenyzőivel a pole pozícióért Silverstone-ban.
júl. 9
18:51
Neten keres partnert Susan Boyle (BorsOnline)
A Britain's Got Talent című showműsor legszenzációsabb hangja saját tehetségkutatót indít, hogy duettpartnert találjon legújabb lemezéhez. Az indulóknak a Silent Night című karácsonyi dalt kell zenekíséret nélkül előadniuk, s az erről készült felvételt feltölteni az énekesnő YouTube oldalára.
júl. 9
18:51
Felvonulhatnak a homoszexuálisok (HírTV)
Tudomásul vette a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Szivárvány Misszió Alapítvány holnapi Andrássy útra tervezett vonulásos rendezvényének bejelentését.
júl. 9
18:51
Egymillióra bírságolta az AXA Bankot a PSZÁF (hirado.hu)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, azonnali hatállyal kötelezte a bankot a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések betartására
júl. 9
18:51
Nincsenek felkészülve az önkormányzatok az árvízre + videó (ATV)
A Jam vendége volt Lehel László a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány kuratóriumának soros elnöke. A felsőzsolcai árvízkárosultak panaszával kapcsolatban – miszerint a károsultak nem kapták meg a nekik szánt adományt – elmondta, hogy hozzájuk nem érkezett ilyen panasz, az önkormányzatok pedig nincsenek felkészítve egy ilyen katasztrófa kezelésére. Úgy látja, hogy ahol már volt árvíz, és ugyanaz a…
júl. 9
18:53
Tömegkarambol az M0-áson - fotók (BorsOnline)
Gyerekek is megsérültek abban a balesetben az M0-ás autóúton, melyben öt - három holland, egy osztrák és egy magyar - személyautó ütközött össze. Az elkerülőn óriási dugó alakult ki, mivel a forgalmat nem lehet elterelni.
júl. 9
18:53
Újra lehet disznót vágni (hirado.hu)
Az eddigi rendeletek tiltották az otthoni disznóvágást, és tiltották a házilag előállított aszalt és füstölt áruk értékesítését is
júl. 9
19:09
Sorozatszínésszel kavar a Jóbarátok sztárja (BorsOnline)
Jennifer Anistonra ismét rátalált a szerelem. Christopher Gartin a szerencsés pasi.
júl. 9
19:09
A kormány visszaadta az 1 milliárdot a sportnak (HírTV)
Visszaadta a kormány az olimpiai felkészüléstől korábban elvont 1 milliárd forintot. Az összeget a 2010-es költségvetés általános tartalékából csoportosította át azonnali hatállyal a kabinet az ötkarikás játékokra és a szabadidősport támogatására.
júl. 9
19:09
Szávay elődöntős (Metropol)
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert pénteken Alizé Cornet ellen a 220 ezer dollár összdíjazású GDF Suez Grand Prix elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztorna negyeddöntőjében.
júl. 9
19:09
Traktor gázolt halálra egy kerékpárost (hirado.hu)
A belterületi kereszteződésbe érkező traktor sofőrje nem adott elsőbbséget a kerékpárral, szabályosan közlekedő 70 éves helybéli férfinak és elgázolta
júl. 9
19:09
Mexikó: 700 millió dolláros kár, 120 ezren vesztették el otthonukat (ATV)
Egy hete vonult le a hurrikán.
júl. 9
19:12
900.000.000 forint és a sertéstelep esete (ProfitLine)
Több mint 900 millió forintból korszerűsítették a fábiánsebstyéni Pankota-Kórógy Sertéstenyésztő és Takarmányelőállító Kft. hizlaldáját; a beruházás egy háromlépcsős korszerűsítés utolsó állomása volt - közölte a pénteki átadó kapcsán a cég ügyvezetője az MTI-vel.
júl. 9
19:27
Lőttek a baltával támadó férfire (Blikk)
Baltával támadt rendőrökre egy férfi Válon. A figyelmeztető lövések nyomán a támadó megadta magát, rendőri kísérettel, megbilincselve vitték kórházba.
júl. 9
19:27
Halálra gázolta a kerékpárost a traktor (HírTV)
Életét vesztette az az idős kerékpáros, akit elgázolt egy traktor Mezőberényben. A végzetes baleset pénteken késő délután, öt óra körül történt a Békés megyei kisváros belterületén.
júl. 9
19:27
Négymillióra bírságolták a K and H Bankot (hirado.hu)
A bank megsértette az ügyfélkapcsolatra vonatkozó egyes rendelkezéseket
júl. 9
19:29
Baltával támadt a rendőrökre egy férfi Válon (hirado.hu)
A figyelmeztető lövések nyomán a támadó megadta magát, rendőri kísérettel, megbilincselve vitték kórházba
júl. 9
19:42
A Williams megtartja új kipufogóját (F1világ)
A Williams istálló megerősítette, hogy megtartja új kipufogórendszerét a hétvége hátralévő részére, miután elégedett volt annak működésével a Brit Nagydíj első két szabadedzésén.
júl. 9
19:45
„A kikényszerített hálapénz nem egyeztethető össze az hivatással” (HírTV)
Nem szigorítana a kikényszerített hálapénzért járó büntetési tételen a nemzeti erőforrás miniszter. Réthelyi Miklós a szabályok betartatására helyezné a hangsúlyt. A gyermekszülés levezetéséért előre elkért tarifa jelenleg is vesztegetésnek minősül. A hírTV egyébként talált olyan szülész-nőgyógyászt, aki ellen rendőrségi eljárás indult egy kismama feljelentése nyomán.
júl. 9
19:45
Súlyos fejsérülést szenvedett egy vonatból kizuhant lány Fonyódligeten (hirado.hu)
A 19 éves lány a peronra esett a mozgó vonatról
júl. 9
19:45
Szétverné rajongóit, elégette pólóját a magyar sztárénekes (ATV)
Sok stressz érte az utóbbi időben.
júl. 9
19:47
Villa vagy Sneijder nyerheti a vb aranylabdátját (HírTV)
Kihirdette tíz jelöltjét a világbajnoki aranylabdára a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség. A névsorban található a gólkirályi címért versenyben lévő David Villa és Wesley Sneijder.
júl. 9
19:48
A peronra zuhant egy lány a mozgó vonatból (Blikk)
júl. 9
20:03
Antal Nimród rendezéséért rajong a CNN kritikusa (Infostart)
Nagy magabiztossággal rendezte meg a tehetséges Antal Nimród magyar-amerikai rendező a Ragadozók című filmet, amely egy hagyományos B-kategóriás akciófilm, egyfajta anti-Avatar - írta a pénteken debütált filmről a CNN.
júl. 9
20:03
Az olimpiai ezüstérmessel egy csoportban a magyarok (Metropol)
A magyar válogatott többek között az olimpiai ezüstérmes Izland csapatával került azonos csoportba a 2011-es, olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság pénteki, Göteborgban rendezett sorsolásán.

Keresés