A számvevőszéki és költségvetési bizottság álláspontja szerint Szász Károly a tavalyi bruttó átlagkereset tízszeresére jogosult, az alelnökök a kilencszeresére
Mark Webber diktálta a tempót a Brit Nagydíj második szabadedzésén, ahol többeknek meggyűlt a baja a pálya új részével. A Red Bull ausztrálja mögött Fernando Alonso és Sebastian Vettel végzett az első háromban.
A Shrek animációs filmsorozat negyedik, befejező része, A tetovált lány című svéd krimi filmváltozata, valamint egy Jim Carrey és Ewan McGregor főszereplésével készült groteszk komédia is szerepel a hét mozipremierjei között. A filmbemutatókról Dudás Viktor, a Vox Mozimagazin főszerkesztőjének értékelését olvashatják.
Gyerekek raboltak ki egy fiatal férfit a szolnoki állomásnál csütörtökön éjjel - közölte a rendőrség. Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken arról tájékoztatott: két gyerek egy 18 éves fiatalt támadott meg csavarhúzóval a vasútállomás egyik kijáratánál. Előbb kifigyelték, majd követték, aztán megfenyegették és kirabolták.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének mai határozata alapján 4 milliós bírságot kapott a K&H Bank, mivel nem tett eleget az ügyfelekkel szemben fennálló tájékoztatási és tájékozódási...
Július elejétől jelentősen csökkentette lakossági jelzáloghiteldíjait a Raiffeisen Bank. A július 5-étől folyósított forint alapú lakásvásárlási célú hitelek esetében 80, szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében 70 bázisponttal mérsékelte a bank ügyfelei törlesztési terheit. Az elengedett díjak mellett kényelmi szolgáltatás jár az ügyfeleknek, SMS-ben kapnak értesítést lakáshitelük…
A demokrácia és a jogállamiság győzelmének tartja a Fidesz, hogy Sólyom László államfő aláírta a médiacsomag alkotmánymódosító részét. L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a következő két hétben a csomag többi elemét is el fogják fogadni az eredeti ütemterv szerint, és megkezdik a médiatartalmaktól szóló szabályozás…
A nemzetközi befektetői hangulat mai további, igaz nagyon enyhe javulásával párhuzamosan minden különösebb "csapkodás" nélkül a 280-as szint alá tudott jutni a forint az euróval szemben, így kéthetes...
Az energiaszolgáltató az utóbbi időben többféle kommunikációs tendert írt ki. Négy ügynökség, négyféle feladat. Most minden kiderül, íme a szerencsés győztesek listája.
Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - tudta meg az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásokból.
SZEGED — A Beatles még létezett, amikor a SZIN beindult. A Szegedi Ifjúsági Napokat ugyanis 1968-ban rendezték meg először, és hamar híre ment, hogy itt nemcsak tűrt, hanem tiltott együttesek is felléphetnek.
Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke egy pénteki budapesti rendezvényen.
Egy másik holttestet is találtak a kutatócsoport tagjai a Delaware folyóban, a szerdai baleset helyszínétől nem messze - közölte pénteken a CBS. Szemtanúkra hivatkozva az amerikai csatorna azt jelentette, hogy a 16 éves magyar lány holttestének megtalálása után nem sokkal felfedeztek a folyóban egy másik holttestet a Walt Whitman-hídnál.
A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról. Orbán Viktor miniszterelnök az elnökségi tagok álláspontját és szempontjait mérlegelve kellő időben megteszi személyi javaslatát a házelnök személyére.
A tegnapi jelentős nagy forgalmú 4.6%-os emelkedés után a BUX ma már alacsonyabb fordulaton pörgött, és a korrekció jegyében zajlott a kereskedés, így az index 16.3 milliárd forintos forgalommal 0.3...
Az egyik vezető lakásbiztosító számításai szerint minden tizedik, azaz körülbelül egymillió embert érintenek közvetlenül a májusi és júniusi vihar- és árvízkárok Magyarországon.
Visszavonta Rogán Antal (Fidesz) pénteken a bankadóhoz benyújtott módosító indítványait, ám a Számvevőszéki és költségvetési bizottság újabb módosítókat nyújtott be, amelyek azonban a Rogán-javaslattal szemben már nem csak a biztosítók egy körét, hanem a Magyar Postát, a takarékszövetkezeteket és az árutőzsdei szolgáltatókat is kedvezőbb helyzetbe hoznák az eredeti javaslathoz képest.
Korrigálta a csütörtöki nagy emelkedést a Budapesti Értéktőzsde pénteken, részvényindexe, a BUX 60,50 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 22.593,71 ponton zárt.
A Fidesz kétnapos, Alcsútdobozon tartott elnökségi ülésén konzultáltak az Országgyűlés új elnökének megválasztásáról; Orbán Viktor miniszterelnök az elnökségi tagok álláspontját és szempontjait mérlegelve kellő időben megteszi személyi javaslatát a házelnök személyére - közölte a miniszterelnök szóvivője pénteken. Sajtóhírek szerint a posztra Kövér László választmányi elnököt javasolhatja Orbán…
Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A parlamenthez benyújtott tövényjavaslathoz képest nagyobb keresetet engedélyezne a PSZÁF alelnökeinek az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága. 2010.07.09 10:53Kinevezte Orbán a...
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben péntek délután tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.
A péntekre tervezett 40 repülőjárat fele tudott elindulni Horvátországban, ahol a Horvát Légitársaság légikísérői és számos pilóta sztrájkot kezdett reggel - közölte a szakszervezet. Hrvoje Humek, a légikísérők szakszervezetének egyik vezetője azt mondta, az üzemelő járatokon a személyzet 20 százaléka dolgozik, ahogy a törvény előírja.
Az év második felében még lassabb lesz a gazdaság növekedése, mint az első félévben volt, de újabb recesszióra nem kell számítanunk - Richard Fisher, dallasi Fed kormányzó a CNBC televíziónak adott...
A befektetők kockázatvállalási hajlandósága pénteken sem lankadt a nemzetközi piacokon, a térségbeli devizák tovább erősödtek az euró negatív árfolyamkorrekciója ellenére is.
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati...
A parlamenthez benyújtott tövényjavaslathoz képest nagyobb keresetet engedélyezne a PSZÁF alelnökeinek az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága.
Újabb holttestet emeltek ki pénteken délelőtt a Delaware folyóból. A tetemet újságírók vették észre Egyelőre nem tudni, hogy a hajóbalesetben eltűnt 20 éves magyar fiatalember tetméről van-e szó.
Ma nem jelennek meg fontosabb EU-s adatok. 16.00-kor teszik közzé az amerikai nagykereskedelmi raktárkészletek mutatóit (előrejelzés A brit termelöi árak májusban 0,3%-kal csökkentek, miközben az elemzök 0,1%-os értéket vártak a legutóbbi 0,3% után. A brit külkereskedelmi mérleg májusban -8,1 milliárdos értéket hozott (elörejelzés: -7,1 Mrd, elözö: -7,3 Mrd). A mai kanadai munkaerö-piaci adatok…
A kormány idén a szokásos összeg feléből, mintegy 150 millió forintból rendezi meg az augusztus 20-i ünnepségeket - jelentette be a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára.
Benyújtotta lemondását Cselényi László, a Duna Televízió elnöke - tudta meg pénteken az MTI a televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumához közeli forrásokból. A Duna Televízió részéről a hírt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudták.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elítélte pénteken azt a támadást, amely márciusban egy dél-koreai hadihajó elsüllyedését okozta, de a támadást nem írta közvetlenül Észak-Korea számlájára.
Az elmúlt években 300 millió forint körüli összegbe került az ünnepség megrendezése, idén ennek az összegnek a felét fordítják a tűzijátékra és a hozzá kapcsolódó rendezvények sorozatára