A tegnapi kereskedési napon az OTP árfolyammozgása azért kissé ideges piacra utalt. Ennek oka részben a kedden közzétett amerikai vállalati és makró adatok, de az is közrejátszott, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) alacsony jegyzési érdeklődés miatt tízmilliárd forinttal csökkentette a kibocsátást a keddi 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción. Ugyanakkor a BUX szűk sávban, nulla körül…
Az amerikai piacoknak sikerült ledolgozniuk a nyitás utáni 1%-os mínuszokat, és a keddi nap végére a főbb amerikai indexek 1% körüli pluszokkal örvendeztették meg a befektetőket. A napon belüli...
Megszüntették a munkaviszonyát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egykori rektorának, akit ugyan még nem ítéltek el befolyással való üzérkedés miatt, de a vádamelési javaslat tettek ellene - írja a Magyar Nemzet
Az előzetes várakozásokat is felülmúló negyedéves eredményről számolt be tegnap este az amerikai piacok zárása után az Apple, ezzel némiképp enyhült az utóbbi napokban tapasztalt feszültség a cég körül, amelyet az iPhone 4 "antenna problémája" okozott.
Az október 3-án esedékes önkormányzati választások előtt nyilvánvalóan nem áll szándékában a kormánynak újabb megszorító intézkedéseket bejelentenie - írják a Raiffeisen Bank elemzői legutóbbi...
MAGYARORSZÁG — Minél kevesebb ruhadarab és fedett testfelület! – ez az első számú öltözködési szempont a rekkenő hőségben, annál is inkább, mert mától újra hőségriadót fújtak az egész ország területére. A hölgyek, bár sokan szívesen lemondanának a melltartóról, mégsem biztos, hogy megtehetik.
Az örvendetesen megsokasodott diákcserék sorában alighanem kivételes, amelyet a közelmúltban szervezett a párizsi külváros, Clichy egyik iskolája és a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ. Ez utóbbi ad helyet az Erdélyi utcai Általános Iskolának és Gimnáziumnak, mégpedig a „mély” Józsefvárosban.
A KEG bejelentette, hogy a Solymász-95 Kft. a tegnapi napon tőzsdei forgalomban KEG részvényeket adott el, így a 25%-os küszöbérték átlépésével KEG részvényeinek darabszáma 2,000,000 darabra,...
A munkaügyi ellenőrzés után már rendőrök is nyomoznak az ügyben, hogy a Tesco tényleg elcsalt-e 700 millió forintot a megfélemlített munkavállalóitól. Kedden előbb munkaügyi felügyelők, majd délután nyomozók jelentek meg a Budapest határában lévő hipermarketben....
Annak a pillanatnak milliók lehettek tanúi, amikor Barack Obama az amerikai választások éjszakáján emelvényre lépett, hogy nyertesként mondja el beszédét.
Parázs vita alakult ki az ORCO és a horvát privatizációs alap, a CPF között. Az ingatlanfejlesztő szerint a korábban állami tulajdonú Suncani Hvar-ra kapcsolatos részvényesi megállapodást számos...
Ahelyett, hogy bontóba kerülnének, a kiszolgált autók fele eltűnik örökre. De hol vannak ezek? Ellopják őket, persze csak papíron, vagy ott hagyják az erdőszélen, gyerekek játszanak bennük a tanyán, vagy a sufniban állnak bakon. Azt nem is feltételezzük, hogy illegális bontás után tovább élnek másik tucatnyi társukban....
Rekordot ünnepel a magyar film a pénteken kezdődő szarajevói filmfesztiválon: a játékfilmversenybe meghívott kilenc mozgókép közül hármat magyar rendező jegyez.
Az elmúlt negyedévekhez hasonlóan az elemzői várakozásokat meghaladó számokat tett közzé az Apple tegnap, a piacok zárása után publikált negyedéves gyorsjelentésében, aminek hatására a vállalat...
Kedden sokáig külön utakon járt a forint, miután a romló nemzetközi hangulat ellenére erősödni tudott. Kiváló teljesítményét a szerda reggeli kereskedésben is tartja, melynek köszönhetően messzebb...
A német kormánynak a jelentős külföldi nyomás ellenére sem szabad már jobban stimulálnia a gazdaságát - véli Hans-Werner Sinn a müncheni egyetem professzora, aki szerint a világ országai által a...
Lothar Matthäust megcsalja a neje. A Bild című német bulvárlap olyan fotókat közölt, amelyeken felesége, a 22 éves Liliana egy úriemberrel ölelkezik és csókolózik. A férfi nem Matthäus.
A japán részvénypiacot leszámítva emelkedés mutatkozik az ázsiai piacokon az Apple eredményének köszönhetően erősödő technológiai részvényeknek, valamint annak, hogy várhatóan a kínai kormányzat még az idén visszavonhatja a korábbi megszorító intézkedéseit.
A tegnapi veszteségek után emelkedéssel indulhatnak az európai piacok az Apple erős negyedéves eredményéből fakadó optimizmust meglovagolva. Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 ötven pont körüli előrelépéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 negyvenöt pont körüli erősödéssel nyithat szerdán.
Kivégeztek egy kettős gyilkosság miatt elítélt férfit az Egyesült Államokban kedden. Texasban idén ő volt a tizenötödik, akinek beadták a méreginjekciót.
Orbán Viktor miniszterelnök Angela Merkel kancellár meghívására egynapos, bemutatkozó látogatást tesz Berlinben szerdán: a két politikus tárgyalásainak eredményeit közös sajtóértekezleten összegzi a kancellári hivatalban.
Béndek József, a vám- és pénzügyőrség testület július közepén kinevezett országos parancsnoka a Világgazdaságnak kijelentette: az adóhatósággal való összeolvadás és az új feladatok ellenére nincs szükség létszámnövelésre. A meglévő állomány átcsoportosításával, a képzési rendszer javításával hatékonyabbá tehető a munka.
Még a zárószavazás előtt kiveszik a bankadó törvényből a 2007 júliusa óta alapított biztosítók kedvezményét - értesült a Napi Gazdaság. A bankadóhoz kapcsolódó módosítást eredetileg Rogán Antal...
A szocialista párt is annak drukkol, hogy a forint árfolyama minél gyorsabban stabilizálódjon, mert amit a Fidesz csinál az abnormális, olyan dilettáns gazdaságpolitika, ami egyszerűen tönkreteszi a magyar fizetőeszközt – mondta Burány Sándor az ATV reggeli műsorában. Rossz a minimálbérért dolgozóknak, a kisvállalkozásoknak, rossz mindenkinek, aki forinttal fizet és munkájáért forintot kap,…
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,32 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 21.943,70 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama, a Mol kivételével, erősödött az előző napi záráshoz képest. Nézzük, mire számíthatunk a folytatásban!
Az intézményi ügyfelek közvetlen kiszolgálása prioritást élvez a német tőzsdénél, az üzemeltető elnöke szerint a közvetítő bankok és vagyonkezelők nem fognak kárt szenvedni mindezzel, egyszerűen új...
Meredeken csökkent a Yahoo részvénye a keddi napon, miután a második negyedéves bevételének növekedése mindössze 2 százalékos volt, ez pedig elmaradt az előzetes várakozásoktól.
Tegnap Amerikában napon belül nagyot fordultak a tőzsdék, ez ma pozitív iránymutatást adhat a hazai piacnak is. Ráadásul az IMF-mizéria is elülni látszik, a forint pedig szépen erősödik ma reggel,...
A pénzügyi termékek, szolgáltatások szélesebb spektrumát kínálhatja jüanban, a kínai nemzeti valutában Hongkong egy kiegészítő megállapodásnak köszönhetően, amelyet a kínai jegybank és a kínai különleges közigazgatási övezet pénzügyi vezetője írt alá.
A részvénypiac forgalma 17,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények árfolyama, a Mol kivételével, erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol esését nem magyarázza olyan friss hír, ami a céget, vagy az olajpiacot érintené, nézzük meg tehát technikai alapon az árfolyamot.
Alakul a mezőny, egyre jobban formálódik a döntősök csapata – árulta el Presser Gábor a Borsnak. A Megasztár5 zsűritagja minden munkáját félretette a tehetségkutató javára.
LOS ANGELES — Kamerák és fotósok kereszttüzében vonult börtönbe Lindsay Lohan (24). A színésznőt 90 napi börtönbüntetésre ítélte a bíróság ittas befolyásoltság alatti vezetésért. Büntetését tegnap, helyi idő szerint 8.30-kor kezdte meg.
A hosszú nyári szünetben sokkal nehezebb megoldani a gyerekek étkezését, így könnyebben előfordulhat, hogy az iskolások azt esznek, amit éppen találnak otthon, vagy gyorsételekre költik a zsebpénzüket. Ráadásul a rendszeres testnevelésórák és edzések hiánya is okozhat náluk súlygyarapodást, így érdemes ebben az időszakban is nagyobb hangsúlyt fektetni az egészségükre.
A Samuel Eto’o kocsijával Röszkén lebukott sofőr szabadlábon várja, míg a rendőrök felgöngyölítik az ügyet. Közben kiderült, a Bentley-t Görögországba vitték volna.
HEPPENHEIM — Szeretné emlékezetessé tenni a vasárnapi Forma–1-es Német Nagydíjat Sebastian Vettel (23). A Red Bull Racing pilótája hazai közönség előtt győzni akar, ráadásul ajándékkal kedveskedik a szurkolóknak.
Kigyulladt egy személyautó kedd éjjel a főváros III. kerületében, egy irodaház mélygarázsában. A lángokat a nagy erőkkel kivonuló tűzoltók megfékezték.
Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátor és felesége, Elena Ceausescu földi maradványait a fiuk kérésére hantolták ki, hogy DNS-vizsgálattal megállapítsák, hogy valóban a szülei fekszenek-e abban a sírban
Politikai vita robbant ki az ártéri építkezéssel kapcsolatban, elsősorban az üzletláncokat éri támadás az Auchan miskolci (felsőzsolcai) esete kapcsán....