2010. július 21. szerda

júl. 21
7:48
Izrael benyújtotta jelentését a Gázai övezeti offenzíváról (Metropol)
Izrael benyújtotta a másfél évvel ezelőtti Gázai övezeti offenzíváról szóló jelentését az ENSZ-nek, és eszerint az izraeli hadsereg lépéseket tesz arra, hogy esetleges újabb háborúkban kevesebb polgári áldozat okozója legyen, valamint szigorítja a rendkívül gyúlékony fehér foszfor bevethetőségét.
júl. 21
7:48
Sukoró-ügy: nem tűrték az ellenkezést (HírTV)
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mivel az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását. A cég ellenszegülő vezetőjét januárban leváltották, az új, múlt héten eltávolított menedzsment pedig még ügyészségi kérésre sem volt hajlandó átadni a sukorói…
júl. 21
7:48
96 ezer gólya készülhet az egyetemekre (Alternatív Energia)
Magasabbak lesznek a felsőoktatási felvételi ponthatárok, mégis a tavalyinál valamivel több, úgy 96 ezer új hallgatóval számolhatnak a felsőoktatási intézmények - írja a Népszabadság szerdai száma.
júl. 21
7:48
A 2-es típusú cukorbetegség kezelése (WebBeteg)
A betegség kezelése egy életen át tartó elkötelezettséget jelent rendszeres vércukorszint-ellenőrzéssel, egészséges étkezéssel, rendszeres mozgással, esetleg gyógyszeres kezeléssel.
júl. 21
7:50
Ma vitatják meg a "médiaalkotmányt" (Alternatív Energia)
Az öt részből álló fideszes médiacsomaghoz tartozó úgynevezett "médiaalkotmány" általános vitáját folytatja le ma az Országgyűlés.
júl. 21
7:51
Sukoró-ügy: nem tűrték az ellenkezést (ProfitLine)
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési (ITDH) Zrt.-vel is összerúgta a port Sukoró-ügyben a Gyurcsány-kabinet, mert az állami cég nem tartotta kívánatosnak a kaszinókomplexum felépítésének közpénzből történő támogatását - mondta Rétfalvi György, az ITDH leváltott vezérigazgatója a Magyar Nemzet szerdai számában.
júl. 21
7:53
A Volvo Hungária Kft. szervizelheti a BKV Volvo buszait (ProfitLine)
Darabonként évi nettó 2 millió forintos ajánlattal nyerte el a Volvo Hungária Kft. a Budapesti Közlekedési (BKV) Zártkörűen Működő Részvénytársaság hirdetmény közzétételével indult tárgyalásos közbeszerzési eljárását a BKV Volvo márkájú autóbuszainak szervizelésére - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
júl. 21
7:54
Hallgatói szolgáltatásait fejleszti a Debreceni Egyetem (HR Portál)
A hallgatók gyakorlati képzését és munkaerő-piaci elhelyezkedését segítő szolgáltatások fejlesztésére nyert el csaknem 600 millió forint uniós támogatást a Debreceni Egyetem (DE).
júl. 21
7:56
Munkaügyi ellenőrzés zajlik a Tescónál (HR Portál)
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi szervezete munkaügyi ellenőrzést kezdett a Tesco-Globál Áruházak Zrt. budaörsi telephelyén - mondta Gedeon András, az OMMF szóvivője.
júl. 21
7:57
Elégedettek a luxusmárkák az Andrássy úttal (Privátbankár)
A 2010-es év első félévére óvatos optimizmus alakult ki a kereskedelmi ingatlanok piacán a Colliers International legfrissebb felmérése szerint
júl. 21
7:57
Szlovák-magyar balhé a csúcson (Blikk)
BUDAPEST — Bár látszólag jó hangulatban kezdődött a visegrádi (V4-) országok miniszterelnökeinek találkozója tegnap Budapesten, a színfalak mögött kemény tárgyalások zajlottak főleg Magyarország és Szlovákia vezetője között.
júl. 21
7:58
Nem használt a béremelés - újabb öngyilkosság a kínai cégnél (HR Portál)
Újabb, a Foxconn tajvani vállalathoz tartozó gyár alkalmazottja vetett véget életének a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartományban úgy, hogy levetette magát az üzemi szálló egyik épületéről - erősítették meg a hírt a Hszinhua hírügynökségnek kedden.
júl. 21
7:59
Hétszeres profit a Telenornál (Privátbankár)
A norvég Telenor távközlési vállalat a második negyedévben 9,494 milliárd norvég koronás adózott eredményt ért el, közel hétszer többet az egy évvel korábbi 1,375 milliárdnál. Az elemzők átlagosan 9,0...
júl. 21
7:59
Cápákkal szemez a magyar fotós (Blikk)
MAGYARORSZÁG—EGYIPTOM — Legszívesebben cápák között úszkál Selmeczi Dániel (31). A természetfotós kedvenc időtöltése, hogy a világ legveszélyesebb ragadozóiról készít képeket a víz alatt. Az eredetileg gépészmérnök Dani tíz évvel ezelőtt szeretett bele a tengerbe és a búvárkodásba.
júl. 21
8:00
Kihat a magyar légtérre is a francia sztrájk (HR Portál)
A francia légiirányítók tervezett sztrájkja miatt szerdán újabb járatokat kell törölni - közölte Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője kedden este az MTI-vel. Az easyJet párizsi járatát már kedden törölték.
júl. 21
8:06
A lex Járai törlése lesz a kormány gesztusa? - Lapszemle (Infostart)
A Napi Gazdaság információi szerint a Fidesz a gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények csütörtöki végszavazása előtt kiveszi a pénzügyi szervezetek adójából a "lex Járai" néven emlegetett passzust, amely a 2007. július elseje után alakult biztosítókat mentesítené az adó alól. A lépés gesztus lehet az IMF és az EU felé.
júl. 21
8:06
A bírókollégáktól gyűjtöttek információkat Kassaiék (Infostart)
Kassai Viktor arról beszélt az InfoRádióban, hogy segítséget kaptak egy-egy mérkőzés előtt a résztvevő csapatokkal egy nemzetbeli kollégáktól. Mesélt a kinti napirendjükről, s az étkezési szokásaikról is.
júl. 21
8:06
Figyelem! Újra támadásba lendül az irgalmatlan hőség (HírTV)
Másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos Magyarország területére szerdától szombatig. A napi középhőmérséklet ugyanis egyre több helyen 25 fok közelében vagy felette alakul. Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a meleg fokozottan megviseli az emberi szervezetet. Jobb ezért hűvös helyen lenni, és a folyadékpótlásra is figyelni kell.
júl. 21
8:06
Megrendelésre lopták a Bentleyt (Blikk)
SZEGED–BUDAPEST — Vélhetően egy közel-keleti milliomos megrendelésére lopták el márciusban Samuel Eto'o Bentley Interiorját Milánóban.
júl. 21
8:06
Berlusconi reklámozza Itáliát (Metropol)
Reklámfilmmel igyekszik marasztalni a római kormány az otthoni helyett inkább külföldi nyaralást választó olaszokat. És ki tudná jobban meggyőzni az olaszokat a miniszterelnöknél?
júl. 21
8:06
Betiltják a vuvuzelát a Tottenham stadionjában (Metropol)
Nem használhatják a szurkolók a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon megismert vuvuzelát az angol élvonalban szereplő Tottenham Hotspur stadionjában.
júl. 21
8:06
Az olajsapka jól zár, máshol van a szivárgás (Kripto Akadémia)
A mexikói-öbölbeli olajszivárgás elhárítására indított szövetségi katasztrófa-elhárítási műveletek parancsnoka kedden igyekezett eloszlatni az aggodalmat amiatt, hogy a BP által felszerelt olajfogó sapka esetleg nem jól zár.
júl. 21
8:06
Kósa: mi sem mondjuk azt, hogy coki (hirado.hu)
Társadalmi szolidaritást vár a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyarországon lévő, külföldi cégektől
júl. 21
8:06
Milyen kártevőkkel találkozhatunk nyárig? (Édenkert)
Május közepéig, amíg a talaj fel nem melegszik, ne palántázzunk olyan nyári zöldségeket, mint például a paradicsom, a padlizsán, a kúszónövények, a gyógynövények vagy az egynyári növények. Még mielőtt az új levelek megjelennének, ellenőrizzük, és szükség esetén kezeljük a növényt a kártevők ellen.
júl. 21
8:06
Bencsik: "nincs más út, minden ebbe az egy irányba vezet" (Portfolio)
Mennyi pénzt fog költeni az új kormány a lakáspolitikára? Mennyivel emelkedik a lakástakarék-pénztárak maximális állami támogatási mértéke? Hogyan segíthetik az ltp-k a lakásfinanszírozást? Hogyan...
júl. 21
8:06
Csökkent az üzemanyagok ára (ATV)
Akár 30 forintos eltérés is lehet a kutak között.
júl. 21
8:08
Egyiptomi istenszobrocskát tártak fel Nagy-Britanniában (hirado.hu)
A leletek közül a legértékesebb egy szénserpenyő, amelyet Harpokratész bronzszobra díszít
júl. 21
8:10
Merkellel tárgyal Orbán (hirado.hu)
Bemutatkozó látogatást tesz ma Berlinben a német kancellárál a magyar miniszterelnök
júl. 21
8:15
Fiút szült Oszter Alexandra (BorsOnline)
Életet adott első gyermekének Oszter Alexandra, a baba és édesanyja is egészséges.
júl. 21
8:15
Rendőrök vitték el Hien bátyját (Blikk)
BUDAPEST — Míg a Megasztár 4. üdvöskéje, Nguyen Thanh Hien (16) Vietnamban izgul letartóztatott édesapja Tuan és házi őrizetbe lévő édesanyja Ahn sorsáért, addig a Nemzeti Nyomozó Iroda gőzerővel dolgozik a nemzetközi méretű embercsempészési ügyben.
júl. 21
8:24
A magyarok többsége itthon nyaral (Infostart)
A 18-64 évesek kétharmada tervezi, hogy elutazik valahova, míg közel egynegyedük várhatóan nem megy nyaralni - derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből, melyben az idei nyaralási terveket vizsgálták.
júl. 21
8:24
Berlinben tart előadást Orbán (HírTV)
Szerdán egynapos látogatásra Berlinbe utazik Orbán Viktor. A miniszterelnök a német fővárosban találkozik és megbeszélést folytat többek között Angela Merkel német kancellárral.
júl. 21
8:24
Szőlőskert a vár tövében (Blikk)
BUDAPEST — Szőlőskertet telepítenek ősszel a budai vár Fehérvári rondellája alatt húzódó lejtőn. A 0,7 hektáros területen kézi művelésű kék szőlőt termesztenek, a tőkéket a helyben kialakított tangazdaság diákjai gondozzák majd a Főkert felügyelete alatt.
júl. 21
8:24
Védett övezeten kívül is vadásznak a lányokra (Alternatív Energia)
A rendőrségi tapasztalatok alapján leszűrhető, hogy a nyári időszakban megnövekszik a tiltott kéjelgők száma, akárcsak a rendőrségi ellenőrzéseké. A helyzetet jól jellemzi, hogy az utóbbi másfél hónapban több olyan eset is előfordult, hogy egy-egy prostituáltat többször állított elő a rendőrség, mert folyamatosan visszatértek oda, ahol elkapták őket. A lányok szerint viszont csak a rendőrségi…
júl. 21
8:24
Itthon egyre népszerűbb a digitális dokumentumkezelés (hirado.hu)
Az információkezelés folyamatának lényege, hogy a szolgáltató biztosítja a zavartalanul áramló integrált információk gyors és biztonságos elérését
júl. 21
8:24
Econet részvény elemzés (ProfitLine)
Alapjában véve csökkenő tendenciát mutat az árfolyam, legalábbis a tavaly novemberben bekövetkezett erőteljes emelkedés korrekcióját éli továbbra is.
júl. 21
8:24
Ugorjunk rá a technológiai papírokra (Nomura) (Portfolio)
Meglehetősen pozitív véleménnyel van a technológiai szektorról a Nomura, az eddig napvilágot látott gyorsjelentések pedig csak megerősítik az elemzők folytatódó eredménynövekedérse, valamint a...
júl. 21
8:24
Ismét hőségriasztás van érvényben (ATV)
Szombatig tart a figyelmeztetés.
júl. 21
8:24
Zeffirelli az Arénában (Metropol)
Olaszos temperamentummal a világ legnagyobb operaszínpadaként emlegetik a szervezők a Veronai Arénát, ahol idén is népszerű művek nagyszabású előadásaival várják a műfaj szerelmeseit.
júl. 21
8:26
Ázsiai záró kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
Az amerikai ABC-fogyasztói bizalom a július 18-i héten -44 pontról -45 pontra romlott. Az ausztrál Westpac-indikátorok májusban +0,2%-os értéket hoztak (elözö: 0,0%). Az AUD/USD alig reagált az adatokra. Az EUR/JPY 76 pipes sávban mozgott, 112,85 és 112,09 között. Ellenállás 113,64-nél, míg támogatás 111,73-nál található. Az EUR/CHF árfolyama 1,3549 és 1,3578 között alakult. Támogatás 1,3481-nél,…
júl. 21
8:26
Megtisztul a Parkszínpad (Blikk)
BUDAPEST — Rendbe teszi a XI. kerületi önkormányzat a Budai Parkszínpad és környékét, ezért nekiláttak az évek óta üresen álló épület kitakarításának. Az 1500 négyzetméteres terület az utóbbi időben hajléktalanok tanyájává vált, és gaz verte fel.
júl. 21
8:26
Erős földrengés rázta meg Iránt (hirado.hu)
A beszámolók szerint eddig 15 sebesültről tudni, valamint arról, hogy négy faluban házakban keletkeztek károk
júl. 21
8:26
Veszteséges nyitás után a nap végére szépítettek az USA piacok (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak a vezető amerikai részvénypiacok a keddi kereskedési napon, annak ellenére, hogy a nyitást követően erőteljes csökkenést mutattak, több cég kedvezőtlen negyedéves jelentése, és a csalódást keltő júniusi építőipari adatsor miatt. A piacok irányát azonban megfordította az Apple negyedéves eredménye miatti várakozások, valamint azon spekuláció, mely szerint a Fed azt fontolgatja,…
júl. 21
8:26
A japán tőzsde ma sem tud emelkedni (Portfolio)
Többségében emelkednek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, amit elsősorban a technológia szektor támogat az Apple tegnap esti, kedvező gyorsjelentését követően. A japán piac ma is...
júl. 21
8:26
Film készül a westernlegendáról (ATV)
Sam Raimi fogja rendezni a mozit.
júl. 21
8:26
Az egész világ Kaposvárra fülel (Metropol)
Egy héten át tartó nemzetközi kamarazenei fesztivál és jam session találkozó lesz a dunántúli városban. A koncerteket a BBC is közvetíti. A kezdeményezés célja, hogy igényes környezetbe ágyazva, nívós zenei programot nyújtsanak a közönségnek.
júl. 21
8:27
Még egy esélyt kaphatnak az üveggyár dolgozói (HR Portál)
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára Salgótarjánban folytatott tárgyalást a felszámolás alatt álló öblösüveggyár megmentéséről - olvasható a salgótarjáni önkormányzat honlapján.
júl. 21
8:27
A piac sem mindenható (Metropol)
Budapesten a 90-es évektől azt gondolták, hogy a szabályozás mentén a piac majd mindent megold. Bajnai László, a Városfejlesztés Zrt. vezérigazgatója nyilatkozik a Metropolnak.
júl. 21
8:28
Csupán néhány forinttal, de csökkent az üzemanyag ára (HírTV)
Két forinttal csökken a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti ára a hazai kutakon szerdától - tudta meg a holtankoljak.hu.
júl. 21
8:28
Ujo: két halott születésnapra (hirado.hu)
Összetűzésbe keveredett egymással két család egy észak-spanyolországi kisvárosban. Előtte az egyik család születésnapot ült, a másik pedig éppen gyászolta egyik nemrég elhunyt tagját

Keresés