Jelentős elmozdulás ma sem várható a budapesti tőzsdén, marad a kitörés utáni range trading - véli Farkas Róbert, a Strategon ügyvezetője, aki hozzátette, az emelkedéseket továbbra is eladásra...
Az ázsiai piacok gyengécske szereplésével ellentétben az európai piacok emelkedéssel kezdhetnek, annak ellenére, hogy Amerikában a hétfői erősödés után már csökkenést jeleznek a határidős mutatók.
Az elmúlt napok fokozatos felértékelődése után ma megtorpanhat a forint felértékelődési hulláma, mivel a nemzetközi befektetői hangulat minimálisan negatív, illetve az intenzív felértékelődés...
A tarkalevél (Caladium), amint azt a neve is mutatja egy színekben pompázó virág, amelyet inkább levelei szépségéért tartunk és nem a virágáért. Pirosas levélszínével különös hatást kelt a többi levelek között. Nézzük meg, hogy mit érdemes tudni róla.
Az ötvenes álláskeresők munkaerő-piaci karanténba kerülnek, mivel a nyugdíjhoz még túl fiatalok, az álláskereséshez viszont már túl idősek. Nehezíti a helyzetüket, hogy sok az előítélet velük szemben és önértékelési problémákkal is küzdenek - írja a Népszabadság.
A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,21 százalékkal 44.950 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el a tegnapi kereskedésben. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 138,5 millió forintos forgalom mellett 330 forinttal, 1,65 százalékkal 20.380 forintra erősödött. Mai elemzésünkben a Richtert vesszük nagyító alá.
Az Aon készpénzből és új részvények kibocsátásával 4.9 milliárd dollárért megvásárolja a Hewitt Associates-t, a tranzakcióval a már nagyágyú Aon a nyugdíj-megtakarítási piacon vetheti meg a lábát. A...
Eddig már láttunk egy pár természetes megoldást a hangyák távol tartására, de ezzel még korántsem ért véget a lehetőségek sora. Ebben a cikkben bemutatunk még egy pár olyan ötletet, amivel biztosan megszabadulunk a hangyáktól.
Még mindig jóval kevesebb az állás, mint a válság előtt, de meglepően sok friss diplomás talál munkát - legalábbis az Educatio Kft. Diplomás pályakövetés 2009-2010 nevű kutatása szerint.
A Malév elkezdte törleszteni az orosz állami fejlesztési bankkal szemben fennálló 114 millió eurós hitelét, így fél év után először 465 ezer eurót utalt át a kamatszámlára - írta a Kommerszant című orosz napilap kedden a magyar-orosz kormányközi bizottságtól származó információkra hivatkozva. (MTI)
Idén az első félévben 53,1 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személygépkocsik száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
A fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 5,3 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Rendületlenül folytatódott az árfolyam csökkenése, azaz a forint erősödése, amely megnyugtató lehet a devizahitelesek számára. Elemzésünkben a CHF/HUF árfolyam alakulását tekintjük át.
Két év után elkapták a „mezítlábas banditaként” ismert Colton Harris-Moore-t, aki ez idő alatt luxusautókat, motorcsónakokat és repülőket lopkodott, s akit a világ hősként ünnepelt.
A spanyolok stabilabb teljesítményt nyújtották a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon, ezért megérdemelten nyerték meg a tornát - mondta az InfoRádiónak Prukner László, a Ferencváros vezetőedzője.
Pénzszállítót raboltak ki este Budapesten, a XIII. kerületben. Két ember támadta meg a Tahi úti épületből kilépő biztonsági őrt. A rablóknak sikerült elvinniük a kazettát, amelyben sajtóinformációk szerint több tíz millió forint volt. A festékparton azonban néhány perc múlva használhatatlanná tette a bankjegyeket és az anyagból feltehetően jutott a rablók ruhájára is.
Keddre és szerdára a hőség miatt várhatóan az ország nagy részére kiadják a harmadfokú figyelmeztetést. Pénteken már az éjszakai átlaghőmérséklet is 20-25 fok körül alakulhat.
Keddre és szerdára a hőség miatt várhatóan az ország nagy részére kiadják a harmadfokú figyelmeztetést - közölte Fodor Zoltán, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa kedd reggel.
Észak-Korea az utolsó pillanatban elhalasztotta a találkozót a koreai fegyverszünetet ellenőrző, amerikai vezetésű ENSZ-parancsnokság (UNC) tisztviselőivel, amelyen megvitatták volna a májusban elsüllyesztett dél-koreai hadihajó ügyét.
Megtört a lendület a nemzetközi piacokon, ami könnyedén korrekcióba torkollhat az elkövetkező napokban, sőt már a mai kereskedésünkre is negatívan hathat. Ma reggel az S&P500 a DAX és BUX indexeket...
Mandátuma lejártáig nem csökkenthető Simor András jegybankelnök havi 8 millió forintos bére az Európai Központi Bank véleménye szerint. Az uniós intézménytől a nemzetgazdasági minisztérium kért állásfoglalást az ügyben.
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NYUGODT NAP, MINIMÁLIS PLUSZBAN -semleges hangulatú...
2010. júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2% volt, 2009. júniushoz viszonyítva az árak 5,3%-kal növekedtek, jelentette a KSH. A friss adat kissé magasabb a várakozásoknál, és...
Múlt héten jóval kevesebb állampapírt vásárolt az Európai Központi Bank, mint a korábbi hetekben, amit könnyen lehet, hogy az adósságválság enyhülésének jeleként értelmeznek a befektetők - írja a...
Több száz millió euró értékben vásárolt spanyol államkötvényeket múlt héten Kína a devizaügyletek felügyeletét ellátó és egyben a jegybank devizatartalékait kezelő hivatalon (SAFE) keresztül - tudta...
2010. júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2 százalék volt, 2009. júniushoz viszonyítva az árak 5,3 százalékkal növekedtek. Az első hat hónapban átlagosan 5,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében.
Újjáépítik Velence és Velencefürdő állomásépületét a Tárnok-Székesfehérvár vasúti vonalszakasz folyamatban levő, 55 milliárd forintos költséggel, 85 százalékos európai uniós és 15 százalékos hazai forrásból megvalósuló átépítése során.
2010. júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,2% volt, 2009. júniushoz viszonyítva az árak 5,3%-kal növekedtek. Az első hat hónapban átlagosan 5,7%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH. Az elemzők lassú mérséklődést vagy stagnálást vártak, de semmiképp sem számítottak az áremelkedés gyorsulására
Az ugandai hatóságok őrizetbe vettek több embert a 74 halálos áldozatot követelő kampalai kettős robbantással összefüggésben - közölte egy kormányszóvivő kedden.
Elfogadott tegnap a parlament egy 15.7 milliárd forintos elvonási csomagot, amelynek eredményeként az Orbán-kormány egy hónap alatt 55 milliárd forintot fogott a költségvetésen, vagyis csendes...
Miközben a meggy fogyasztói ára a duplájára emelkedett idén a tavalyihoz képest, addig a felvásárlási árak elmaradtak a meggytermelő gazdák várakozásaitól - írja a Napi Gazdaság....
Igen mérsékelt emelkedéssel, és mindössze 100 millió forintos forgalommal nyitott kedden a hazai részvénypiac. Ugyan a második negyedéves gyorsjelentési szezon elstartolt az USA-ban, méghozzá vártnál jobb eredménnyel, azonban az ázsiai piacok bizonytalansága ellensúlyozni tudta a pozitív hatást. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,82 pontos,0,31 százalékos erősödéssel 22.518,47 ponton…
Két fokozattal az eddigi Aa2-ről A1-re minősítette le Portugália államadósságának besorolását a Moody's Investors Service, a negatív hírt azonban kissé tompíthatja, hogy az új besorolásnak stabil...
A vártnál jobban halad a görög takarékossági és reformprogram végrehajtása - állapította meg Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróval fizető országok pénzügyminiszteri testületének elnöke. (MTI)
A biztonságosabb és szilárdabb pénzügyi rendszer kiépítését, az újabb pénzügyi válságok megelőzését és a fogyasztói bizalom visszaállítását célzó munkafolyamat részeként az Európai Bizottság tegnap...