2010. július 13. kedd

júl. 13
8:06
Vadállat! Szíjjal verte agyon a kisfiát (Blikk)
Dunaharaszti — Brutális kegyetlenséggel verte agyon kisfiát vasárnap délután H. Gábor (44).
júl. 13
8:06
Hetvenhat éves és ötven helyre jelentkező az idei felvételi rekorderek között (Infostart)
Ötvenezer forintnál is többet kellett fizetnie a felsőoktatási felvételi eljárásért annak a diáknak, aki idén a legtöbb - szám szerint ötven - szakra adta be a jelentkezését. A legidősebb felvételiző 76 éves, aki tervei szerint szeptembertől gyógypedagógiát tanul majd - mondta az InfoRádiónak Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere.
júl. 13
8:06
Paul nem jósol többet, elege van a tévékamerákból (HírTV)
Megkapta a maga világkupáját hétfőn Paul, az oberhauseni jóspolip, amelynek minden előrejelzése bejött a foci-világbajnokság idején. A kupa másolatát eresztették le akváriumába gondozói annak elismeréséül, hogy nyolcszor jósolt, és mindannyiszor jól. Bejelentették: Paul nem jósol többet, hagyják békén.
júl. 13
8:06
Fidel Castro tévéinterjút adott (Metropol)
Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval - az idősödő és betegeskedő politikus évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban. A kubai hatóságok szabadon engedték hétfőn a politikai foglyok első, héttagú csoportját.
júl. 13
8:06
Felállítják a „szuperhivatalokat” (Metropol)
A regionális államigazgatási hivatalok helyett - a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerveként - szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok, amelyek „szuperhivatalként” működnek majd - írta a keddi Népszabadság.
júl. 13
8:06
Milyen lesz az élet az egykulcsos adó alatt? (Portfolio)
Egyelőre csak annyit tudunk a közeljövő személyi jövedelemadójáról, hogy 16 százalékos lesz a mértéke, ötvözni fogja a családi és az egykulcsos adó (flat tax) elemeit, kivezetik belőle az...
júl. 13
8:06
Jön a fogyasztói pozitív lista és a fogyasztóbarát embléma (Pénzcentrum)
Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter 2010. július 12-ével felmentette Wittich Tamást, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatóját, helyére Pintér Istvánt, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság észak-magyarországi regionális igazgatóját nevezte ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium....
júl. 13
8:24
Vezetékre zuhant az ejtőernyősnő (BorsOnline)
ÁRAMÜTÉS - Magasfeszültségű vezetékekre zuhant egy harminckét esztendős ejtőernyősnő.
júl. 13
8:24
Régi ismerős ellen kezd a Loki a BL-ben (Infostart)
Már ismert helyszínen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Debrecen labdarúgócsapata, amely kedden az egyik tavalyi ellenfél, az észt Levadia Tallin vendégeként lép pályára.
júl. 13
8:24
Gyilkolt az ámokfutó – kétségbeesetten menekültek (HírTV)
Egy fegyveres tört be hétfőn az amerikai Albuquerque egyik üzemébe és lövöldözni kezdett. Az ámokfutó két embert megölt, többet megsebesített, majd magával is végzett. Az Új-Mexikó államban lévő város rendőrfőnöke azt közölte, hogy családi vita volt a vérengzés hátterében.
júl. 13
8:24
Kuba: szabadon engedtek 7 politikai foglyot (Metropol)
A kubai hatóságok szabadon engedték hétfőn a politikai foglyok első, héttagú csoportját, és családtagjaikkal együtt spanyolországi száműzetésbe küldte az ellenzékieket.
júl. 13
8:24
Polanski-ügy: a rendező elhagyta Svájcot (Metropol)
Roman Polanski ügyvédje útján köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták, s Párizsban kiadott rövid közleményében tudatta, hogy nem kíván nyilatkozni annak kapcsán, hogy a svájci igazságügyi miniszter elutasította az Egyesült Államok kérelmét a filmrendező kiadatására.
júl. 13
8:24
Kockás ingben adott tévéinterjút Castro (Kripto Akadémia)
Interjút sugárzott hétfőn a kubai média Fidel Castróval - az idősödő és betegeskedő politikus évek óta nem szólalt meg a helyi tömegtájékoztatásban.
júl. 13
8:24
Megkerült a szökevény teknős (hirado.hu)
Négy év után tért vissza a hüllő gazdáihoz az Egyesült Államokban
júl. 13
8:24
Olaj- és gazdasági konfliktusok Kazahsztánban (Portfolio)
Egy apró termetű, kövér, félvak fiatalasszony feltételes szabadlábra helyezése kellett ahhoz, hogy a világ figyelmét felkeltse, mi folyik a 2,7 millió négyzetkilométer kiterjedésű Kazahsztánban. A...
júl. 13
8:26
Vörös riasztást adott ki az OMSZ (hirado.hu)
Akár 36 fokos kánikula is lehet, ráadásul 7,5-es, vagyis szélsőségesen erős az UVB-sugárzás is; sok helyen heves zivatarok is lehetnek
júl. 13
8:26
Pozitív meglepetéssel indul a gyorsjelentési szezon (4.) (Portfolio)
Az elemzői konszenzust felülmúló bevételszámot tett közzé az Alcoa, az egy részvényre jutó eredmény tekintetében pedig a prognózisoknak megfelelően teljesített a vállalat - derül ki az alumíniumipari...
júl. 13
8:27
Ma jön, jön, jön: ZEW! (ProfitLine)
Ma teszi közzé a német ZEW gazdaságkutató intézet a júliusi üzleti hangulatmutatót.
júl. 13
8:28
Lelepleződött Bódi Sylvi új pasija (hirado.hu)
A Philip Russel "magyar arcával" smacizott a Balaton Soundon a naptárdíva
júl. 13
8:28
Econet: a tavalyihoz hasonló plusz a Balaton Soundon (Portfolio)
Az Econet bejelentette, hogy a Sziget Kft. által megrendezett Balaton Sound fesztiválon az előző évinél néhány százalékkal kevesebb, mintegy 88,000 látogató vett részt. A rendezvényt követő első...
júl. 13
8:29
EU-s nyomás alatt a Szlovákia - Nem lehet kibújni az EFSF program alól (ProfitLine)
Az euróövezet több országának pénzügyminisztere azt a reményét hangoztatta hétfőn, hogy hamarosan Szlovákia is hozzájárulását adja az esetleg bajba kerülő országok megsegítését célzó, több százmilliárd eurót készenlétbe helyező mechanizmushoz, amely így már júliusban működőképessé válik. (MTI)
júl. 13
8:30
Az új szlovák kormány nem szeretne hozzájárulni a görög mentőcsomaghoz (Portfolio)
Szlovákia nem kíván részt venni a görög mentőakcióban és az Eurócsoport sürgetése ellenére továbbra is feltételekhez köti aláírását ahhoz a pénzügyi stabilitási eszközhöz, amely a jövőben bajba jutó...
júl. 13
8:31
Kivárás mutatkozott a tegnapi amerikai kereskedés során (ProfitLine)
Nem igazán találták az irányt az amerikai részvénypiacok a második negyedéves gyorsjelentési szezon megindulása előtt, elég hektikus kereskedés végén minimális pluszban zártak végül.
júl. 13
8:33
OTP részvény elemzés -állnak a támaszok, de az elég? (ProfitLine)
Tapogatózás folyt tegnap a magyar parketten, a befektetők elsősorban a tengerentúlra figyelnek, onnan várják az irányt . Az OTP részvények ára 24 forinttal, 0,47 százalékkal 5.126 forintra esett, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben a bankrészvény várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszköztárával.
júl. 13
8:33
Szeptembertől jönnek a "szuperhivatalok" (HR Portál)
A regionális államigazgatási hivatalok helyett szeptember elsejétől ismét felállnak a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok. A területi államigazgatási szervek többsége elveszíti függetlenségét, és a "szuperhivatalok" szakigazgatási egységeként működnek tovább - cikkezik a Népszabadság.
júl. 13
8:39
Egy kis odafigyeléssel felhőtlen lehet a nyaralás (Metropol)
Aki keres, az talál: manapság könnyen botlani már-már ellenállhatatlan árú utazási ajánlatokba. De mi van akkor, ha szállásunkra megérkezve zárva találjuk a hotelt?
júl. 13
8:42
Törleszt a Malév (Privátbankár)
A Malév elkezdte törleszteni az orosz állami fejlesztési bankkal szemben fennálló 114 millió eurós hitelét, így fél év után először 465 ezer eurót utalt át a kamatszámlára - írta a Kommerszant című or...
júl. 13
8:42
Emelkedö japán fogyasztói bizalom (HírTV)
A japán fogyasztói bizalom mutatója 42,7 pontról 43,6 pontra emelkedett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
júl. 13
8:42
Őrizetbe vételek az ugandai robbantások ügyében (Metropol)
Az ugandai hatóságok őrizetbe vettek több embert a 74 halálos áldozatot követelő kampalai kettős robbantással összefüggésben - közölte egy kormányszóvivő kedden.
júl. 13
8:42
Olajkatasztrófa: ráhelyezték az új olajfogót a szivárgó mélytengeri kútra (hirado.hu)
Közben újabb moratóriumot hirdetett hétfőn a mexikói-öbölbeli olajfúrásokra a Fehér Ház
júl. 13
8:42
Kivezetve a Fotex certifikátok (Portfolio)
A Fotex bejelentette, hogy a korábban a Bécsi Értéktőzsdén forgalmazott T0008806916 ISIN-kódú certifikátok a társaság kérésére 2010. június 30-ával kivezetésre kerültek a tőzsdei forgalomból. A...
júl. 13
8:42
Íme, a forinthitelek gyenge pontjai! Visszatér-e a támogatott konstrukció? - a szakértő válaszol (Pénzcentrum)
A forinthitelek tekintetében júliustól tovább élesedhet a bankok közötti verseny. Korábban a termék árazását komoly versenytárs-figyelés előzte meg, a pénzintézetek próbáltak egymás alá menni kamatban, illetve THM-ben. Hogy melyek az új forinthitelek gyenge pontjai, illetve visszatérhetnek a támogatott lakásvásárlási hitelek, arról Biró Pétert, a BROKERNET Csoporthoz tartozó BANKBROKER Alkusz Kft.…
júl. 13
8:42
Rendőri intézkedés: Alkotmányellenesen kapott 400 000 bírságot a sofőr (ATV)
A vezetési, illetőleg a pihenőidő ellenőrzéséhez szükséges egyik okmány hiánya miatt 400 ezer forint pénzbírsággal sújtották a sofőrt, aki emiatt bírósághoz fordult.
júl. 13
8:42
Tarolnak Antal Nimród ragadozói (Metropol)
Antal Nimród harmadik amerikai rendezése, a Ragadozók (Predators) tegnap debütált az amerikai mozikban – nekünk még több mint egy hónapot várnunk kell a filmre. Az első kritikák és nézői vélemények egyszerre adtak és el is vettek a rendezőtől és a színészektől.
júl. 13
8:44
Nem állt elő különleges kívánsággal a Grammy-díjas Seal (HírTV)
Pécsett ad koncertet Seal, a háromszoros Grammy-díjas soul- és R&B-előadó kedden. A különleges hangjáról és klasszikus dalszerzési stílusáról ismert művész közkívánatra meghosszabbította világ körüli turnéját, amelynek egyik európai állomása Pécs, Európa Kulturális Fővárosa lesz.
júl. 13
8:44
Nem Matolcsy vezeti a bankadóról a tárgyalásokat? (Portfolio)
Orbán Viktor kormányfő Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter helyett Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert és Varga Mihályt szeretné "főtárgyalónak" a bankokkal folytatott egyeztetéseken a...
júl. 13
8:44
Tovább zuhant a hazai autópiac - Hol lesz megállás? (Pénzcentrum)
Idén az első félévben 53,1 százalékkal csökkent a Magyarországon forgalomba helyezett személygépkocsik száma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE)....
júl. 13
8:46
Nem mozdult semerre Amerika (Portfolio)
Továbbra is kivárás volt az amerikai piacokon. A gyorsjelentési szezon kezdete előtt a piacoknak nagyon halvány pluszokat sikerült csak összeszedni. A Dow 0.2%-t, a Nasdaq 0.1%-t, míg az S&P 0.1%-t...
júl. 13
8:48
A jövő évi büdzsét már előzetesen véleményezi az Európai Unió (Portfolio)
Kemény szankciókkal kell sújtani azokat az uniós tagországokat, amelyek túlzott költségvetési hiányt halmoznak fel - állapodtak meg az EU-tagállamok pénzügyminiszterei Herman Van Rompuyjel, az...
júl. 13
8:50
"A szélenergia nem emeli jelentősen az áramárat" (Portfolio)
A Magyar Szélenergia Társaság (MSZET) szerint megalapozatlanok azok a kijelentések, amelyek azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a szélenergia miatt, illetve az újonnan telepítendő szélkapacitások...
júl. 13
9:00
Hőségben limonádé, sós víz vagy langyos tea (Privátbankár)
A nagy hőségben figyelnünk kell a folyadékpótlásra, a legjobb, ha csapvizet iszunk pici sóval dúsítva, limonádét, ásványvizet vagy langyos teát
júl. 13
9:00
Az 1986-os vb magyarjai az idei vb-ről (Metropol)
Kovács Kálmánt, Egervári Sándort, Róth Antalt és Dajka Lászlót kérdeztük az idei vb-vel kapcsolatban. Mondja el Ön is véleményét!
júl. 13
9:00
Százmilliókat buktak a pártok (Alternatív Energia)
Megszavazta a Ház azt a törvénymódosítást, amellyel 220 millió forintot vettek ki a pártok zsebéből. Ezen kívül döntöttek arról is, hogy még másfél évig nem kell esélyegyenlőségi program az önkormányzatoknak ahhoz, hogy pályázatokon induljanak. Vona Gábor Jobbik-elnök a cigánybűnözésről, az LMP az elszámoltathatóságról beszélt. A rendkívüli ülésszakot megtoldották három nappal, így a…
júl. 13
9:00
Teljesen megszűnik az olajszivárgás? (Kripto Akadémia)
Ráhelyezték az új olajfogó berendezést hétfőn a szivárgó mélytengeri kútra a Mexikói öbölben, a Fehér Ház pedig újabb moratóriumot hirdetett a térségbeli tengeri olajfúrásokra.
júl. 13
9:00
Törleszteni kezdett a Malév a Vnyesekonombanknak (hirado.hu)
A hitelező Vnyesekonombanknál (VEB) vezetett számlára egy héttel ezelőtt érkezett meg a magyar légitársaság 465 ezer eurója
júl. 13
9:00
Hiába az Alcoa eredménye, Ázsiában nem felhőtlen az öröm (ProfitLine)
Vegyesen alakulnak az ázsiai részvénypiacok, miután az Alcoa vártnál jobb negyedéves eredményét beárnyékolja az, hogy a 18 hónapja először csökkenő ingatlanárak ellenére a kínai kormányzat kitart a további szigorítás mellett.
júl. 13
9:00
Kína hűtötte a kedvező hangulatot Ázsiában (Portfolio)
A vártnál jobb Alcoa gyorsjelentésnek köszönhetően nap elején jól kezdődött a kereskedés a távol-keleti piacokon, de a hangulat később elromlott a kínai vezetés ingatlanberuházási tervei miatt. Így...
júl. 13
9:02
A nevetés többet ér a gyógyszernél (Privátbankár)
Mi lehet az, ami enyhíti az autoimmun betegségek tüneteit, csökkenti a fájdalmat, javítja a véráramlást és még magabiztos fellépést is kölcsönöz? Az igazi, szép mosoly és a nevetés
júl. 13
9:02
Késnek a vonatok a Budapest-Pécs vonalon (hirado.hu)
Az utazóknak csaknem 30 perces késéssel kell számolniuk
júl. 13
9:02
FOTEX részvény elemzés - háromszög fogságában (ProfitLine)
Az árfolyam továbbra is egy hatalmas csökkenő háromszögben mozog, melynek talpvonala a 355-360 forintos szint, ahonnan rendre visszapattan a csökkenéseket követően.

Keresés