Több mint 750 millió forintos kiesést jelent a BKV-nak az utasforgalom csökkenése - írja a Népszava. A közlekedési vállalat számítási szerint a 4 százalékos viteldíj emelés és a társaság körüli botrányok miatt kevesebb utas választja a céget.
Egyelőre két személyt, Berényi Józsefet és Kvarda Józsefet javasolták a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) országos elnöki tisztségébe a párt rendkívüli kongresszusán, amely szombaton délelőtt kezdődött Dunaszerdahelyen.
Annak ellenére, hogy az időmérőn aratott kettős siker után a Brit Nagydíj abszolút esélyese, a Red Bull nincsen könnyű helyzetben, ugyanis egyre nagyobb a feszültség két versenyzője között, ami már a törökországi ütközés óta fennáll.
Ma este Németország és Uruguay játszik egymással a bronzmérkőzésen a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon. A két válogatott eddig kilencszer találkozott egymással, ebből hatszor az európai csapat nyert, egyszer a dél-amerikai, kétszer pedig döntetlen született.
Vizsgálja a brit belügyminisztérium annak lehetőségét, hogy miként lehetne kitiltani Nagy-Britanniából az orosz-amerikai kémügy egyik főszereplőjét, akinek brit állampolgársága is van.
A tizenötödik alkalommal megrendezett Budapest Pride záróeseményén az utóbbi évekhez képest rövidített útvonalon, a Hősök terétől az Oktogonig vonulnak a résztvevők, majd vissza a Hősök teréhez
Erős, a Richter-skála szerint 6,2-es erejű földrengés volt szombaton az Egyesült Államok óceániai külbirtokán, Guamban - közölte az amerikai földtani intézet.
Különösebb rendbontás nélkül ért véget a meleg méltóság menete elnevezésű demonstráció szombat délután Budapesten, a felvonulást jelentős rendőri erőkkel biztosították. Nem sokkal délután hat óra előtt elindult a forgalom a budapesti Andrássy úton, melyet szombat délben a melegfelvonulás miatt zártak le az autósok és a gyalogosok elől.
Fernando Alonso tisztában van azzal, hogy csapata maximum a harmadik helyet szerezheti meg a vasárnapi Brit Nagydíjon, hiszen az eddig látottak alapján kijelenthető, hogy a Red Bull egy más dimenzióban versenyez, és csak elveszíteni tudja a hétvégi versenyt.
Varsó, 2010. július 9., péntek (MTI/PAP) - A Fiat döntése az új Panda modell gyártásának Olaszországba telepítéséről nem befolyásolja a lengyelországi Tychy üzem termelését, és nem jár a dolgozók létszámának csökkentésével sem - közölte a Fiat Poland szóvivője, Boguslaw Cieslar a lengyel PAP hírügynökséggel.
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége Dobrev Klára, valamint több szocialista politikus, köztük Molnár Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje is csatlakozott a fővárosi homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbség felvonulásához.
A kulturális ügyekért felelős egykori miniszter is azon tüntetők között volt, akik az ENSZ colombói irodáját vették blokád alá azt követelve a nemzetközi szervezettől, hogy hagyja abba a vizsgálatot, amely az emberi jogoknak, a polgárháború végső szakaszában elkövetett, megsértéseit veszi górcső alá Srí Lankán.
Tovább tart a Red Bull uralom a Forma 1-es időmérő edzéseken. A vasárnapi Angol Nagydíjon Sebastian Vettel indulhat majd az élről, a második pozíciót Mark Webber szerezte meg, a két pilóta idejét megközelíteni sem tudták a többiek.
A címvédő Szávay Ágnes három játszmában, hatalmas csatában nyert szombaton a román Alexandra Dulgheru ellen a 220 ezer dollár összdíjazású, GDF Suez Grand Prix elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztorna elődöntőjében. Patty Schnyder szintén három játszmában nyert a selejtezőből feljutott cseh Zuzana Ondraskova ellen, így megismétlődik a tavaly, Szávay-Schnyder döntő.
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akire ráborult traktorja, mikor árokba hajtott a járművel Hódmezővásárhely határában. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
A közös sétákat és a fagyizást hiányolja legjobban Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. Amerika első embere egy televíziós interjúban mesélt arról, milyen hátrányokkal jár, ha a titkosszolgálat minden egyes lépését figyeli az embernek, és állandóan szigorú menetrendhez van kötve.
Bejutott a döntőbe a címvédő Szávay Ágnes a 220 ezer dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán. A hetedik kiemelt magyar játékos nagy csatában, három játszmában nyert a román Alexandra Dulgheru ellen.
A teljes megújulást tűzte ki célul az MSZP a mai tisztújító kongresszuson: a felszólalók változásokat sürgettek a kommunikációban, de mindenki hangsúlyozta azt is, hogy fel kell lépni a "kibeszélők" és a korrupciós ügyek ellen is. Mesterházy Attila szerint Magyarország sikere azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e új és erős baloldalt szervezni. Lendvai Ildikó leköszönő beszédében kijelentette:…
Megérkeztek Washingtonba az Oroszországból elengedett kémek. A négy férfit nyugati országoknak folytatott kémkedésért ítélték el Oroszországban, tegnap Bécsben cserélték ki őket az Egyesült Államokban június végén őrizetbe vett, Moszkvának dolgozó tíz titkos ügynökre.
Michael Schumacher magát okolja azért, hogy nem tudta tartani a tempót csapattársával a mai időmérőn, ahol csak a tízedik helyen végzett, így a középmezőnyből vághat neki a vasárnapi Brit Nagydíjnak.
Csökkenti a Hegyalja Fesztivál a négy napos zenei találkozó alatt elhasznált ivóvíz-mennyiségét, és a keletkező hulladék mennyisége is csökkenni fog a re-poharak használatával. A szervezők idén is nagy gondot fordítanak arra, hogy a közel 80 ezer fesztiválozó által okozott környezeti terhelést semlegesítsék. A fesztiválozók is, akik július 11-ig kedvezményesen válthatnak jegyet a Hegy're, sok…
Békésen ért véget a homoszexuálisok és egyéb szexuális kisebbségek felvonulása. A rendezvényen részt vett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és felesége Dobrev Klára, valamint több szocialista politikus, köztük Horváth Csaba az MSZP főpolgármester jelöltje is.
Négymillió forint felügyeleti bírságot szabott ki a K and H Bankra az ügyfélkapcsolatra - különösen az előzetes tájékozódásra és ügyfélminősítésre - vonatkozó egyes rendelkezések megsértése miatt a PSZÁF.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség szerint azért nincs értelme a melegfelvonulásnak, mert a résztvevők évek során tett provokatív kijelentései és megnyilvánulásai a társadalom széles rétegeinek rosszallását vívták ki
A dühroham az érzelmi és idegrendszeri következményeken kívül bonyolult vérkeringési és hormonális változásokhoz is vezet. A szívműködés gyorsul, a vérnyomás és a tesztoszteron szintje emelkedik, a kortizoné viszont csökken.
Házasságtörés miatt halálra késelt két fivére egy 36 éves asszonyt Jordániában - közölte az ammáni rendőrség egyik, neve elhallgatását kérő illetékese szombaton. Tájékoztatása szerint a nőt tizenhétszer szúrták meg egy késsel, miközben szülei házában aludt az Ammán nyugati elővárosának számító Naurban.
Szombat délelőtt az Illovszky-stadionban fogadta a Vasas a pár éve még a BL-ben szerepelt szlovák Artmedia Petrzalka csapatát, és Ferenczi három góljával könnyed 3-0-s sikert aratott.
A pénzügyminisztérium adatai szerint több mint duplájára emelkedett Oroszország külkereskedelmi mérlegének többlete az idei év első öt hónapjában 2009 azonos időszakához viszonyítva.
A magyar férfiak szerint a gyermek születéséről kizárólag a nő dönt, noha a megkérdezettek többsége érettnek érzi magát az apaságra - derül ki a Generali biztosító által végzett kutatásból. Schaub Erika, a társaság személybiztosítási üzletágának igazgatója szerint, a nők félelmét az anyaságtól, a gyermekvállalás halogatását vagy elutasítását elsősorban az anyagiak befolyásolják.
Kevés gyerek mondhatja el, hogy nyert egy négynapos családi vakációt teljes ellátással. Soós Liza Líviának ez sikerült, hiszen a Bors Keressük a legtündéribb óvodást című játékán ő vitte el a pálmát.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság körözési listájának negyedik helyén szerepelt az a 39 éves férfi, akit péntek délután kaptak el a főváros harmadik kerületében. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Célkörözési Csoportja és a Terrorelhárító Szolgálat munkatársai közös erővel fogták el. Azért körözték, mert 2008 októberében bántalmazott egy férfit nagykovácsi házában, akit csak orvosi segítséggel,…
Komolyabb rendzavarás nélkül ért véget ért a Meleg Méltóság Menete. A felvonulást csak az Oktogonnál és a Hősök terénél próbálták megzavarni, de a radikálisok alig százan voltak a nagy számban felvonuló rendőrökkel szemben.