2010. június 8. kedd

jún. 8
13:20
Odüsszeia-maraton a Szépművészeti Múzeumban (Gondola)
Maratoni felolvasáson, a legnevesebb színészek előadásában hallhatja a Szépművészeti közönsége az Odüsszeia-t.
jún. 8
13:20
A Fidesz-KDNP-frakció tárgyalt a kormány tervezett gazdasági intézkedéseiről (ProfitLine)
(MTI) - Rendkívüli frakcióülésen tárgyalta meg kedden a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőcsoportja a kormány egy nappal korábbi ülésén született, a gazdaságot érintő döntéseket.
jún. 8
13:22
Nagyobb túljegyzés, mérsékelt hozamemelkedés a 3 hónapos DKJ aukción (ProfitLine)
Nőtt a kereslet a 3 hónapos diszkont kincstárjegyre az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján, és a hozamok az elmúlt héten bekövetkezett hozamemelkedéshez képest mérsékelten, de tovább emelkedtek.
jún. 8
13:24
Görögországban 13 éves csúcson az infláció (ProfitLine)
Görögországban 5,4 százalékra, 13 éves csúcsra nőtt májusban a fogyasztói árak éves szintű emelkedése. (MTI)
jún. 8
13:24
Az első akcióterv: Orbán Viktor 29 lépést sorolt fel a parlamentben (Portfolio)
A kormány a hétvégén egy akciótervet fogadott el, ez az első akcióterv, ennek végrehajtásával kezdjük meg a kormányprogram megvalósítást - mondta el napirend előtti felszólalásában Orbán Viktor...
jún. 8
13:24
"Lehet, hogy pakolnom kell" Csányi telefonjára vár Koeman (ATV)
Június 14-én eldől, maradhat-e a magyar válogatott élén.
jún. 8
13:26
Arany - technikai elemzés (ProfitLine)
Az egyre súlyosabb bizalmi válságban a befektetők egyre inkább rákapnak a „biztonságos” instrumentumokra, amilyennek az aranyt is gondolják. Szakavatott szemek a grafikonra tekintve rögtön láthatják, hogy az arany mozgása minden csak nem kiszámítható, vagy biztonságos. (Solar Capital)
jún. 8
13:26
Orbán: az új adórendszernek mindenki a nyertese lesz - percről percre (ATV)
A munka, amikor az ember értéket teremt és a közösség hasznára van, a spekuláció, amikor csak lenyúlás van. Itt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Gazdasági Alrendszerének Első Akcióterve. Orbánt sérti, hogy lekókázták.
jún. 8
13:33
Orbán: Egykulcsos családi jövedelemadó két év alatt (+videó) (HírTV)
16 százalékos egykulcsos családi jövedelemadót vezet be két év alatt a kormány - jelentette be Orbán Viktor. Ennek az adórendszernek mindenki a nyertese lesz - mondta a miniszterelnök, aki kedden 13 órakor ismertette a kormány akciótervének 29 pontját a parlamentben.
jún. 8
13:36
A manguszta is kultúrlény (Gondola)
A közismerten "okos" állatok közül már jó néhányról bebizonyosodott, hogy kultúrával is bír
jún. 8
13:42
Ámokfutás jelei a kormányzásban (Alternatív Energia)
Gyors és hatékony kormányzás - ezt ígérte a Fidesz-KDNP az áprilisi választási győzelem után. Ahhoz kétség sem férhet, hogy Orbán Viktor csapata gyors, de egyelőre nem tudni, hogy a kapkodás hosszútávon hova vezet. A második Orbán-kabinet már megalakulása előtt külpolitikai viszályba sodorta Magyarországot, és példátlan hatalomkoncentrációt készített elő.
jún. 8
13:42
Hatalmas támogatásokban részesülnek a "piszkos" energiák (Portfolio)
Hatalmas összegekkel támogatja a világ a fosszilis energiahordozók fogyasztását, derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) által nemrég készített felméréséből. A Financial Times-ban megjelent...
jún. 8
13:42
Drámai bejelentés! Szakított menyasszonyával az RTL Klub sztárja! Kiderült, mi okozta a bajt (ATV)
Megerősítette a hírt, de nem kommentált.
jún. 8
13:44
Elfogyott a forint lendülete nap végére (Portfolio)
Határozott forinterősödés bontakozott ki a forint piacán a délelőtti órákban miután kiszivárogtak a kormány gazdaságpolitikai tervei, melyek alapján tarthatónak tűnik az idei évre eredetileg kitűzött...
jún. 8
13:48
Orbán: Legalább 12 menetre kell készülni (Infostart)
A kormány két év alatt egykulcsos családi adórendszert vezetne be, a személyi jövedelemadó kulcsát pedig 16 százalékban határozná meg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, ahol 29 pontos gazdasági tervét ismertette.
jún. 8
13:48
Teljes a magyar keret a férfi kéziseknél (Infostart)
Minden légiós megérkezett, így teljes létszámban készülhet a magyar férfi kézilabda-válogatott a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőre.
jún. 8
13:50
Tíz százalékos lesz a társasági adó (Infostart)
A társasági adó kedvezményes 10 százalékos kulcsát a jelenlegi 50 millióval szemben 500 millió forintos adóalapig lehet majd alkalmazni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben. Hozzátette: egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó kulcsot javasol a kormány.
jún. 8
13:51
25 millió eurós nyereség a cél a Malévnál (HírTV)
Teljes körű átalakítással 25 millió euró nyereséget célzott meg a Malév 2012-ig a cég üzleti terve szerint – írja a Magyar Hírlap. A lap úgy értesült: a hétoldalas dokumentumot a Roland Berger Stratégiai Tanácsadó cég együttműködésével készítették, de azt egyik érdek-képviseleti szervezettel sem ismertették eddig.
jún. 8
13:51
Nyilvánossá vált a Fidesz gazdasági akcióterve (ProfitLine)
Orbán Viktor szerint a kormány gazdasági akcióterve két pillére épül: az új gazdasági rendszerre és a kölcsönös felelősségvállalás rendszerének bevezetésére. (MTI)
jún. 8
13:53
Juniorprogram a Budapest Highland Golf Club & Academy-ben (ProfitLine)
A Budapest Highland Golf Club & Academy a rendszerváltás utáni golf történelem első budapesti golfkomplexuma. A klub 2007 óta szolgálja a fővárosi és vonzáskörzetében lakó és dolgozó golfszeretőket 36 hektáros területen Budapest XXII. kerületében, mindössze 15 percre a belvárostól.
jún. 8
13:54
Az éjszaka tetőzött a Duna Budapestnél (Gondola)
Keddre virradó éjszaka 827 centiméteres vízállással tetőzött a Duna a fővárosnál - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája
jún. 8
14:00
Újabb megaprojekt a Duna partján (Portfolio)
A WING fejlesztésben és a világhírű Foster+Partners tervezésében valósulhat meg a Duna-part egyik legnagyobb, még nem rehabilitált, területének környezettudatos és fenntartható fejlesztése. A projekt...
jún. 8
14:00
Apadnak az észak-magyarországi folyók, a Duna éjjel tetőzött Budapestnél (ATV)
Az elmúlt 24 órában a vízgyűjtő területeken nem esett csapadék, s a következő napokban is viszonylag száraz, egyre melegebb időjárásra lehet számítani, így apadnak az észak-magyarországi folyók.
jún. 8
14:02
A magyar hullámvasút - vége (UBS) (Portfolio)
Nemhogy csődveszély nincs Magyarországon, a magyar adósságfinanszírozás ügye nem mérhető az utóbbi időben adósságproblémákkal küzdő eurózóna tagországokéhoz. A jelenleg ismert számokkal...
jún. 8
14:06
Orbán beszélt: itt az első akcióterv! (Privátbankár)
Egykulcsos, 16 százalékos személyi jövedelemadót, 500 millió forintos nyereség alatt 10 százalékosra csökkenő társasági adót, bankadót, szabad pálinkafőzési jogot javasol a miniszterelnök az első akciótervnek nevezett programban. A deviza alapú lakáshiteleket kivégeznék
jún. 8
14:06
Döbbenet, hogy ez is London! II. rész (Blikk)
London újabb titkait és érdekességeit mutatjuk be cikkünkben, melynek első részét ide kattintva olvashatod.
jún. 8
14:08
Férjhez ment Alanis Morissette (Blikk)
Titokban férjhez ment barátjához, a rapper Souleye-hez Alanis Morissette.
jún. 8
14:09
Pintérhez fordult a rendőr szakszervezet (HírTV)
Nyílt levélben panaszkodik a Független Rendőr Szakszervezet Pintér Sándor belügyminiszternek. Állításuk szerint az árvízi védekezésben részt vevő rendőrök nem kapnak megfelelő élelmet, kevés az ivóvizük, és a pihenésük sem megoldott, sokan a tábori ágyak helyett szivacson, a földön alszanak.
jún. 8
14:11
EUR/USD Első támadás elhárítva (HírTV)
Az EUR/USD a délelőtti kereskedésben tesztelte az 1,1900-es szintet. Az 1,1876-os mélypont áttörésére tett kísérlet tehát már a kerek értéknél elbukott. Egyes elemzők szerint továbbra is negatív az euró körüli hangulat, így akár újabb támadások is várhatóak az 1,1876-os mélypont ellen. (OT
jún. 8
14:12
Orbán: a gazdaságban is új rendszer lesz (Gondola)
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe
jún. 8
14:13
Hajózási tilalom a Duna több szakaszán (HírTV)
Még tart a Duna tetőzése Budapestnél, ezért a folyó fővárosi szakaszán sem szabad vízi járművel közlekedni. Ugyanez érvényes a Kalocsa és Mohács közötti szakaszon, illetve Szentendrénél – értesült a HavariaPress.
jún. 8
14:14
A társasági adó 10 százalékos kulcsát 500 millióig lehet majd alkalmazni (Gondola)
A társasági adó kedvezményes 10 százalékos kulcsát a jelenlegi 50 millióval szemben 500 millió forintos adóalapig lehet majd alkalmazni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben
jún. 8
14:15
Melyek a túllocsolás jelei növényeinknél? Tippek öntözéshez (Édenkert)
Amikor egy virágföld felső része elkezd fehéredni vagy penészedni, az a túllocsolás jele. Sajnos ez végezetes lehet a növény számára. Amikor úgy látjuk, hogy a föld felső rétege épp hogy nedves, máris aggódni kezdünk, hogy szegény növényünk szomjazik, és ráöntjük a következő adag vizet. De arra nem gondolunk, hogy amikor a föld felső rétege még éppen csak nedves, az alsóbb réteg még túl nedves.
jún. 8
14:16
Orbán: egyenes ági öröklésből ne legyen állami bevétel (Gondola)
Orbán Viktor szerint a vérszerinti egyenes ági rokonoknál az államnak sem illeték, sem adóbeszedés tekintetében semmi keresnivalója nincs
jún. 8
14:18
Erősödőben a forint (Gondola)
Erősödött a forint a kormány gazdasági akciótervének ismertetése alatt. A forint árfolyama a déli órákban tartott 286 forintos euró árfolyam szintről meredek erősödésnek indult, fél kettőkor már 282 forint alatt jegyezték az eurót
jún. 8
14:18
Orbán: megszűnik a deviza alapú jelzáloghitel! (Portfolio)
A 29 pontból álló gazdasági akcióterv 26. intézkedéseként a kormány azt tervezi, hogy csak forint alapon lehessen bejegyezni jelzáloghitelt - jelentette be a parlamenti felszólalásában Orbán Viktor....
jún. 8
14:18
Orbán: megszűnik az új deviza jelzáloghitel! (Pénzcentrum)
A 29 pontból álló gazdasági akcióterv 26. intézkedéseként a kormány azt tervezi, hogy csak forint alapon lehessen bejegyezni jelzáloghitelt - jelentette be a parlamenti felszólalásában Orbán Viktor....
jún. 8
14:20
Orbán: Új gazdasági időszámítás kezdődik (Gondola)
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. Új adórendszert épít ki a kormány.
jún. 8
14:20
USA: Bernanke sem javított sokat a hangulaton (Portfolio)
Bernanke tegnapi beszéde, mely szerint a "W" alakú recesszió lehetősége nem valószínű, különösebben nem hozta lázba a befektetőket, akik továbbra is az egyes országok adósságproblémái, valamint a...
jún. 8
14:22
Negyedelik Simor fizetését - Kik buknak még a kétmilliós bérlimittel? (Portfolio)
Orbán Viktor mai bejelentése szerint a közpénzből gazdálkodó cégek és intézmények vezetőinek bérét havi bruttó kétmillió forintban maximálják. Az állami cégvezérek fizetéseit tavaly szeptemberben...
jún. 8
14:24
Orbán: Új időszámítás kezdődik a gazdaságban (Blikk)
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új kerüljön a régi helyébe. Csökken a személyi jövedelemadó és a társasági adó, bevezetik a bankadót.
jún. 8
14:24
Hogyan hat mindez a költségvetésre? Gyors számolgatások (Portfolio)
Egy hangsúlyozottan hevenyészett számítás szerint nem üt nagy lyukat a költségvetésen az Orbán Viktor által bejelentetett intézkedések tömege. Orbán Viktor napirend előtti felszólalásáról bővebben...
jún. 8
14:24
Jobbik - cezaromán a kormány javaslata az alkotmányozásról (ProfitLine)
(MTI) - A Jobbik szerint a kabinet javaslata az alkotmányozásról a kormányoldal cezaromániájáról tesz tanúbizonyságot.
jún. 8
14:26
Orbán szavaira erősödik a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a kormány gazdasági akciótervének ismertetése alatt. (MTI)
jún. 8
14:27
Félig levetkőztetett holttest – elismerte tettét (HírTV)
Médiajelentések szerint helyi idő szerint hétfő késő délután elismerte egy fiatal nő meggyilkolását az a holland férfi, akit még a múlt héten fogtak el a rendőrök Limában. Elemzők szerint azért vallhatta be a tettét a gyilkos, mert ilyen esetben Peruban gyakran enyhébb büntetésre számíthat a bűnös. A dél-amerikai országban egyébként nincs halálbüntetés.
jún. 8
14:28
Heves tiltakozások a német takarékossági csomag ellen (ProfitLine)
(MTI) - Heves tiltakozással fogadták a szakszervezetek és a német ellenzéki pártok a német kormány rekord méretű takarékossági csomagját, amely megítélésük szerint rendkívüli terheket ró a szegényekre, és megkíméli a gazdagokat.
jún. 8
14:30
A lengyel elnökválasztást az áradások ellenére megtartják (Gondola)
A lengyel kormány bejelentette kedden, hogy a pusztító árvizek ellenére megtartják a június 20-ra kitűzött elnökválasztást
jún. 8
14:32
Felsőzsolca még mindig vízben áll (Gondola)
Felsőzsolca egy része továbbra is vízben áll, a Miskolchoz közeli hétezer lakosú város alacsonyabban fekvő részein méteres a víz
jún. 8
14:34
Új struktúra az államtitkárok rendszerében (Gondola)
Rétvári: Minden hatáskör címzettje a miniszter, a tárca vezetője dönt arról, hogy a különböző kérdésekben a hatásköröket hogyan delegálja.
jún. 8
14:36
Cserben hagyja a szegényeket a Fidesz (Alternatív Energia)
A Lehet Más a Politika szerint a kormány neokonzervatív fordulatot hajt végre.

Keresés