Mára lehiggadtak a kedélyek az ázsiai piacokon, ennek köszönhetően mérsékelt pluszokra van erejük a piacoknak, mindez leginkább annak köszönhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Ben Bernanke tegnap este azt nyilatkozta, hogy az amerikai gazdaság továbbra is javulni fog és nem tart "double-dip" recessziótól.
A tegnap esti 286-os szint közelében kezdett a forint az euróval szemben ma reggel a bankközi piacon, miközben a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról vegyes jelek láthatók. Ma kora délután jelenti be...
Eltávolította a kedvenc részvényeket tömörítő figyelőlistájáról az OTP papírjait a JP Morgan - áll a tegnapi dátummal kiadott elemzésben. A Morgan Stanley időközben a korábbi alulsúlyozás helyett...
Van olyan felsőoktatási intézmény, ahol a záróvizsgázó hallgatók csaknem kétharmadának az egyetemen marad a végzettséget igazoló oklevele. Mindez azért, mert nincs nyelvvizsgájuk - írja a Magyar Hírlap.
A tavaly tavasszal kibontakozott óriási részvénypiaci ralinak vége, vélik a Portfolio.hu-nak nyilatkozó alapkezelők. Rövid távon jelentős volatilitás jellemezheti majd az OTP piacát Elek Péter, a...
A Júdeai-sivatagban található történelmi Maszada erődítmény lábánál vitte színpadra a hétvégén az izraeli operaház Giuseppe Verdi Nabucco című híres operáját, amelyet most először igazi történelmi közegben, a Holt-tenger partján csodálhatott meg a nagyközönség.
Az MSZP-n belül komoly viták vannak arról, hogy kihez is szól valójában a párt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Attila. A szociológus azt valószínűsíti, hogy Mesterházy Attila lesz a szocialisták következő elnöke.
Péntek reggel óta folyik a parton található éttermek, szórakozóhelyek bontása és bezárása, ám különösebb nyugtalanság nem érezhető - a vendéglősök rutinból pakolnak, a lakók pedig a várható vízállást...
Értesülések szerint a hétfői orosz belügyi cáfolatok ellenére mégis őrizetbe vettek három személyt a Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgép-szerencsétlenségének egyik áldozatától ellopott hitelkártyával való visszaélés miatt: hétfőn későn este a fegyveres testületekhez tartozó forrásból két hírügynökség is úgy értesült, hogy a hír igaz, csak nem az OMON tagjairól, hanem sorkatonákról van szó.
A külkereskedelmi mérleg többlete áprilisban 526 millió euró (140 milliárd forint) volt, az egyenleg 131 millió euróval (26 milliárd forinttal) javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján kedden.
Sztrájkra készülnek kedden a spanyol közalkalmazottak. A kormány múlt hónapban meghirdetett megszorításai miatt vonulnak az utcára. A munkabeszüntetést a legnagyobb szakszervezetek szervezték, akik szerint nem fair, hogy a közszféra dolgozóit büntetik a kialakult nehézségekért. A BBC brit közszolgálati médium tudósítása szerint Spanyolországban 2,5 millióan dolgoznak közalkalmazottként. A…
Értesülések szerint a hétfői orosz belügyi cáfolatok ellenére mégis őrizetbe vettek három személyt a Lech Kaczynski lengyel államfő repülőgép-szerencsétlenségének egyik áldozatától ellopott hitelkártyával való visszaélés miatt: hétfőn későn este a fegyveres testületekhez tartozó forrásból két hírügynökség is úgy értesült, hogy a hír igaz, csak nem az OMON tagjairól, hanem sorkatonákról van szó.
Tovább haladtak a lejtőn a világ tőzsdéi a tegnapi kereskedés során, de ebben már nem a mi politikusaink voltak a ludasak. Mint az alábbi grafikonokon láthatjuk, az amerikai piacok újabb mélypontot...
Az életbiztosításokat értékesítő alkuszok koncentrációja nem növelte a szerződések utáni jutalékok mértékét, az továbbra is az éves díj 140-150%-áig mehet fel....
Az amerikai határidők ma reggel kellemes pluszt mutatnak, ez okozhat némi megnyugvást a piacokon, Juhász Richárd, a Concorde üzletkötője a nap elején óvatos emelkedésre számít. Aztán persze ebből...
Az eurózóna pénzügyminiszterei úgy döntöttek, hogy ezentúl szigorúbban büntetik azokat az országokat, amelyek nem tartják magukat a fiskális szabályokhoz. A szigorítástól az adósságválság-kockázatok...
Martonyi János külügyminiszter hétfőn udvariassági látogatáson fogadta James G. Stavridis admirálist, a NATO európai erőinek főparancsnokát a Külügyminisztériumban - közölte a tárca szóvivői irodája.
Észtország lesz az eurózóna 17. tagja 2011. január 1-től - döntött tegnap az unió pénzügyminisztereinek tanácsa az Európai Bizottság ajánlását bíró észt csatlakozási kérelemről. 2010.05.12 12:40 ...
2010. áprilisban – első becslés szerint – a kivitel értéke 1497 milliárd forintot (5649 millió eurót), a behozatalé 1357 milliárd forintot (5122 millió eurót) tett ki - közölte a KSH. Euró...
Az alábbiakban a Buda-Cash Brókerház külföldi részvénypiaci és makrogazdasági kitekintője olvasható. KÜLFÖLDI RÉSZVÉNYPIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: FOLYTATÓDOTT AZ ESÉS, DE LEGALÁBB MÁR NEM MIATTUNK ...
Ben Bernanke (Fed elnök) tegnap Washingtonban az amerikai konjunktúra fejlődésének erejét hangsúlyozta. Bernanke szerint a súlyos munkaerő-piaci recesszió ellenére is felfelé állnak a mutatók. Az USD/JPY eközben a 92,00-es ellenállás alatt mozog. Az érték tartós áttörése esetén 92,70 felé emelkedhet a jegyzés. (OT
Minden idők második legnagyobb külkereskedelmi többletét láthattuk áprilisban Magyarországon. Bár az export-import olló szűkül, egyelőre nincs nyoma annak, hogy megállna a többletfelhalmozás időszaka...
Egy ember meghalt, nyolcan pedig megsebesültek, amikor felrobbant egy gázvezeték az Egyesült Államokban, Texas államban, helyi idő szerint hétfő késő délután. Az első híradások még három áldozatról szóltak.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 225,68 pontos emelkedéssel, 21.418,18 ponton nyitott kedden.A hétfői záró értékéhez képest 1,06 százalékkal erősödött.
A külkereskedelmi mérleg többlete áprilisban 526 millió euró (140 milliárd forint) volt, az egyenleg 131 millió euróval (26 milliárd forinttal) javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az első becslés alapján
A panellakások lettek a válság nagy vesztesei, míg a központi helyen lévő kisebb méretű lakások tartották értéküket - derült ki az Otthon Centrum felméréséből. Az ingatlanközvetítő cég elemzője, Valkó Dávid hozzátette: az újszerű lakások is viszonylag jól tartották az árukat az elmúlt két évben.
Van olyan felsőoktatási intézmény, ahol a záróvizsgázó hallgatók csaknem kétharmadának az egyetemen marad a végzettséget igazoló oklevele. Mindez azért, mert nincs nyelvvizsgájuk - írja a Magyar Hírlap.
A tegnapi napon úgy tűnik megállt az euró dollárral szembeni zuhanása, az 1,8775-ös szint elérését követően mérsékelt emelkedésnek indult, mindazonáltal ez az erősödés eléggé törékenynek mondható.
Az elmúlt évek kompetenciamérései szerint stagnál a diákok teljesítménye, ugyanakkor ismét rámutattak, hogy a családi háttér a legbefolyásolóbb tényező, adja hírül a Népszabadság.
A külkereskedelmi mérleg többlete áprilisban 526 millió euró (140 milliárd forint) volt, az egyenleg 131 millió euróval (26 milliárd forinttal) javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az első becslés alapján kedden.
Akár el is maradhat a júliusra várható gázáremelés, amennyiben a tárolóban maradt gáz felhasználását írják elő az egyetemes gázszolgáltatók számára a következő hetekben - írja a Népszabadság. A...
Ma szavaz a parlament a kormánytisztviselőkről szóló törvényről. Ha az államfő aláírja azt, legkésőbb augusztus elsejétől be sem tehetik a lábukat korábbi munkahelyükre az indoklás nélkül kirúgott köztisztviselők....
A világ egyik legjobb nyugdíjrendszerének tartott holland rendszer sem tökéletes, a válság pedig a gazdasági szereplőket is finomhangolásra sarkallta. A megegyezés a hírek szerint megszületett, a...
Bár tegnap zárásra megütötték Amerikát, ma reggelre már mémi javulást mutat a hangulat, a futuresek 1% körüli pluszban vannak. Mindez a hazai tőzsdének is megadta a kezdő lendületet ma reggel,...
MAGYARORSZÁG — Számtalan fronton éreztette hatását a gazdasági válság. Ezrek mentek tönkre, sokan a lakásukat vesztették el, és többen voltak olyanok is, akik az életet is eldobták maguktól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy manapság már olyan életbiztosításokat is lehet kötni, amelyekben szerepel az öngyilkosság mint lehetséges halálok. Egy hazai kutatás eredménye szerint minden,…