2010. június 7. hétfő

jún. 7
15:59
Horváth Csaba - a Fidesz hadat üzent Budapestnek (ProfitLine)
A Fidesz hadat üzent Budapestnek, a főváros költségvetése 11,7 milliárd forintot bukott egyetlen nap leforgása alatt - közölte Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje hétfőn az MTI-vel, széleskörű összefogást kezdeményezve "a Fidesz hülyeségének áradása" ellen.
jún. 7
16:01
Varga - valótlan adatokat közölt az előző kormány (ProfitLine)
(MTI) - Varga Mihály szerint beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány, hiszen az első öt hónap államháztartási hiánya 736 milliárd forint, ami az egész évre tervezettnek 84,6 százaléka.
jún. 7
16:03
LIGA Szakszervezetek: az OÉT-ben is egyeztessenek az adótervekről (Gondola)
A LIGA Szakszervezetek arra kéri a kormányt, hogy hívja össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, és egyeztessen az érintettekkel a tervezett adóváltozásokról - közölte a szakszervezeti tömörülés
jún. 7
16:03
Csapkodnak az amerikai indexek (ProfitLine)
A pénteki kiadós zuhanás után mérsékelt emelkedéssel indultak az amerikai piacok, azonban percekkel később már újra mínuszba fordultak. Újabb svédcsavar, közép-európai idő szerint 16:00-tól ismét emelkedéssel próbálkoztak a piacok, amely tartósabbnak tűnik a nyitásban tapasztalthoz képest.
jún. 7
16:05
MSZP: meg fogjuk védeni a Fidesz fővárosellenes politikájától Budapestet (Gondola)
A Fidesz hadat üzent Budapestnek, a főváros költségvetése 11,7 milliárd forintot bukott egyetlen nap leforgása alatt - közölte Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje, széleskörű összefogást kezdeményezve "a Fidesz hülyeségének áradása" ellen
jún. 7
16:06
Változás az amerikai-izraeli kapcsolatokban? (Kripto Akadémia)
A Gázai övezetben kialakult helyzetre az Egyesült Államok új megoldási eszközöket igyekszik felkutatni - jelentette ki hétfőn Sarm-es-Sejkben az amerikai alelnök.
jún. 7
16:06
Újabb fizetős parkolási övezetek (Pénzcentrum)
2010. június 14-től a Váci út - Rákos patak - Göncöl utca - Szekszárdi utca és a Béke utca - Petneházy utca -Reitter Ferenc utca - Szegedi út által határolt területek fizetős parkolási övezetek....
jún. 7
16:06
Beszólások, vádaskodások: egymásnak esett Schobert és Sebestyén Balázs (ATV)
A rádiósok fogyókúrája óta van feszültség közöttük.
jún. 7
16:07
90 milliárd eurót kíván megtakarítani a német kormány 2014 végéig (Gondola)
Az ország háború utáni történetének legnagyobb takarékossági programját fogadta el hétfőn a német kormány, amely 2014 végéig csaknem 90 milliárd eurót kíván megtakarítani A rekordméretű államadósság miatt a konzervatív-liberális koalíció maratoni ülésen úgy döntött, hogy 2015-ig csaknem 90 milliárd eurót kell megtakarítani, ebből 11,2 milliárdot már a jövő évben
jún. 7
16:08
Palesztina küldöttséget küld Gázába (Kripto Akadémia)
Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette hétfőn, hogy küldöttséget meneszt Gázába megbékélési tárgyalások folytatására a Hamász iszlamista szervezettel.
jún. 7
16:08
Kósa hárít: a baj okozója nem az, aki elmondja az igazságot (ATV)
Kósa Lajos szerint nem az a baj okozója, aki elmondja az igazságot, hanem az, aki előidézte. A Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn az Országgyűlésben - a szocialista Mesterházy Attila gazdaság állapotával kapcsolatos napirend előtti felszólalására reagálva - első alkalommal szólalt meg nyilvánosan azt követően, hogy múlt csütörtöki, államcsőddel kapcsolatos szavai vihart kavartak. A debreceni…
jún. 7
16:09
A palesztin elnök küldöttséget küld Gázába (Gondola)
Mahmúd Abbász palesztin elnök bejelentette hétfőn, hogy küldöttséget meneszt Gázába megbékélési tárgyalások folytatására a Hamász iszlamista szervezettel
jún. 7
16:12
Figyelem: újabb budapesti övezetekben kell fizetni a parkolásért! (Infostart)
Június 14-től újabb övezetben kell fizetni a parkolásért a XIII. kerületben - tájékoztatott közleményében a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.
jún. 7
16:15
EUR/USD Kemény megtakarítások Németországban (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama majdnem 1,19-ig esett, de jelenleg ismét az 1,1950-es szintet ostromolja. Németországban jelenleg is megtakarítási tervekről tárgyalnak, melyekkel 2014-ig 80 milliárd eurót szeretnének megtakarítani. Itt is felmerült a bankok megsarcolása. 2012-ig 2 milliárd euróra számítanak ebből az irányból. (OT
jún. 7
16:21
Kevés szex, sok stressz: felmérés a magyar szokásokról (Gondola)
A magyarok ötöde havonta vagy ritkábban él szexuális életet, kétharmada gyakran stresszel, a megkérdezettek felének pedig nagyon kevés közeli barátja van - derült ki a HáziPatika
jún. 7
16:23
Varga Mihály: valótlan adatokat közölt az előző kormány (Gondola)
Varga Mihály szerint beigazolódott, hogy valótlan adatokat közölt az előző kormány, hiszen az első öt hónap államháztartási hiánya 736 milliárd forint, ami az egész évre tervezettnek 84,6 százaléka
jún. 7
16:24
Önkényes volt a Jobbik templomba vonulása (Alternatív Energia)
A záhonyi református egyházközség mindennemű politikai irányzattól, így a Jobbik Magyarországért Mozgalomtól is elhatárolódik - közölte a reformatus.hu-n az egyházközség.
jún. 7
16:24
Újabb gátszakadások Lengyelországban (Kripto Akadémia)
Újabb gátak szakadtak át hétfőn Lengyelországban, ahol a heves esőzések miatt tovább árad a Visztula.
jún. 7
16:25
Újabb gátszakadások Lengyelországban az esőzések miatt (Gondola)
Újabb gátak szakadtak át hétfőn Lengyelországban, ahol a heves esőzések miatt tovább árad a Visztula
jún. 7
16:26
Bank - csak nőknek (Kripto Akadémia)
Megnyílt Iránban az első, kizárólag nők részére kialakított bankfiók Iránban, kielégítve azon konzervatív családok igényét, akik elzárkóznak attól, hogy a gyengébb nem tagjai idegen férfiak közreműködésével intézzék pénzügyeiket.
jún. 7
16:27
Az eddigi legnagyobb vízálláshoz közeli tetőzés várható a Tiszán (Gondola)
Az eddig mért legnagyobb vízálláshoz közeli tetőzés várható a Tiszán, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén - mondta Bara Sándor, az igazgatóság védelemvezetője az MTI-nek
jún. 7
16:29
Lehangoló a magyarokról szóló életmód-felmérés (Gondola)
A magyarok ötöde havonta, vagy ritkábban él nemi életet, kétharmada gyakran stresszel, felének pedig nagyon kevés közeli barátja van.
jún. 7
16:33
Rekord közeli tetőzés várható a Tiszán (Privátbankár)
Az eddig mért legnagyobb vízálláshoz közeli tetőzés várható a Tiszán, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) területén - mondta Bara Sándor, az igazgatóság védelemvezetője hé...
jún. 7
16:33
Ősszel tárgyalják az újabb Hasfelmetsző-ügyet (HírTV)
November 16-án tárgyalja egy brit bíróság a három prostituált meggyilkolásával vádolt brit férfi ügyét - döntött hétfőn egy bradfordi bíróság. A saját magát „Számszeríj Kannibálnak” nevező negyvenéves férfi az észak-angliai Yorkshire-ben végzett áldozataival. Az egyik nő holttestét még nem találták meg.
jún. 7
16:42
Meghallgatták a Jobbik elnökét is a gárdakapitány perén (Alternatív Energia)
Ősszel folytatódik a Magyar Gárda Mozgalom országos kapitányának a rendőrség ellen indított közigazgatási pere. Kiss Róbert azért perelte be a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK), mert álláspontja szerint a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel 2009. július 4-én Budapesten az Erzsébet téren tartott békés jellegű spontán demonstrációt.
jún. 7
16:42
A cigányok az új feketék? (Kripto Akadémia)
Kétnapos amerikai-magyar szakmai konferencia kezdődött hétfőn Washingtonban arról, hogy a fekete gyerekek integrációját segíteni hivatott Harlem Children's Zone program átültethető-e Magyarországra a romák helyzetének javítására.
jún. 7
16:42
Tovább csökkent a magyar államcsőd-kockázat piaci árazása (Portfolio)
A forint erősödésével, illetve a befektetői aggodalmak enyhülésével párhuzamosan a reggeli enyhe csökkenés után tovább mérséklődött ma a magyar állam nemfizetése elleni biztosítás piaci ára. A...
jún. 7
16:42
Magyar borok féláron: idén négyszer! (Pénzcentrum)
A Borszerdákon - június 30-án, augusztus 25-én, szeptember 29-én és november 10-én - fél áron lehet magyar bort inni a csatlakozó vendéglátóhelyeken. Az akciót 36 millió forinttal támogatja a Közösségi Bormarketing Alap....
jún. 7
16:42
Csalók, fosztogatók: megjelentek a katasztrófa vámszedői (ATV)
Nem utazhatnak ingyen a katasztrófa sújtotta területekre az önkéntesek, és van olyan segélyvonal, aminek üzemeltetője elteszi a kapcsolási díj összegét. De megjelentek az áruházi fosztogatók és az ál-kárfelmérők sem tétlenek, ha az árvíz miatt kialakult kaotikus helyzetet kell kihasználni.
jún. 7
16:44
Az első melegházasság Portugáliában (Kripto Akadémia)
Közel három héttel a melegházasságok engedélyezését követően hétfőn Lisszabonban megkötötték az első azonos neműek közötti házasságot Portugáliában.
jún. 7
16:48
Nyilvánosan csókolóztak az Alkonyat sztárjai (Blikk)
jún. 7
16:48
Záporok után kánikula várható (Infostart)
Hétfőn nyárias időjárásra kell számítanunk, de kedden többfelé várható kisebb zápor, zivatar - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Gál Áron kiemelte: a hét közepén már kánikula várható.
jún. 7
16:51
Sehol sincs tisztán egykulcsos adó (Privátbankár)
Vámosi-Nagy Szabolcs szerint az egykulcsos adózás "vegytiszta" formája sehol nem működik. Az egykulcsos adónál nincs értelme a családi adózásnak, de a gyerekekre adható adókedvezménynek igen
jún. 7
16:51
Hatan sérültek a súlyos karambolban (HírTV)
Cementszállító szerelvény és kisbusz ütközött hétfőn hajnalban az M3-ason az 58-as kilométerkőnél. A balesetben hatan sérültek meg, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek.
jún. 7
16:53
A hitelminősítők csak Orbánra várnak (Privátbankár)
A magyar politikusok államcsőd lehetőségéről tett múlt heti nyilatkozatai komoly kételyeket támasztanak a költségvetési politikával kapcsolatban és negatívan befolyásolhatják az ország szuverén adósbesorolását - hangsúlyozták hitelminősítő intézetek hétfőn.
jún. 7
16:55
Mínuszban a BUX, a Mol jól tartotta magát (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,43 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.192,50 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 0,56 százalékkal 18.100 forintra erősödött, az OTP részvények ár...
jún. 7
16:57
Egyiptom nyitva tartja a gázai határt (Gondola)
Egyiptom határozatlan ideig nyitva tartja gázai határát, hogy enyhítsen a palesztin terület elleni blokád hatásán és hogy biztosítsa számára az összeköttetést a külvilággal - jelentette ki hétfőn az AP hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó egyiptomi biztonsági illetékes
jún. 7
16:57
Pornóra cseréltek bibliát (Blikk)
jún. 7
16:57
Munkahelyen nézik a Győzikét (Kreatív Online)
Van-e háromképernyős médiastratégia? Érdemes-e a tévéknek online, az online cégeknek tévés, mobilos felületek felé nyomulni? Tudósítás a Tv, Web, Mobil konferenciáról.
jún. 7
16:57
Új névvel reagált a Sodexo a piac változó elvárásaira (ProfitLine)
2010-ben nagymértékben megváltozott a béren kívüli juttatások piaca egyrészről a kirótt adóteher, másrészről pedig a gazdasági válság eredményeképpen. A juttatások között átrendeződést tapasztalhattunk, egyes elemek népszerűbbek lettek, míg mások kikerültek a cégek javadalmazási rendszeréből. A béren kívüli juttatásokat az adott ország jogi környezete határozza meg, így ez a jelenség egyes…
jún. 7
16:59
Közel 600 ezren hívták eddig a Nemzeti Segélyvonalat (Gondola)
Magyarországon sem a délkelet-ázsiai szökőár, sem a haiti földrengés idején nem adakoztak annyian telefonon, mint a mostani magyarországi árvíz idején - közölte a Nemzeti Segélyvonal Alapítvány, amelynek honlapján a hétfő délutáni adatok szerint 21 nap alatt 584-ezren hívták a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat
jún. 7
16:59
Némi erősödést mutatott a forint (ProfitLine)
Hétfőn kissé korrigálta korábbi veszteségeit a forint az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni aggodalmak enyhülésének köszönhetően; délután fél ötkor az eurót 284,33 forinton jegyezték a délelőtti 288,70 forint és a péntek esti 290 forint közeli jegyzés után.
jún. 7
17:00
Mínuszban maradt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,43 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 21.192,50 ponton zárt hétfőn.
jún. 7
17:00
Kétharmaddal döntik el előre az önkormányzati választásokat? (Alternatív Energia)
A köztársasági elnökhöz fordult Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, mert szerinte a Fidesz törvénymódosításai csak a nagy pártoknak - s leginkább magának a kormánypártnak - kedveznek. Ez abban a Sólyom Lászlónak szóló nyílt levélben olvasható, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
jún. 7
17:00
Loptak vagy nem? (Kripto Akadémia)
Moszkvában cáfolták a lengyel kormányszóvivőnek azt a közlését, hogy őrizetbe vették volna az orosz belügyi erők, az OMON három tagját, mert Lech Kaczynski lengyel elnök repülőgépe katasztrófájának helyszínén ellopták legalább egy áldozat hitelkártyáját, és azt használták is.
jún. 7
17:00
USA: éveken keresztül készült a gyilkolásra a két dzsihádista fiatal (ATV)
Akár életfogytiglant is kaphatnak.
jún. 7
17:01
Egészségkárosítóak egyes beltéri falfestékek (Gondola)
A Tudatos Vásárló tesztelte a beltéri fehér falfestékeket. Mindegyikből párolgott formaldehid, a biotermékek a legkevésbé károsak.
jún. 7
17:01
Kósa: 'Nem akartam kárt okozni senkinek!' (ProfitLine)
Kósa Lajos múlt heti, az államcsőddel kapcsolatos kijelentésével nem akart kárt okozni senkinek. A Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva hétfőn az Országgyűlésben azt mondta: reméli, hogy csak átmeneti nehézséget okozott bárkinek, a kormány azon dolgozik, hogy a piacok számára is megnyugtató intézkedéseket hozzon.
jún. 7
17:02
Egyiptom nyitva tartja a gázai határt (Kripto Akadémia)
Egyiptom határozatlan ideig nyitva tartja gázai határát, hogy enyhítsen a palesztin terület elleni blokád hatásán és hogy biztosítsa számára az összeköttetést a külvilággal - jelentette ki hétfőn az AP hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó egyiptomi biztonsági illetékes.
jún. 7
17:09
Pánik után: "erősen" kezdte a hetet a forint (Privátbankár)
Hétfőn kissé korrigálta korábbi veszteségeit a forint az euróövezet pénzügyi stabilitásával szembeni aggodalmak enyhülésének köszönhetően; délután fél ötkor az eurót 284,33 forinton jegyezték a délel...

Keresés