BUDAPEST — Cseppnyi boldogságot csempészett Illés Máté (6) születésnapjába a Blikk. A kisfiúnak ezúttal kedvenc tortája nélkül kellett ünnepelnie, igaz, anyukája a szigorú szabályokat betartva sütött neki sütit.
BUDAPEST — Talán csak a furcsa véletlennek köszönhető, hogy a No Thanx-es fiúk ugyanazzal a címmel futó számmal rukkoltak elő, mint pár évvel ezelőtt a nagy sikernek örvendő Magna Cum Laude zenekar, de az biztos, hogy eddig a Se kép, se hang című dalt a Magnához köthették a rajongók.
BUDAPEST — Minden erejével igyekszik fúrni a pénzvilág a kormány által tervezett bankadót, immár az Európai Bankszövetség is beszólt a jelentős elvonás miatt
LOS ANGELES ‒ Mintha egyenesen egy Jason Bourne-fi lmből lépett volna elő az a titokzatos fi gura, akit a Los Angeles-i rendőrség tartóztatott le hosszas hajtóvadászat után.
BUDAPEST — Öreg rocker nem vén rocker – az egyszer biztos! Legalábbis ezt bizonyította be Rod Stewart (65) az idei T-Mobile Kapcsolat koncerten, a rajongók legnagyobb örömére.
POZSONY — Nők is domboríthatnak a politikai pályán, a vonzó külső is hathat a választókra. Egyre gyakrabban találhatunk ma már a legmagasabb döntéshozók között hölgyeket, akikre egy egész ország irányítását bízták rá a polgárok.
JOHANNESBURG ‒ Hiába bírálják a kapusok a világbajnokság labdáját, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) csak amolyan nesze semmi, fogd meg jól módon foglalkozik a Jabulanira érkezett panaszokkal.
BUDAPEST — Sztárok alá ad lovat Ulrik György (56). A lovaskaszkadőr istállójában élő állatok több mint ötven hazai és külföldi filmben szerepeltek már.
DURBAN — A futballválogatottunk ugyan 1986 óta nem szerepel világbajnokságon, mégis ma akár magyar játékosért is szoríthatunk a dél-afrikai torna nyolcaddöntőjében.
VALENCIA — A Red Bull két pilótája lett a Forma–1-es világbajnokság Európa Nagydíjának legnagyobb győztese. Az első rajtkockából induló Sebastian Vettel (22) a futamon diadalmaskodott, csapattársa, Mark Webber (33) pedig szörnyű balesetet élt túl.
SZIGETSZENTMIKLÓS — Hiába próbálta felvenni a harcot Vas László (†49) a szervezetét pusztító gyilkos kór ellen, gyógyulása elé magasabb érdekek görgettek akadályt.
SOMOGYBABOD — Megnyílt a föld! Az elmúlt hetek-hónapok esőzéseinek következtében egy több száz méter hoszszú, helyenként tíz méter mély és ugyanilyen széles hasadék keletkezett Somogybabod határában, ami kettévágta a földutat, és június eleje óta folyamatosan nő.
BUDAPEST — Borzasztóan aggódnak társukért az egykori megasztárosok. Nguyen Thanh Hien (16) szüleiről a napokban derült ki, hogy embercsempészettel vádolja őket a rendőrség.
BUDAPEST — Első sikeres fogyókúrájának közepén jár Dömsödi Gábor (52). A műsorvezető bevallása szerint húsz éve folyamatosan különböző módszerekkel próbálkozik, de eddig nem igazán volt látványos az eredmény.
MAGYARORSZÁG — Finisben Stohl András ügyének nyomozása. A Blikk információi szerint néhány napon belül a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal továbbadja a színművész ügyét az ügyészségnek.
Másfél millió hitelkártya van jelenleg forgalomban Magyarországon, ez az összes bankkártya 17%-a. A hitelkártya speciális fizetési eszköz, amely jóval több, illetve másfajta lehetőséget ad használójának, mint egy betéti kártya. Ha odafigyelünk a pontos törlesztésre, gyakorlatilag kamatmentes hitelhez juthatunk....
A csuporkafélék népes családja körübelül kétezer fajt foglal magába, és számtalan fajtája vált kedvelt cserepes dísznövénnyé. A növényfaj (Gloxinia) a nevét egy francia orvos-botanikustól, Benjamin Peter Gloxin-tól kapta, a XVIII. század derekán. Az egyik, nagyon népszerű cserepes faj a Gloxinia latifolia (syn. sylvatica) Peruból és Bolíviából származik, és helyes gondozás mellett otthonunkban is…
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közzétette a nyugdíjak folyósításáról szóló tájékoztatóját. A korábbi tervekkel ellentétben - melyek szerint a hónap 15. napjára tolták volna ki az ellátások folyósítását - maradt a korábbi utalási rend, vagyis a nyugdíjakat legkésőbb 12-éig jóváírják a jogosultak bankszámláján. A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan decemberben már a hónap harmadik napján…
Nem várható lényeges előrehaladás a globális pénzügyi rendszer rendbetételére tett javaslatok többségében a G20-ak torontói tanácskozásán. Az előző, tavaly szeptemberi pittsburghi csúcstalálkozójukon a pénzpiaci reformok bevezetésének menetrendjét fektették le. Több reformjavaslat bevezetése azonban viták kereszttüzébe került és emiatt késedelmet szenved, illetve kérdésessé vált.
Iveta Radičová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) alelnöke, kijelölt miniszterelnök még nem tudja pontosan megmondani, mikor fejeződnek be a kormányalakítási tárgyalások, de reméli, hogy mihamarabb. A szlovák köztévé vasárnapi vitaműsorában Robert Fico, a távozó kormányfő, a Smer (Irány) elnöke volt Radičová vitapartnere. A kormányfőjelölt egyebek mellett kiemelte, hogy 2006-ban…
Csak ma oldják fel a korlátozásokat Torontóban, ahol a hétvégén tartották a G20-ak csúcsértekezletét. A kanadai metropolist megbénították a legfejlettebb államok és a feltörekvő országok találkozója elleni tiltakozásul tartott tüntetések. A kanadai Huntsville-ben szombaton zárult a G8-as csúcstalálkozó. Mindkét tanácskozás vitáinak középpontjában az állt, hogyan lehet a fellendülés útjára állítani…
Másfél hónapja alakult meg az új parlament, de a pártok még mindig keresik a helyüket- véli Gyömöre Máté a Progresszív Intézet munkatársa. Szerinte csak látszat a nemzeti együttműködés rendszere, amit jól mutat, hogy a "nemzeti konzultációk", amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan abba is maradtak. Az új törvények megalkotásánál ráadásul rendre elmaradnak az egyeztetések a társadalmi…
Felértékelődött a vállalati adatbiztonság a válság óta. Most már nem csak a külső támadások, hanem a belső adatszivárogtatások ellen is védekezni kell - mondta el az InfoRádióban Antal Lajos, a Deloitte Információbiztonsági és Adatvédelmi részlegének vezetője.
Azoknak az olvasóknak, akik a hétvégét pihenéssel, utazással töltötték, minden vasárnap este röviden összefoglaljuk, milyen fontosabb események történtek a két nap alatt itthon és a külvilágban.
Jó eséllyel idén sem indul el a Márai-program (MP), miután a héten elrendelt, a Nemzeti Kulturális Alapot érintő 2 milliárd forintos zárolásnak része a Márai-program 1 milliárd forintos kerete is. A Kormányzati Kommunikációs Államtitkárságtól úgy értesültünk: a Márai-programot valószínűleg idén meghirdetik, de csak jövő évi finanszírozással.
Ezen a héten garantáltan nem fogunk unatkozni, hiszen egyetlen olyan nap sem lesz, amikor ne érkezne valamilyen fontos makrogazdasági adat. A befektetők minden bizonnyal a pénteken napvilágot látó,...
Hosszantartó, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt Kovács József énekes. Az Interoperett alapító-vezetőjét életének 65. évében érte a halál.
Világszerte nagy érdeklődés mutatkozik újabban az izlandi tűzhányók aktivizálódásasa iránt, miután a repülőgépjáratok sorát kellett kiiktatni tavasszal a vulkánkitörés miatt.
Állami megbízások és támogatások milliókban mérhető forintjai jutottak az elmúlt esztendőkben a Grantfilm Kft.-nek és a Grant Reklám Kft.-nek. E társaságok két olyan személyhez köthetők, akik a rendszerváltás előtt együtt építették a szocializmust a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ): Nagy Endre és Gremsperger Gábor a KISZ Értelmiségi Fiatalok Tanácsában ténykedett, méghozzá egy szobában.
Az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét választja meg mai ülésén az Országgyűlés, amely dönt a médiacsomag két eleméről és az alkotmánybírák jelöléséről is
Az igazságügyi szakfelügyelő számos szakmai hibát felsoroló szakvéleménye ellenére minősítette szakszerűnek az akkori egészségügyi kormányzat annak az orvosnak a tevékenységét, aki Tatárszentgyörgyön nem ismerte fel Csorba Róbert és ötéves kisfia holttestén a lőtt sérüléseket - írta a Népszabadság.
Az igazságügyi szakfelügyelő számos szakmai hibát felsoroló szakvéleménye ellenére minősítette szakszerűnek az akkori egészségügyi kormányzat annak az orvosnak a tevékenységét, aki 2009. február 22-én Tatárszentgyörgyön nem ismerte fel Csorba Róbert és ötéves kisfia holttestén a lőtt sérüléseket - írja a Népszabadság hétfőn.
Házasságot kötött élettársával Johanna Sigurdardottir izlandi kormányfő vasárnap; ezen a napon lépett életbe a melegházasságokat engedélyező törvény a skandináv országban
Nemcsak a környezetszennyezés, hanem a balesetveszély és a műemlékvédelem miatt is felelőtlenségnek tartja a Red Bull légi parádé megrendezését a Levegő Munkacsoport. A civil szervezet szerint a bemutató és annak előkészületei százezrek életét keseríti meg elsősorban a gázkibocsátás és a zajhatás miatt.
Fontos előrelépés történt a torontói G20-csúcstalálkozón a globális gazdasági válság kezelésében - mondta az amerikai elnök a vasárnapi zárónapon, utalva arra, hogy a legfejlettebb gazdaságok ígéretet tettek az államháztartási hiány felére való csökkentésére 2013-ig. (MTI)