Szolgálati autójával egy másik kocsinak ütközött vasárnap délelőtt Szepesi István dandártábornok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A baleset a Nógrád megyei Nádújfaluban, egy kereszteződésben történt. Senki nem sérült meg, az eset körülményeit vizsgálják.
A G20 csoport hétvégi, torontói találkozóján nagy vita alakult ki az Egyesült Államok és Európa között arról, hogy a takarékossági csomagok fékezik-e a gazdasági növekedést, vagy sem. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézete professzora szerint a pénzügyi rendszer szabályozásáról az Egyesült Államokban sincs egyetértés, így a G20-aktól sem várható, hogy egyezségre jutnának e téren.
Meggyilkoltak egy nyolcéves kislányt szombaton Újvidéktől nem messze, egy faluban. Helyi sajtójelentések szerint a gyermeket meg is erőszakolták. A lány szülei délután négy órakor jelentették be, hogy eltűnt a gyerekük. Keresni kezdték, majd egyik szomszédjuk házában bukkantak rá élettelen testére. A ház tulajdonosa eltűnt.
A pénzügyi intézményekre kivetni tervezett bankadó "mélyreható módosítását" sürgette a Bloomberg jelentése szerint a magyar miniszterelnöknek és a gazdasági miniszternek küldött levelében az Európai Bankszövetség (EBF), amely úgy véli, hogy a "diszkriminatív" adókivetés több hitelező céget veszteségessé fog tenni, és gátolni fogja a gazdasági növekedést.
Egyes G20-országok gyorsabban kívánják bevezetni az új banki szabályozást, mint mások a Reuters brit hírügynökség rendelkezésére bocsátott közleménytervezet szerint.
Cigány temperamentum és magyaros dallamvilág, megbolondítva füstös kávéházi hangulattal, ízesítve Karádyval, Jávor Pállal, a XX. század első felének bárzenéjével, filmdalaival és slágereivel. Mindez kiváló magyar énekesek előadásában. Korok, generációk és kultúrák találkozása a Budapest Bár zenéjében. Farkas Róbert zenész, Behumi Dóra énekes
Több mint 2.300-an írták alá eddig a Fidesz elszámoltatási kampánya elleni tiltakozó felhívást - közölte a nyilatkozat 108 jegyzője - köztük politikusok, tudósok, írók, újságírók - közül Bauer Tamás k...
Három nappal a német elnökválasztás előtt a voksolás teljes szabadságára, azaz mindenfajta párt-, illetve koalíciós kötelezettség hatályon kívül helyezésére szólított fel két volt konzervatív (CDU) államfő.
Az önkormányzatok eredményes működéséhez szükség lenne az EU elosztási rendszere jelenlegi gyakorlatának átgondolására - hangzott el egy szakmai előadáson
A G20 zárónyilatkozata nem tesz majd említést sem Kínáról, sem Kína árfolyam politikájáról - tudta meg a Reuters hírügynökség a szöveg vázlatát ismerő két forrástól. A Reuters által szombaton megs...
Vasárnap kora délután lezuhant egy helikopter Rotterdamban, hárman meghaltak - jelentette a helyi rendőrség, amely még nem tudta a szerencsétlenség okát.
A cseh államfő bejelentette, hogy hétfőn kormányfővé nevezi ki Petr Necast, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnökét. Václav Klaus erről vasárnap a Prima kereskedelmi televíziónak adott interjújában beszélt. Necas az államfő megbízásából egy hármas jobboldali koalíció létrehozásáról tárgyal.
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon
A G20 zárónyilatkozata nem tesz majd említést sem Kínáról, sem Kína árfolyam politikájáról - tudta meg a Reuters hírügynökség a szöveg vázlatát ismerő két forrástól. (MTI)
A Red Bull-lal versenyző német Sebastian Vettel nyerte az autós gyorsasági világbajnokság, a Formula-1 vasárnapi GP-futamát, a valenciai Európa Nagydíjat.
Több mint 200 embert vettek őrizetbe vasárnap Bangladesben, ahol a fő ellenzéki párt hajnaltól alkonyatig tartó általános sztrájkot hirdetett a kormány "hibái és túlkapásai" ellen.
További visszahívásokat jelentett be a Toyota, a cég most 17,000 darab 2010-es Lexust hív vissza, miután a töréstesztek során üzemanyag szivárgást észleltek. A japán autógyártó az idei évben már...
Ötszáz forint pótdíjat kötelesek fizetni július elsejétől a díjmentes utazáshoz szükséges regisztrációs jeggyel nem rendelkezők a vasúton és a Volán-járatokon....
Elektromos robogókat és kerékpárokat adományozott a győri önkormányzat a kisalföldi megyeszékhely rendőrkapitányságának, hogy ezzel is segítse a a belváros közbiztonságának javítását a turisztikai szezonban.
A határon túli szervezetek nem akarnak Budapest vazallusai lenni, és ezt a hazai politikusoknak is el kell fogadni - vélik a szakértők, akik szerint Bugár Béla pártja is ezt az elvet követi majd. Dérer Miklós szerint a Trianon-szindróma szinte már csak a magyarokat érdekli, a határon túliak már az ottani életükre koncentrálnának. Törzsök Erika is hasonlóan vélekedett: szerinte a hazai politikusok…
Jövő héten kedden választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. A parlamenti képviselők két jelölt között választhatnak: a Fidesz-KDNP Schmitt Pál házelnököt, az MSZP pedig Balogh András thaiföldi nagykövetet jelöli Sólyom László utódjának.
Az okmányirodák július elsejét követően nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú magánokirattal igazolja az új tulajdonos
Nagyjából tízezer ember csatlakozott vasárnap a négy éve palesztin fogságban lévő Gilad Salit izraeli katona családjához, akik egy figyelemfelhívó akcióval akarnak nyomást gyakorolni az izraeli kormányra. Salit szülei és testvérei egy nagyjából kétszáz kilométeres gyaloglásra indultak, amelynek végcélja az izraeli kormányfő rezidenciája. A terv szerint addig fognak Benjamin Netanjahu rezidenciája…
Szegednél és Mindszentnél is csak lassan csökken a Tisza vízszintje, a Maros Makónál átmenetileg apad, de a folyó felső szakaszáról újabb árhullám érkezik - közölte az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ATIKÖVIZIG) ügyeletvezetője vasárnap.
Nem választott új elnököt Retkes Attila helyére az SZDSZ küldöttgyűlése szombaton, hanem egy öttagú ügyvivői testület vezeti a pártot a jövőben - jelentették be a küldöttgyűlés utáni sajtótájékoztatón...
Szegednél és Mindszentnél is csak lassan csökken a Tisza vízszintje, a Maros Makónál átmenetileg apad, de a folyó felső szakaszáról újabb árhullám érkezik - közölte az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédel...
"Súlyos gondok" vannak az afganisztáni háborúval, a vártnál nehezebben és lassabban halad a szövetségesek akciója - mondta az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója egy vasárnapi interjúban.
Agyonlőttek és kiraboltak három pénzbeszedőt Moszkvában, vasárnap. Az orosz főváros ügyészségi nyomozóhivatalának közlése szerint az áldozatok egy ismert orosz bank külsős biztonsági cégének alkalmazottjai voltak.
Az amerikai államháztartási hiány kezelésének ügyében támadt nézeteltérés az egyik oka Peter Orszag fehér házi költségvetési igazgató távozásának - írta a szombati Financial Times.
Bár az emberek többsége fontosnak tartja, hogy a köztársasági elnök ne legyen pártpolitikus, a jelöltek közül jellemzően párthovatartozásuk szerint választanak, és a Medián felmérése szerint a közvéleménytől Schmitt Pál kapná a legtöbb szavazatot.
A többi között a túlburjánzó bürokrácia, a területi és illetékességi széttagoltság, a követhetetlen és ellenőrizhetetlen rendszer miatt van szükség az önkormányzati és közigazgatási rendszer teljes átalakítására, újrahangolására – mondta vasárnap a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozójának nyitóünnepségén Tállai András önkormányzati államtitkár. Hozzátette: az új parlament kétharmados ...
Magyarország a befektetők számára továbbra is jó kilátásokkal rendelkező feltörekvő piac, a kötvénybefektetések feltételei nagyon jók, hiszen tulajdonképpen nincs inflációs nyomás - olvasható a bécsi székhelyű Raiffeisen Capital Management elemzésében.