Ittasan vitte az óvodásokat a falubusszal Villánykövesd falugondnoka. A rendőrség hazafelé igazoltatta a sofőrt, a szondázásnál kiderül, alkoholt ivott, mielőtt a volán mögé ült. Azonnal elvették a jogosítványát. A gyerekeket egy másik sofőr vitte haza.
Az orosz Gazprom kifizette a tranzitdíjak kapcsán felhalmozódott 228 millió dolláros adósságát Fehéroroszországnak - jelentette be a minszki energetikai minisztérium.
Újabb idei, illetve történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak a MOL legutóbbi emelése után. A gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó öt forinttal, a 95-ös benzinért literenként két forinttal nőtt. Az InfoRádió összeállításából kiderül, az emelés miként hat a közlekedési vállalatokra, illetve a fuvarozással foglalkozó vállalkozásokra. Az elemző szerint a drágulás kedvezőtlenül hat az inflációra is,…
A K&H Bank továbbra is fenntartja a svájci frank alapú hitelek forintra való átváltását, és azt javasolja az időközben fizetési nehézségekkel küzdő ügyfeleinek, hogy éljenek a bank adta kedvező lehetőséggel - mondta Hendrik Scheerlinck vezérigazgató csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. (MTI)
Másodszor is eredménytelen lett a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által az OTP Bank nem EU-n belüli, külföldi leányvállalatainak könyvvizsgálata kiírt közbeszerzés, mivel csak egy érvényes ajánlat érkezett - az eredmény a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A németországi központi üzembe és győri gyárába helyez át termelést Kínából a vasúti modelleket gyártó német Märklin, miután kínai beszállítója felmondta a német vállalattal a szerződést.
Romló piaci hangulatban a térségbeli devizákkal együtt gyengült a forint, az eurót délután fél ötkor 283,15 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délelőtt kilenc órakor tartott 280,30 forinttal és a szerda délutáni 281,10 forinttal.
Tíz színdarabbal, Republic- és Budapest Bár-koncerttel, valamint az ExperiDance táncestjével várja idén a közönséget a Tihanyi Szabadtéri Játékok programsorozata, amelyet július 9. és augusztus 21. között rendeznek meg a Bujtor Istvánról nemrég elnevezett szabadtéri színpadon.
Alacsony forgalom mellett zajlott ma a kereskedés a hazai parketten, a BUX az Európa-szerte uralkodó hangulatnak megfelelően 0.7%-ot esett. Az amerikai indexek jelentősebb csökkenésekkel indították a...
Folytatódnak az aggasztó folyamatok a devizapiacokon, a hazai fizetőeszköz leértékelődése leginkább ezúttal is a svájci frank ellenében érződik: az alpesi deviza kurzusa átlépte a 209-es szintet, amire legutóbb tavaly március elején volt példa....
Frontálisan ütközés következtében veszítette életét a Toyota legtapasztaltabb tesztpilótája egy németországi autóbalesetben. A 67 éves Hiromu Naruse épp tesztúton volt a Lexus egy még fejlesztés alatt álló szupersportkocsijával....
Az EUR/AUD zárta az 1,4200-nél levö gapet, azonban az ausztrálok bizonytalansága és az euró erösödése miatt további nyereségeket könyvel el a devizapár. Ellenállás 1,4295-nél és 1,4370-nél, míg támogatás 1,4150-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Romló piaci hangulatban a térségbeli devizákkal együtt gyengült a forint, az eurót délután negyed ötkor 283,53 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délelőtt kilenc órakor tartott 280,30 forinttal és a szerda délutáni 281,10 forinttal
300 ember ellen tett vádemelési javaslatot a rendőrség a 2007-ben feltárt hamisítási ügyben, de még több száz ember kihallgatását tervezik. A hamis diplomákat, nyelvvizsgákat, APEH-, és jövedelemigazolásokat 3 férfi gyártotta, ők a '90-es évektől okirat hamisításból éltek, a nyomozók szerint havi 2 millió forintot tettek zsebre.
Nagyon kétséges, hogy az afganisztáni háborút katonailag meg lehet nyerni, de teljesen nyilvánvaló, hogy a szövetségesek nem veszíthetnek, tehát egy köztes politikai megoldásra van szükség - mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön a C-SPAN amerikai kábeltelevíziós hálózatnak adott interjúban
Gyilkos bálnát találtak csütörtökön az Északi-tengeren, Hollandia partjainál, erre hatvan éve nem volt példa a térségben. A legyengült állatot természetvédők fogták be és szállították egy tengeri természetvédelmi parkba.
Az őszi búza esetében várhatóan 10 százalékot is meghaladó mértékű lehet az idén a terméskiesés - hangoztatta Czerván György, az agrárügyekért felelős vidékfejlesztési államtitkár csütörtökön Budapest...
Romló piaci hangulatban a térségbeli devizákkal együtt gyengült a forint, az eurót délután negyed ötkor 283,53 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délelőtt kilenc órakor tartott 280,30 forinttal ...
Kinevezett művészeti vezető nélkül marad a budapesti dalszínház, mivel Kovalik Balázsnak, a Magyar Állami Operaház megbízott művészeti igazgatójának június 30-án lejár a szerződése, s azt egy nemrég hatályba lépett kormányrendelet alapján nem hosszabbíthatják meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
830.6 millió dollárt fizetett ki jogászainak és menedzsereinek 2008. szeptemberi csődje óta a világ egykori negyedik legnagyobb befektetési bankja, a Lehman Brothers. A bank felszámolását végző, és...
Módosították az erzsébetvárosi csendrendelet-tervezetet annak benyújtása előtt. Így bizonyos, hogy nem kell éjfélkor bezárniuk a szállodákban üzemelő vendéglátóipari egységeknek, illetve azon vendéglőknek és éjjel-nappali boltoknak, amelyek nem forgalmaznak alkoholt.
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 20 tagállamnak küld összesen 35 felkérést a földgáz és a villamos energia egységes piacának létrehozását célzó európai uniós jogszabályok különböző elemeinek...
Ha lesz konszolidáció az egészségügyben, ekkor ezt feltételekkel, a különböző alágazatokkal arányosan teszik meg - közölte Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón csütörtökön
Kérdéses Wayne Rooney játéka a németek elleni nyolcaddöntőben. Az angol labdarúgót szerdán a szlovénok elleni utolsó csoportmeccs 72. percében le kellett cserélni, bokasérülés miatt.
A Fidesz frakció hatvan tagja Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek. A házelnök államfővé választása esetén védelmezné a magyar nyelvet, hirdetné a nemzeti összetartozást és felkarolná az egészség és az oktatás ügyét. A politikus Fidesz-KDNP frakciószövetség előtti meghallgatásán elmondta: Nem gátolná a kormány törvényalkotási lendületét, sőt annak motorja lenne.
A német kancellár a leghatározottabban elutasította azokat az amerikai bírálatokat, amelyek szerint Németország szigorú takarékossági irányvonalával veszélyeztetné a világgazdasági fellendülést.
Az őszi búza esetében várhatóan 10 százalékot is meghaladó mértékű lehet az idén a terméskiesés - hangoztatta Czerván György, az agrárügyekért felelős vidékfejlesztési államtitkár csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón
Diszkvalifikálták a mexikói Ogilvy fődíjasnak kihirdetett munkáját a Cannes Lions reklámfesztivál sajtó kategóriájában, egy órával a díjátadó ceremónia előtt ugyanis kiderült: 2008-ban már nevezték ugyanazt a hirdetést.
Tagadja bűnösségét a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezetője. Kovács Péter szerint nem igaz, hogy kenőpénzért intézték a kerületben az ingatlan-értékesítéseket. A csütörtökön kezdődött bírósági tárgyalásra hamarosan beidézik tanúként a VI. kerület szocialista polgármesterét is, de Verók István szerint ez nem zavarhatja meg az újraválasztását.
100 ezer lakást újíthatnak fel évente a nemzeti épületkorszerűsítési program keretében januártól - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Nem a kormányzati munka gátja, hanem motorja kíván lenni – jelentette ki Schmitt Pál házelnök és egyben a Fidesz-KDNP államfőjelöltje csütörtökön, a pártszövetség frakciójának meghallgatásán.
Soha nem mért magasságba, 1100 bázispont fölé, egyes latin-amerikai fejlődő országokra jellemző szintre emelkedett csütörtökön Londonban a görög államadósság-törlesztés leállásának kockázatára köthető...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,37 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel, 21.329,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető ré...
Először osztottak minisztériumi fejléccel ellátott diplomákat a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen. Az intézmény 2008-ban nyerte el végleges akkreditációját, így vált Románia első magyar tannyelvű, államilag elismert oktatási intézményévé.