2010. június 24. csütörtök

jún. 24
12:33
Nem tesz jót a szívünknek a foci-vb nézése (Infostart)
Minden óra a televízió előtt növeli a szívbetegségek kialakulásának a kockázatát - figyelmeztetnek brit szakemberek.
jún. 24
12:33
Megakadályozott Sólyom-látogatás: az Európai Bizottság elhárította a magyar beadványt (Infostart)
Az uniós szerződés és a másodlagos jogforrások rendelkezései sem vonatkoznak valamelyik tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására. Ezért az Európai Bizottság szerint Sólyom László tavaly augusztusban megakadályozott szlovákiai látogatása ügyében megalapozatlan a magyarok hivatkozása a szlovák kötelezettségszegésre - közölték csütörtökön Brüsszelben. Hazánk…
jún. 24
12:33
Kétheti mélyponton a forint - romlik a hangulat (Portfolio)
A reggeli óvatos optimizmus óta romlóban a nemzetközi befektetői hangulat, amelynek jeleként már délelőtt új történelmi csúcsra ugrott a görög államadósság csődkockázati mutatószáma. A svájci frank a...
jún. 24
12:33
Első a MAZDA 3 (ATV)
Első hellyel díjazták a Mazda3-at az amerikai J.D. Power kutatócég Németországban végzett felmérésén, az európai piac egyik legjelentősebb szegmensében, a kompakt kategóriában. A legnagyobb németországi kutatás keretében a Mazda 85,6%-kal a legjobb vevői elégedettségi szintet érte el, olyan konkurens modellek előtt, mint a Mercedes A-osztály (84,8%), vagy a Hyundai i30 (84%). A díjat tegnap vette…
jún. 24
12:35
Itt a megszövegezett adócsomag! (Portfolio)
Nem teljesen úgy alakul az adócsomag, ahogyan azt a kormányfő 29 pontos akciótervében felvázolta, igaz, az eltérések nagy része kedvező, derül ki az idei év közi adóváltozások egy részét tartalmazó,...
jún. 24
12:35
Öt amerikai muzulmánt zártak börtönbe terrorizmus miatt Pakisztánban (ATV)
Terrorizmusért egyenként 10-10 év börtönbüntetésre ítéltek Pakisztánban öt amerikai állampolgárt csütörtökön - közölte az ázsiai ország kormánya által kinevezett ügyész. Nadim Akram Csima hozzátette, hogy a vádlottak emellett pénzbüntetést is kaptak.
jún. 24
12:36
Július elsejével távozik a Honvédség Központi Kiképző Bázisának parancsnoka (HírTV)
Július elsejei hatállyal leváltotta a Honvédség Központi Kiképző Bázisának parancsnokát Hende Csaba honvédelmi miniszter.
jún. 24
12:36
Mariah Careyt beperelték "állati" tartozása miatt (Gondola)
"Állati" tartozása van Mariah Carey amerikai posztárnak: 30 ezer dollárral adósa kutyái állatorvosának
jún. 24
12:37
Elindult az energetikai nemzeti konzultáció: csökkenteni kell a függőséget (Portfolio)
Magyarország elsődleges célja, hogy csökkentse külső energiafüggőségét, egy fenntartható, zöld gazdaságot hozzon létre - mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium otthonteremtési és...
jún. 24
12:37
Miskolcon biztosan nem lesz tűzijáték - 135 ezer támogató + videó (ATV)
Juszt szerint a vidéki városok is felajánlhatnák a tüzijátékokra szánt pénzt az árvízkárosultaknak.
jún. 24
12:38
Halálra gázolták (HírTV)
Halálra gázoltak egy negyven év körüli férfit a Nyíregyházát elkerülő 403-as úton csütörtök hajnalban. A Budapest felől érkező autó egy kereszteződésben ütötte el a gyalogost, aki nem viselt láthatósági mellényt, és valószínűleg nem nézett körül, mielőtt az útra lépett. Az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
jún. 24
12:39
Egyre transzparensebb a magyar ingatlanpiac (Portfolio)
Javult több közép- és kelet-európai ország, köztük Magyarország ingatlanpiaci transzparenciája. A Jones Lang LaSalle és a LaSalle Investment Management által publikált globális transzparencia-index...
jún. 24
12:39
Újabb titkok: Kést vágott a combjába Daróczi- Kormányszóvivőként zsarolták 800 000-rel (ATV)
„Elmondta nekem és láttam is a sebet: egy veszekedés után felindulásból még a saját combjába is kést vágott”
jún. 24
12:41
Szócska szerint pókerparti-szerű blöffölés folyik a kórházakkal + videó (ATV)
Szócska szerint nem volt megfelelő felmérés az intézményekkel kapcsolatosan.
jún. 24
12:45
Rossz hangulatban a világ: nem érezzük a javulást (Privátbankár)
A Torontóban rendezett G20-csúcsot beárnyékolja, hogy nem javul az egyes nemzetgazdások állapotának lakossági megítélése
jún. 24
12:51
Mariah Carey milliókkal tartozik az állatorvosnak (Blikk)
„Állati" tartozása van Mariah Carey amerikai posztárnak: 30 ezer dollárral adósa kutyái állatorvosának.
jún. 24
12:51
Most lottózzon: hárommilliárdos zsákmány az ötösön! (Infostart)
Minden idők második legnagyobb lottónyereménye születhet meg szombaton, elérve a hárommilliárd forintos álomhatárt. 27 hete nem volt telitalálos az ötös lottón, a nyeremény azóta halmozódik és várhatóan hatmilliónál is több lottószelvényt töltenek ki a pénzre vágyakozók. Ez kétharmaddal több, mint egy átlagos héten.
jún. 24
12:51
Megakadályozott Sólyom-látogatás: elhárítja a felelősséget az EU (Alternatív Energia)
Sem az uniós szerződés, sem a másodlagos jogforrások rendelkezései nem vonatkoznak valamelyik tagállam államfőjének egy másik tagállamban teendő látogatására, ezért az Európai Bizottság véleménye szerint Sólyom László köztársasági elnök tavaly augusztusi, megakadályozott szlovákiai látogatásával kapcsolatban a szlovák kötelezettségszegésre történő magyar hivatkozás megalapozatlan - közölték…
jún. 24
12:51
A tálibokat nem érdekli McChrystal (Kripto Akadémia)
Az afganisztáni tálibok csütörtökön közölték, számukra közömbös, hogy az amerikai elnök menesztette Stanley McChrystal tábornokot, az afganisztáni szövetséges haderő főparancsnokát, ők ugyanis addig harcolnak, amíg a külföldi erők nem távoznak az országból.
jún. 24
12:51
Nem enyhül az eladói nyomás a hazai parketten (Portfolio)
A reggeli pluszok gyorsan elolvadtak az európai tőzsdéken és az irányadó indexek jelenleg fél százalék körüli csökkenéseket mutatnak. A hazai piacon nem javul a hangulat, a BUX jelenleg 1.1%-os...
jún. 24
12:51
Allergiamentes Fordok (ATV)
A német TÜV által tanúsított “Allergia Szempontjából Tesztelt Utastér” igazolja, hogy az autó belterének kialakításakor felhasznált több mint 100 anyag és összetevő allergén-tesztje révén a Ford elkötelezetten törekszik a biztonságos, fenntartható és kiváló minőségű termékek előállítására: immár Nyolc különböző Ford modell rendelkezik a TÜV Allergia Minősítésével.
jún. 24
12:53
"Vissza a feladóhoz a médiacsomagot!" (Alternatív Energia)
Az MSZP elnöke arra szólította fel csütörtökön a kormánypárti többséget, hogy halassza el a Fidesz által benyújtott médiacsomag egyes részeinek hétfői végszavazását, a csomag őszi szavazásra szánt elemét, az úgynevezett médiaalkotmányt pedig vonja vissza. Lendvai Ildikó az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "vissza a feladóhoz a médiacsomagot!"
jún. 24
12:54
Az egymilliót is meghaladja a behajthatatlan lakossági hitelek száma (HírTV)
Több mint egymillióra ugrott a behajthatatlan lakossági hitelek száma, amiket tízezrével árulnak a bankok, általában a tartozás értékének töredék áráért.
jún. 24
13:03
Rossz hír a devizahiteleseknek, 208 forint fölött a svájci frank! (ProfitLine)
Áttekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági eseményekről. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
jún. 24
13:05
Elmaradt a várakozásoktól az eurózóna ipari megrendelésének alakulása (ProfitLine)
Áprilisban az új ipari megrendelések az eurózónán belül a várakozásoknál mérsékeltebben, 0,9 százalékkal emelkedtek a márciusi 5,1 százalékos növekedés után. Az elemzői várakozások 1,6 százalékról szóltak. A szállítóeszközök nélkül számolt megrendelések 1,1 százalékkal emelkedtek.
jún. 24
13:09
Ősszel ítélkeznek a fekete sereg felett (Alternatív Energia)
Ősszel várható ítélet a fekete sereg néven ismertté vált csoport ügyében - tudta meg az MTI a büntetőper csütörtöki tárgyalásán, amelyen folytatódtak a perbeszédek.
jún. 24
13:09
A legkatonásabb virág: Szanszeviéria (Édenkert)
A Szanszeviéria (Sansevieria) nemzetségbe mintegy 50 faj tartozik, és mind a legellenállóképesebb növények közé tartoznak. Kiváló szobanövények. Legközkedveltebb a Sansevieria trifasciata (magyar nevén szobai szanszeviéria), amelynek néhány fajtája is elterjed: a ´Laurentii´ levelei sárga szegélyűek, a ´Hahnii´ kis termetű, a ´Golden Hahnii´ szalma és kankalinsárga csíkozású, a ´Silver Hahnii´…
jún. 24
13:09
Kinek kell az euró, és kinek nem? (Portfolio)
A görög, majd az európai adósságválság okán nem csak az a kérdés, hogy szigorúbb lesz-e ezentúl az EU az új tagok felvételének elbírálásakor, az aspiránsok lelkesedését is visszavetette a közös...
jún. 24
13:09
Lassan nyugdíjba mennek a rendszerváltás vállalkozói (Pénzcentrum)
A rendszerváltás családi vállalkozói lassan leköszönnek, 3-ból 2 vállalkozás azonban nem éli túl az alapító távozását és a cégek egyharmada jelentős veszteséget könyvel el a tulajdonosi átrendeződés ideje alatt. Bár az egyenes ágú örökösödésre vonatkozó illetékfizetési kötelességet a kormány eltörölni szándékozik, a helyzet csak kicsit lett kedvezőbb. A korábban felvetett lehetőségek, mint például…
jún. 24
13:11
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke (Alternatív Energia)
Déri Balázs lesz az MSZP új sajtófőnöke - tudta meg az MTI csütörtökön.
jún. 24
13:12
NBH: a vezetők többsége távozott (Gondola)
A Nemzetbiztonsági Hivataltól a vezető beosztású munkatársak csaknem 85 százaléka távozott akkor, amikor Laborc Sándor volt főigazgató is.
jún. 24
13:12
Alapszakonként ismerteti a karrierlehetőségeket a Diplomán túl (HírTV)
Új szolgáltatásokkal bővült a főként frissdiplomásoknak szóló diplomantul.hu. Az önismeretei és karriertesztek mellett immár tizennégy képzésterület alapszakjaira jellemző karrierlehetőségekről is értesülhetnek a januárban indult portál olvasói. A diplomatul.hu célja, hogy segítséget nyújtson a frissdiplomásoknak a karriertervezésben, de az oldal hasznos a hallgatók és a felvételi előtt állók…
jún. 24
13:14
Ismét a tűzoltóság állományában Bakondi (HírTV)
Vezérőrnagyi rangban visszahelyezték a tűzoltóság állományába Bakondi Györgyöt. Az árvízvédelmi miniszteri biztos az első Orbán-kormány idején a katasztrófavédelem parancsnoka volt, majd ügyvédként dolgozott. Jelenleg miniszteri biztosként ő irányítja az árvízi védekezés és helyreállítás munkálatait.
jún. 24
13:16
EUR/GBP Új éves minimum (HírTV)
Az EUR/GBP új éves minimumot ért el 0,8185-nél. Az átmeneti enyhülés után ismét folytatódott az elözö tendencia. Támogatás 0,8130-nál, míg ellenállás 0,8240-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 24
13:18
A bejelentettnél is kedvezőbb lesz a társasági adó (Infostart)
Nem teljesen úgy alakul az adócsomag, ahogyan azt a kormányfő 29 pontos akciótervében felvázolta, igaz, az eltérések nagy része kedvező, derül ki az idei évközi adóváltozások egy részét tartalmazó, a napokban a kormány elé kerülő, az Index által megszerzett törvényjavaslat-tervezetből. A kedvezményes társaságiadó-kulcs szabályait még a bejelentettnél is jobban könnyítik, hogy ne legyen…
jún. 24
13:18
Négyszáz házat vehetnénk a lottónyereményből (Privátbankár)
A hárommilliárdos ötöslottó nyereményből vásárolhatnánk háromszáz luxusautót, négyszáz vidéki családi házat, vagy fizethetnénk egy sört az ország összes lakójának
jún. 24
13:27
Kékszínű mozzarellát hívtak vissza (Blikk)
Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül több bejelentés is érkezett érzékszervi elváltozás miatt kifogásolt Mozzarella sajtról, amelyből Magyarországra is kerülhetett - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH).
jún. 24
13:27
Minden eddiginél alacsonyabb a diákhitel kamata (Infostart)
1-től az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.
jún. 24
13:27
Aláírta az államfő a Btk.-módosítást (Alternatív Energia)
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.
jún. 24
13:27
Orbán Viktor megkerülhetetlen emberei (ATV)
Konfliktus veszélyét hordozza a Fidesz kommunikációs rendszere. Varga Mihály kabinetfőnökként elődeinél sokkal nagyobb hatalommal, és tekintéllyel bír majd. Ismét az atv.hu-n elemez a Policy Agenda.
jún. 24
13:29
Parkot a kormányzati negyed helyére! (Alternatív Energia)
Terézváros parkot és szabadidőközpontot szeretne a Nyugati pályaudvar környékére tervezett, meg nem valósult kormányzati negyed helyén, az elképzelés támogatására aláírásgyűjtést indítanak - jelentette be a VI. kerület polgármestere csütörtökön.
jún. 24
13:30
Kevésnek tartják a szlovákiai magyarokat érintő intézkedéseket (HírTV)
Kevés, a szlovákiai magyarokat védő intézkedés szerepel a leendő szlovák kormány kiszivárgott programjában. A jobboldali pártok megállapodtak a koalíciós szerződésről, de ebben nem szerepel a kisebbségi törvény megalkotása sem. A pozsonyi Sme című lap szerint az új kormány fél bármit is tenni a szlovákiai magyarokért.
jún. 24
13:30
Az Index szerint a bejelentettnél is kedvezőbb lesz a társasági adó (Gondola)
A kedvezményes társaságiadó-kulcs szabályait még a bejelentettnél is jobban könnyítik, de az adózók szemszögéből rossz hír, hogy az önkormányzatok a megszűnő idegenforgalmi adó miatt emelhetik a vállalkozások építményadóját - írja a kormány elé kerülő, az Index által megszerzett törvényjavaslat-tervezet alapján az internetes portál
jún. 24
13:31
A kormány alá rendelik az ügyészséget - Gyurcsány a prémiumcél? (Alternatív Energia)
Bizonyosra vehető, hogy belátható időn belül a kormány felügyelete alá rendelhetik az ügyészség szervezetét - értesült lapunk. Hogy ezzel a döntéssel megvárják-e Kovács Tamás legfőbb ügyész decemberi nyugdíjba vonulását vagy hamarabb döntenek róla, még nem tudni.
jún. 24
13:32
Múzeumok Éjszakája: 450 ezren kerekedtek fel (HírTV)
Csaknem 450 ezren voltak idén a Múzeumok Éjszakája programjain országszerte.
jún. 24
13:32
Kékes színeződés miatt hívnak vissza mozzarella sajtokat (Gondola)
Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerén (RASFF) keresztül több bejelentés is érkezett érzékszervi elváltozás miatt kifogásolt Mozzarella sajtról, amelyből Magyarországra is kerülhetett - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal (MÉBiH) csütörtökön honlapján
jún. 24
13:34
A Gazprom kinyitotta a csapokat (Gondola)
Fehéroroszország kifizette felhalmozódott adósságát, így a Gazprom újra teljes volumenben szállítja az energiahordozót.
jún. 24
13:36
Óriási parkot építenének a kormányzati negyed helyén (Privátbankár)
Terézváros parkot és szabadidőközpontot szeretne a meg nem valósult kormányzati negyed helyén, az elképzelés támogatására aláírásgyűjtést indítanak
jún. 24
13:36
Vagyontervezés a családi vállalkozásokban (ProfitLine)
A családi vállalkozások számára az öröklés vagy az esetleges tulajdonosváltás komoly problémát jelent még a sikeresen működő társaságok esetében is. Az RSM DTM Hungary Zrt. pénzügyi tanácsadó társaság elemzése szerint megoldás lehet a külföldön már sok helyen alkalmazott bizalmi vagyonkezelés intézménye, ennek magyarországi törvényi szabályozása azonban még várat magára.
jún. 24
13:38
Sólyom aláírta a Btk-t (Privátbankár)
Aláírta Sólyom László köztársasági elnök a büntető törvénykönyv (Btk.) több pontján változtató módosítást, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselőinek javaslatára június 8-án fogadott el az Országgyűlés.

Keresés