2010. június 8. kedd

jún. 8
10:54
A magyar börtönök túlzsúfoltságának enyhítését szorgalmazza az ET (Gondola)
A magyarországi börtönök túlzsúfoltságának további enyhítését szorgalmazza az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága, amely kedden tette közzé jelentését tavaly tavaszi magyarországi vizsgálódásának megállapításairól
jún. 8
10:55
Apja segített 9 éves fiának az iskolai verekedésben (HírTV)
Apja biztatta a 9 éves fiát, hogy verje meg az egyik, 8 éves diáktársát a jelenlétében hétfőn a Szabolcs megyei Gacsályon. A 8 éves tanuló könnyebben sérült, az apa ellen eljárás indult testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt.
jún. 8
10:56
A kormány akciótervére vár a forint (Gondola)
A forint a kormány akciótervére vár, miközben a pánikhangulat elcsitítása után stabilizálódni látszik az euró, a nemzetközi piacokon enyhül a befektetői kockázatkerülés
jún. 8
10:58
Szili a nagy (Gondola)
Inkább az lett volna a furcsa, ha nem megy el az emlékülésre. 2004-ben a kettős állampolgárság mellett tette le a voksát.
jún. 8
11:00
Csónakkal járőröznek a biztonsági őrök Miskolcon + videó (ATV)
Alaptalannak minősítette a fosztogatásokról szóló híreket az árvízzel sújtott területeken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány. A rendőrök megerősített szolgálatot tartanak, vagyis jelentős létszámban vannak jelen az árvízzel sújtott területeken. A nagyáruházakat a rendőrökön kívül az üzletek biztonsági őrei is védik.
jún. 8
11:06
Árva fióka költözik a darányi sztárgólyákhoz (Blikk)
Árván maradt fiókát költöztetnek a darányi sztárgólyák fészkébe. Gólyáknál még nem próbálkoztak efféle adoptálással, de a szakemberek bíznak a sikerben.
jún. 8
11:06
A magyar börtönök túlzsúfoltságának további enyhítését szorgalmazza az Európa Tanács (Infostart)
A magyarországi börtönök túlzsúfoltságának további enyhítését szorgalmazza az Európa Tanács (ET) kínzás elleni bizottsága, amely kedden tette közzé jelentését tavaly tavaszi magyarországi vizsgálódásának megállapításairól.
jún. 8
11:06
Csökken Fico népszerűsége (Infostart)
Csökkenőben van Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő népszerűsége, derül ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amelyet az Új Szó című pozsonyi napilap ismertetett kedden, négy nappal a parlamenti választások előtt.
jún. 8
11:06
Lépéselőnyben a mérnökök a cégekkel szemben (HR Portál)
Egyetemi éveik alatt rögzítik a mérnökök: szakmájuknak presztízse van. Ez a tény később kihat viselkedésükre, olykor megjelenésükre is. Legalábbis ezt tapasztalják a HR-esek az állásbörzéken, interjúkon.
jún. 8
11:06
Vezető állású személy OTP részvény tranzakciója (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint Wolf László az OTP Bank vezérigazgató-helyettese 2010. június 4-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5.304,- forint/darab átlagáron 1.000 darab OTP törzsrészvényt értékesített - olvasható a BÉT honlapján.
jún. 8
11:08
A kormányra vár a forint (Infostart)
A forint a kormány akciótervére vár, miközben a pánikhangulat elcsitítása után stabilizálódni látszik az euró, a nemzetközi piacokon enyhül a befektetői kockázatkerülés.
jún. 8
11:08
Az Accor Services új neve: Edenred (HR Portál)
Az Accor csoport, a hotel és az utalványos üzletág már korábban bejelentett szétválása kapcsán az Accor Services nevét is megváltoztatta: a vállalat új neve mától Edenred.
jún. 8
11:08
XLK - Mit mutat a technológiai szektorindex ETF-je? (ProfitLine)
A technológia szektorindex kereskedhető instrumentumának grafikonját látjuk a képen. Egy szép, egyenletesnek mondható emelkedő trendet látunk, amely az újévben kezdett egyre volatilisabbá válni. (Solar Capital)
jún. 8
11:09
Csak egy fénykép kell, és űrturistává válhat (HírTV)
Az amerikai űrkutatási kormányhivatal bárkiből űrturistát csinál, még ha csak virtuálisan is. A NASA honlapján egy olyan lehetőséget kínál, hogy az űrbe vágyó, ám kispénzű emberek álma is teljesülhet.
jún. 8
11:10
Mire vár a forint? Tapsra? Nem, akciótervre! (ProfitLine)
A forint a kormány akciótervére vár, miközben a pánikhangulat elcsitítása után stabilizálódni látszik az euró, a nemzetközi piacokon enyhül a befektetői kockázatkerülés. (MTI)
jún. 8
11:12
Pokolgép robbant Isztambulban (Gondola)
Pokolgép robbant kedden a törökországi Isztambulban egy rendőrségi busz mellett, tizenöten megsebesültek
jún. 8
11:14
Iskolai bántalmazás szülői segítséggel Gacsályon (Gondola)
Édesapja segítségével bántalmazta 8 éves iskolatársát Gacsályon egy 9 éves fiú; a férfi ellen védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás
jún. 8
11:16
Papcsák: Mindenkinek felelnie kell (Gondola)
Papcsák Ferenc, az elszámoltatással és korrupcióellenes küzdelemmel foglalkozó kormánybiztos szerint munkájában a közérdeknek kell győznie.
jún. 8
11:18
Kinevezték a helyettes államtitkárokat (Gondola)
54 helyettes államtitkárt nevezett ki hétfői hatállyal, miniszterei javaslatára Orbán Viktor.
jún. 8
11:18
Elérheti a talajvíz a budapesti Duna-parti házakat (Alternatív Energia)
A Duna vízszintjének emelkedésével a talajvíz is megemelkedik, ezért előfordulhat, hogy a partközeli, régebbi építésű házak pincéjében megjelenik a talajvíz - közölte a Fővárosi Csatornázási Művek.
jún. 8
11:18
Péntektől kevesebbet alszunk (Pénzcentrum)
A foci-világbajnokságot a férfiak mellett a nők többsége is szeretné nyomon követni. Sokan kevesebbet alszanak vagy dolgoznak majd, néhányan pedig még a szabadságukat is a vb-hez igazítják -derül ki egy friss felmérésből....
jún. 8
11:18
A MU tulajdonosai tobzódnak az adósságokban (ATV)
Rosszabb a helyzet a Manchester Unitednél, mint azt korábban hitték.
jún. 8
11:18
Újabb csapás a devizahiteleseknek! - Ismét történelmi csúcson a svájci frank (Portfolio)
Újabb történelmi csúcsára erősödött a svájci frank az euróval szemben arra a hírre, hogy májusban brutális mértékben emelkedtek Svájc nemzetközi tartalékai. A friss tartalékadatok is azt támasztják...
jún. 8
11:20
Árvíz: most a Tiszára koncentrálnak (Alternatív Energia)
Bár a Sajó és a Hernád lassú apadásnak indult, az árvízi védekezésnek még koránt sincs vége, a szakemberek már felkészültek a Tisza rendkívüli áradására - mondta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden.
jún. 8
11:20
Szakszervezetek: az utóbbi időben nem halljuk a korábbi ígéreteket + videó (ATV)
Azt szeretnék, hogy a kormány nyilatkozzon a munkavállalókkal folytatott érdekegyeztetés további formájáról.
jún. 8
11:20
Itt a bizonyíték! Brazília nyeri a VB-t (Portfolio)
A labdarúgó világbajnokság közeledtével a gazdasági és pénzügyi elemzők igyekeznek hatékonyabbnál hatékonyabb modelleket kidolgozni az eredmények és helyezések meghatározására. Hol kreatív, hol...
jún. 8
11:24
A Tiszára koncentrálnak - jön az ár (Privátbankár)
Bár a Sajó és a Hernád lassú apadásnak indult, az árvízi védekezésnek még koránt sincs vége, a szakemberek már felkészültek a Tisza rendkívüli áradására – mondta az árvízi védekezésre kinevezett...
jún. 8
11:24
A Tiszára koncentrálják az erőket (Infostart)
Bár a Sajó és a Hernád lassú apadásnak indult, az árvízi védekezésnek még koránt sincs vége, a szakemberek már felkészültek a Tisza rendkívüli áradására - mondta az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén kedden.
jún. 8
11:24
Stop a cukorbetegségnek (WebBeteg)
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház 2010. június 19-én ismét Egészségnapot rendez.
jún. 8
11:26
A gyorséttermi koszt asztmához vezethez (WebBeteg)
Heti három, vagy annál több hamburger fokozhatja az asztma és a zihálás veszélyét a gyerekeknél, a gyümölcsökben és halakban gazdag étrend viszont csökkenti a kockázatot - derült ki egy átfogó nemzetközi kutatás végeztével.
jún. 8
11:27
EUR/CHF Történelmi mélyponton az árfolyam (HírTV)
EUR/CHF 1,3784-ig esett vissza, ami történelmi mélypontnak számít. Az SNB eddig nem reagált a történtekre. (OT
jún. 8
11:29
Újabb őrizetbe vételek a pécsi egyetemi botrányban (+videó) (HírTV)
Újabb két embert vettek őrizetbe a pécsi egyetemen történt maffia-bűncselekmény gyanúja miatt. Ők a gazdasági főigazgató beosztottjai, egyikük a közbeszerzési csoportvezető. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
jún. 8
11:30
Csökken Fico népszerűsége (Gondola)
Csökkenőben van Robert Fico jelenlegi szlovák kormányfő népszerűsége, derül ki a Focus ügynökség legújabb felméréséből, amelyet az Új Szó című pozsonyi napilap ismertetett négy nappal a parlamenti választások előtt
jún. 8
11:30
Apai segítséggel verte meg 8 éves társát (Blikk)
Édesapja segítségével bántalmazta 8 éves iskolatársát Gacsályon egy 9 éves fiú. A férfi ellen védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
jún. 8
11:30
Online tanácsadó a Dream Interactive-nál (Kreatív Online)
Online tanácsadót igazolt a Dream Interactive. Vöröss Levente a Sensation-től érkezett.
jún. 8
11:32
Az MSZP a költségvetési bizottságban hallgatná meg Matolcsyt (Gondola)
Az MSZP azt kezdeményezte a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottságának jobbikos elnökénél, hogy a testület hallgassa meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert
jún. 8
11:33
Végrehajtás alatt a cég, pedig nincs tartozása (Adózóna)
A végrehajtás fogalmi világa igazi jogi mestermű. Az összevisszaság közepette az adófolyószámla-rendezés is belecsúszott a fogalmi körbe az APEH pedig közzé is teszi, mintha az adott cég tartozna. Tartozásról azonban szó sincs.
jún. 8
11:34
Árvíz: 40 ezren még mindig veszélyben (Gondola)
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138 településen védekeznek jelenleg is az árvíz ellen, az áradása még több mint 40 ezer embert veszélyeztet.
jún. 8
11:36
Még mindig hasítanak a nyugdíjpénztárak (Portfolio)
Habár még az államosításuk is felmerült a napokban, az első negyedévben egészen tetszetős hozamot hoztak a hazai magánnyugdíjpénztárak. A vagyon így folyamatosan növekszik, annak ellenére, hogy közel...
jún. 8
11:36
Elbocsáthatják a Malév dolgozók negyedét? (Pénzcentrum)
Teljes körű átalakításon mehet át a Malév, ha a légitársaság véghezviszi a három éves üzleti tervet, amit a napokban fogadott el a közgyűlés -írja a Magyar Hírlap. A Roland Berger Stratégiai Tanácsadó cég együttműködésével készült dokumentumot a leköszönt kormány alapdokumentumként használta fel abban a prezentációban, amit visszaállamosítás indoklásához az EU-nak is bejelentett, annak ellenére,…
jún. 8
11:36
Drámai helyzet: még mindig 15 szál cigit szív naponta a kisfiú + durva fotó (ATV)
Játékkal próbálják leszoktatni a függőségről.
jún. 8
11:38
Nagyon megütötték a Telekomot (Portfolio)
Igen heves eladói nyomás bontakozott ma ki a Magyar Telekom piacán. Az árfolyam már 6%-os zuhanást mutat, a papírok forgalma 922 millió forintos. Konkrét hír nem látott napvilágot, és a nap első...
jún. 8
11:39
Az MSZP a költségvetési bizottságban hallgatná meg Matolcsyt (ProfitLine)
Az MSZP azt kezdeményezte a parlament számvevőszéki és költségvetési bizottság jobbikos elnökénél, hogy a testület hallgassa meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert. (MTI)
jún. 8
11:41
Rendületlenül erősödik a szlovák ipar (ProfitLine)
Szlovákiában az ipari termelés 21 százalékkal haladta meg áprilisban az egy évvel korábbit - közölte kedden a szlovák statisztikai hivatal. (MTI)
jún. 8
11:42
Újabb őrizetbe vétel a pécsi egyetemen (Privátbankár)
Újabb két embert vett őrizetbe a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben hétfőn - erősítette meg az MTI információját kedden az NNI szó...
jún. 8
11:42
Új riviéra épül az Isztriai-félszigeten (Infostart)
Pulától Rovinjig épül a brijuni riviéra, amely néhány éven belül több száz szálláshelyet kínál a csaknem 40 kilométer hosszan kiépülő parti sétány mentén - közölte Pulában Isztria Megye Idegenforgalmi Hivatalának marketingmenedzsere.
jún. 8
11:44
Drágább a svájci frank (Privátbankár)
Az euró átlépte az 1,38  svájci frankos árfolyamküszöböt és 1,3784 frankon a valaha elért leggyengébb árfolyamára esett. Piaci megfigyelők nem észleltek aktivitást a svájci jegybank részéről a frank e...
jún. 8
11:45
Tovább ütötte volna tanárnőjét az általános iskolás (HírTV)
Lábon rúgta tanítási idő alatt tanárnőjét egy diák a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson a napokban. A tanárnő könnyebben sérült, bántalmazása ügyében a rendőrség nyomozást indított.
jún. 8
11:48
Prérikutyakölykök a budapesti állatkertben (Gondola)
Legalább tizennyolc kölyök hancúrozik a prérikutyáknál a Fővárosi Állat- és Növénykertben
jún. 8
11:50
A szakszervezet szerint nem látták el az árvíznél segítő rendőröket (Gondola)
A Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) ügyvivője szerint az árvízi védekezésre Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe vezényelt rendőrök, katonák fogadására nem készült fel a logisztika; Demján Zsolt fotókat is mutatva illusztrálta, hogy szervezetlen volt a megyébe rendelt erők elhelyezése, ellátása

Keresés