Pozitív lehet a a miniszterelnök által bejelentett akcióterv piaci fogadtatása - vélekedett az InfoRádiónak nyilatkozva a Concorde elemzője. Samu János szerint ezzel a programmal teljesíteni lehet mind az idei, mind a jövő évi hiánycélt.
Tanya Angus boldog, teljes életet élt mindaddig, amíg beteg nem lett. Abban a ritka kórban szenved, melyet akromegáliának neveznek. Jelenleg 210 centi magas és 220 kiló az amerikai nő. A jó hír az, hogy találtak számára gyógymódot.
Chris Chacksfield-et a mai napig egy hároméves kislány várja haza, aki megszokta, hogy apukája sokáig távol van így nem is értetlenkedik, pedig most apa nem jön haza. A férfi megjárta Boszniát többször is, és Irakban is szolgált. Egy éjszakai bár előtt egy ismeretlen agyonütötte.
A Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadta az Országgyűlés az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Orbán Viktor a parlamentben ismertette a napokban kidolgozott gazdasági akciótervet. A meghirdetett új gazdasági rendszer az első ütemben 29 intézkedésre épül.
100 milliárd forintos befektetéssel épül új városközpont Ferencváros déli csücskében, az egyetlen eddig beépítetlen Duna parti szakaszon. A közel 15 hektáros területen irodaházakat, 1000 lakást, kereskedelmi egységeket, éttermeket, kávézókat húznak fel - de építenek egy óvodát is. Közel 10 ezer ember fog itt naponta megfordulni, 2013-ra tervezik az első átadásokat, a megaprojekt 2021-re készül el…
Szomszédjára támadt rá egy 60 éves férfi hétfőn este a Fejér megyei Kulcson. A férfi a kertben vágta fejbe húsklopfolóval 63 éves szomszédját. A férfi könnyebben sérült, de a feldühödött támadó ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás.
Több mint tíz százalékos eltérés mutatkozott a két nagy kereskedelmi tévé múlt heti átlagos közönségarányában a kereskedelmi célcsoportban. A toplistát sorozatok dominálják.
Kivonultak a Lehet Más a Politika képviselői az Országgyűlés plenáris üléséről a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslat keddi zárószavazása előtt, mert nem értenek egyet az előterjesztéssel.
A Fidesz és a KDNP szavazataival elfogadta az Országgyűlés az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Megbízatásuk lényege továbbra is az, hogy politikai, technikai és finanszírozási szempontból előmozdítsák a projektek megvalósítását - közölte a volt külügyminiszter
A délután folyamán a bizonytalanság érződött a hazai befektetőkön, a BUX inkább csak oldalazni tudott. A napot 0.3%-os csökkenéssel zárta az index, amivel a jobb teljesítményt mutatók között volt a...
Számos magánszemély és szervezet ajánlja fel segítségét az árvízkárosultaknak: a többi között meleg ételt osztanak, gyerekeknek szállást biztosítanak, de tartós élelmiszereket és fertőtlenítőszert is gyűjtenek.
Sikeres volt Nick Árpád erőművész előkészülete kedden az újabb Guinness-rekordkísérletére, szkandermozdulattal kimozdította és másfél métert húzta a Balatonban a Balatoni Hajózási Zrt. 370 tonnás komphajóját Szántódon.
A Bankszövetség elnöke szerint egy ilyen nagyságrendű elvonás megnehezíti a bankok helyzetét,hitelaktivitásukat egyértelműen csökkenteni fogja, ami megnehezíti a reálszféra hitelhez jutását. A bejelentett terhek meg fognak jelenni a hitelek árában is
Budapesten és a Dunakanyarban is harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. A szakemberek attól tartanak, két hét múlva újabb árhullám várható a Dunán.
Egykulcsos, családi adózás, szabad gyümölcspárlat készítés, erős spórolás a közszférában, 98 százalékos adó a végkielégítésekre, szabadságmegváltásra a közszférában, a 2 millió forintban bekorlátozott állami vezetői bérek, az állam konyhájára évente 200 milliárd forintot hozó bankadó, kiterjesztett Széchenyi-program - ezek a kormány első akciótervének főbb elemei. A költségvetési egyenleg rendben…
Az FIA elnöke, Jean Todt elárulta, hogy távlati tervei között szerepel a büntetőrendszer átalakítása a Forma-1-ben, mert egyszerűen nem engedheti meg, hogy azok a versenyzők, akik szabálytalanságot követtek el a közutakon, minden gond nélkül versenyautóba üljenek.
Gigantikus méretű terhelésnek nevezte az Orbán Viktor által bejelentett banki különadót Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke, pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, s nem akar teret engedni a bankellenes hangulatnak.
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, elsőrendű vádlott nem vallotta magát bűnösnek annak a két újszülöttnek a halálában, akiknek születésénél - miután 2007-ben három évre eltiltották szakorvosi tevékenységétől - bábaként dolgozott.
Barack Obama amerikai elnök kedden azt mondta: már kirúgta volna a BP vezérigazgatóját, ha neki dolgozott volna és olyan megjegyzéseket tett volna, amilyeneket Tony Hayward tett a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa kapcsán.
A 250 forint összegű emeltdíjas hívásokkal összegyűlő adományokat a Nemzeti Segélyvonal mögött álló öt legnagyobb magyarországi karitatív szervezet továbbítja az ár- és belvízkárosultakhoz
Orbán Viktor keddi kora délutáni beszédében 29 pontban foglalta össze az új kormány első akciótervét. Az elmondottak alapján új gazdasági rendszert kívánnak faragni, és a kölcsönös felelősségvállalás...
A fellelt tekercsek közül az egyik legértékesebb a legendás rendező, John Ford Upstream című drámája, amelynek jelenleg ez az egyetlen ismert példánya. De többek között előkerült Mabel Normand színész-rendező egy korai munkája és egy történelmi dráma a húszas évek nagy sztárjával, Clara Bow-val a főszerepben.
A csapadék hatására kialakult árhullám magassága a Duna magyarországi alsó szakaszán, Mohács térségében meghaladta a másodfokú készültségi szintet, a 850 centimétert
Amíg a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetése 300-400 milliárd forint bevételkiesést, addig az adójóváírás kivezetése közel 300 milliárd forint többletbevételt jelenthet a költségvetésnek - felelte...
Az elmúlt időszakban drámaian lecsökkent a vízügyi ágazat költségvetése, ennek következtében 1990 óta húszezerről alig négyezerre csökkent a vízügyi szolgálatnál dolgozók száma – mondta el Kóthay László, vízügyi szakállamtitkár az ATV Jam című műsorában.
Az Egyesült Államok több tízezer olyan amerikai adatainak kiadását követeli, akik adóelkerülés érdekében feltehetően dollár milliárdokat helyeztek el a svájci bank titkos számláin. Az alpesi országban viszont szigorú törvények védik a banktitkot
100 milliárd forintos befektetéssel épül új városközpont Ferencváros déli csücskében, az egyetlen eddig beépítetlen Duna parti szakaszon. A közel 15 hektáros területen irodaházakat, 1000 lakást, kereskedelmi egységeket, éttermeket, kávézókat húznak fel - de építenek egy óvodát is
A Fitch hitelminősítő szerint a magyar kormány "jó kezdő lépést tett" gazdaságpolitikai terveinek körvonalazása felé. Ez azonban csak az első lépés, és egyelőre hiányoznak a részletek
A svájci parlament alsóháza nemet mondott arra a tervezetre, amely engedélyezné a UBS pénzintézet számára, hogy az amerikai hatóságok betekintést kapjanak egyes számlatulajdonosok adataiba akkor, ha...
A szocialista politikus szerint a felvázolt adórendszer olyan jövedelem-átcsoportosítást kezdeményez, amiben a kiskeresetűek ez után többet fizetnek, a nagykeresetűek pedig kevesebbet
Az Országgyűlés kedden 253 igen, 61 nem szavazattal és 45 tartózkodás mellett elfogadta a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását. A „három csapás” elnevezésű javaslat szigorúbban bünteti a visszaeső súlyos erőszakos bűncselekményt elkövetőket. Illetve törvény tiltja majd a kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását is.
Üres kézzel távozott egy rabló az általa kiszemelt boltból Komlón, mert olyan sérülést okozott a két alkalmazottnak, hogy azok nem tudták a bevételt átadni - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.