Lovas szobrot kapott a pozsonyi várban Szvatopluk, az "ószlovákok királya". A 7,8 méteres bronzból készült alkotást vasárnap késő este leplezték le ünnepélyes keretek között a három legfőbb szlovák közjogi méltóság jelenlétében.
A dolgozó szülőnek nincs annyi szabadsága, hogy gyermeke mellett maradjon nyári szünetben, már pedig az óvodák, iskolák nem az anyák munkaidejéhez igazítják a nyitva tartásukat - hívja fel a figyelmet a gyermekek veszélyeztetettségére a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete.
12 gyerek halt meg vasárnap, amikor leszakadt egy kisebb függőhíd alattuk az indonéziai Aceh tartomány egyik falujában. A gyerekek a balszerencse elűzésére tartott hagyományos ceremónián vettek részt.
Félpályán lehet csak közlekedni a 12-es főúton, Vác és Verőce között a Duna megemelkedett vízszintje miatt. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő reggeli tájékoztatása szerint a forgalmat rendőrök irányítják az érintett szakaszon.
Különösen a nők, az idősek, és a gyengébb immunrendszerű, más betegségekkel is küzdő személyek viselik nehezen a mostanság igen gyakran változó időjárási frontokat, de a gyerekek, sőt, az állatok is élénken reagálhatnak a változásokra
Jelentős kereslet- és árcsökkenés, a kisebb, olcsóbb ingatlanok iránti érdeklődés növekedése, a készpénzes vásárlók túlsúlyba kerülése – immár másfél éve ezek jellemzik a lakáspiacot
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról, mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és "zarándokolt" el Gyimesbükkbe - tudósítanak a hétfői romániai magyar…
A vendégek és a vendégéjszakák száma némileg nőtt a kereksedelmi szálláshelyeken az első négy hónapban, ugyanakkor a szállásdíjbevétel csökkent, ami jórészt az erősödő forint/euró árfolyammal magyarázható
A magyar kormányzat több alkalommal is elmulasztotta értesíteni Brüsszelt a Vértesi Erőműnek nyújtott támogatásokról - olvasható a mai Népszabadságban. Az erőmű sorsa még továbbra is kérdéses. A...
Az árvíz miatt a házakban és infrastruktúrában milliárdos nagyságrendű kár keletkezett, de a művelés alá vont területeken is hatalmas pusztítást okozott az árvíz és a viharok....
Mára egyértelmű, hogy áldozathozatal nélkül nem megy, Orbán Viktornak pedig felelős kormányzásba kell kezdenie, hétfőtől már számokkal alátámasztott mondanivalót vár a világ az új hatalomtól - mondta...
A munkavállalók betegség miatti távollétének szabályai több ponton is szigorodtak 2010-ben. A foglalkoztatottsági mutatók változásával összhangban a betegszabadságon, táppénzen töltött napok száma és vele együtt az erre az időszakra jutó ellátások aránya is csökkent. A módosítások sora azonban nem állt itt meg - a táppénz mértékét is maximalizálta a törvényalkotó....
Zenerajongó kutyák és gazdáik lepték el a Sydney-i Operaház lépcsőit szombaton. Laurie Anderson és férje, Lou Reed ugyanis kifejezetten négylábúaknak szóló előadást tartott.
Látnokok, költők, csavargók címmel jelentette meg Földes László Hobo azt a válogatást, amely hét legendás előadást tartalmaz négy DVD-n, egy kötetben. A repertoáron József Attila mellett Jim Morrison és Allen Ginsberg is szerepel.
Továbbra is az euró a fő téma a befektetői berkekben. Az ázsiai kereskedésben a pénteki gyengülés folytatódott tovább. Az EUR/USD árfolyama 1,1876-nál új négyéves mélypontot alakított ki. A mai EU-s adatok valószínűleg nem tudják majd jelentősen erősíteni az árfolyamot. Az érdeklődés középpontjában az egyes kormányok megtakarítási programjai állnak. Németországban például a mai napon kezdene...
Hazánkba érkezik hétfőn Christoph Rosenberg, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországért felelős új misszióvezetője az Európai Bizottság szakértőivel.
A gondos biztosításkötésen is múlik, mennyit és hogyan fizet a biztosító például árvízi kár esetén. A biztosítások alacsony számán túl gyakori hiba az épületek alulbiztosítása - nyilatkozta a Duna Tel...
Bár a nyitást követő percekben jelentős mértékben esett a tőzsde hétfő reggel főként az OTP árfolyamának zuhanása miatt, a kezdeti pánik után délelőtt már stabilizálódni látszik a piac. A BUX több ...
Be lehet vezetni Magyarországon az egykulcsos személyi jövedelemadót? Igen, de ez egyértelmű visszalépést jelentene a Magyarországon kialakult adótudatosság, adórendszer fejlettségi szintjéhez képest.
A toborzási és kiválasztási folyamat kiindulópontja a tervezés. Sok mindennel számolhatunk előre, az első komoly hiba, ha ezt nem tesszük. Nemcsak a bővülésre vagy az új beruházásokra kell odafigyelnünk, hanem arra is, kik azok, akik nyugdíj előtt állnak, vagy hány női kolléga van szülőképes korban. De mit tegyünk akkor, ha kulcsemberünk távozik váratlanul?
Bár a nyitást követő percekben jelentős mértékben esett a tőzsde hétfő reggel főként az OTP árfolyamának zuhanása miatt, a kezdeti pánik után némiképp felfelé kapaszkodott az árfolyam, azonban ennek ellenére még így is kiadós mínuszról beszélhetünk.
Háromszáz doboz cigarettát tartalmazó csomagot lopott két reptéri munkás Ferihegyen, miközben a feladott poggyászokat rakodták - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
A forint reggeli erősödésével párhuzamosan minimálisan csökkent Magyarország kiemelten figyelt országkockázati felár mutatója is. A Reuters beszámolója szerint a Markit derivatív adatközlő cég...
A közgazdász szerint Kósa és Szijjártó nyilatkozatai önmagukban kevésbé kártékonyak, mintha a kormánypárt felkészületlenségével összhangban értékeli őket a piac.
Forintban és euróban egyaránt kiemelkedő betéti kamatot ajánl az MKB Bank mindazoknak, akik okosan osztják meg felszabaduló megtakarításaikat – mondja Sziráki László, a bank retail üzletirányítási szakterületének igazgatója.
Négy palesztint lelőttek izraeli katonák hétfőn Gázától nem messze, a tengeren. Izraeli bejelentés szerint a palesztinok „kommandósok” voltak, és a katonák egy terrorakciót hiúsítottak meg.
Az európai kereskedés kezdetekor 1,44 alá esett a GBP/USD árfolyama. Az 1,4390-es támogatási szint azonban egyelőre visszaverte a gyengülést. Amennyiben sikerülne a közeljövőben áttörni ezt a szintet akkor 1,4300-1,4250 körüli szintekig eshet vissza a jegyzés. Jelenleg 1,44200-30 körül ingadozik az árfolyam. (OT
A szakemberek előrejelzése szerint Budapestnél várhatóan a hétfő esti, éjszakai órákban, 820 centiméter körüli vízszinttel tetőzik a Duna - közölte a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel. A folyó vízmag...