2010. június 5. szombat

jún. 5
12:21
Elfogták a kórházi rablót (HírTV)
Elfogták és őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint erőszakkal elrabolta egy súlyosan beteg asszony aranygyűrűjét a kisvárdai kórházban.
jún. 5
12:30
Nincs mese, menni kell - Életveszélyes lehet otthon maradni (Alternatív Energia)
Az előzetes felmérések szerint több tucatnyi ház válhat életveszélyessé a Borsod megyei Szendrőládon, mert az ár már a fél falut ellepte. Korábban kétszáz embert kellett kiköltöztetni, de a múlt éjjel újabb családoknak kellett elhagyniuk az otthonukat - mondta Káló Norbert, a település önkormányzati képviselője szombaton az MTI-nek.
jún. 5
12:30
Elfoglalták a segélyszállítót az izraeli katonák (Kripto Akadémia)
Az izraeli katonák szombaton felszálltak a Gázai övezet felé tartó, segélyt szállító ír hajóra, s nem ütköztek ellenállásba - jelentette be az izrali hadsereg.
jún. 5
12:36
Egyre több utat zárnak le a dunai ár miatt Pest megyében (Infostart)
Egymás után zárja le teljesen vagy fél pályán a kezelésében lévő Pest megyei utakat a Magyar Közút Zrt. a Duna növekvő vízszintje miatt - közölte a társaság szóvivője.
jún. 5
12:36
Az EU szerint túlzás magyar államcsődről beszélni (Infostart)
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, s kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása.
jún. 5
12:39
Áthajtott a vonat a nőn (HírTV)
Életét vesztette az az idős asszony, aki öngyilkossági szándékkal egy vonat elé feküdt Szegeden.
jún. 5
12:42
Olli rehn - Túlzás a magyar államcsőd lehetőségéről beszélni (ProfitLine)
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, s kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpra állása. (MTI)
jún. 5
12:48
A Tisza már apad! (Alternatív Energia)
A Tisza a felső szakaszán, a határszelvénytől Tivadar településig már apad, miután nem volt jelentősebb csapadék a vízgyűjtő területén - közölte Bodnár Gáspár, a nyíregyházi Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szombaton az MTI-vel.
jún. 5
12:48
Ma ér Gáza partjaihoz az ír hajó (Kripto Akadémia)
Gáza felé tart a segélyt szállító ír hajó, a Rachel Corrie, amely várhatóan szombaton éri el a palesztin enklávé partjait - erősítette meg a segélyt összeállító írországi szervezet az egyik utastól telefonon kapott információk alapján.
jún. 5
12:48
Külföldön is vezető sztori lett a "magyar valóság" (Portfolio)
A MarketWatch amerikai tőzsdei hírportál által összegyűjtött eheti vezető hírek listájára Magyarország is felkerült, nem meglepő módon. A "magyar államadóssággal kapcsolatos félelmek" olyan hírekkel...
jún. 5
12:54
Pók Attila: Nem lehetett elkerülni a trianoni határkorrekciót (Infostart)
Nem lehetett elkerülni az osztrák-magyar monarchia szétesését - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének igazgató-helyettese. Pók Attila szerint a feszítő kisebbségi autonómia törekvések a háború után egy német győzelem esetén is szétfeszítették volna a korabeli határokat.
jún. 5
12:57
A víz az úr: házak rogytak össze, települések váltak megközelíthetetlenné (+videók) (HírTV)
Továbbra is Borsodban a legsúlyosabb az árvízhelyzet – több mint tízezer ember védekezik a gátakon. Gesztely, Felsőzsolca, Szendrőlád jelentős része víz alá került, házak tucatjai roggyantak meg. A kormány rendőröket, katonákat és pénzügyőröket is az árvízsújtotta területekre vezényelt a védekezéshez.
jún. 5
13:03
A női test csodája (Gondola)
Az élni tudás művészete sorozat keretében, a női testről lesz szó szombat 20 órától Budakeszin, a Szt. László Közösségi házban (Fő u. 208.).
jún. 5
13:03
Íme Varga Mihály csontvázai (Blikk)
Több adat nagyságrenddel tér el a valóságtól a 2010-es költségvetésben – közölte Varga Mihály. A Miniszterelnökség államtitkára a héten azt ígérte, hogy szombati sajtótájékoztatóján felfedi a csontvázakat a büdzsé szekrényében.
jún. 5
13:05
Mit látnak már? - Varga: Bajnaiék is trükköztek (Gondola)
A Bajnai-kormány több trükköt is alkalmazott a költségvetésben, amelynek egyes számai nem felelnek meg a valóságnak - mondta Varga Mihály.
jún. 5
13:06
Kilakoltatások Kassán is (Kripto Akadémia)
Több mint 1500 személyt lakoltattak ki szombatra virradóra a kelet-szlovákiai Kassán, amelynek négy lakótelepét veszélyeztette a Hernád.
jún. 5
13:06
Teljes fordulatban az Orbán-kormány - kritikus napok kezdődtek (Portfolio)
A hónapok óta körvonalazódó gazdaságpolitikai elképzelések gyökeres átalakítására kényszerült az Orbán-kormány az igen kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben, illetve a brüsszeli és...
jún. 5
13:06
Információkat gyűjtött rólunk a világcég? Mire használta valójában az adatokat? (Pénzcentrum)
Jóri András adatvédelmi biztos levélben fordult a Google magyarországi képviselőihez, hogy tájékoztatást kérjen a Street View szolgáltatás kapcsán gyűjtött adatokról....
jún. 5
13:12
Valentino Rossi eltörte a lábát (Infostart)
Jobb lábában a sípcsont és a szárkapocscsont is eltörött Valentino Rossinak, amikor hatalmasat esett a szombati szabadedzésen Mugellóban, a gyorsaságimotoros-világbajnokság negyedik futamának, az Olasz Nagydíjnak a színhelyén.
jún. 5
13:15
Obama bírálta a felrobbant olajkút üzemeltetőjét (HírTV)
Személyesen nézte meg az olajszivárgás okozta károkat a Mexikói-öbölben az amerikai elnök.
jún. 5
13:15
MSZP - a kormány hagyjon fel a csődkommunikációval! (ProfitLine)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hagyjon fel "a saját szemfényvesztésének leplezése" érdekében folytatott csődkommunikációval - mondta Szűcs Erika szocialista politikus szombaton az MTI-nek.
jún. 5
13:17
Besegítettünk az amerikai piacok zuhanásába - 4 hónapos mélységben az indexek (ProfitLine)
Jókora esést okozott pénteken az amerikai piacokon a kormányzat májusi foglalkoztatottsági adata, mely szerint a vártnál kevesebb állás létesült, emellett pedig hozzájárult az indexek csökkenéséhez az új négyéves mélypontra zuhanó euró árfolyam, amelyben szerep jutott a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmaknak. Mindezt pedig a magyar kormányzat csütörtökön és pénteken tett csődhelyzetről szóló…
jún. 5
13:21
Szorosabb lesz a biztonsági együttműködés az EU és Oroszország között (Gondola)
Az eddiginél szorosabb biztonsági együttműködést javasolt az Európai Unió és Oroszország között a német kancellár és az orosz államfő
jún. 5
13:24
"A kulturális nemzetek létezése tény" (Kripto Akadémia)
A kulturális nemzetek létezése tény, a kulturális nemzet koncepciójának elfogadása minden bizonyal hozzájárulna az európai stabilitáshoz - hangsúlyozta Sólyom László köztársasági elnök szombaton a Velencei Bizottság megalakulásának 20. évfordulója alkalmából a testületnek nevet adó olasz városban rendezett ünnepségen.
jún. 5
13:33
Ilyen még nem történt (HírTV)
Egy 17 éves fiú a kísérteties hasonlóságukat kihasználva akarta letenni apja helyett az emelt szintű érettségit Kelet-Ukrajnában - számolt be az esetről szombaton a Szevodnya. Bár a vizsgaközpont feljelentést tett, az illetékes ügyészség egyelőre tétovázik, mivel ilyen esetre még nem volt példa az új típusú érettségizés eddigi történelmében.
jún. 5
13:42
Péri reptér: nyílt versenytárgyaláson adja el a megye a részét (Alternatív Energia)
Nyílt versenytárgyaláson adja el a péri repülőtérben és az azt működtető társaságban meglévő üzletrészét a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat - döntött szombaton, zárt ülésen a képviselő-testület.
jún. 5
13:42
Az unió szerint túlzás a magyar államcsőd lehetőségéről beszélni (Portfolio)
Elutasította az esetleges magyar államcsődről szóló kijelentéseket szombaton Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa, s kijelentette, hogy megkezdődött a magyar gazdaság talpraállása...
jún. 5
13:48
Zuhanó kőolaj (-4,1%) és emelkedő földgáz (+2,3%) árfolyamot hozott a péntek (ProfitLine)
Pénteken a határidős jegyzésű WTI olaj árfolyama 4,1 százalékkal esett, melyre utoljára február 4-e óta nem volt példa, mindehhez pedig a vártnál jóval rosszabb foglalkoztatottsági adat és a jelentősen erősödő dollár járult hozzá.
jún. 5
14:00
MSZP: a kormány hagyjon fel a csődkommunikációval! (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hagyjon fel "a saját szemfényvesztésének leplezése" érdekében folytatott csődkommunikációval - mondta Szűcs Erika szocialista politikus szombaton az MTI-nek.
jún. 5
14:06
Migrénes roham: drámai kaland (WebBeteg)
Közben este lett. Vagy ki tudja, este volt-e már. A fiatal nő teljesen estinek, sőt, éjszakainak érezte a sötétséget. Megnyugtatónak – ha egyáltalán bármiről azt tudta volna gondolni, érezni akkor, hogy megnyugtató. De legalább a sötétség mintha jót tett volna.
jún. 5
14:09
Hollandia fogadja legjobbjainkat (HírTV)
A dél-afrikai labdarúgó világbajnokságra készülő válogatottak közül tizenhárman barátságos mérkőzéseket játszanak szombaton. A hollandok Amsterdamban fogadják a mieinket.
jún. 5
14:11
Légi felvételek az árvízről (videó) (HírTV)
Tekintse meg a nap legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
jún. 5
14:15
Lendvai Ildikó: a Fidesz megbukott hitelességből (Gondola)
Az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért
jún. 5
14:17
Sólyom László: világszerte elismerik a Velencei Bizottságot (Gondola)
A Velencei Bizottság működését most már világszerte elismerik - mondta Sólyom László az Európa Tanács tanácsadó testületeként működő bizottság megalakulásának húszéves évfordulója alkalmából rendezett velencei ünnepség után magyar újságíróknak
jún. 5
14:18
Vágta a Hősök terén (Spa Trend Online)
Ma délelőtt tizenegykor verőfényes napsütésben nyitott meg a Nemzeti Vágta rendezvény a Hősök terén. Az érdeklődők végig böngészhetik a standok választékát, kipróbálhatják a nemzeti ételeket és megcsodálhatják a pályán vágtázó próbafutamokat.
jún. 5
14:18
Rekordméretű IPO készül Kínában - Tőzsdére megy az óriásbank (Portfolio)
Tőzsdére készül az állami tulajdonban lévő Agricultural Bank of China, mely ügyfélszámát tekintve Kína legnagyobb hitelintézete - adta hírül a Bloomberg. Ez lesz minden idők legnagyobb IPO-ja,...
jún. 5
14:18
Kolbász és rockzene a StarGarden fesztiválon (Pénzcentrum)
A hétvégén a Népstadion kertben lépnek fel a nemzetközi és hazai zenei élet nagy legendái. Tegnap kiváló hangulatot, boldogan pálinkázó és csülköző negyveneseket találtunk a Szigetesek legújabb rendezvényén....
jún. 5
14:18
Oszkó: képtelenség az IMF-et átverni (ATV)
Kérdés, hogy a nem igaz költségvetésről beszélő Varga Mihály mire alapoz.
jún. 5
14:20
Az OCÖ nem ért egyet a családi pótlék kifizetésének szigorításával + videó (ATV)
A kisebbségi önkormányzati képviselők számának csökkentését elfogadják.
jún. 5
14:24
Nem ütköztek ellenállásba az izraeli katonák az ír segélyhajón (Infostart)
Az izraeli katonák szombaton felszálltak a Gázai övezet felé tartó, segélyt szállító ír hajóra, s nem ütköztek ellenállásba - jelentette be az izraeli hadsereg.
jún. 5
14:27
Vezetnek a mieink (HírTV)
Hatalmas meglepetésre vezetést szerzett a magyar labdarúgó-válogatott a Hollandia elleni, barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen. A gólt ki más szerezhette volna, mint az Eindhovenben légióskodó Dzsudzsák Balázs.
jún. 5
14:30
Lendvai: a Fidesz megbukott hitelességből (Privátbankár)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért
jún. 5
14:32
A Fidesz is kapaszkodik a 3,8%-os hiánycélba (Privátbankár)
Varga Mihály szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete. A Miniszterelnökség államtitkára szombaton bejelentette: a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel tér el a valóságtól, ezért, hogy a tervezett 3,8 százalékos hiányt tartani lehessen, azonnali intézkedésekre van szükség. A kormány szombattól kezdődően három napos rendkívüli ülést tart, hogy gazdasági akciótervet dolgozzon ki.
jún. 5
14:33
A cukros üdítőitalok emelik a vérnyomást (Gondola)
Gyógyszerek szedése nélkül is csökken a vérnyomása annak, aki mérsékli az agyoncukrozott üdítők rendszeres és bőséges fogyasztását - derült ki az Amerikai Szívgyógyász Társaság folyóiratában közzétett tanulmányból
jún. 5
14:35
Oszkó: öröm látni, hogy az új kormány folytatja a stabilitás politikáját (Gondola)
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint öröm látni, hogy az új kormány belátó módon hajlandó folytatni az előző kormány stabilizációs pénzügypolitikáját, fenn kívánja tartani az elért egyensúlyt
jún. 5
14:36
Ezrek hagyták el otthonukat az áradások miatt (Alternatív Energia)
Eddig mintegy 2300 embert kellett kitelepíteni az országban az áradások miatt - közölte Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője szombaton az MTI-vel. A legtöbb embernek, mintegy kétezernek, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett elhagynia az otthonát.
jún. 5
14:38
A Fidesz megbukott hitelességből (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni, és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért.
jún. 5
14:42
Tudtad? Világsztárok forgatnak Budapesten (Blikk)
Három hollywoodi sztár érkezett Magyarországra titokban, hogy itt forgassanak néhány jelenetet a Monte Carlo című filmhez.
jún. 5
14:42
Merkel és Medvegyev egyetért az Irán elleni szankciók szükségességében (Infostart)
Németország és Oroszország egyetért abban, hogy az iráni atomprogram miatt Teheránnal szemben nemzetközi szankciókra lehet szükség.
jún. 5
14:45
Fejérben is nagy a készültség (HírTV)
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombaton Fejér megyében a teljes dunai védvonalra. Ugyancsak elsőfokú árvédelmi készültség van a Duna Tolna megyei szakaszán a Sió csatorna torkolatáig, illetve a Sió csatorna Kölesd alatti szakaszain is. A Duna árhulláma várhatóan a jövő hét közepén és végén tetőzik majd, másodfokú készültség mellett.

Keresés