2010. június 4. péntek

jún. 4
14:17
Trianon-emléknap: Versailles-ban tartott megemlékezést a Magyarok Világszövetsége (Gondola)
A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott pénteken nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) szervezésében több magyar szervezet a trianoni emléknapon
jún. 4
14:18
Alkotmányozás - Minden frakció részt vesz a munkában (Alternatív Energia)
Az ellenzéki frakciók is részt vesznek az új alkotmány alapvető elveire vonatkozó javaslat kidolgozására létrehozandó parlamenti eseti bizottság - a tervek szerint már júniusban elkezdődő - munkájában. Az MSZP és az LMP is kritizálja, hogy nem tudni, milyen alkotmányt szeretne a Fidesz.
jún. 4
14:18
Ötven év ötven slágere a könyvhéten (Spa Trend Online)
Az elmúlt ötven év ötven magyar slágerét gyűjtötte össze és ültette szubjektív popkulturális környezetbe Poós Zoltán, aki Táskarádió című kötetével jelentkezett a 81. Ünnepi Könyvhéten.
jún. 4
14:18
Mit tervez az Orco a Vörösmarty térre? (Portfolio)
Szamos cukrászda, egy amerikai kávézólánc és egy department store jellegű üzlet is helyet kap majd a Vörösmarty téren épülő VÁCI1 üzletközpontban. Az Orco Property Group tavaly ősszel újraindult...
jún. 4
14:18
Felpörgött a Nemzeti Segélyvonal - Tízmilliók érkeznek naponta (Pénzcentrum)
A május közepén indított Nemzeti Segélyvonalra indított hívások jócskán megszaporodtak az elmúlt 24 órában, tegnap óta több mint 100 ezer hívás futott be a 1752-es telefonszámra....
jún. 4
14:19
Szőcs Géza: az EU esély a nemzet újraegyesítésére (Gondola)
Az első világháborút lezáró trianoni szerződés következtében kilencven éve kialakult határok megváltoztatására nincs lehetőség, de az Európai Unió esély a nemzet újraegyesítésére - mondta Szőcs Géza kulturális államtitkár pénteken Kecskeméten, az Országzászló emlékmű avatásán
jún. 4
14:20
Ezt megúszták az OTP devizahitelesei (Portfolio)
Okozott-e jelentős veszteséget a devizahiteleseknek a tegnapi hirtelen forintgyengülés? A kérdés azért jogos, mert nem kevesen vannak azok a devizahitelesek, akiknek éppen a hónap 3. napján érvényes...
jún. 4
14:21
London csak rázza a fejét: mi történik Magyarországon? (Privátbankár)
Londoni elemzők pénteki értékelései szerint "tényszerűen hibás" Magyarország pénzügyi helyzetét Görögországéhoz hasonlítani, a Fidesz csak "előremenekül"
jún. 4
14:22
Tarol a dollár - Technikai elemzés (Portfolio)
Áttört a támasz az euró-dollárban, megállás nélkül szakad az árfolyam. A technikai elemzés segítségével teszünk kísérletet azon következő szintek azonosítására, melyek megállíthatják vagy...
jún. 4
14:24
Megölték az elrabolt bankárfeleséget (Blikk)
Minden valószínűség szerint megtalálták annak a heidenheimi bankárfeleségnek a holttestét, akit május 12-én raboltak el otthonából - közölte a rendőrség.
jún. 4
14:24
Orbán Edelényben: Sem pénzben, sem erőforrásban nincs hiány (Infostart)
Sem pénzben, sem a védekezéshez szükséges eszközökben, sem az emberi erőforrásban nincs hiány, a baj az, hogy akármennyi mindennel is rendelkeznek, óriási ez a víztömeg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod megyei Edelényben.
jún. 4
14:27
Támogatták a vezérkarifőnök-jelölt kinevezését (HírTV)
13 igen és 3 tartózkodás mellett támogatta a honvédelmi bizottság Benkő Tibor altábornagy kinevezését a honvédség vezérkari főnöki posztjára.
jún. 4
14:29
EUR/USD Pletykák (HírTV)
Az EUR/USD hirtelen esése összefüggésben állhat a 14.30 órai amerikai munkaerö-piaci adatokkal, amelyek egyesek szerint a vártnál kedvezöbben alakulhatnak. Ha így történik, a Fed a tervezettnél elöbb kamatemelésre adhatja fejét. Az EUR/USD 1,2038-nál állt meg. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
14:31
EUR/CHF Az SNB elengedte a gyeplöt (HírTV)
Az esés megmutatta. Az SNB nem akarja mindenáron egyengetni a frank útját. Miután 1,40 alá ment a jegyzés, gyorsan 1,3865-re esett az EUR/CHF. A kvöetkezö támogatás 1,3865-nél található. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
14:33
Kiütötték az OTP-t (Infostart)
A Magyarországgal kapcsolatos kiújult félelmek miatt durva eladói nyomás nehezedik az OPT részvényeire, a bankpapírok kereskedése jelenleg szünetel, mert 10 százalék% feletti mínuszba süllyedt az árfolyam. A kereskedés megindulása után folytatódott a bankpapír mélyrepülése, egészen 15 százalékig.
jún. 4
14:33
Londoni elemzők szerint "hibás" a magyar-görög összehasonlítás (Gondola)
Londoni elemzők pénteki értékelései szerint "tényszerűen hibás" Magyarország pénzügyi helyzetét Görögországéhoz hasonlítani, és a Fidesz e nyilatkozatokkal valószínűleg inkább az adócsökkentések várható elmaradást igyekszik magyarázni
jún. 4
14:33
Két helyen átszakadt a gát (HírTV)
Két helyen átszakította a gátat az Ipoly Hontnál pénteken – értesült az MNO.
jún. 4
14:35
Mekkora veszteséget okoz a devizahiteleseknek a forint mélyrepülése? (Infostart)
Okozott-e jelentős veszteséget a devizahiteleseknek a tegnapi hirtelen forintgyengülés? A kérdés azért jogos, mert nem kevesen vannak azok a devizahitelesek, akiknek éppen a hónap 3. napján érvényes utolsó árfolyam alapján határozzák meg a törlesztőrészlet forintösszegét. A portfolio.hu utánajárt és kiszámolta, mely bank(ok) ügyfelei jártak így rosszul, és mennyire.
jún. 4
14:35
Özönlenek a nászajándékok Viktória svéd hercegnőhöz (Gondola)
Biciklit, kesztyűt, készpénzt, ezerdarabos étkészletet és a hírek szerint még egy kutyakölyköt is kapott nászajándékba a két hét múlva házasodó Viktória svéd trónörökös hercegnő és vőlegénye
jún. 4
14:36
Elképesztő! Tizennyolc kilogrammos daganat (Alternatív Energia)
Ritka méretű, 18 kilogrammos daganatot távolítottak el egy 63 éves nő hasából a miskolci városi kórház szülészeti osztályán - mondta el Hardonyi András főorvos.
jún. 4
14:36
Éves mélyponton a forint: mi lesz a hitelemmel? (Pénzcentrum)
Az euró 288 forint fölé, a svájci frank 207 forint közelébe, az amerikai dollár 232 forint fölé drágult pénteken két óra után....
jún. 4
14:36
Jön vissza az OTP! (Portfolio)
A Magyarországgal kapcsolatos kiújult félelmek miatt durva eladói nyomás nehezedik az OTP részvényeire. 2010.06.04 14:23 Megy a zúzda a bankszektorban, leghátul az OTP 15:10 Egyes...
jún. 4
14:37
Népszava: elgondolkodtató a Közlönykiadó hozzáállása (Gondola)
Elgondolkodtató, hogy az állami tulajdonban lévő Közlönykiadó a kormányváltás után két héttel szükségesnek tartotta, hogy felszámolási eljárást kezdeményezzen a nagy múltú baloldali lap ellen - áll a Népszava közleményében, amelyet pénteken jutatott el az MTI-hez
jún. 4
14:38
Az UD Zrt. volt vezetője lett a KBH igazgató-helyettese (Alternatív Energia)
Horváth József, az UD Zrt. egykori vezetője lett a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) főigazgató-helyettese - értesült a Népszava.
jún. 4
14:38
Megy a zúzda a bankszektorban, leghátul az OTP (Portfolio)
Kósa Lajos tegnapi megnyilatokozása után rendkívül negatív kijelentést tette ma kora délutáni sajtótájékoztatóján a miniszterelnök szóvivője, amelynek nyomán újult erővel kezdtek zuhanni a magyar...
jún. 4
14:39
Orbán mindent megad az árvízi védekezéshez (Privátbankár)
Sem pénzben, sem a védekezéshez szükséges eszközökben, sem az emberi erőforrásban nincs hiány, a baj az, hogy akármennyi mindennel is rendelkeznek, óriási ez a víztömeg - jelentette ki Orbán Viktor mi...
jún. 4
14:40
Szinte csak a népszámlálás miatt nőtt a foglalkoztatottság az USA-ban (Portfolio)
Májusban a közelgő népszámlálásnak köszönhetően 431 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Amerikai Munkaügyi Minisztérium. A munkanélküliségi ráta 9.9 százalékról 9.7...
jún. 4
14:42
Méheket kapott nászajándékba a hercegnő (Blikk)
Biciklit, kesztyűt, készpénzt, ezerdarabos étkészletet és a hírek szerint még egy kutyakölyköt is kapott nászajándékba a két hét múlva házasodó Viktória svéd trónörökös hercegnő és vőlegénye.
jún. 4
14:42
Elvitte az utat a víz Balassagyarmatnál - videó (Blikk)
Továbbra is áradnak a folyók Észak-Magyarországon. Nógrádban félpályás útlezárás van vízátfolyás miatt Ipolyszög és Balassagyarmat között, valamint Mátraalmás belterületén áteresz- és útbeszakadás miatt.
jún. 4
14:42
Pénzügykutató - Megalapozatlan Kósa állítása (ProfitLine)
Teljesen megalapozatlannak nevezte Kósa Lajos állítását Várhegyi Éva, a Pénzügykutató főmunkatársa, aki szerint a fideszes politikus mondanivalójának csak politikai oka lehet, amit nagyon veszélyes hazárdjátéknak tartott. (MTI)
jún. 4
14:44
Szijjártó - nem marad el az adócsökkentés (ProfitLine)
(MTI) - Nem marad el az ígért adócsökkentés - derült ki a kormányfő szóvivőjének pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter közölte: a kormány készen áll arra, hogy elkerülje azt az utat, amelyen Görögország járt.
jún. 4
14:45
Problémák a láthatáron (HírTV)
Az új magyar kormány szerint 7,5%-ra rúg a GDP-arányos költségvetési deficit. Az elözö kormány 3,5%-os értéket emlegetett. Az új kormány az elkövetkezö 72 órában stabilizációs intézkedéseket dolgoz ki a forint erösítésének érdekében. Az EUR/HUF 2,16%-kal 288,40-re kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
14:46
9,7 százalékra csökkent az amerikai munkanélküliségi ráta (ProfitLine)
Miközben a munkanélküliségi ráta a vártnál nagyobb mértékben csökkent, így 9,7 százalékra csökkent az előző hónapban mért 9,9 százalékról az Egyesült Államokban május folyamán, azonban a foglalkoztatottság a várt félmilliós bővülés helyett csak 432.000-el emelkedett, az áprilisi 290.000 fős bővülés után.
jún. 4
14:47
Amerikai újonnan teremtett álláshelyek: 431.000- elörejelzés: 521.000 (HírTV)
Amerikai újonnan teremtett álláshelyek májusi száma: 431.000- elörejelzés: 521.000- elözö havi érték: 290.000. Részletek következnek
jún. 4
14:49
Amerikai munkanélküliségi ráta: 9,7%- elörejelzés: 9,8% (HírTV)
Májusi amerikai munkanélküliségi ráta: 9,7%- elörejelzés: 9,8%- elözö havi érték. 9,9%. Részletek következnek
jún. 4
14:51
Mérgező poharakat hív vissza a McDonald's (Gondola)
A McDonald's gyorsétterem hálózat az Egyesült Államokban visszahív 12 millió poharat a festés mérgező hatása miatt
jún. 4
14:51
Amerikai átlag órabérek: 0,3%- elörejelzés: 0,1% (HírTV)
Májusi amerikai átlag órabérek: 0,3%- elörejelzés: 0,1%- elözö havi érték. 0,0%. Részletek következnek
jún. 4
14:53
Kedvezö kanadai építési engedélyek (HírTV)
A kanadai építési engedélyek 5,4%-os értéket hoztak (elörejelzés: -2,0%, elözö: 12,2%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
14:54
Kiderült! Előre hozott választást akart a szocialista politikus (ATV)
Gyurcsány után Kiss Péter is értékelte az elmúlt nyolc évet.
jún. 4
14:55
Romlott a helyzet a vasúti közlekedésben (HírTV)
A Budapest-Szob vasútvonalon Nagymaros és Szob között facsoport dőlt a vasúti pályára, mindkét vágány elzárva a forgalom elől. A MÁV-START Zrt. megrendelte a buszokat. Az erre közlekedő vonatok utasai 20-25 perc késésre számítsanak – írja a MÁV-START péntek délutáni közleménye.
jún. 4
14:56
A kormányváltás után egyből feszámolják a Népszavát? (ATV)
22 millió forinttal tartoznak.
jún. 4
14:57
Zuhanórepülés: felfüggesztették az OTP kereskedését (Privátbankár)
Az OTP árfolyama pénteken délután 10 százalékot meghaladó mértékben, 4.895 forintra csökkent a Budapesti Értéktőzsdén, ezért a papír kereskedését felfüggesztették. A Budapesti Értéktőzsde részvényi...
jún. 4
14:57
Amerikai átlag heti munkaóraszám: 34,2- elörejelzés: 34,2 (HírTV)
Májusi amerikai átlag heti munkaóraszám: 34,2- elörejelzés: 34,0- elözö havi érték. 34,1. Részletek következnek
jún. 4
14:58
"Büntetlenül feldúlhatják a magánéletemet" Kiakadt a világhírű színésznő (ATV)
Meg van róla győződve, hogy mindenki le akarja fotózni.
jún. 4
14:59
Árvíz: mindenkit berendelt a honvédség (Privátbankár)
A honvédségnél kiképzéseket, gyakorlatokat függesztettek fel, és szabadságon lévő katonákat rendeltek be, hogy segíthessék az árvíz elleni védekezést - közölte a minisztérium pénteken. A közlemény ...
jún. 4
15:00
Magyarok tüntettek Trianonban (Blikk)
A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) szervezésében több magyar szervezet a trianoni emléknapon.
jún. 4
15:00
Jövő hét végéig biztosan zárva maradnak az alsó rakpartok Budapesten (Infostart)
Péntekre virradóra 10-15 milliméter csapadék hullott, emiatt a Zagyva és az Ipoly is árad, a Dunán várhatóan másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el - közölte a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Dunakeszin homokzsákokat oszt az önkormányzat, a fővárosban jövő hét végéig biztosan zárva lesznek a rakpartok.
jún. 4
15:03
Szijjártó: A jelentéstől függetlenül lesz adócsökkentés (HírTV)
A gazdasági tényfeltáró bizottság jelentésétől függetlenül lesz adócsökkentés – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője.
jún. 4
15:05
EUR/USD Erösödö dollár (HírTV)
Az amerikai adatok közzététele után nyomás alá került az EUR/USD. A munkanélküliségi ráta 9,7%-os értéket hozott (elörejelzés 9,8%). Az újonnan teremtett álláshelyek száma 431.000-re rúgott, ami jelentös javulást jelent a legutóbbi 290.000 után (elörejelzés 508.000). Az EUR/USD 1,2050-re szánkázott. Támogatások 1,20-nál és 1,1957-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jún. 4
15:09
Akadozik a postai szolgáltatás Észak-Magyarországon (Gondola)
Észak-Magyarországon az árvíz sújtotta területeken akadozik a postai szolgáltatás - mondta Tomecskó Tamás

Keresés