A tűzoltóság és a polgári védelem szakmai felügyeletét ellátó szervezet új vezetője július elsejétől Bakondi György lesz, aki a 2000-es évek elején már irányította a szervezetet
Martonyi János Audival, Fellegi Tamás Volvoval rója az utakat, Réthelyi Miklós a kilencéves Opel Astrájára esküszik, Pintér Sándor Wartburgot örökölt. Nézze meg, milyük van még a nem parlamenti képviselő minisztereknek
Erős, a Richter-skála szerinti 6,5-es erősségű földrengés rázta meg Mexikó déli részét szerdán - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A rengés helyi idő szerint hajnali fél három óra előtt pár perccel történt, Oaxaca államban.
A Magatartási Kódex elveivel ellentétes tájékoztatást adtak több esetben a pénzügyi intézmények ügyintézői a dokumentum előírásainak betartását próbavásárlásokkal ellenőrző felügyeleti munkatársaknak
Másodfokúra csökkentették az árvízvédelmi készültséget szerda reggel az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság egész területén - közölte az igazgatóság szóvivője.
Csütörtöktől nem lehet halat, vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, köralapú kalitkában pedig madarat, vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, illetve négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot.
Szerda reggelre már Martonyi János vagyonnyilatkozata is elérhetővé vált a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján. A külügyminiszternek több ingatlana, és százmillió forintot meghaladó befektetése van.
Májusban újra jelentős mértékben emelkedtek az ipar belföldi értékesítési árai Magyarországon. A 3,4 százalékos havi drágulás mögött az energiaigényes ágazatokban megfigyelhető erősödő árnyomás áll. ...
Hét és fél hónapja - még a tavalyi karácsony előtt - volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. December 12-én a 3, 25, 48, 55, 80-as számsor 157 millió forintot ért....
Csütörtöktől nem lehet halat, vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, köralapú kalitkában pedig madarat, vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, illetve négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot; többek között e szabályokat is tartalmazza a július 1-jén hatályba lépő "A kedvtelésből tartott állatok…
Bár mind a fundamentális, mind a technikai indikátorok további svájci frank erősödés irányába mutatnak az euróval szemben (akár 1.30 alá a jelenlegi 1.325 körülről), de a monetáris politika számára...
A holland UNIT4 üzleti szoftverfejlesztő vállalat megemelte a lengyel Teta szoftver fejlesztő vállalat részesedésére tett árajánlatát, "rákínált" a brit Sage könyvviteli szoftverfejlesztő ajánlatára. (MTI)
Csütörtöktől nem lehet halat, vagy hüllőt gömbakváriumban tartani, köralapú kalitkában pedig madarat, vagy más állatot, a társállatként tartott kutyák számára legalább 10 négyzetméteres területet kell biztosítani, illetve négy méternél rövidebb eszközzel nem lehet tartósan kikötni az állatot; többek között e szabályokat is tartalmazza a július 1-jén hatályba lépő "A kedvtelésből tartott…
A tegnap is említett hulló kés technikai alakzat, amely elválik az előző szekció kereskedésétől és szinte szabadesésben zuhan újabb mélységekbe. (Solar Capital)
Júniusban 1,4 százalékra csökkent az euróövezeti éves infláció a májusi 1,6 százalékról - közölte az Európai Uniós statisztikai hivatala, az Eurosat szerdán.
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2010. június 28-29-én 360.141 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 712,37 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján.
Hét és fél hónapja – még a tavalyi karácsony előtt – volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. December 12-én a 3, 25, 48, 55, 80-as számsor 157 millió forintot ért. A hosszú, 28 ...
Pat Metheny amerikai dzsesszgitáros első zenekarának eddigi több mint három évtizedes repertoárjából válogat ma esti koncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.
Molnár Zsolt (MSZP) a választási eljárásról szóló törvény módosítását kezdeményezte annak érdekében, hogy az ajánlószelvények ne üresen, hanem a választó személyi adatait tartalmazva kerüljenek a postaládákba.
A Nemzeti Média Kerekasztal (NMK) bejelentette közreműködési szándékát a médiacsomagról szóló egyeztetéseken, valamint újabb indítványokat készül eljuttatni az illetékesekhez.
Az étolajra sokan csak az ételek elkészítéséhez nélkülözhetetlen alapanyagként gondolnak, holott az egészségmegőrzésben is igen fontos szerepet játszik. Nagy segítségünkre lehet a kiegyensúlyozott táplálkozásban, betegségek megelőzésében, vagy dietoterápiájában, azonban egyáltalán nem mindegy, melyik fajtáját mire alkalmazzuk.
Merre tartanak a nyersanyagok? Mik a főbb trendek az árupiacokon? Ezekre a kérdésekre keressük a választ cikkünkben az arany, ezüst, olaj és a földgáz kapcsán. Amennyiben szeretnék hallani magyar...
Pejó Róbert Látogatás című játékfilmjét is levetítik a pénteken kezdődő 45. Karlovy Vary-i filmfesztiválon, a Horizontok elnevezésű válogatás keretében.